Amerikai Magyar Szó, 2006. június-szeptember (104. évfolyam, 255-268. szám)
2006-07-28 / 262. szám
2006. JÚLIUS 28. A NAGYVILÁG HÍREI Grúz-abház viszály Tbiliszi, Moszkva, 2006. július 25. Grúzia csapatokat irányított a Kodori-szorosba, amely az abház szakadárokkal kialakított ütközőzónában van, kiváltva ezzel a Tbiliszitől elszakadni akaró terület vezetésének tiltakozását. A szoroson át vezet az út a másik szakadár területre, a magát orosz védnökség alá helyező Eszak- Oszétiába, amelyet a grúz hatóságok a 90-es évek elején sikertelenül próbáltak meg visszafoglalni. Az abház hatóságok tiltakoztak a jelentős grúz csapatmozgás miatt Oroszországnál és az ENSZ-nél, azt hangsúlyozva, hogy mindez megsérti az 1994-ben aláírt moszkvai tűz- szüneti megállapodást, s emiatt Grúziára hárul minden felelősség a következményekért.- Szuhumiban, a szakadár terület központjában bejelentették, hogy magasabb készültségbe helyezték a hadsereget a grúz csapatmozdulatok miatt. Az abház vezérkari főnök közölte, hogy erősítésként a szoros térségébe irányítottak néhány katonai alegységet, köztük tüzérséget és felderítőket. Moszkvában úgy vélik, hogy a csapatok mozgása csak azt jelenti, hogy lecserélik az észak-oszéti- ai konfliktus közös békefenntartó erők grúz kontingensének katonáit, és nem várható 300 fős létszámuk növelése. Szomália: ki az etióp csapatokkal! Mogadishu, 2006. július 24. Szomáliái parlamenti képviselők követelték, hogy az Afrika szarván lévő országból távozzanak az etiópiai csapatok, és ezzel az átmeneti Szomáliái hatóságok először ismerték el a külföldi katonai beavatkozást. Közleményében a 16 törvényhozó úgy fogalmazott, hogy az etiópiai egységeknek a lehető leghamarabb távozniuk kell, és be kell szüntetniük folyamatos agressziójukat Szomália ellen. A képviselők "Szomália szabadságát és szuverenitását egyértelműen sértő beavatkozásnak" minősítették az etiópiai alakulatok behatolását. Eközben a fővárosban, Mogadishuban, ahol az iszlamista erők gyakorolják a hatalmat, egy stadionban mintegy ötezren tüntettek Etiópia ellen. A keresztény vallású Etiópia és a főként muzulmánok lakta Szomália ősellenségek. / ■ Eszak-korea nem kíván atomprogramjáról tárgyalni SEMMIS PROBLÉMA Az észak-koreai külügyminiszter részt vesz ugyan a dél-kelet-ázsiai államok szövetségének (ASEAN ) enéten rendezendő malajziai regionális konferenciáján, de nem óhajt a tanácskozás keretében megbeszélést folytatni atomprogramjáról. Kuala Lumpur, 2006. július 24. Pék Nam Szunnak, az észak-koreai diplomácia vezetőjének jelenléte ritkaság- számba megy egy nemzetközi tanácskozáson. Bár már korábban is szó volt arról, hogy a phenjani diplomácia vezetője ott lesz Kuala Lumpurban, kétségek merültek fel részvételével kapcsolatban, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa július 15-én elítélte Észak-Korea rakétakísérleteit. Az délkelet-ázsiai államok szövetségének (ASEAN) regionális fórumán, amelyre várják Javier Solanát, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főbiztosát és Condoleezza Rice amerikai külügyminisztert is, a résztvevők egy része szerette volna újraéleszteni az észak-koreai nukleáris programról folyó, tavaly novemberben befagyasztott hatoldalú tárgyalásokat, de Phenjan elzárkózott ettől. A tervek szerint az észak-koreai külügyminiszter dél-koreai és malajziai kollégájával folytat kétoldalú tárgyalásokat a fórum keretében. Albar külügyminiszter, akinek országa látja el jelenleg az Iszlám Konferencia Szervezetének (ICO) soros elnöki tisztét, egyben közölte azt is: nem tartja kivitelezhetőnek, hogy a 57 tagállamot tömörítő csoport vezetőit rendFREE Investment Kit from Tibor R. Dani, Jr., CFP® Everyone knows investing is important. But, not all investors should follow the same path. How do you know what the right investment moves are for your personal needs and goals? I would like to send you my free investment kit, which includes How to Invest Smarter, Safer, Better and Smart Money Management. You will receive valuable information about: S The differences between bonds, mutual funds, annuities, stocks, IRAs and cash reserve investments, and the benefits and drawbacks of each S How to diversify your portfolio to help maximize your return and minimize investment risk S Why you should always “pay yourself first” 'S How to make taxes work for you S Tips on commonly overlooked investment strategies. To get your FREE Investment Kit, call (866) 249-5408. It’s a recorded message, so please feel free to call 24 hours a day. Tibor R. Dani, Jr., CFP* Financial Advisor 115 Route 46 West, Ste A4 Mountain Lakes, NJ 07046 (866) 249-5408 tibor.2.dani@ampf.com Brokerage, investment and financial advisory services are made available through Ameriprise Financial Services, Inc. Member NASD and SIPC. Life insurance, disability income insurance and annuities are issued by IDS Life Insurance Company, and in New York only IDS Life Insurance Company of New York, Albany NY, both Ameriprise Companies. The Personal Advisors of Ameriprise Financial kívüli értekezletre hívják össze a Közel- Keleten kialakult válság miatt, mint azt Ahmed Ahmadinezsád iráni elnök korábban indítványozta. Ugyanakkor az ICO végrehajtó bizottsága összehívásának a lehetőségét felvetette, de utalt arra is: ha erre se nyílna mód, a tagországok folyamatos kapcsolatban maradhatnának, hogy egyeztessenek erőfeszítéseik összehangolásáról. MAGYAR SZÓ —A HÍD 5 Röviden SZERB-HORVÁT EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL TÁRGYALVA Belgrád, 2006. július 21. A határokon átívelő együttműködésről tárgy alt a Belgrádba látogató Ivó Sanader horvát kormányfő szerb vendéglátóival, miután Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök társaságában megnyitotta a felújított Bajakovo- Batrovci határátkelőt. A két ország közös európai uniós tagságának fontosságáról beszélt Belgrádban Ivó Sanader, aki szerint "Horvátország és Szerbia a térség politikai stabilitásának biztosítéka lehet az egyesült Európában". Kostunica szerb miniszterelnök is úgy vélte, hogy "nagy jelentőséggel" bír, hogy mindkét ország csatlakozzon az EU-hoz. Olaszország megnyitja MUNKAERŐPIACÁT Róma, 2006. július 21. Róma megszüntette a nyolc közép- és kelet-európai EU- tagországra vonatkozó munkaerőpiaci korlátozásokat, így az Európai Bizottság adatai szerint Olaszország vált a tizennyolcadik európai uniós országgá, amely teljesen szabaddá tette munkaerőpiacát. "Véget vetettünk az új EU tagországokat ért diszkriminációnak" - hangsúlyozta Enrico Letta, a miniszterelnöki hivatal vezetője. Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke üdvözölte az olasz kormány döntését: "örömmel gratulálok Olaszországnak amiért úgy döntött, hogy megszünteti a korlátozásokat". A balközép olasz kormány azt is bejelentette, hogy az EU-n kívülről jövő munkavállalók számára - 350 ezer fős létszámkeretben - lehetővé teszi, hogy legalizálják olaszországi tartózkodásukat. Szent háborúval fenyegetnek A SZOMÁLIÁI ISZLÁM HARCOSOK Mogadishu, 2006. július 20. Szent háborúval fenyegették meg a Szomáliái iszlám harcosok az országba hatoló etióp hadsereget, amely szemtanúk szerint bevonult a Szomália középső részén fekvő Baidoa városába, az ENSZ támogatását élvező kormány székhelyére. "Isten akaratával kiűzzük országunkból az etiópokat és szent háborút indítunk ellenük" - jelentette ki az iszlámisták egyik védelmi illetékese. Muhtar Robov sejk szerint mintegy 20 etiópiai katonai jármű hatolt be Szomáliába. Független elemzők szerint Etiópia több ezer katonát küldött Szomáliába és még többet vont össze határain, hogy elrettentse a Szomáliái iszlámista egységeket, amelyek június 5-én átvették a főváros, Mogadishu ellenőrzését az amerikai támogatást élvező haduraktól. Fizessen elő a Magyar Szóra! Hívjon bennünket minél hamarabb! 1-877-A-MAGYAR (1-877-262-4927) Hirdessen a Magyar Szóban! UJSAG@AHID.COM