Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)
2005-11-11 / 228. szám
Irodalom november n. 28 MAGYAR SZÓ —A HÍD Balra nyugszik a Nap (34.) Técsy Sándor Egy színészélet stációi: Sepsiszentgyörgy II. "Fegyvert s vitézt éneklek" - kezdte Vergilius az Aeneist. Én nem énekelhetek a helyi Színház csodálatos, jobb sorsra érdemes, magyar szívű nagyjairól - ez a színház történelmét kutatók dolga. Én, immár fájó nosztalgiával, csak annyit állíthatok bizonyosan, hogy ha lenne rá mód, arra a színpadra mennék vissza. Oda, ahova életem legszebb évei kötnek, ahol feledésre méltó alakítások töltötték ki színészéletemet, mindig egy hajszálnyira a "Nagy Szereptől", közben játszva a Nagy Szerepeket, én hülye, ahol eljött egy (kissé mindig fájó) szerelem, ahol a színészi érettségi vizsgát letettem, s ahonnan megnyílt az út a további stációk felé, és ahol egy barát révén kinyílt a Világra egy tágas, nagy ablak. Amikor megérkeztem, egy Móricz Zsigmond-féle, Kosztolányi Dezső-féle városka fogadott. Románia volt, a hetvenes évek eleje, egy 30000 lakosú időkapszula. Mindenki magyarul beszélt. A társadalmi élet nagy színhelye a Súgás vendéglő volt, főnöke á volt tulaj. Fenntartott asztalt színészek, orvosok, újságírók számára. A törzshely, a kisvárosi Elit, a státus- szimbólum. És kétségkívül az Elit ült ott: az orvosok, Dr. Darkó Zsigmond, országos hírű sebész, (aki autóbaleset után össze- fércelte Ion Gheorghe Maurert, azt az utolsó úriember pártfejest, aki még meggyőződésből állt be a sorba, s akinek a vesztét az okozta, hogy jobb vadász volt, mint Ceausescu.) Dr. Simó Ferenc, Szolnok-Doboka vármegye utolsó magyar főispánjának a fia, ideg- gyógyász, (aki forradalmasította az elvonókúrát, szabad kijárást engedélyezvén a klinikával szemközti Kolcza- kertbe, miután vastagnyakú, bajuszos székely pácienseit sonkaujjú női hálóingekbe öltöztette - egy sem élt a szabadsággal.) És Dr. Koczka György, Buci, akinek a felesége, Jutka, ügyelő volt a színháznál, s akihez ennélfogva bármelyik órában bármilyen problémával bárki színésznek fordulni lehetett. Ott volt Markó Imre fogorvos, főiskolás korom óta barátom, akinek egyik munkája most is a számban van. ("Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szívemben a Halál" - írta József Attila) És a "Megyei Tükör" akkor még többnyire névtelen újságírói, úgymint Magyari Árpád (ma szenátor), Czegő Zoltán, (sok év után az őshazába emigrált, jó magyar poéta lévén, közölték a verseit, aztán - hitből - a Magyar Fórum mellékletébe írt, s miután Csurka kegyvesztett lett, nem közölte senki.) Bogdán László, azóta is kebelbarátom, Az Ember Tragédiája mellett az ő kötete volt a zsákomban, mikor emigráltam, ma Örkény díjas költő, soha nem írta le azt a nevet, hogy Ceausescu, pedig naponta közölt; Farkas Árpád, aki valamikor színész akart lenni és hál’ istennek, nem sikerült. Most lenne valahol egy piás vidéki színész, így meg van egy Költőfejedelmünk. (Bocsánatot kérnék, ha tudta volna egyeztetni a kettőt szerintem így a magyar nyelvterület jobban járt). Ä "Köhögések" verse ott vált kozmikussá: a "Talán a Maros, tán az Olt", ott, a Súgásban lett "Talán a Nílus, tán az Olt" És Farkas, Magyari, Czegő, Bogdán, Csíky Laci legalább első Forrás-kötetes költők voltak, már akkor... Az Életem, család híján, a cseppet sem vonzó otthon, a Színház és a vendéglő Bermuda-háromszögében zajlott. Általában reggel 10-től próba, 2-kor olcsó és ízletes ebéd a Pártkantinban, ahol Dukász jóvoltából a magamfajta eretnekek is megtömhették a gyomrukat. Aztán egy kis pihenés, este 6-tól próba, vagy 8-tól előadás, utána irány a törzsasztal. Eleinte még hajnali 2-3 óráig, de aztán Ceausescu elvtárs 10 óra után mindenkit ágyba zavart. A kocsmából milicisták tereltek ki, otthon várt a sötét, állt a lift, mászhattad az emeleteket. Az Aranykor így kopogott be Románia ablakán, jobb híján aztán az emberek "szaporodtak és sokasodtak". Abortusz tilos volt, hát nőt- tön-nőtt a lakosság létszáma, hogy megosszák egymással az össznépi nyomort. Az üveghalas albérlet és a kis hotelszoba után a Sing-Sing (vagy ENSz- palota) következett. Ez egy tízemeletes vívmánya volt az épülő szocializmusnak. Minden emeleten 16 szoba, (4x2 méter). A "szobákban" mosdókagyló, fűtőtest. A cementpadlóra linóleumot ragasztottak. Középen folyosó, a végén közös vécé és zuhanyozó. Az épület, mint egy penge meredt az égnek. A sár bokáig ért. Szerencse a bajban, hogy egy folyósón hatan laktunk kollegák, ami enyhítette a hazacaplatás sárdagasztó kínját. Az otthonról kapott pakkokat és az élelmiszerboltban vásárolt rumot közösen fogyasztottuk,néha az egerek is beszálltak a lakomába. Sok volt a késés, mert busz vagy taxi arra nem járt, télen sokan hűltek meg, Dukász beköltöztetett a színház öltözőibe. Fűtés-villany ingyen, hideg-meleg víz, a munkahelytől az ajtó választott el. Ezenközben a Színház kapott lakásokat, de azokat családos elvtársaknak, vagy csak elvtársaknak utalták ki. Nem sokkal az elmenetelem előtt én is kaptam eg)7 garzonlakást (zuhanyfülke, linóleum a cementen) de az egész tulajdonképpen nem izgatott. Játszottam, jártam az országot, jó kritikákat kaptam, ez volt a fő. (Az egyik kritika egy autóstól hangzott el, négy év után. Stoppoltam, megállt, majd öt kilométer után hátraszólt: "Fel se kellett volna vegyem, művész úr", "Miért nem?" "Mert otthagyott műnket Sápsin", ha másért nem, ezért megérte... Voltak kellemetlen felhangok is, a "botrányos" életem miatt. "Húsz évem alatt nem volt annyi zűr, mint a két év alatt, mióta itt vagy" (Mikor mondta, akkor is részeg volt). Két öreg kolléga, régi vetélytársak, majdnem összeverekedett a vendéglőben. Én választottam szét őket. A következő igazgatótanács ülésen, ahol megfegyelmeztek, az öregek ott ültek a tanácsban. Az egyik verekedő, az öreg sztálinista rámkiáltott: "Nem szégyelled magad?!!" "Nem, előtted nem." Kirohant a gyűlésről. De másnap együtt ittunk. Lobbanékony volt, de nem haragtartó. És szerettük egymást. Szerkesztette: Kertész Gabriella Néha eljött az előadásra Király Károly, aki néhány év múlva szembe mert a Diktátorral szállni, és állandó vendég volt a törzsasztalnál Hanches elvtárs, a Szeku főnöke. Diplomás, értelmes ember volt, a Csángóföldről, szót lehetett érteni vele, de olasz útlevelet ő sem adott. Pedig akkor még visszamentem volna. Tőrös Gabinak volt egy kiállítása, verset mondtam a megnyitón, utána megvendégelt mindenkit a Súgásban. Európa-rangú szobrász, nem ismerte a helyi nagyokat. Hanches, aki ott volt, kissé késve bejött, bemutatkozott, gratulált, és leült közénk. "Ki ez a pacák?" - kérdezte Gabi tőlem. Egy gyufásdoboz- ra írtam a választ. "Aha!" - mondta Gabi. Hanches megszólalt: "Kaphatok egy tüzet?" A pincér már lobbantotta az öngyújtóját. "Nem, nem" és felém intett "Ideadná azt a gyufát?" Rágyújtott, majd elolvasta a doboz hátán "Éz a kerületi seriff1. "így még nem neveztek" és zsebrevágta a gyufát. Egy ízben megállított az utcán. "Mit próbálnak?" "Páskándi-darab, Tornyot választok" "Miről szól?" Rögtönöztem valamit egy középkori kivégzésről, az elítéltet kihajítják egy toronyból... A bemutató után átszólt az asztalon "Ez sokkal többről szól, mint amit maga elmondott". Lehetett vele szót érteni... A legtöbb hasznom a Bogdán Lacival való cimboraságból származott. Autodidakta irodalmár, aki az újságírás mellett prózát és verseket közölt, és olvasott, szívta magába az új információt, aztán megosztotta azzal, akit érdekelt. Tíz percig tudott egy lélegzettel beszélni, de érdekfeszítően, ígyhát a párbeszéd kísérletét mindenki rövidesen feladta. Tőle kaptam Kurt Vonnegut könyveit, az akkor divatos és minden díjat elmaró dél-amerikaiakat, Gabriel Garcia Marquezt, Borgest, a Száz év magányt, Az elágazó ösvények kertjét, de lappföldi költők antológiáját, vagy új afrikai szépprózát úgyszintén. Szerette a rumot, elmentünk a Szent Anna tóhoz, vág)7 az Oltra, vagy stoppal Kolozsvárra, és folyt az irodalmi továbbképzés. A szerelme egy igen tehetséges festő, B. Éva, elment Bécsbe, és ott maradt. Lacit ez letörte, de beletörődött, családot alapított Sepsiszentgyörgyön. Zötyögtünk a buszon, Ijgyártó Gyu- szika kezében az életünk, és mikor az öreg Skoda befordult a falu főutcájára, már fogadóbizottság várt. Előadás előtt meg kellett várni, míg a csorda hazajött, előadás után kolbászt, szalonnát adtak fel az útra, és literszámra a szilvapálinkát. 18 lej volt a napidíj, ami nem sokra futotta, de Kiss Laci, a szervező mindig adott fizetésig kölcsönt ("Kell egy kis golyó?") Néha bérletcsere volt a kolozsvári Színházzal, ilyenkor két hétig a Szamos partján tanyáztunk, és leját- szottuk az évad darabjait, míg a kolozsvári színészek ugyanezt tették Sepsiszentgyörgyön. A nagy élmény az volt, hogy a színház csereakciót indított Veszprémmel, akik meghívtak, Keszthelyen, Ajkán, Veszprémben játszottunk, és Illyés Gyula (az ő darabját, a "Dupla vagy semmi"-t adtuk elő) meghívott a házába. Flóra mesélt nekünk, míg észrevette magát. Folytatás a követkf.zó oldalon Kedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Mozaik rovatába írásaikat, verseiket. Köszönjük!
