Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)

2006-04-28 / 250. szám

2006. ÁPRILIS 28. Közélet MAGYAR SZÓ —A HÍD 21 akik még mindig azt hitték, hogy a mun­kásparadicsomot építik, a maradék(!) 70% pedig cinikus, velejéig korrupt, kö­zönséges gazember. No mondja már té­vedtem néhány százalékot, de hatalma­sat talán mégsem. “Mielőtt félreértés lenne közöttem és az ol­vasó között! Nem a több százezer egyszerű párttagot akarom ezzel a kijelentéssel a fal­hoz állítani! A egyszerű párttagok többsége egészen egyszerűen túlélni, boldogulni akart és abban a zárt rendszerben a párttagságot mint a boldogulás, karrier egy eszközét lát­ták. Az vesse rám az első követ aki meg nem volt kénytelen "beszállni a mókuskerékbe"! Hogy én az emigrációt választottam? Nem biztos, hogy az hősiességemet bizonyítja!” És az a 70% sulykolta belénk, hogy minden a legnagyobb rendben van, az ország épül és szépül, statisztikákkal bi­zonyították azokat és pártra kormányra esküdve kijelentették: a következő évti­zedben elérjük Ausztriát. Azért az ugye tagadhatatlan, hogy az akkori nomenkla­túra akkori ifjú titánjai ma Magyaror­szág vezetői? “Egy apró, talán rosszindulatúnak tűnő megjegyzés: Kóka gazdasági miniszter úr ugyanezt a boldog jövőt jelentette ki az el­múlt évben. “ Ha ez a kijelentés elhangzott - márpe­dig elhangzott!-, akkor kérem ne jelent­se ki olyan biztonsággal, hogy "azok az idők már elmúltak!" Igaz, már nincs rendőrállam, nem kell félni az éjszakai csengő hangjától, legfeljebb bosszan­kodni az éjszakai telefonálók miatt és rettegni, hogy van e még állasunk hol­nap. De attól lehetne félni, hogy ne­hogy megint hülyére vegyenek minket. De nem vagyok igazságos, nekem at­tól kellene félnem, hogy az itteni, vagyis az amerikai politikusok ne vegyenek en­gem, avagy minket hülyére. Én innen erkölcsileg sem engedhetem meg ma­gamnak, hogy a hazai választók bármi­lyen döntését akár csak megkérdőjelez­zem. Gondjaikat, bajaikat ők érzik és vi­selik és hogy kinek, avagy kiknek mun­kájában remélik sorsuk jobbra fordulá­sát nekik kell eldönteni. Ha Magyaror­szág lakosságának 1%-nyi többsége úgy döntött, hogy az MSZP-nek újabb négy év bizalmat szavaz, nos sorsuk, jövőjük rajta. Nem, hogy nem kritizálom őket de őszintén sok sikert kívánok nekik; a kormánynak, azok szakembereinek, hogy az ország jobbrafordulásán mun­kálkodjanak és ne önző, pártpolitikai meggondolások irányítsák munkájukat. Épeszű ember nem kívánhatja, hogy az ország olyan súlyos bajba kerüljön mint ezelőtt 20 évvel, hiszen mindannyiunk­nak vannak otthon kedves rokonai és ba­rátai akiknek meg álmunkban sem kí­vánhatunk rosszat. Éppen ezért érthetelen, sértő és arro­gáns Bartus Úr, a legvadabb pártpropa­gandára emlékeztető cikke. Ha valóban független pártpolitkai érdekektől mente­sen akarná tudósítani olvasóit, akkor ilyen szűklátókörű, egyoldalú, a zsurna­lisztikái integritást alapvetően megtaga­dó cikket nem engedhetett volna meg magának. A vízen járást hagyjuk meg a prófétáknak, uram, egy újság maradjon szépen a földön. Rudolf Sulinger hung, MAGYAR ÉS EURÓPAI ÍZEK Keresed a megszokott hazai ízeket? HIÁNYZIK AZ OTTHONI VÁLASZTÉK? Nálunk mindent megtalálsz, Ne keress tovább! sütik: somlói, dobos torta, piramis, KRÉMES, MIGNON, RIGÓ JANCSI, RÉTESEK 5802 13. Ave, Brooklyn az 58-as és 59-es utca között Tel.: 718-436-4519 yl/LdUsK Cargo f Szállítás Magyarországra hivatalos nemzetközi ügynökségen (WTB) keresztül, ajtótól ajtóig vagy repülőtértől repülőtérig a Árajánlatért hívja a következő telefonszámokat 718 2447939 vagy 1 800 2672330 AUTÓBALESETE VOLT? Hívja a 911-t, majd hívja Lászlót! 718418-3120,718459-8924 Mert Laszlo’s Auto Body & Coll. Inc. mindenféle biztosítási vagy egyéni ügyeket kezel és írásban megadott garanciával ..a mai tech­nológiának megfelelő felszereltséggel javítja megaz Ön autóját. Baleset esetén Önnek joga van megválasztani a nodv Shop-ot. Munkaidő után vagy hétvégén hívja a 917-450-8954-t Weare Certified, BBB Recomended and Insured Ne feledje, ez a hirdetés egy 10% kupon! Címünk: Laszlo’s Auto Body & Collision, Inc. 65-46 Metropolitan Avenue Middle Village, NY 11379 A NEW YORK-1 MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ WASS ALBERT SZAVALÓCSOPORTJA a nagy magyar költők gyöngyszemeivel köszönti az édesanyákat ANYÁK NAPI MŰSOR % (229 East 82nd Street, Manhattan, a 2. és a 3. Ave. között - 212 734 3139) 2006. május 7-én, vasárnap all órakor kezdődő istentisztelet keretén belül Az előadásra adományokat fogadunk el. A tiszta bevételt az 56-os for­radalom évfordulójának megünneplésére ajánljuk fel. Támogatóink: Rendező-narrátor: ELŐADÓK: 4 Szentgyörgyi Éva, presbiter Híd/Magyar Szó Czinkota Mihály Molnár Utazási Iroda A Bethlen Kata Női kör Fürst John First HA TV zenés-táncos ebédet Kovács Zsuzsa Iungarian Magazin Extra rendez az előadás után. Krencsey Marianne Hungarian TV Magazin Adomány: $15 Lukács Kati Gimagine A szórakoztató tánczenét Márton Anna Blue Danube Gift a Cosmo's Gipsy _ Pintér Erika Yorkville Packing House szolgáltatja Radu Franciska Rakusz Tamás Főszakács: Sas Eva Bollok Ferenc Sas Pamela A Técsy Sándor A Az ebédre helyfoglalás kötelező Tóth György 2006. május 3-ig Vasinka Kiss Noémi Egyház: 212 734 3139 A Molnár Utazási Iroda: 212 535 3681 Varga Marika: 646 247 6550 "Percre se feledd, hogy testvéred minden magyar, bárhol is éljen. Összetartásban rej­lik csak az erő." (Wass Albert)

Next

/
Thumbnails
Contents