Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)
2005-10-14 / 224. szám
28 MAGYAR SZÓ-A HÍD IRODALOM 2005. OKTÓBER 14. Balra nyugszik a nap (31.) Técsy Sándor Egy színészélet stációi: 1 emesvar Folytatás előző számunkból 1968 elején kaptam a táviratot: "Február 8-án kérem jelentkezzék a Temesvári Magyar Színháznál. Lakást az ... utca ... szám alatt foglalt a Színház. Sinka Károly igazgató" Összecsomagoltam a bőröndöt, és elkezdődött a vándorlás Nyugat felé. Volt még visszatérés, de a köldökzsinór Vásárhellyel elszakadt. Majdnem egy nap vonatozás, átszállások után feltűnt a gyerekkorból ismerős város. De most más volt, ez nem vakáció volt, ez már véglegesnek tűnt. A megadott cím a Józsefvárosban volt, egy hatalmas, legalább 60 éves bérpalota első emeletén. A csengetésre öreg házaspár nyitott ajtót, Rozenfeld Ármin és Berta. "Jöjjön, művész úr, már vártuk." Én nem tudtam, mit mondjak, azt hittem garzonlakás vár. Az öregek átvezettek a tágas előszobán, fürdőszobán, és egy hangár nagyságú szobába értünk. "Itt lakik majd" - mondta az öreg. "És maguk?" Az öreg egy kis ajtóra mutatott "Az a mi szobánk" "Átjárnak rajtam?" "Igen, de mi este hatkor bemegyünk, és reggel kilencig nem jövünk ki." Nem tetszett, de nem akartam elrontani az érkezés örömét. "Majd beszélek Sinkával" - gondoltam, most hagyjuk ennyiben. Megmutatták a konyhát: főzhetek, leülhetek enni. "Jaj de jó" - gondoltam, majd megterítek húsz deka parizer mellé. Déltájban bementem a színházba. Sinka ott volt. "Más lakás nem volt, de majd idővel... Az öregek fia elment Izraelbe, imádják a színészeket, tíz éve csak színészek laknak náluk." Semmi nem tudta elvenni a kedvemet. Ott voltam, színész, egy igazi Színháznál. Már ismertem a tagság egy részét, mint kölyök láttam Nagy- szentmiklóson a "Tanítónő"-t, Fábiánnal a főszerepben. Később Vásárhelyen a "Dulszka asszony erkölcsét" Puhala Ernő végigsétálta az előadást, egy szó nélkül, mulya papucsférj, aztán a végén elküldött mindenkit a fenébe. Percekig visított a közönség. Ott volt Izsó Johanna, ötévesen ültem a térdén, és ott volt Vértes Jocó, aki még színinövendékként bejött a kollégiumba, besegíteni Kovács Leventének, ott fíntorgott tíz centire az arcomtól "Csinálj így" és maszkolt, öregített, és ott voltak az előttem végzettek, Kuti István a "Csávó", Borbáth Juli a szép hólyagos szemeivel, Rajhona Ádám a régi cimbora, Szélyes Imre (ma már Jászai-díjas Pesten) és ketten is az évfolyamomról, Mátray, akire már nem haragudtam amiért elvette a helyemet, mert íme, nem vette el, és Kiss Ildikó, akivel egészen jól megvoltunk egymás nélkül. Most mindenki örült a jöttömnek, a fúrás-faragás csak később kezdődött. Ott volt Szabó Lajika, akivel aztán tizenkét éven át kereszteződött az utunk, a Vásárhelyről ismert Ferenczy Csongor-Kakassy Ági házaspár, akiknél mindig volt egy kis kaja, egy pofa rum vagy meleg zuhany. Kezdetét vette egy olyan életmód, ami aztán tizenkét éven át elkísért, változó színhelyeken: Reggel próba, utána Egyetemi ház, ebéd. Ha este volt előadás, fröccs, és kávé. Ha nem, rum és rum. Este összejöttünk valakinél, néztük Pestről a kabarét vagy Táncdal Fesztivált (Zorán: Fehér Sziklák, Mesélj a nőkről... így mulat egy beat-es magyar úr...) Tom Jones bedobta a "Delilát", minden este a kocsmában egy társaság elnyávogta, hogy "máj, máj, májdi- lájlaaaa, váj, váj, váj, Dilájlaaaa" - így mulat egy részeg mokány. Közben Rajhona ideadta a "Hidegvérrel"-t, és tőle jött a "Házam lángra gyullad", két regény, ami egy életre megszabta, hogy mit olvasok, mit érdemes olvasni. A moziban bemutatták a "Rio Bravo" westernt, ami akkor, ott még újdonság volt. John Wayne volt a legnépszerűbb színész azoknak, akik énekelték, hogy "máj, máj, máj Dilájlaaaa!" Ott, Temesváron láttam Fábiánt, Sinkát és Szabó Lajikát a "Gondnok"- ban. Akkor még lehetett Harold Pintért játszani. Taub János rendezte, leírhatatlan találkozása géniuszoknak, szerzőnek, rendezőnek és "játszó személyeknek". Nagy kár, hogy nem volt mód szalagon rögzíteni, iskolajáték volt, életre szóló élmény. Az én pályafutásom kis szereppel kezdődött, egy amerikai melós, aki bejön a cimborájával enni, a "Megkövesedett erdő"-ben. Fábián volt Duke Mantee, írásba adom, jobb volt mint Bogart a filmben. Aztán a "Miniszter a barátom"-ban a miniszter. Egy udvari szerző "odamondós" műve, ami egy végső nyelvcsapással a rendszer címére, ellensúlyoz minden "odamondást". Ezután jött Balázs: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Nem tudtam, mit csináljak. Szabó Lajika megmondta: "Mért lötyögsz? Mért mind bokázol? Attól nem leszel duhaj, azt hiszik, kell pisilj." Abbahagytam a bokázást, kialakult a szerep. Olyan darab következett, ami három színháznál elkísért: Miller "Pillantás a hídról". Akkor még Marco voltam, Vértes Jocó az öcsém. A "Nem élhetek muzsikaszó nélkül" bemutatójára lerepült Apám, a vásárhelyi reptérparancsnokkal. "Mit szólsz a fiadhoz". Legyintett "Láttam én már jobb színészt!", de láttam rajta, hogy nem cserélne senkivel. Az országos lap, az "Előre" kritikusa megdicsért, bejártuk a magyarlakta vidékeket, ami annyiban volt jó, hogy mikor odábbálltam, már ismert a közönség. Aradra rendszeresen mentünk, és a megye minden nagyobb helyére vittük a magyar szót. Még volt kinek... Aztán odább kellett állnom, mert nem kaptam lakást. Ármin bácsinál azt álmodtam egy éjjel, hogy egy csomó kaftános ember imádkozik mellettem. Nem értettem, mit motyognak, de voltak vagy tízen, és mind motyogott valamit. Arra ébredtem, hogy tíz kaftános imádkozik a szobámban. Áz egyik odajött, és kért, hogy ne haragudjak, az öreg szívrohamot kapott, s ők a hagyomány szerint eljöttek az ágyához imádkozni, de nem fértek be a kis szobába, és az orvos is kirúgta onnan őket. "Semmi gond" - mondtam, csak forduljanak el, míg a csajommal kimegyünk a fürdőszobába. Elmentem albérletbe, közel a színházhoz, egy kórista volt a "házinéni", aztán a Bega partján kis szállóban tanyáztam, pénteken a szállodás a havereivel nálam pókerezett, a többi hat nap ezért ingyen volt. Aztán egy vásárhelyi homokos oda cserélt lakást, súgó lett nálunk, kiadott nekem egy szobát. "Ott jön Técsy és Técsiné" - mondta Szabó Karcsi. Mondhatta, mert a nővére, Duci, Vásárhelyen volt színésznő, szinte családi volt a viszony. Tőle nem vettem zokon. Más nem mert így heccelni. A baj az volt, hogy hiába a főszerepek, hiába az elismerő kritikák, én nem kaphattam lakást. Én nem voltam semmilyen tömegszervezetnek tagja, én nem voltam jó káder, én nem voltam elvtárs. Amikor erre rájöttem, eldöntöttem, hogy otthagyom az egészet, mint eb a Szaharát. Nem érdekelt, mi lesz, tudtam, hogy az nem kell, ami van. A helyi Szeku már rajtam tartotta a szemét. '68 nyarán, mikor kitört a cseh balhé, egy vendéglőben ittunk, román kollégákkal. Az egyik elmondta az "Ébredj, Román!" című verset. Kérdezte* nekünk mi a megfelelője. Mondtam, és elmondtam, hogy "Talpra magyar...". Beköptek. Behívtak. Ázt akarták ránk varrni, hogy lázítottunk, míg aztán Fábián és Sinka lehűtötték a kedélyeket. Apám akkor már a Vágóhídon volt egészségügyi ellenőr, s az olasz import- export partnerei meghívtak hozzájuk, s én hülye, elmentem útlevelet kérni. Természetesen nem kaptam, de gyanú- sabb lettem, mint valaha. Mindent ösz- szeadva, 70 nyarán már éreztem, hogy agyő, Temesvár. Még adtam magamnak öt hónapot, s ha a helyzet nem javul, csomagolok. Apám azt mondta, hogy Vásárhelyen mindig otthon vagyok. Mikor a kiszabott határidő letelt, összefutottam Harag Györggyel, akiről a kisvárdai Fesztivált majdan elnevezték. "Maga miért nem jön haza?" "Mert senki nem hívott." "Teszünk egy próbát. Jövőre rendezem a Macbethet. Kap egy szerepet. Ha beválik, beszélünk szerződésről." Másnap beadtam a felmondásom. Bubi, a meleg lakótársam, próbált lebeszélni. "Várd meg a szerződést" "Vár a franc. Megyek". Szomorúan befordult a fiúja felé. Kimentem Nagyszentmiklósra, Nagymama elsírta magát. Ő már nagyon megszokta a látogatásaimat, még ha ki is maradtam a haverekkel. Nappal ott voltam. "Ne sírj, gyere Te is Vásárhelyre, s minden a régi". Az utolsó napokat Mátrayval dumáltuk át, aztán kimentem busszal a város végére, és stoppoltam Váradig. Miskével, Botárral duma, és irány haza. Miske még próbált észérvekkel jönni. "És ha nem lesz szerződés?" "Siklódi megígérte, hogy felvesz pincérnek. Majd nálam fogtok inni." "Nem vagy normális". "De nem ám!" Folytatjuk Szerkesztette: Kertész Gabriella Temesvári Magyar Színház (1909) j Kedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Mozaik rovatába írásaikat, verseiket. Köszönjük!
