Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)

2006-03-17 / 244. szám

2 MAGYAR SZÓ —A HÍD A NAGYVILÁG HÍREI 2006. MÁRCIUS 17. Röviden KŐOLAJ: FORRONG A NlGER-DELTA Március 9. Erőszakos módját választották a tankolásnak azok a fegyveresek, akik egy tankerhajó megtámadásával próbáltak üzem­anyaghoz jutni a Niger deltájában. Miután a hajó vészjelzéseket adott le, a hatóságok ka­tonai erősítést küldtek. Az összecsapásokban a fegyveresek szerint tizenhárom katonát öl­tek meg. A régió kőolaj-kitermelésének jöve­delméből részesedést követelő lázadók rend­szeresen megtámadják a külföldi cégek tele­peit. A holland Shell cégtől pedig mintegy másfél milliárd dolláros kártérítést követei­nek a térség legnagyobb etnikai csoportját, az ijaw népet érő környezeti károkért. A kö­zelmúlt támadásai mintegy húszszázalékos kiesést eredményeztek az ország kőolajter­melésében. Ha lehet hinni a felkelőknek, a következő időszakban majdnem egymillió hordóval kevesebb olajat termelhetnek ki Nigériában, noha az ország olajipari minisz­tere szerint a fegyveres akciók miatt kiesett mennyiség heteken belül ismét visszakerül a piacra. (Magyar Hírlap) Amerikai Magyar Szó A Híd USPS 23-980 ISSN 0194-7990 FÜGGETLEN, MAGYAR NYELVŰ AMERIKAI HETILAP Szerkesztőbizottság:/Editorial Board: Czika Tihamér, Kertész Gabriella, Bán Emese, Bailey Zsuzsa, Varró Márta, Cseke Éva Földessy Dénes (magyarországi kulturális tudósító) Telefon: 1-877-A-MAGYAR Mellékek: 1. HIRDETÉSSZERVEZÉS 2 . TÖRDELŐSZERKESZTÉS 3. ELŐFIZETÉSEK 4. APRÓHIRDETÉSEK 5. SZÁMLÁZÁS 6. ESEMÉNYNAPTÁR Apróhirdetés: apro@ahid.com Eseménynaptár: naptar@ahid.com Hirdetésszervezés: hirdetes@ahid.com Magyarszág: Pubuciteam Kft. H-1012 Budapest, Márvány utca 17. Phone: (4-36 1) 214 9491 Fax: (4-36 1) 214 9490 Mobile: (+36 30) 2426 988 E-mail: info@publiciteam.hu www.publiciteam.hu Föszerkesztő/Editor in Chief. Pl Főszerkesztő-helyettes: Molnár Kinga Tördelőszerkesztő Fószf.rkesztő-hklyettes: Horvát Zsolt Felelős kiadó/Publisher: Péterman István Kiadja/Publishkd by Hungarian Word Inc. Szerkesztőség és kiadói hivatal/ Editorial offices: 4809 Ave N Suite 169, Brooklyn NY, 11234 Fax: 800-579-9306, email: ujsag@ahid.com A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, illetve szükség esetén javításokat eszközöljön. (The Editorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed.) "Amerikai Magyar Szó" (ISSN 0194-7990)(USPS 023-980) is published weekly except the last two weeks of the year for $40.00 per year by Hungarian Word, Inc. 1749 East 52nd Street, Brooklyn, NY 11234. Periodical postage paid at Brooklyn NY and additional mailing offices. Postmaster send address changes to Amerikai Magyar Szo, 4809 Avenue N, uite 169, Brooklyn, NY 11234. H Harc ajerikói börtön körül KEZŰKBE VETTÉK Az izraeli hadsereg bekerítette, később pedig behatolt abba ajerikói börtönbe, amely­ben több palesztin terrorista mellett Ahmed Szadatot is őrzik. A brit és amerikai őrök még az izraeliek érkezése előtt elhagyták a börtönt. A rabok vagy megadják magukat, vagy meghalnak, nyilatkozta egy izraeli ezredes. Március 14. Március 13.-a reggel az izraeli hadsereg egy különleges egysége bekerítette, majd behatolt abba a jeri- kói börtönbe, ahol több palesztin terro­ristát tartanak fogva nemzetközi fel­ügyelet alatt, jelentette a Haarec. A ter­roristák közt van Ahmed Szadat, akit a 2001-ben meggyilkolt Rehavam Zeevi izraeli idegenforgalmi miniszter halálá­ért ítélték el. Ott tartják fogva továbbá Fuad Sobakit, aki évekkel ezelőtt illegá­lisan csempészett fegyvereket palesztin területekre. Az izraeliek azzal a követeléssel ha­toltak be a börtönbe, hogy a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (NFPF) radikális szervezet tagjai adják meg ma­gukat. A NPFP vezetőin túl a szervezet öt további tagja is Jerikóban rabosko­dik, egyikük szintén részt vett a minisz­ter elleni merényletben. Köztük van az a palesztin is, aki lelőtte a minisztert. Az akció során tűzpárbaj tört ki a kato­nák és a palesztin biztonsági erők kö­zött, amelyben meghalt egy palesztin rendőr és egy rab, jelentették források. A tűzpárbaj befejezése után a katonák elkezdték letartóztatni a foglyokat, az őröket és a biztonsági tiszteket. Abbasz múlt héten jelentette be, hogy felkészültek a jerikói foglyok sza­badon bocsátására. Tavaly Abbasz ha­sonló bejelentést tett, akkor azonban nem váltotta be az izraelieknek szóló fe­nyegetést. Gideon Ezra izraeli közbiz­tonsági miniszter elmondta, hogy a hadsereg Ehud Óimért ügyvezető mi­niszterelnök utasítására indította az ak­ciót, mert megkapták az Abbasz szán­dékáról szóló információt. Az izraeliek viszont meg akarták akadályozni a ter­roristák szabadlábra kerülését, hogy sá­li Halálbrigádok gyilkolnak Irakban KI IS AZ ÁLLAM?!... Az iraki belügyminisztérium megerősítette azokat a feltételezéseket, melyek szerint a biztonsági erők soraiban önhatalmú halálbrigádök szolgálnak. Iraki rendőrségi források 70-nél is több olyan halottról számoltak be, akik utcai lövöldözések áldozatai lettek az elmúlt 24 órában. Március 14. Első ízben erősítette meg az iraki belügyminisztérium azokat az amerikai hadseregtől és szunnita szerve­zetektől származó híreket, melyek sze­rint "halálbrigádok" működnek az iraki biztonsági erők soraiban. Az al-Masrek című iraki lap egy ma­gas rangú iraki illetékest, Karnál Hussze­in vezérőrnagyot idézve azt írta, hogy egy vizsgálóbizottság megállapította: a belügyminisztérium 22 hivatalnoka és a védelmi minisztérium három munkatár­sa részese az ügynek; bosszúból polgári személyeket raboltak el és öltek meg. A Lángoló börtönök: a rab legyen kéznél!... ját börtöneikbe szállíthassák őket. Abbasz közleményben ítélte el az iz­raeli akciót, és kijelentette, hogy Szadat biztonságáért az amerikaiakat és a bri­teket tartja felelősnek. Követelte az iz­raeli hadsereg távozását a börtöntől. Iszmáil Haníje kijelölt palesztin mi­niszterelnök óva intette az izraelieket attól, hogy Szadatnak vagy a többi be- börtönzöttnek bármilyen bántódása es­sen. (Index.hu) tábornok elmondása szerint a halálbrigá­dok tagjai önhatalmúlag, nem pedig a miniszter parancsára jártak el. Arab szunniták azzal vádolták Baján Báker Szulág belügyminisztert, aki az Iraki Iszlám Forradalom Legfelső Taná­csa (SCIRI) elnevezésű síita párt tagja, hogy egy, a párt katonai szárnyából ala­kult illegális félkatonai egységet használ fel szunnita papok és politikai ellenfelei meggyilkolására. Több emberrablás ese­tében szemtanúk arról számoltak be, hogy az emberrablók rendőri egyenru- 'hát viseltek. Rendőrségi jelentések sze­rint hetvennél több agyonlőtt ember holttestét találták a bagdadi utcákon az utóbbi 24 órában. Az iraki politikai erők képviselői ma­ratoni egyeztetésbe kezdtek az amerikai nagykövettel, hogy végre megegyezze­nek egy általánosan elfogadott kormány felépítéséről, számolt be az AP A tárgya­lásokon részt vesznek a síiták, a kurdok és a szunniták képviselői, valamint vallá­si vezetők is. Az iraki etnikai és vallási erőknek a parlament felállításával kap­csolatban még kulcskérdésekben sem si­került megegyezniük. A vitás kérdések: a különböző pártok hány taggal képvisel­tetik magukat a kormányban, hogyan osztják el egymás közt a pozíciókat, és hogyan alakítják majd a kormány pro­gramját. (Index.hu) EU-tagságot a Nyilatkozatban erősítette meg az Európai Unió a nyugat-balkáni ál­lamok uniós tagságának a távlatát. Az uniós külügyminiszterek salzbur­tumot, amelyben egyebek között le­szögezték; hogy ezernek az országok­nak a jövőjét az EU-tagság jelenti. Március 11. A nyilatkozatot 33 külügyminiszter nevében fogadták el, mert a 25 uniós külügyminiszter mellett a találkozóra meghívót ka­pott Bulgária és Románia, valamint Albánia, Szerbia és Montenegró, Macedónia, Bosznia és Hercegovi­na, valamint Horvátország és Tö­rökország külügyminisztere is. Ursula Plassnik, az unió soros el­nökségét betöltő Ausztria külügy­minisztere a találkozót záró sajtóér­tekezleten leszögezte, hogy a Balkán nélkül az európai egyesülés csak kontármunka lenne. A térség álla­mai potenciális uniós tagjelöltek, akik előtt világos európai perspektí­va áll - fűzte hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a térség országai előtt a három évvel ezelőtti thesszaloniki EU-értekezleten nyitotta meg az eu­rópai távlatokat, a salzburgi fórum pedig a bátorítás és a közös politikai akarat megerősítő jelzését küldi hozzájuk. (MTI) Támogasson egy oldalt a Magyar Szóban! Amennyiben hozzájárul lapunk fenntartásához egy oldal pénzügyi támo- _p _ x tt?a rc'xrc'TZ a tjpt vrl gatásával, tiszteletünk jeléül az Ön nevét tesszük az oldal alsó szalagcsíkjába! Hívja most a 1-877-A-MAGYAR-t! A 1 ÁZ V^/JN JNLV LNlíJv A HxLLYJí,. gcsíkjába! Hívj

Next

/
Thumbnails
Contents