Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)

2006-04-21 / 249. szám

28 magyar szó-ahíd Irodalom 2006. ÁPRILIS 21. Balra nyugszik a Nap (53.) Técsy Sándor Barlabási Técsy Sándor III. proletár. Most végre eljött az ideje, hogy meg­tudjam, milyen is Amerika, és ezalatt New York, USA értendő. Mi érvényes? Hemingwäy? Steinbeck? Tom Wolfe? Tamás Mária? Mindegyik és egyik sem. Lépten-nyomon villantak fel olvas­mányélmények, kombinálva a felesé­gem tanácsaival, aki csak tudta, mert már rég itt élt. Mese habbal. Lutri az egész. "Az egyiknek sikerül, a másiknak nem". És a több meat ember, akik között megfordultam, a történeteiket hallgat­tam, csak arra döbbentett rá, hogy nincs aranyszabály. A legtöbb, aki "kemény munkát" emlegetett, azt sem tudta, mi az. És a "két dollárral a zsebemben lőt­tem" történetek legtöbbje sántít. Égy igaz: hogy senki nem mondja el az Igazi Történetet, mert akkor sok turpisságra fény derülne. Mint minden emigráns, én is próbáltam a magam bandájával. Öreg hiba. Magyar, segítsd a magyart! El is hittem. Égy magyar kocsmában kaphattam volna munkát. Nem kellett. "Mit képzelsz, ki vagy?" - hangzott a szó­noki kérdés "Művész Úr? Áztat verd ki a fejedből! Itten nulla vagy, komám! Dupla nulla!" - Jó, mondtam, csak 25 év után szeretnék majd elmondani egy épp angol mondatot. "Te még nem vagy erre képes, de már magyarul sem vagy ékes­szóló..." (Jött a káromkodás, az magas össznépi szinten). Aztán felhívtam egy magyar sofőriskolát. A vezetője potom nyolc dollárért megígérte, hogy elküldi a formákat. (Amiket a Gépjármű ()sz- tály Irodája ingyen ad.) Kocsit akartam, egy magyar testvér majdnem elsózott nekem egyet, csak megnézettem egy né­gerrel, aki azt mondta, ha ez nekem jót akar, akkor irtózzam az ártani szándéko­zóktól. Akadt kivétel is, Barta Jenő, az erdélyi autószerelő, aki akár szombat es­te is bagóért megbütykölte a taximat. De hát az elején voltam, munka kel­lett. A feleségem ötlete volt, hogy a szőrme-szakmában pénz van. Ez igaz, emlékszem Vásárhelyen Hirsch szűcs­re, nem egy bundát csinált nekem, aki még akkor is gazdag maradt, mikor az elvtársak az eszme nevében kiforgatták mindenéből. Boro parkbeli lerobbant kis műhelybe küldött egy ügynökség. Az öreg tulaj örvendezni látszott, míg meg nem tudta, hogy csak a feleségem van vele egy felekezetben. De íratott ve­lem 40 borítékot, felsepertem a mű­helyt, csak mikor kiküldött ásványvíz­ért, emlékeztettem, hogy még nem tu­dom alkalmazott-e. Mennyit kapok, mi a dolgom, van-e biztosítás, mennyi a szabadság. Erre meglepődött, mert azt hitte, illegális vagyok, és közölte, hogy nem kellek neki. Kifizettettem vele há­rom órai bért, és elmentem. Még hallot­tam, ahogy jiddisül hord le valakit az ügynökségnél. A feleségem kitalálta, hogy nekem intellektuális munka kell. Elmentem az ENSz-hez. Kitöltöttem papírokat, és jeleztem, hogy öt nyelven vagyok hajlandó nyelvvizsgát tenni. A kritérium az volt, hogy az angol, spa­nyol, francia, orosz, kínai vagy német le­gyen az ANYAnyelved. Amúgy alkal­milag használnak, van egy kis várakozá­si idő, 9-10 hónap. Másnap Daisy elment dolgozni, én gom. Nem azt kérdezte?" Harsogva ne­vetett. "Számítsuk át" és megtudtam, hogy attól fogva 6 láb 5 hüvelyk vagyok függőlegesen. A mérlegen 210 fontot nyomok (rég volt). A testhőmérsékle­tem 99 fok (Fahrenheit). És jöttek a pin­tek, a gallonok, a mérföldek, és újra kel­lett tanulni, mint első elemiben a centi­ket, a kilókat vagy a Ikreket... Megkaptam a munkát, két nap múlva egyenruhát, bilincset, gumibotot, rádi­ót. A kellékek miatt már eleve úgy utál­tam az egészet, mint valaha otthon a kékruhás viselőiket, de egye fene, első munkám, úgysem innen megyek nyug­díjba. Daisy ambivalens érzésekkel fo­gadta a hírt. Jól jött a fizetés, de nem örült, hogy ezt nélküle ütöttem nyélbe. Másfél hónapig voltam vagyonőr. Reggeltől estig angolul beszéltem, és kaptam egy elég átfogó képet az új hon­fitársaimról, mert öreg-fiatal, nő-férfi, gazdag-szegény, fekete-fehér-sárga, keresztény-zsidó-muszlim, mind oda­járt vásárolni, lebzselni, ismerkedni, en­beültem a kis Ford Pintoba és legurul­tam a Kings Plaza nevű "mall"-ba. (Ma már magyarul is így hívják, csak "mól"- nak ejtik.) Volt ott Macy's, Alexanders, és cirka 160 más üzlet. A hallban láttam egy unatkozó feketét. "Hol kaptad ezt az egyenruhát?" "Kopj le..." - mondta hű­vösen. "Állj meg, engem az érdekel, ki alkalmazott!" Egy darabig csak nézett. "A személyzeti iroda az Avenue U mel­letti bejáratnál van". Odasétáltam. Ele­gáns, kisportolt, kopaszodó fekete ült az asztal mögött ápolt körmeivel vakargat- va egy macskát. "Mit tehetek önért?" A macska leugrott az asztalról. "Most jöt­tem, munkát keresek". "Milyen magas vagy?" - volt a kérdés. "Futballjátékos voltál?" "Nem. Úsztam, kosaraztam... 1.95" "Mi az?" "A magassá­Kedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Mozaik rovatába írásaikat, verseiket. Köszönjük! ni, inni és lopni. Ezért voltunk mi, az őrök. Egy terhes fekete lány lopott egy nyúl-dzsekit. A hasa alá tömte be, de ki­lógott a nyúlláb a szoknyája alól. Míg vártuk a rendőröket, halkan megkérdez­te "Mehetek a vécére?" "Hagyd itt az árut" - és hagytam, hogy kimásszon az ablakon. A tulaj örült a visszaszerzett nyulának, nekem Lászlóffy Ali verse járt az agyamban, a "Mobido": "A fiú után lőnek / lopott, de fiatal. / Szerintem nem találnak / Miért haljon meg ha­mar?" Nem voltam jó rendőrnek. A há­laadás napja előtt rohant hozzám egy butikos: "Azonnal gyere! Mit bámulsz? Ott a tolvaj! Gyere már, te idióta!" Egy kis pökhendi fickó volt, megette az éle­tünket. "Még egy jelző, s kiütöm a foga­dat" Erre hangot váltott "Az az öreg schwarze a buszmegállóban meglopott" (A fickó izraeli volt.) Kimentünk a busz­megállóhoz, ott állt egy fogatlan vénasz- szony, a kezében egy Mikiegér, ha le­nyomtad a fejét, kipattant egy cukorka. A butikos kikapta a kezéből. "Bilincseld meg! Ő az!" "Állj meg! Egyszer írd alá ezt a papírt." "Nem írok alá semmit!" "Akkor elcseszted. Hivatalosan nem vá­dolod, és a lopott holmi nincs a tulajdo­nában. Semmit nem tehetek. Menj visz­SZERKESZTETTE: KERTÉSZ GABRIELLA sza a butikodhoz vagy hívj rendőrt." Megjött a busz, a banya elkotródott. Mi­kor visszamentem, a butik zárva volt. Rádión hívtak "57-es, azonnal a köz­pontba". A mitugrász ott volt, bepana­szolt a főnöknél. Elmondtam a maga­mét, a főnök közölte, hogy a lehetőségek szerint jártam el. Nem álltam meg, én is be kellett mószeroljam. "Én arra nem tudok reagálni, hogy te idióta, egy schwarze lopott: "A főnök hidegen meg­nézte a kicsit. 'Végeztünk" - mondta, és elmélyülten vakargatta a macskáját. Nem volt ez egy nekem való meló. Soká­ig nem is űztem, mert egy vásárhelyi is­merősöm még otthon ígért munkát a nagybátyja cégénél. Mármost az ismerő­söm annyit hazudott, ahányat lépett. Egyszer hívtam, érdeklődtem, de a kön- törfal hallatán lemondtam az egészről. És egyszercsak november végén hívott, hogy van üresedés, de mondjam, hogy elektronikában dolgoztam. A főnöknek szerényen elmondtam, hogy konyhakés­sel megjavítok egy lerobbant Tv-t. "Mi az ellenállás képlete?" - kérdezte Boréi Goldenberg alelnök, aki besszarábiai if­júsága alatt románul beszélt. "Feszültség osztva áramerősségei" - mondtam magá­tól értetődően, és közben kiszámoltam, hogy erről Mán Elemér másodhegedűs­től, a fizikatanáromtól 22 esztendővel az­előtt értesültem. Másnap reggeltől komputerkábelekre szereltem végződéseket. A kábelek 25 drótból álltak, de volt 50 vezetékes Telco kábel is, minthogy az információ akkor telefonvonalakon áramlott egyik számítógéptől a másikig. Egy gép akkor 1.80 m (bocsánat, 6 láb) magas volt, 4 láb széles, 4 láb mély. Átlag 25 memó­riaegység, tepsi méretű, és mindegyik­ből legalább száz kábel lógott ki. Nem­sokára a főnök átpréselt egy tanfolya­mon, az agyam memóriaegységeibe Arany, Ady és Csoóri mellé, IBM, EIA, és egyéb rövidítések rögződtek, a jam- busok és hexaméterek mellé a kábelek színkódjai, az érzésemlékezet, intonálás, koncentrálás titkait Modemek, Break-up Boardok, Byte-ok váltották fel. Terep- mérnökké léptem elő, naponta más-más céghez küldtek apróbb javításokat esz­közölni. Két csúcspont maradt meg eb­ből az időből: a legmagasabb meló a World Trade Center 74. emeletének egyik irodájában volt, és alkoholon kívül a legmagasabbra egy ebédszünetben szálltam, mikor jamaicai zenész szerelő kollégám megkínált a harlemi lakásában maga termesztette marijuanával. Lehet rajta vitatkozni, de távolról sem olyan ártalmas, mint az alkohol. És orvosi fel- használásról is tudunk, míg az alkohol itt lemarad, legfeljebb ledörzsölik a bő­rödet vele, injekció előtt. Jó volt a meló, jó volt a pénz is, sokat túlóráztam, mert a házasságom eresztékei már-már men­tek szét. Tudtam Anyámnak küldeni jégszekrényt, ünnepekre pénzt, hogy a "Shop"-ból legyen kávé, cigaretta, vagy egyéb, amit lehetett csereberélni. Meg­ismertem a terepjárással a várost és kör­nyékét, ami nemsokára igen jól jött, mi­kor elmentem megszerezni a taxi­engedélyt. És magamban röhögtem a volt rendezőimen, mikor magyarázták, milyen egy melós. Most nem elképzel­tem. Nem átéltem. Nem alakítottam. Melós voltam... Érdekes volt. FOLYTATJUK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents