Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)

2006-03-24 / 245. szám

14 MAGYAR SZÓ —A HÍD Kultúra 2006. ; Röviden Gyönyörű NAGYVÁRADI EST A magyar vers ünnepének elődöntőit az el­szakított magyar városokban rendezik meg. Az első két hete szombaton zajlott le Nagyváradon, ahol a rendezvény fővédnö­ke a magát "versek bolondjának" nevező Tempíl József római katolikus püspök volt. A nagyváradiak gyönyörű estéjén az erdé­lyi magyar színészet színe-java verseny­zett. A Magyar Vers Ünnepe idén a haza és szabadság gondolatkörére épül. Nagyvára­don a verseny a Szózattal kezdődött, s leg­többször Márai Sándor és Illyés Gyula vers hangzott el. Feltámadta Torockói menyasszony Egy kiváló színművet, az Erdélyben, egy magyar-zsidó-román lakta faluban játszódó Torockói menyasszonyt a nagyváradi Indig Ottó írta, s Keleti Márton 1937-ben filmet rendezett belőle. Címszerepét az ak­kor 28 éves Dayka Margit alakította. Szí­nészóriások játszottak benne: Kiss Manyi, Rózsahegyi Kálmán, Makláry Zoltán, Pethes Ferenc, Mály Gerő, Jávor Pál. Ze­néjét pedig Polgár Tibor, a korabeli magyar filmzene legstílusosabb komponistája, a Halálos tavasz zeneszerzője alkotta. Szín­ház- és filmkultúránk folyamatossága a da­rab musical változatának - a világelső klezmer zenére írott musicaljének - márci­us 17-iki világpremierje a Budapesti Ope­rettszínházban (zeneszerző: Jávori Ferenc). A címszerepét Siménfalvy Ágota alakítja, akiről lapunkban megírtuk: a budapesti Sweet Charity előadás az ő hiteles, egyéni címszerep megformálásának eredménye­ként jobb, mint a New York-i. Partnere Mészáros Árpád Zsolt. Másik szereposztás: Kékkovács Mara és György Rózsa Sándor. Rendező: Béres Attila. Szöveg: Kállai Ist­ván és Böhm György. Mindennapi fasizmus A szlovákok elvették II. Rákóczi Ferenc ne­vét: Kassa város honlapján, a történelmi személyiségek ismertetőjében Frantisek II. Rákóczi néven tüntetik fel. Tovább tart te­hát a szlovákok mindennapi fasizmusa, amely a személyiségi jogot megcsúfoló névátírást 30 éve Komáromban kezdte, ott azt vésték a világ legnagyobb operett­szerzőjének, a magyar Lehár Ferencnek a szobrára: Frantisek Lehár. Madách: Macskák háromszázszor A Madách Színházban az 1983-as premier óta most játszották háromszázadszor And­rew Lloyd Webber: Macskák című szürre­alista musisaljét, Szirtes Tamás rendezésé­ben. Ez volt a világon az első Webber be­mutató, amelynek rendezéséhez engedé­lyezte, hogy eltérhet a londoni premiernek külföldön mindenütt kötelező rendezési mintájától. Webber annyira jól minősíti Szirtes Tamás rendezési stílusát, hogy sor­ra engedélyezi számára az eltérést a Pesten azóta bemutatott művei esetében, így ta­valyelőtt is ezt tette az Operaház fantomja színpadra állításakor. Szerkesztette: Földessy Dénes M A főszerkesztő nyilatkozik INDULÓ VILÁGTÉVÉ A budapesti ÁrpádHír Világtévé a Magyarok Világszövetsége székházából megkezdte a sugárzást. Egyik magyarellenes pesti Komikus pedig esténként már gúnyt űz műso­rában az ősmagyarok varkocsából. Gyűlöli az öntudatos magyar embert. Avagy ismeretlen kezelt egyszer átszerelték a világszövetség székházának telefonjait, s minden beszélgetést egy titkosított bukaresti számra is leadtak. Az ÁrpádHír Világtévé tehát nem csak a sugárzást kezdi meg! A kemény védekező küzdelmet is. Balog Barna - több­szörös informatikai diplomás -főszerkesztővel beszélgettünk.- Az egyik kereskedelmi - tehát politi­kailag független - tévében Pol-óra, va­gyis politikai óra című műsort szerkesz­tettem: magyarokat szólaltattam meg, akik mögött nagy tettek vannak. Ön­szántamból, s a saját zsebemből meg né­hány szponzor támogatásából fedeztem a műsor költségeit. A tulajdonos később meg akarta szüntetni, mert akadt egy- egy "néző", aki műsoromban politikailag kifogásra lelt. Az illetékes műsorhatóság elutasította az "ismeretlen nézők" pana­szait. Amikor azonban egy interjúban azt mondtam: "Kellene egy magyarügyi minisztérium is!", azonnal telefon jött, s én mehettem.- De politikailag független...- Ugyan! Nyílt titok, hogy valakik le­hetőleg minden médiát, a függetleneket is, hatalmas összegekkel lepénzeltek és esetenként rövid telefonok révén lakatot tesznek a szájára, vagy műsort rendelnek tőle.- Az ÁrpádHír Világtévé hogyan jött létre?- A Pol-óra megszüntetése után meg­kerestem annak szponzorait. Dr Hors- kovits Kovács Jánost is, aki a Felvidékről annak idején Németországba menekült, igaz magyar hazafi gondolkodású, s ma odakint népszerű szülész-nőgyógyász, s a világszövetség németországi elnöke. Ö a tévé ötletgazdája, majd igazgatója, én pedig a szakmai vezető, vagyis a főszer­kesztő. Csatlakozott a csapathoz dr Kakuk Attila állatorvos, aki többek kö­zött a Magyar Önvédelmi Mozgalom alapítója és vezetője, Novák Tamás, a sokoldalú gazdasági ember, aki a TV fő anyagi támogatója. E négyesből alakult meg a TV-t fenntartó gazdasági társulás, amelynek ügyvezető-igazgatója Ku- runczí Margit. A világszövetség átadott nekünk a székházából közel 100 négy­zetméternyi részt, amelyet alkalmassá tettünk egy tévé-szerkesztőség számára.- A történelem ma még mindig a né­pek csatája, ezért amíg el nem jő a jobb kor, legfontosabb érdekünk a magyar egység. E végett kérdem: milyen vi­szonyban lehettek a Duna Tévével? Hi­szen Csoóri Sándor még világszövetségi elnökeként ezt mondta Orbán Viktor­nak: "A rendszerváltás legtisztább ered­ménye a Duna TV!"- Már az alakuláskor kimondtuk, hogy a Duna TV az anyaország és a Kárpát­medence számára, mi pedig az anyaor­szág, a Kárpát-medence és a világ szór­ványmagyarsága számára sugárzunk. Bár most már a Duna TV az észak-ame­rikai földrészen is ott van, ezt még Sára Sándor, a Duna akkori elnöke megszer­vezte. A nagyvilágban két magyar nyel­vű, magyar tudatú tévé, s ilyen megosz­tásban, miért viszálykodna!?- Milyen lesz az ÁrpádHír Világtévé szelleme?- Magyar!- Bővebben?- Műsoraink gyújtópontjában a ma­gyarságtudat áll. Annak ébrentartása, s ZULLER & BONDY, LLP Ügyvédek 1982-től / Lawyers since 1982 Ingyenes konzultáció - Free consultation! Balesetek BcsoeszflEsok 0s es0sek Agyk/í-rosod ott gyermek Roncskocsik HitVEs term0kek Orvosi mßhib/Ek T0ved0sbil bek vetkezett hal/EI F Idalatti Iomm0rgez0s p tkez0sent rt0nt balesetek Accidents Trips and falls Brain-injured child Car wrecks Product defects Medical malpractice Wrongful death Subway Lead poisoning Construction related 1333 Broadway, 905, NYC, 0.f 35th St, across from MACY’s Ä 1 Ä ^ Ha magyarul kiván beszélni, Hívja Niemetz Ágnest: 646-367-4782 akiben még vagy már nincs meg, a.- lelkében a feltámasztása. Egy jobb vilafc elérkezéséig e nélkül elveszünk a népek csatájában. így azonban örömmel mondhatom, hogy nem csak például amerikai avagy ausztráliai helyi tévécsa­tornák kérik műsorunk átvételét, hanem az országon belüli, tudtommal 70 városi televízió közül eddig már 20 kérte. Közel a harmada. A műsor először is és termé­szetesen a klasszikus "étlapból" áll: napi friss hírek, és egyéb időszerű progra­mok, időjárás jelentés, ezúttal természe­tesen világméretekben, sport. A szelle­miségünkre jellemző műsorok, például: az őstörténet, biblia magyarázat (tehát nem biblia olvasás, hisz a Kárpát-me­dence vallásainak azonosságait keressük, hogy a magyarság egysége mögé felmu­tassuk a vallási egységet), avagy a rovás­írás (már elértük, hogy a számítógépek jelrendszerében szerepel).- A rovásírást elnéző mosollyal sokan valamiféle régészkedő hobbinak tartják!- Simon Péter tudományos kutató vi- szont, aki húsz éven át Kanadában élt és kutatott, kétféle módon bebizonyítja, hogy a dakota indiánok ugyanazt a jel- képrendszert használták, mint az őskár- pát-medencei jelképek rendszere. Holott köztünk volt a kapcsolatokat kizáró At­lanti-óceán. A rovásírás tehát nem ősma­gyarkodás, hanem az egyetemes kultúra történet része.- Ez csak úgy képzelhető el, hogy az emberi gondolkodás vagy a fantázia fej­lődése, valamilyen emberi gondolkodá­si-lelki tartós azonosság létezett?- Nagyon jó kérdés. Melocco Miklós szobrászművész, az esztergomi várhegy gyönyörű, modem Szent István szobrá­nak alkotója, így magyarázta ezt az azo­nosságot: "A Föld minden tájékán példá­ul a sárga színt évezredek óta ugyan­azokból a vegyületekből állítják elő. A ci­án mindenütt ugyazon vegyi anyagból készül. A Nap körforgása következtében az árnyék és ennek nyomán a fényhatás azonos módon hat a fényekre!" Mi se fe­ledjük: Claude Monet a napállásnak megfelelő fényváltozatokban festett re­mek képeket a Roune-i katedrálisról. De ne kanyarodjunk bele a tudomány- és művészettörténelembe. Az Ápádhír Vi­lágtévé alkotói jó szívvel és sok ötlettel várjuk nézőinket, hiszen mondhatjuk: "köröttünk forog a világ'", mert ahogy az időóra körbejár, mi folyamatosan sugár­zunk. (FD) HUNGÁRIA RÁDIÓ, NEW YORK minden kedden este 7-tól 8-ig a WPAT AM 930-as hullámhosszon. Hírek - magyar zene - hazai - és sportpoli­tika - New York magyar gazdasági élete A mikrofonnál: APATINI GYULA Programvezető: Apatini Gyula 245 E 80 St. #5F NY 10021, T: 212-570-6441 Hirdessen a Magyar Szóban, Amerika legnagyobb példányszámban eladott magyar nyelvű hetilapjában! Lépjen velünk kapcsolatba MOST! UJSAG@AHID.COM

Next

/
Thumbnails
Contents