Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-04-28 / 250. szám
22 MAGYAR SZÓ —A HÍD Közélet 2006. ÁPRILIS 28. FOTÓSAROK: Takács Qurtett koncert Bartók Béla emlékére a Magyar Konzulátuson, 2006 április 20-án • . _ FRANK DEÁK, PHOTO JÜRNAUST, PHOTOARTIST 718-2714006, deakfery@aoLcom, www.pbotodeak.com Fotó: Deák Ferenc A magyar kultúra otthona Dallasban Papp László Dallas, a vele csaknem egybe épült Fort Worth-al Texas állam második legnagyobb városa. Mégis viszonylag kevés a magyarok száma ott. Ennek ellenére van két olyan magyar érték, amely az évek során nagyban hozzájárult a magyarság és a magyar kultúra megismertetéséhez Amerikában. A háború után itt telepedett le és alapított elismert gimnáziumot a menekült magyar ciszter tanítórend, és itt szervezte meg Széchy Beáta a Magyar Multikulturális Központot. A Hungarian Multicultural Center, Inc. (HMC) egy nem profit irányú szervezet. Célja, hogy művésztelepek és kiállítások szervezésével kulturális kapcsolatokat alakítson ki intézmények és alkotó művészek között Amerikában és Magyarországon. A HMC 1990-ben alakult meg. Igazgatója, Széchy Beáta 1980-ban fejezte be a Magyar Képző- művészeti Főiskolát és érkezett az Egyesült Államokba, ahol 1999-ben mester diplomát szerzett a Southern Methodist egyetemen. (Dallas, Texas) 1982 óta rendszeresen kiállít. 1987-tól egyaránt működik az USA-ban és Magyarországon. Az első művésztelepet 1995-ban szervezték Magyarországon, fiatal amerikai művészek számára. Azóta minden nyáron működik az alkotó telep, ahol évente egyre több művész vesz részt a programokon. A művészek eleinte a balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskolában találkoztak. A programok végén helyi kiállításon mutatták be munkáikat, melyekből egy- egy alkotást a Zeneiskolának, a füredi önkormányzatnak és a HMC gyűjteményének ajándékoztak. "2005 óta évente négy művésztelepet szervezünk, 3-at nyáron egyet télen" - ismertette a tevékenységet Széchy Beáta. Az alkotótábor az utolsó két évben új helyen, Csopakon működik, nyaranta 30 művész részére biztosit munka és szállás lehetőséget egy-egy hónapos turnusban. Kétágyas, fürdőszobás lakosztályokban vannak a résztvevők elhelyezve, emellett három stúdió terem ad lehetőséget az alkotó munka számára. Minden három-négy évben Budapesten is kiállítást szerveznek az alkotó táborban résztvevő művészek munkáiból. 2007 május- júniusban az Erdész Galériában lesz egy csoportos kiállítás, 2008-ban pedig a Vízivárosi Galériában. A kiállításokat az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és helyi alapítványok is támogatják. A téli művész-tábort Budapesten tartják meg. Ott az Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezete székházában vannak elszállásolva, ahol munka és laállítási lehetőségre is mód van. Az új alkotások, gondolatok és elgondolások kialakítása egyéni konzultációk, szemináriumok és műtermi programok keretében történik. Beszélgetéseket és videó vetítéseket szerveznek. Az előadások a nagyközönség számára is nyitottak. Eddig közel 200 művész vett részt az alkotótáborokban. Ezek munkáiról egy DVD katalógust terveznek kiadni, "Magyarország és Közép Európa Nemzetközi Művészek szemével" címmel. A katalógust dr. Gellér Katalin bevezető szövegével múzeumoknak, gyűjtőknek, könyvtáraknak szánják elküldeni, ehhez most keresnek adományokat. (HMC, P.0.B0X 141374DALLAS, TX75214) A Kulturális Központnak több mint 300 tagja van, negyedévente hírlevelet adnak ki, filmvetítéseken, kiállításokon találkoznak. Ez a szervezet politika mentes, a március 15- i és október 23-i megemlékezéseket egy másik magyar társaság szervezi a ciszter apátság helyiségeiben. Tapasztalatból tudjuk, hogy minden amerikai magyar intézmény mögött egy áldozatos és fáradhatadan szervező személy munkáját ismerhetjük meg. Ilyen Széchy Beáta, aki nélkül aligha lehetne Dallas a magyar kultúra előretolt bástyája. Beáta "a személyes idő mérnöke" - írja róla az Ernst Múzeumban 2005 júniusban rendezett kiállítása gazdagon illusztrált kétnyelvű kiadványában Tatai Erzsébet. A kiállítás a művész munkáit 1977-től napjainkig mutatta be. A dallasi Magyar Multikultúrális Központ és Széchy Beáta tevékenysége és sikerei igazolják, hogy miként válhat egy aránylag kis létszámú, de annál lelkesebb csoport a hazai kultúra eredményes "nagykövetévé" a messzi távolban. Mészáros Péter Moha Veszek egy kiflit. Nyúlok a fogóért. Nyitom a plexi kisablakot. A fogóhoz kötözött rojtos spárga megfeszül. Ott a kifli. Nyakon csípem a fogóval. Kihúzom a plexi dobozból. Tépem le a tekercsről a nylon zacskót. Nyomom bele a kiflit. Török a pénztárhoz. Állok a sorban. A kiflim a jókora, áttetsző nylon zacsiban. Semmi feltűnés. Veszek egy kiflit. Én jövök. Szépen köszönök. Csak egy kifli lesz. Csak 1 kifli lesz. Fizetek. Kotrom az aprót a zsebemben. Az eladó határozott mozdulattal nyúl be a pult alá. A számat nyitnám, de elkések. Az eladó gyors, mint a villám. Már meg is nyálaz- za és már benne is van. Egyetlen kiflim. Zacskóstul. Egy másik nylon zacskóban. Távozok. A mosdó alatti szekrényre gondolok. Rogyásig tömve fekete meg fehér meg mindenféle színű alig használt nylonzacskóval. Lám, ma mégegy odakerül. Nem sokon múlott ma sem. Fogadkozom, hogy legközelebb gyorsabb leszek. Nemet mondok. Nem pazarlók. Fölösleges szemetet nem termelek. Mert túl sok a szemét. Napjaink vásárlási kultúrája túl sok fölösleges szemetet termel. New York 18 millió tonna háztartási hulladékot produkál évente, ami hozzávetőleg 2 tonna illatos szemetecske személyenként, derül ki New York állam Környezetvédelmi Minisztériumának felmérésből. MLképezi a háztartási hulladékot? A kidobott szemét 1-3-a élelmiszerek és egyéb termékek csomagolóanyagaiból származik. A hasonló termékek csatája, a konkuráló cégek háborúja az üzletekben szükségtelen, pazarló és környezetszennyező csomagolási kultúrát hozott magával. A piaci verseny miatt sokszor plusz pénzt fizetünk, a tetszetősebb csomagolásért, amit aztán a kukába hajítunk. Ez rengeteg szemetet termel, ugyanakkor meglehetős pazarlás és pénzkidobás is. Különösen napjainkban, mikor a világ szemétlerakó helyei fogytán vannak - a kidobott hulladék 83%-a talajba kerül - s mikor a környezetszennyezés már a mindennapokban érezhető. Mit tehetünk mi, fogyasztók a szeméthegyek csökkentése érdekében? Nem is keveset. Vásárlási döntésünkkel, "környezetbarát vásárlással" redukálhatjuk a keletkező szemét mennyiségét, amivel hozzájárulhatunk, hogy kevesebb veszélyes anyag - a szilárd hulladék 5-15 %-a veszélyes anyagot tartalmaz- kerüljön saját kukánkba és azzal a természetbe. A környezetbarát vásárlás azt jelenti, hogy szem előtt tarjuk a természet megóvását vásárlási döntésünknél, termékválasztásnál. A kiszórt szemét csökkentése, a csomagolok és tárolók újbóli használata, szelektív hulladékgyűjtés és egyes termékek elutasítása a cél:- Mindenképpen kerüljük az egyszerhasználatos termékeket - az U.S.A. áruinak 8o %-a egyszeri használat után a szemétbe kerül '- Keressük hétköznapi áruk újbóli használatának lehetőségét - vásárláskor vigyünk magunkkal szatyrot, táskát, használjuk fel a kidobásra szánt flakonokat, dobozokat-Olyan terméket válasszunk, mely csomagolása újra hasznosítható, szelektíven gyűjthető -üveg, alumínium, acél, bádog, papírtasak vagy papírkarton- Vásároljunk eleve újrahasznosított anyagból készült árut - egyes füzetek, kéztörlők, WC papír. Ez utóbbi azért hasznos, mert ezzel fenntartjuk az újrahasznosított áruk piacát.- Nagy kiszerelésű árut vásároljunk - ezzel csomagolást és pénzt spórolhatunk- Kerüljük a túlzó vagy újra nem hasznosítható csomagolásban megjelenő árut. Győződjünk meg, hogy az adott termék csomagolása szerepel lakhelyünk szelektív hulladékai közt.- Ha lehet, minimálisan csomagolt árut válasszunk, de legjobb, ha eleve csomago- latlan, ömlesztett terméket vásárolunk - egyes szupermarketek ömlesztve árusítanak magvakat, rágcsákat, szárított termékeket, tésztát- Kimérve vegyünk zöldséget és gyümölcsöt. És ha csak egy kiflit veszünk. Legyünk erősek. Legyünk gyorsabbak. Határozottan mondjunk nemet a kétezer-hatodik nylonzacskónak. Ami úgyis csak a kredenc aljában fog kikötni vagy a szemétkosárban. Ahol már így sok a szemét. Kedves Érdeklődők! Lovas István (Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója) és D. Horváth Gábor (Magyar Nemzet főszerkesztője) New Yorkban tartózkodnak április 25. és május 4. között. A magyarországi sajtó helyzetéről és az akkorra már ismert magyarországi általános választások eredményéről tartanának előadást. Nagyon várjuk a fiatalok részvételét, mert bennük a jövő záloga. Rátáinak lenni nemcsak kiváltság, de kötelesség is. A kötelesség a tájékozottság kötelessége is, tehát gyertek, és hozzátok magatokkal a barátaitokat is! Az elóadás/beszélgetés időpontja április 29-én (szombat) délután 4 óra,, helye a Kossuth Terem, 344 East 69. St NYC St. Stephen's Church RC Magyar Church, Passaic NJ 223 Third Street Passaic, New Jersey 07055 (973) 779-0332 www.StStephensPassaic.org Miserend Hétköznap: 8:00de Szombat: 4:30du (Angol) Vasárnap: 8:00de (Magyar) 9:00de (Angol) 11:00de (Magyar) Hittan ■ Családi Kör • Ebédek • Lant és Toll • Liturgia • Szentségimádás • Események • Ifjúsági Csoportok • Angol/Magyar Tanítás