Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)

2005-10-14 / 224. szám

2005. OKTÓBER 14. IRODALOM MAGYAR SZÓ-A HÍD 29 Menekülés a vasfüggöny mögül (1.) Soós JÓZSFE ^Visszaemlékezés a sztálin- varosi '56-os eseményekre.) Arra ébredtem, hogy a feleségem ráz­za vállamat: - Ébredj! Ébredj! - úgy al­szol, mint egy mormota, elkésünk a munkából... Este moziban voltunk, ké­sőn feküdtünk le, s így kissé álmosan, késve ébredtünk fel. Sietve, kapkodva öl­töztünk, reggeliztünk és rohantunk a buszmegállóhoz, hogy időben beérjünk a munkahelyre. 1956. október 24-ét írtunk, Sztálinvárosban (ma Dunaújváros). Fe­leségem egy építkezési vállalat irodájá­ban statisztikusként dolgozott, én a Vas­mű központi laboratóriumának műszer­üzemében. Ahogy beérkeztem a munka­helyre, a munkatársak azonnal körülfog­tak: - Na, mit szólsz a tegnapi esemé­nyekhez? - szegezték nekem a kérdést, majd további kérdések özönével halmoz­tak el. Hirtelen nem tudtam mit vála­szolni. Fogalmam sem volt, mihez és mi­ért kell hozzászólni. Kollégáim tudták, hogy jó néhány évet töltöttem el Rákosi Mátyás "értékmegőrző" helyein. ("Leg­főbb érték az ember" - hangoztatták a kommunisták - talán ezért őrizgettek bennünket a börtönökben és munkatá­borokban?) Azt is tudták, hogy van egy törpeszuper rövidhullámú rádiónk, és hogy rendszeresen hallgatjuk a külföldi adásokat: a Szabad Európát, az Amerika Hangját, a BBC-t és másokat. Minden reggel a munkakezdés előtt tájékoztat­tam őket a külföldi rádiókban elhangzot­takról, ám az említett okok miatt, előző este és aznap reggel be sem kapcsoltuk a rádiót. Ezért válaszolni sem tudtam a kérdéseikre. Miután látták, hogy való­ban nem tudom mi történt, egymás sza­vába vágva sorolták: Pesten kitört a for­radalom, tüntetések voltak, a Rádiónál belelőttek a tömegbe... Egész nap az elő­ző napi eseményeket tárgyaltuk, hoztuk- vittük egymásnak a napi híreket. A mun­ka bizony vontatottan ment. Sztálinváros úgynevezett "szocialista város" volt. Többségében a párthoz lojá­lis, lekáderezett munkások lakták. Hoz­zám hasonló kommunistaellenes, reakci­ós börtöntöltelék kevés volt arrafelé. Minket az ávó "delegált" oda, hogy bün­tetésünk letöltése után rendőri felügye­lettel építsük a szocializmust. Ez azt is jelentette, hogy este nem hagyhattuk el a szálláshelyünket, nem járhattunk szóra­kozóhelyekre, nem mehettünk sehová, ahol csoportos összejövetel volt. A várost is csak rendőrségi engedéllyel hagyhat­tuk el, vasárnap délelőttönként pedig je­lentkezni kellett a rendőrségen, s mind­addig ott tartottak, amíg mise volt a templomban. (1952. október végén ke­rültem Sztálinvárosba a Dudujka-völgyi kényszermunkatáborból. A rendőri fel­ügyeletet néhány hónap után, a rendőr­ségi ellenőrzések és a vállalati referenci­ák alapján megszüntették.) Jóllehet nálunk napokon át nem tör­tént semmi különös, mégis látni lehetett, hogy mindenki lelkesedik az eseménye­kért, a többség a rendszer bukását kíván­ja. Ahogy Pesten felgyorsultak az esemé­nyek, megmozdult Sztálinváros is. Nagygyűlés volt a Bartók előtti téren, felvonulás a város utcáin, megalakították a forradalmi bizottságokat, a vasműben megválasztották a munkástanácsokat, s a műszerüzemébe engem is beválasztot­tak. A felkelők egy csoportja megtámad­ta a város szélén lévő légvédelmi tüzér­laktanyát. A laktanya kommunista pa­rancsnoka sokáig ellenállt, s ennek bi­zony sok halott és sebesült lett a követ­kezménye, de végül, felsőbb utasításra, a laktanya is átállt a forradalom oldalára. Amikor a Vörös Hadsereg megtá­madta Budapestet, a város forradalmi bi­zottsága felhívással fordult a lakosság­hoz: önkéntesek jelentkezését kérte: je­lentkezzenek a laktanyáknál fegyvere­kért, hogy felkészülhessenek a város vé­delmére, ha azt is orosz támadás érné. Mi is jelentkeztünk, egy baráti társaság a műszerüzemből - feleségeinkkel együtt. Felszereltek bennünket egyenruhával, fegyverekkel, kézigránátokkal, amiket hazavittünk a lakásunkra. Nem is késett sokáig az orosz táma­dás. Az Alföldről Dunaföldvámál jöttek át a tankcsapatok. Délről támadtak, de erős ellenállásba ütköztek. A forradalom oldalára átállt légvédelmi alakulatok gép­ágyúkkal vették körül a várost, úgy véd­ték a támadókkal szemben. A gépágyúk nemcsak a repülőgépek támadásai ellen voltak kiválóak, hanem a harckocsik el­len is. Városunk így több napig képes volt ellenállni a támadásoknak. A forradalom történetéből ismerjük a "szocialista város" munkásainak hősies ellenállását, amely bizony nagyon sok halottat, és sok-sok sebesültet produkált. Sajnos korábban a városba telepített kommunista görögök egy éjszaka hát- batámadták a várost védő katonákat. En­nek "eredménye" is több halott és sebe­sült lett. Ezeket az orvtámadókat a for­radalom után Csehszlovákiába telepítet­ték. A sors iróniája, hogy a szovjet had­sereg több napi heves harc után, novem­ber 7-én, a "Nagy Októberi Szocialista Forradalom" 39. évfordulóján foglalta el Sztálinvárost. Éjszakára kijárási tilalmat rendeltek el. A legkisebb mozgásra vagy fényre odalőttek. Mivel lakásunk - egy első emeleti sa­roklakás - a város főútvonalára nézett, az első éjszakákat a pincében töltöttük. A harmadik éjszaka azonban fent alud­tunk, ami majdnem végzetessé vált szá­munkra. Az előttünk levő téren egy tank őrizte a pártházat. Éjfél után belelőtt ágyúval a lakásunkba. Szerencsénkre a hálószoba és a nappali között levő fal irá­nyában érte találat, s így nem tudta át­törni a külső falat. Ha kissé jobbra csa­pódik be a lövedék, a hálószobánkat rob­bantja szét, velünk együtt, ha pedig kis­sé balra jön a találat, a napaliban elhe­gyezett néhány láda kézigránát robbant volna fel. (1990-ben - a forradalom óta először - hazalátogattam, és felkerestem régi lakásunkat, a becsapódás helye még akkor is felismerhető volt. Betömték, be­vakolták, de a robbanás helyén más szí­ne van a falnak.) A híres Rákóczi adót, amely Dunapenteléről sugározta adása­it, a műszerüzemünk állította össze. Egy Ikarusz busz utánfutóján volt a leadóto­rony, a buszban az adókészülék a sze­mélyzettel. A busz a városban és a város körül állandóan változtatta helyét, hogy ne tudják bemérni. Nagyon emlékezetes számomra a rádió 1956. november 7-én, délután 1 óra 5 3 perckor sugárzott utol­só mondatai: "A szovjet tankok és légierők támadják Dunapentelét... A harc változatlan hevesség­gel továbbra is folyik... Adásunkat bizonyta­lan időre megszakítjuk... Rákóczi adó, Ma­gyarország Folytatjuk Sötét folyón haladt a bárkám, Visszafordultam volna De mindhiába Fájdalom volt az úr Az éjszakába. Készültem útra a másvilágra, Vigasztaltam fiam, menyem, Kik virrasztották az éjt velem, Hogy szép és jó volt az életem. Végre orvosolt a hajnal, Felém sodorta a segítségét, A tudás és jóság eredményét, Mi sikerrel hozta vissza, Régi szívemnek új verését. 2004. december Ferencz Amália 56-os látkép Tűz, tűz, szóltak, ropogtak a fegvverek! Tűz, tűz, kiálltottak fel az emberek! Agyú dörrent, villant, gránát felrobbant Föld porában lenn, feküdtek a holtak Temetetlen testek, véres tetemek Férfiak és nők, fiatal gyermekek Hulltak, mint a roncsok, széjjel szóródva Törmelék esett a hús-cafatokra Anyák zokogva, köztük botladoztak Tankok törtetve, holtakra tapostak Ötvenhatnak képe, lángoló tüze Felszállt a légbe, Isten elé esve Passaic, NJ., 2005. szeptember 26. Leona Borek Veszélyes éj Zsigmond Aranka montázsa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents