Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)

2006-04-07 / 247. szám

14 MAGYAR SZÓ —A HÍD Egy csepp emberség Kondor Katalin vallomása Az én két menedékem minden élethelyzetben a könyvek és a zene. Hogy most Wass Albertet válasz­tottam, az emigrációba kényszerült erdélyi magyar írót, annak több oka is van. Egyik, hogy minden eddig megjelent művét olvastam, és így igazán közel kerültem hozzá. Ebben az íróban nem egy csepp emberség van, hanem tengernyi. Minden sor­sot, minden jellemet, olyan beleér­ző- és alkalmazkodó-képességgel tud megjeleníteni, amitől lehetetle­nül gyönyörűséges minden írása. Aztán rengeteget tudok tanulni tőle természetről, emberről, történe­lemről, tisztességről, hazaszeretet­ről, és az ő hatására világosodott meg bennem jó néhány mindmáig mesterségesen homályban tartott történelmi tény és mozzanat. Meg az is, hogy honvágytól gyö- törten is lehet termékeny és teljes életet élni. A bánatot, meg a szomo­rúságot és a fájdalmat is közhaszon­ná lehet változtatni. A hontalanság hitvallása című verse is bizonyíték minderre. Wass Albert velem, aki sohasem érezhettem honvágyat igazán kül­földön - mert ugyebár mindig tud­tam, hogy visszajöhetek - megis­mertette azt az érzést, hogy szülő­földjén is lehet hontalan az ember: de legalábbis művészi formába ön­tötte ezt az érzést és annak okait. És akkor a vers: "Hontalan va­gyok, / mert vallom, hogy a gondo­lat szabad, / mert hazám ott van a Kárpátok alatt, / s népem a magyar. /Hontalan vagyok, / mert hirdetem, hogy testvér minden ember s hogy egymásra kell leljen végre egyszer / mindenki, aki jót akar. / Hontalan vagyok, mert hiszek jóban, igazban, szépben / Minden vallásban és minden népben / és Istenben, kié a diadal. / Hontalan vagyok, / de val­lom rendületlenül / hogy' ő az út s az élet, / s maradok ez úton, míg csak élek, / töretlen hittel, ember és ma­gyar." Eddig a vers: és ma már tu­dom, hogy Wass Albert az, aki befe­jezte bennem a haza, a csupa nagy­betűs HAZA megteremtését. (A Kossuth Rádió minden regge­li vallomás sorozata, melyet egy ed­dig három kötetes gyűjteményben adtak ki s mindhárom egy szálig el­fogyott.) Szerkesztette: Földessy Dénes Kultúra 2006. ÁPRILIS 7. B Aláaknázott véleményszabadság FÉLELMEINK TERE Robbantanak majd a választási gyűlések tömegében! Bíbó István a demokrácia nagy elemzője szerint a demokrata nem fél! Rémbír és biztatás, egyszerre. De a múlt hétvé­gen a két nagy párt gyúlésezett és - semmi. Akkor a terroristák szakmát válthatnak? Lássuk csak ezt a terrorista dolgot: hányféle terrorista és hányféle módszerrel működik? Beszélgetőtársam Kondor Katalin. Mondhatnám, a sztárriporter, ha a ma­gyar média rangja nem zuhant volna ak­korát, hogy már e kiemelő, kedveskedő szó is taszítson, kivagy, de minimum ki­csit ragacsos legyen. Ide jutottunk! Ettől persze Kondor Katalin a jelen magyar rádiózás egyik legnagyobb egyénisége, a tisztesség tekintetében pedig biztosan a legnagyobb! A mai ország pusztító sajtó­mocsár korában ő az egyetlen média ve­zető - egy cikluson, négy éven a Magyar Rádió elnöke is volt - aki eredményesen tudott szembeszállni a média terrorral. A mocsárbeliek azt hitték: e különlege­sen szép, ám törékeny nőt lesöprik majd a pályáról. De legfeljebb izzadtan arról álmodhattak, hogy a Kondor ágyúacél­ból van. Ezért hát gyűlölik! Most pedig megint "helyzet van". Ter­rorhelyzet, mert sokan félnek, s a terror magyarul félelmet jelent. Kiderült: a 2002- es választásokon mégis volt csalás. Hiába verték véresre az Erzsébet hídi tüntetőket, a követelt újraszámlálás he­lyett hiába semmisítették meg a szavazó­lapokat, a csalásról múlt héten már vide­ofelvételen bizonyító erejű videofelvé­telt vallomást is levetítettek. Az illetékes választási hatóság tudomásul vette, de hathatósan nem intézkedett. Nemzetkö­zi ellenőrök nem jönnek. Megkérdem Kondor Katalint:- Nem fél?- Nem!- Miért nem?- Nem tudom. így születtem.- De bántották, üldözték?!- Most is bántanak! Már Kossuth Rá­dió főszerkesztő koromban hihetetlenül nemtelen módon, hihetetlen hazugsá­gokkal. A bulvárlapok még azzal is megvádoltak, hogy homoszexuális va­gyok, csak hogy lejárassanak. Aztán kü­lönböző ügynökvádakkal illettek, míg 2003- ban a bíróság jogerősen ártatlan­nak ítélt, de az erkölcsi kártérítésem iránti per is hátra van.- Most hogyan üldözik?- A szabadság e nemes elvi bajnokai gátlástanul elvitatják tőlem a vélemény­nyilvánítás szabadságának jogát. Mivel országszerte ismernek, már 1984 óta rendszeresen meghívnak a megyékbe, beszélgetésekre, sajtóról, magamról, mindenféléről s ha időm engedi, elme­gyek. A beszélgetéseken nagyon sok mindenről kérdik a véleményemet. Miu­tán a sajtó túlnyomó része a posztkom­munisták és liberálisok kezében van, az előadásokon elhangzott, jobbára nem is politikai véleményeimért egy héten há­rom lapban is támadnak. Mintha egy közszolgálati embernek nem lehetne ma­gánvéleménye a világról az életről.- Mi lehet a tartós össztűz célja?- Az ő nézeteik, véleményük ráerőlte- tése az egész népre. Egy demokrácia-hiá­nyos, kizárólag az ő elveiket valló társa­dalmi egyen-gondolkodás megvalósítása.- Akkor tehát azt is mondhatni, hogy terror?- Sajnos, igen!- Itt van tehát az összefüggés a válasz­tási csalás és a médiaterror között. Ezt a célt szolgálja a kultúra, a közgondolko­dás újkori fasizálása, amihez hozzájuk képest Göbbels a nád propaganda mi­niszter is kiscserkész volt Hogy-hogy ez a rendkívüli veszély kialakulhatott és ho­gyan lehetne békésen elhárítani? . - Az ő módszerük kötetnyi. Kialakítá­sa céltudatosan s fű alatti, magyarán tit­kosszolgálati módszerekkel is szervezett. De hozzá segített a demokratikus erők politikai gyakorlatlansága, sőt, nem egy­szer naivitása is. Aki a médiában ki­mondja az igazat, amely akár kicsit is gyengítheti a pártállami utódpárt és a vele szövetkezett liberálisok hatalmát, az az ő kezükben levő média pergőtüzének célpontjává lesz, hogy mielőbb lejáras­sák. Ki is mondták: nem a múltammal van bajuk, hanem a jelenemmel. Ha ő mellettük állnék, lehettem volna például ügynök, nem bántanának. Az ORTT egyik ellenem javasolt új vizsgálata indo­kolásának ezt a címet adták "A volt rá­dióelnök nyilatkozatai". Mintha már a "volt rádióelnök" elnevezés is egy bűn­cselekmény-típus neve volna. Döbbene­tes. Kiszámítottam: több támadásban volt részem, mint az évek óta folyamato­san pergőtűz alatt tartott Orbán Viktor­nak. (A diktatúra utáni sajtószabadság szer­vezése nálunk még veszélyes feladat. A szerk.)- Mert Ön megalapozta a pártatlan közszolgálati rádió szellemi-szakmai szemléletét. Maga az a gyakorlat, hogy minden politikai-gazdasági hír, véle­mény közlésekor megkérdik és közlik a másik fél véleményét is, hallatlan mér­tékben növeli a reális tájékoztatást. Ezért a diktatúra szembekötős és makacs tájé­koztatási gyakorlata a Rádióban jobbára megszűnt: Ez a történelmi eredmény Kondor Katalin nevével fémjelezhető, s nem csak elnöki, hanem már Kossuth Rádió főszerkesztői munkássága alapján. Itt van a támadásod végső oka, mert nem tűrik, hogy a hazugság monopóliumukat valaki egy ponton kiradírozta. Volt erre valamilyen modellje? A BBC kódexe!?- A BBC kódexében sincs semmi kü­lönös. Nem szabad ezt misztifikálni. Mindig az igazat kell mondani. Ennyi! Nem is a kiragadott részigazságot, mert abból fogan a gazság.- Mikor vonulhat vissza ez a médiatenor?- Ha megerősödik a nemzeti tőke, amelyre a független média is alapozható. Ennyi a látlelet a helyzetünkről. A filmfelvételek hozzá Kondor Katalin vál­lalt keresztútjáról valók. Illik, nem illik, de az újságíró szóvá teszi: hogy egyszer, a keresztútjaink vége fele, alapítani kelle­ne Kondor Katalin és a kondorkatalinok számára, már csak a hithez való hűség és a kitartás hasonlatossága okán egy Jeanne d"Arc-díjat... ZULLER & BONDY, LLP Ügyvédek 1982-től / Lawyers since 1982 Ingyenes konzultáció - Free consultation! Balesetek Elcsúszások és esések Agykárosodott gyermek Roncskocsik Hibás termékek Orvosi műhibák Tévedésből bekövetkezett halál Földalatti Ólommérgezés Építkezésen történt balesetek Accidents Trips and falls BrairH'njured child Car wrecks Product defects Medical malpractice Wrongful death Subway Lead poisoning Construction related 1333 Broadway, 905, NYC, 35th St, across from MACY’s 212-279-8833 Ha magyarul kíván beszélni, Hívja Niemetz Ágnest: 645-367-4782 HUNGÁRIA RÁDIÓ. NEW YORK minden kedden este 7-től 8-ig a WPAT AM 930-as hullámhosszon. Hírek - magyar zene - hazai - és sportpoli­tika - New York magyar gazdasági élete A mikrofonnál: APATINI GYULA Programvezető: Apatini Gyula 245 E 80 St. #5FNY 10021, T: 212-570-6441

Next

/
Thumbnails
Contents