Amerikai Magyar Szó, 2006. október-december (104. évfolyam, 280. szám)

2006-12-13 / 280. szám

2006. DECEMBER 13. Magyar közösség MAGYAR SZÓ—A HÍD 17 A hotelben ragadt Buda Magdolna Clara Siegel gyönyörű szép, magas, szőke, kék szemű, jó alakú hölgy. Olyan, akire jó ránézni, beszélgetni pe­dig még jobb vele, mert okos és intelli­gens is. Nem ő az egyedüli az előző kor­osztályból, akire felnézhetünk, vagy akire büszkék lehetünk! Hogy mi a titkuk? Talán a belső tar­tás, talán a sok sport, egészséges élet­mód, vagy lehet, hogy a humoruk, opti­mizmusuk, a vidámságuk, amelyet a ne­hézségek között sem veszítettek el. A tény, hogy ezek a szép, társasági höl­gyek olyan frissen, fiatalosan lépkednek át háborúkon, forradalmakon, újrakez­déseken, mint mások egy pocsolyán... Clara ma is aktívan sportol, lány korá­ban balettozott, tanítói végzettséget szerzett, majd Amerikában dolgozott modellként, később pedig egy utazási irodában. Kislány korában skót missziós iskolá­ban tanult Budapesten. Kitűnően be­szél németül, angolul, oroszul. Néme­tül az iskolán túl még nagymamája is ta­nította, aki valamikor magántanítvá­nyokat fogadott. "Remekül tornáztam" - idézi fel gyermekkorát. "Ez is volt a kedvenc tárgyam. A sportot, a mozgás szeretetét elsősorban édesapámtól örö­költem. A tudásvágyat, intellektust pe­dig inkább édesanyámtól, aki rengete­get olvasott." Klári egy szem gyermeke volt szülei­nek, akik sokáig Franciaországban éltek; így kapta kislányuk az Ivette nevet. A szülők időnként franciául beszélgettek egymással... Édesapját, Reiner Gyulát (Júliust) ide szerződtették, mint hivatá­sos futballistát és trénert. (Még koráb­ban Reiner Sándor, édesapja testvére alapította a Vasas Sportklubot.) Édes­anyja hazautazott Frankhonból, hogy a kis Klárit Magyarországon szülje meg. Később, a háború ideje alatt elhurcolták az apukáját. Öt éven keresztül volt MUSZ-os (munkaszolgálatos). Később Amerikában (ahová együtt jöttek), Eu­rópában, majd Izraelben trénerkedett tovább, ahol végül letelepedett. Itt is halt meg. Klári a svéd követségen ke­resztül hozatta haza, hogy itthon édes­anyja mellé temethesse. - A világ leg­szebb sírjában nyugszanak - mondja.- Kétszer voltam férjnél - folytatja élete történetét. Első párommal együtt jöttünk ki a forradalom idején Magyar- országról, akkor még csak mint meny­asszony és vőlegény. Később, 1964-ben, nyolc év házasság után Bécsben elvál­tunk. Második házastársam az amerikai Max Siegel gyermekruha-gyáros volt. Ez az együttélés hat évig tartott. Legto- vább - 27 évig - egy olyan kapcsolatban éltem, ahol nem volt fontos az esküvő. Visszatérve első férjemhez, Vidor Sán­dorhoz: 1956-ban ő az akkori Duna Ho­tel - most: Marriott - igazgatójaként es­ténként körbejárt, ellenőrzött mindent, hogy rendben mennek-e a dolgok. Én azon a szerdai napon, amikor ki­tört a forradalom, éppen az Operából jöttem. Emlékszem, a Traviatát játszot­ták. Bementem a szállodába, és láttam, hogy a hídon vonulnak az emberek, fel­szabadultan, boldogan, zászlókkal. Fegyver akkor még senkinél sem volt. A különböző országok tudósítói is nálunk szálltak meg, abban az időben még nem volt olyan sok hotel, mint most, így te­le voltunk külföldiekkel. Később elsza­badultak az indulatok. Lőttek, ezért be­zártuk a kapukat. Legalább 30 újságíró­val bentrekedtem én is. A lövöldözések ideje alatt itt etettük, itattuk a bemene­külő honfitársainkat és próbáltuk ápol­ni, bekötözni a sebesülteket. Hazamenni nem tudtunk, édes­anyám kórházban feküdt betegen, így naponta, a lövöldözések közepette, ház- tól-házig rohanva "jártam be" hozzá lá­togatni. 1956. november 14-én meghalt szegény. A halottasházban már rengete­gen feküdtek, így közülük kellett kivá­lasztanom édesanyámat... A legna­gyobb tűzharcban temettük el, a zsidó temető falánál, rabbi nélkül. A fal másik oldalán oroszok rohangáltak géppisz­tolyokkal, azóta is, ahányszor megláto­gatom a szüleim sírját, mindig előjön­nek ezek a képek, mint egy filmen.... De végülis volt annyi emberség a megszál­lókban, hogy nem lőttek ránk. Talán nem kerülte el a figyelmüket, hogy te­metünk. Kölcsönösen úgy tettünk, mintha nem vettük volna észre egymást. Már nem volt semmi, ami Magyaror­szágon tartson, így 2-3 hét múlva, no­vember végén, egy fagyos, havas napon elindultunk Győr felé. Éjjel, a hidegben 20 km-t gyalogolva szöktek át a csopor­tok. Biztos vagyok benne, hogy civil ru­hás katonák, határőrök voltak azok, akik jó pénzekért vezettek minket keresztül a határon, az átvágott drótkerítéseken, a lerakott aknákat és a reflektorok fény­csóváját kerülgetve, időközönként hasra vágódva, a fák takarásában. Halkan kel­lett futni, rágyújtani nem lehetett, ne­hogy a parázs eláruljon bennünket. Sze­rintem még a határszéli parasztházak tulajdonosai is benne voltak a "buliban". A vezetőink persze nem jöttek velünk végig, fordultak vissza, és már mentek az újabbakért. Micsoda pénzek üthették a markukat! A húsz fős csoportok százá­val szöktek így nyugatra, ki a SZABADSÁGBA!... ' Pár nappal ezelőtt láttam egy köny­vet Barbaránál, a barátnőmnél, ami most jelent meg. Erich Lessing adta ki, és az volt a címe, hogy "Revolution in Hungary". Tele volt jobbnál jobb ’56-os fotóval, amit nem tudom, ki és nem tu­dom, mikor fényképezett. Meglepeté­semre úgy jártam, mint ahogy egy ma­gyar mérnök, aki a Times Square-en ki­tett óriásplakáton fedezte fel fiatalkori önmagát: felkiáltottam, hogy "hiszen ez én vagyok!" A képen ott táncolunk a szálloda teraszán egy páran, amikor még béke honolt... Támogasson eg)' oldalt a Magyar Szóban! Amennyiben hozzájárul lapunk fenntartásához egy oldal pénzügyi támogatásával, tiszteletünk jeléül az Ön nevét tesszük az oldal alsó sza­lagcsíkjába! Hívja most a 1-877-A-MAGYAR-t! Ez itt az Ön nevének a helye! I "Ha valóra válna, igazi boldogság szállna a világra"\ (Ady) December 19-én, kedden este 5-8-ig folytatólagosan zenés, tarka karácsony! Idén Karácsonyi Rege címmel rendezi meg a New York-i Magyar Színház a már hagyo­mányos karácsonyi előadását. A zenét a Dáridó Duó (Topány Ildi és Móri Pál) szolgáltatja, a Mikulás magával hozza a csellóját, Bollók Márk gitározik, a csodás hangú Lendvai Gabriella énekel, fellép báró Bálintitt Éva, a NY-I Magvar Ház nagyasszo­nya, Kiss László jódliművész, az erdélyi Dömösi Anna színművész, vala­mint Kerekes Judit és Kovács Szilvia. Egyéb meglepetések ..... Verseket hallhatunk: Ady Endrétől, valamint Zsigray Júlianna és Claire Kenneth karácsonyi történeteit. Az est fénypontja - más finom falatok között - a tradicionális magyar étel: a töltöttkáposzta lesz, amelyet egy kitűnően főző, szép háziasszony reprezentál. A közönség között különlegesen értékes ajándéktárgvakat sorsolunk ki, amelyek igazán szép karácsonyi ajándékok lehetnek!... Jöjjön el, érezze jól magát, ne hezitáljon! < (cím: 213. East 82. St. - 2-3. Avenue között Manhattan) =vlll

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents