Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)

2006-03-17 / 244. szám

2006. MÁRCIUS 17. A NAGYVILÁG HÍREI MAGYAR SZÓ —A HÍD 3 A dalai láma Tibetbe utazna Az indiai száműzetésben élő dalai lá­ma, Tibet vallási vezetője közölte, hogy zarándokúira akar menni hazá­jába Mint a dalai láma elmondta, megbízottai a múlt bőnapban Kíná­ban jártak, és tárgyalópartnereiknek megerősítették a UHogatásra vonatko­zó szándékát. Március 10. A kínai uralom elleni 1959-es tibeti felkelés évfordulóján több ezer híve előtt az egyházfő kije­lentette: reméli, a kegyhelyek felke­resésén túl módja lesz arra is, hogy lássa a Kínai Népköztársaságban be­következett változásokat és fejlődést. A február 15. és 23. közötti tár­gyalások az ötödik kapcsolatfelvételt jelentették a dalai láma és a kínai ha­tóságok képviselői között. A megbe­szélések részleteit eddig sosem hoz­ták nyilvánosságra, de nagy valószí­nűséggel a dalai lámának arról a kö­veteléséről szólnak, hogy Peking biztosítson több autonómiát Tibet- nek. A múlt havi fordulóról Lodi Gyalcen Gyári, az egyházi vezető fő megbízottja annyit mondott, hogy a két fél álláspontjában közeledés ta­pasztalható, bár még mindig alapve­tő nézetkülönbségek vannak közöt­tük. Maga a dalai láma megismétel­te, hogy nem kívánja Tibet elszaka­dását Kínától, s hazája jövőjét a kínai alkotmány megszabta keretek között képzeli el. Akinek "a realitásérzékét nem homályosítja el a gyanakvás, az megérti, hogy a valódi önkormány­zatra vonatkozó követelésem nem a különválás igényének megfogalma­zása" - mondta. (Index.bu) Fizessen elő a Magyar Szóra! Hívjon bennünket minél hamarabb! 1-877-A­MAGYAR I Támadnak a republikánusok Ausztráliában LE A KIRÁLYNŐVEL! A brit királynő ausztráliai látogatása minden esetben arra is alkalmas, bogy a republikánusok újra kirobbantsák a vitát az ország államformájáról. Március 13. II. Erzsébet és férje, Fü- löp herceg március 12-én érkezett Can­berrába a British Airways járatával, egyebek között azért, hogy Mel- boume-ben megnyissa a Nemzetkö­zösségi Játékokat. Allison Henry, az Ausztráliai Re­publikánus Mozgalom országos igazga­tója nyilatkozatot tett közzé: "Ausztrá­lia nagy becsben tartja a királynőt, de sok ausztráliai felismerte: nem ésszerű, hogy olyan külföldi állampolgár le­gyen az államfőnk, aki csak esetenként látogat el hozzánk." II. Erzsében 2002-ben járt utoljára Ausztráliában, amely 1901 óta függet­len ország, de az egykori brit biroda­lom néhány "előretolt helyőrségéhez" hasonlóan - ilyen például Kanada is - mindmáig a brit uralkodót ismeri el ál­lamfőjének. Ausztrália 1999-ben nép­szavazást tartott arról, hogy az ország maradjon-e alkotmányos monarchia, vagy alakuljon köztársasággá. Á többség nemet mondott a köztár­saságra, de az utólagos elemzések ki­mutatták, hogy a republikánusok egy­értelműen győztek volna, ha máskép­pen teszik fel nekik a kérdést. John Howard akkori (és jelenlegi) minisz­terelnök - aki maga is "monarchista - ugyanis nem a nép által közvetlenül választott elnököt ajánlott a majdani köztársaságnak, hanem csak olyat, akit a parlament nevez ki. Az ausztráliaiak­nak azonban "saját" elnök kell, a vita nyilvánvalóan nem zárult le. (Magyar Hírlap, BBC) FREE Investment Kit from Tibor R. Dani, Jr., CFP® Everyone knows investing is important. But, not all investors should follow the same path. How do you know what the right investment moves are for your personal needs and goals? I would like to send you my free investment kit, which includes How to Invest Smarter, Safer, Better and Smart Money Management. You will receive valuable information about: S The differences between bonds, mutual funds, annuities, stocks, IRAs and cash reserve investments, and the benefits and drawbacks of each S How to diversify your portfolio to help maximize your return and minimize investment risk S Why you should always “pay yourself first” S How to make taxes work for you S Tips on commonly overlooked investment strategies. To get your FREE Investment Kit, call (866) 249-5408. It’s a recorded message, so please feel free to call 24 hours a day. Tibor R. Dani, Jr., CFP® Financial Advisor 115 Route 46 West, Ste A4 Mountain Lakes, NJ 07046 (866) 249-5408 tibor.2.dani@ampf.com The Personal Advisors of Ameriprise Financial © Brokerage, investment and financial advisory services are made available through Ameriprise Financial Services, Inc. Member NASD and S!PC. Life insurance, disability income insurance and annuities are issued by IDS Life Insurance Company, and in New York only IDS Life Insurance Company of New York, Albany NY. both Ameriprise Companies. Röviden Konzervatív győzelem A KOLUMBIAI VÁLASZTÁSOKON Március 13. Biztos parlamenti többséget szerzett Kolumbiában az Álvaro Uribe kon­zervatív elnököt támogató jobboldali koalí­ció a törvényhozási választásokon, míg az el­lenzéki Liberális Párt történelmi vereséget szenvedett. A voksok 95 százalékának össze­sítése alapján a liberálisok elvesztették 50 éve meglévő relatív parlamenti többségüket, s a harmadik helyre szorultak az Uribe elnö­köt támogató koalíció és a konzervatívok mögött. Ä választási eredményt megfigye­lők úgy értékelik, mint Uribe kemény geril­laellenes kurzusának megerősödését. A Ko­lumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű szélsőbaloldali gerillaszervezet Uribe elleni szavazatokra szólított fel és néhány nappal a voksolás előtt új offenzívát indított, amelyben 35 ember vesztette életét. (Nép- szabadság OnlinelMTI) Tízezres kormányellenes tüntetés Tbilisziben Március 9. Csaknem tízezer ember vonult az utcára Grúzia fővárosában, Tbilisziben tiltakozásul a kormány politikája ellen. A kormányellenes megmozdulás a legna­gyobb volt a bő két évvel ezelőtt a kaukázu­si országban lezajlott rózsás forradalom óta. Mintegy 8 ezer ember gyűlt össze Tbiliszi fő sugárútján, a parlament épületén kívül kormányellenes jelszavakat kiabálva. A hangzavarból kihallatszott a 2004 őszi meg­mozdulással hatalomba emelt Mihail Szaakasvili elnök lemondását követelő egy- egy hang is. A tiltakozók zöme kiskereskedő volt, aki a számlaadási kötelezettség ellen tüntettek. (MTI) Tízmillió dolláros orosz SEGÉLY A PALESZTINOKNAK Március 14. Tízmillió dolláros gyorssegélyt nyújt Oroszország a palesztinoknak - közöl­te a palesztin külügyminisztérium. A tára közleménye szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter palesztin kollégájával, Nászer el-Kidvával folytatott telefonbeszél­getése során jelentette be a segély folyósítá­sát. Lavrov a palesztin külügyminiszternek beszámolt az izraeli-palesztin válság rende­zésében közvetíteni igyekvő nemzetközi kvartett - az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország és az ENSZ - közelgő ta­nácskozásáról is, amelyen a Palesztin Ható­ság megsegítéséről cserélnek majd eszmét. A Palesztin Hatóság pénzszűkében van, költségvetésének havi deficitje több tízmil­lió dollárra rúg. ENSZ: 1,3 MILLIÁRD DOLLÁROS ADOMÁNY SZÜKSÉGES SZUDÁNBAN Március 14. Az ENSZ segélyprogramjainak koordinátora összesen 1,3 milliárd dollámvi sürgős segélyt kért a nemzetközi adományo­zóktól Szudán déli része, illetve az afrikai ország nyugati részén található Darfur tar­tomány javára, mondván, hogy a humanitá­rius válság sújtotta térségben 3,3 millió em­ber élete forog veszélyben. Az ENSZ-tiszt- ségviselő szerint az a veszély fenyeget, hogy darfuri segélyezésben tavaly óta történt elő­relépés semmivé válhat a közbiztonság rom­lása és a pénzhiány miatt. (MTI) Szerkesztette: Czika Tihamér

Next

/
Thumbnails
Contents