Amerikai Magyar Szó, 2006. január-május (104. évfolyam, 233-254. szám)
2006-01-06 / 233. szám
2006. JANUÁR 6. A NAGYVILÁG HÍREI MAGYAR SZÓ-A HÍD 3 I Irán uránt dúsít és rakétát épít VARHATO A KRÍZIS Január 4. Az iráni atomfegyverkezési programra utaló hírszerzési értesülések jutottak a Guardian birtokába. Az angol, francia, német és belga titkosszolgálatok adataiból összeállított 2005. július 1-i jelentés szerint Irán kizárólag atomfegyverkezésben használatos technológiák beszerzésén dolgozik, emellett komoly rakétafejlesztésbe is kezdett. A Guardian értesülései szerint az 1200 kilométeres hatósugarú, Izraelt fenyegető Sahab-3 rakéta továbbfejlesztett változata Magyarországot, Szlovákiát, de akár Ausztriát és Olaszországot is elérheti. Irán állítása szerint atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál. Érveiknek még úgy is van némi racionalitása, hogy az ország amúgy a világ legnagyobb földgáztartalékaival rendelkezik, így aligha fenyegeti energiaválság. Érveik szerint ugyanis az atomenergiával kiválthatnák a külföldön drágán értékesíthető nyersanyagot, ezzel fellendíthetnék az ország gazdaságát. Egy békés célú nukleáris programnak ugyanakkor nem feltétele a hasadóanyag előállítása. Magyarországon is békésen működik Pakson az atomerőmű, a fűtőanyagot pedig Oroszország szállítja. Oroszország az Iránnal folytatott tárgyalásokon vállalta, hogy Teheránnak is szállítana nukleáris fűtőanyagot. Irán azonban ragaszkodik a fűtőanyag belföldi előállításához. Január 2-án értesítette is a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAU), hogy január 9-én felújítja a 2003 novemberében felfüggesztett békés célú atomenergia programját. Az Egyesült Államok és az Európai Unió továbbra is kitart álláspontja mellett, és követeli, hogy Irán fejezze be az urándúsítást, legyen az ipari vagy tudományos célú. Ali Laridzsáni, az atomügyekben illetékes iráni főtárgyaló szerdán bejelentette, hogy nem tekinti tárgyalási témának országa urándúsítását. Oroszország ezzel szemben úgy próbálja orvosolni a problémát, hogy saját területén egy orosz-iráni vállalat végezné az urán dúsítását, amit utána Iránban lehetne felhasználni. A helyszínt már ki is jelölték, az oroszok ugyanis atomerőművet építenek az iráni Busehrben. Az erőmű fűtőanyagáról Moszkva gondoskodna, mikor az építkezések elkészülnek, várhatóan egy év múlva. A tárgyalás az orosz és az iráni felek közt január 7-én folytatódik, egy orosz delegáció látogat majd Teheránba. Amennyiben Irán ténylegesen önellátóvá válna dúsított uránból, akkor hozzájuthatna az atomfegyverkezés kulcseleméhez. Ez persze nem jelenti azt, hogy azonnal képessé vállna atombomba-gyártásra is. Ehhez ugyanis további technológiák beszerzése szükséges. Az európai titkosszolgálatok értesülései szerint ez folyamatban is van. A Guardian birtokába jutott titkos jelentés szerint "szinte naponta érkeznek iráni importengedélyezési kérelmek". Az Európai Unió vezetőinek készült jelentés szerint Irán strómanokon keresztül próbál érzékeny technológiákat beszerezni - ezek nagy része Oroszországból érkezik. A titkosszolgálati jelentés Észak-Ko- rea atomprogramjával is foglalkozik, melyben tucatnyi kínai vállalat játszotta a stróman szerepét. A jelentés hosszasan listázza a nukleáris technológia beszerzésére létrehozott iráni vállalatokat. A Guardian értesülései szerint az európai kormányok a jelentés alapján óvatosságra intették az említett cégekkel üzletelő nyugati iparvállalatokat. Irán nukleáris ambíciói a legtöbb szemlélő számára eddig is egyértelműek voltak, bár tárgyi bizonyítékokat még nem sorakoztattak fel lebuktatására a titkosszolgálatok. A Guardian szakértői szerint a titkosszolgálati jelentés kiszivárogtatása arra utal, hogy Európa megelégelte, hogy Irán nem hajlandó engedni az urándúsítás leállítását követelő nyugati álláspontnak. Ehhez nagyban hozzájárulhatott a tavaly megválasztott Mahmud Ahmadinedzsád államfő is, aki az elmúlt hónapokban kreatív holokauszttagadási kísérletei mellett Izrael térképről való letörlésének fontosságát is hangoztatta, (index.hu) Fizessen elő a Magyar Szóra! Hívjon bennüket még ma! 1-877-AMAGYAR FREE Investment Kit from Tibor R. Danijr., CFP® Everyone knows investing is important. But, not all investors should follow the same path. How do you know what the right investment moves are for your personal needs and goals? I would like to send you my free investment kit, which includes How to Invest Smarter, Safer, Better and Smart Money Management. You will receive valuable information about: S The differences between bonds, mutual funds, annuities, stocks, IRAs and cash reserve investments, and the benefits and drawbacks of each S How to diversify your portfolio to help maximize your return and minimize investment risk S Why you should always “pay yourself first” S How to make taxes work for you S Tips on commonly overlooked investment strategies. To get your FREE Investment Kit, call (866) 249-5408. It’s a recorded message, so please feel free to call 24 hours a day. Tibor R. Dani, Jr., CFP* Financial Advisor 115 Route 46 West, Ste A4 Mountain Lakes, NJ 07046 (866) 249-5408 tibor.2.dani@ampf.com The Personal Advisors of Ameriprise VK Financial Brokerage, investment and financial advisory services are made available »trough Ameripnse Financial Services, Inc. Member NASD and SIPC. Life insurance, disability income insurance and annuities are issued by IDS Life Insurance Company, and in New York only IDS Life Insurance Company of New York, Albany NY, both Ameriprise Companies. Röviden Ismét vesztegetéssel VÁDOLJÁK BERLUSCONIT Eljárást indított Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök ellen a milánói ügyészség egy ügyvéd megvesztegetésének gyanújával, jelentette az egyik vezető olasz napilap. A Corriere della Sera beszámolója szerint Berlusconit azzal gyanúsítják, hogy legkevesebb 600 ezer dollárt fizettetett ki egy brit ügyvédnek, hogy hamis tanúzásra bírja rá két, a miniszterelnök elleni perben 1997-ben. A 2001 óta az olasz miniszterelnöki posztot betöltő Silvio Berlusconi ellen számos eljárás indult, de jogerős ítélet még egyszer sem született a kormányfő ellen. Vagy a törvények változtak meg, vagy elévültek az ügyek. Ez utóbbi eljárásban Berlusconiék legutóbb elfogultsági panaszt nyújtottak be, mert a milánói bíróság tagja közül többeknek részesedése van a kormány médiabirodalmában. Kommandós ostrom Dagesztánban Fegyveres lázadókat zárt körbe az orosz hadsereg Dagesztán észak-kaukázusi hegyvidékén. A csecsen határ közeli búvóhelyükön csapdába ejtett fegyvereseket helikopterekkel és aknavetőkkel támadják, jelentette a BBC. Az orosz hadsereg feltételezései szerint a lázadók jól felfegyverzettek, ezért nagy erőkkel ostromolják a bunkert. Az akciót személyesen irányító dagesztáni belügyminiszter, Adilgerej Magomedtagirov szerint nyolc fegyveres rejtőzik a bunkerban, köztük egy rendőrtiszt gyilkosa is, aki ellen nemzetközi körözést adtak ki. A lázadócsoport puskákkal, gépisztolyokkal és gránátvetókkei van felfegyverkezve. A támadó orosz csapatokat a Specnaz kommandósai és az Ómon félkatonai csoport fegyveresei is támogatják, jelentette a BBC. Szaddám Hussein a golyó általi HALÁLT VÁLASZTANÁ Szaddám Hussein megbuktatott iraki diktátor elárulta két ügyvédjének, hogy inkább szeretne golyó által meghalni, mint hogy felakasszák, ha háborús bűnökért halálra ítélik az ellene folyó perben - jelentette a The Washington Times "Nem becsülöm sokra az életemet. Minden embernek meg kell halnia egyszer" - jelentette Id a volt diktátor egyik ügyvédjének. Amikor a két ügyvéd elmondta neki, hogy halálra ítélhetik, ő azt válaszolta: "Főparancsnok vagyok. (...) Inkább állítsanak kivégzőosztag elé. Ez a megfelelő módja egy volt katonai vezető kivégzésének." A per január 24-én folytatódik tanúk további meghallgatásával. AZ ET KEGYELMET KÉR EGY AMERIKAI HALÁLRA ÍTÉLTNEK Kegyelmet kér az Európai Tanács egy gyilkosságra való felbujtásért Kaliforniában halába ítélt, 75 éves, kerekesszékhez kötött, vak és beteg férfinak. Terry Davis, az ET főtitkára az amerikai szövetségi államkormányzójától kérte, hogy kegyelmezzen meg Clarence Ray Mennek. "Bizonyára nem ártatlan, de ha a hatóságok több évtizeddel a tette után, és ilyen idős korában végeznék ki, akkor közel kerülnének ahhoz, hogy megnyerjék a kegyetlenség és a bosszúállás versenyét" - írta a főtitkár levelében. Szerkesztette: Czeka Tihamér Titkosszolgálati jelentések szerint Irán kizárólag atomfegyver gyártásához szükséges technológiák beszerzésén dolgozik. Teherán öt nap múlva felújítja urándúsítási programját is Európát fenyegető ballisztikus rakétát épít.