Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)
2005-11-11 / 228. szám
2005. NOVEMBER 11. Mozaik MAGYAR SZÓ —A HÍD 29 Harkayné S.Józsa Rózsavirágzás Napok óta sűrű, bús köd borult a zord tájra, Mindenszentek hónapjában erdő, mező rég felkészült téli szunnyadásra; kopár bokrok némán várnak csendes hóhullásra; horgas nagy fák ágairól messze hangzik, visszhangozik varjú károgása. Kertem is oly sivár mostan IP akár csak a róna; barangolok egymagámban, didergek a kis lugasban, jöttem búcsúzóra; de a kert a kertészének nem maradt adósa: egyik védett szegletében vigaszomra kivirult egy pici, sárga rózsa! Verba Maja A halottak emléke Folytatás az fxőző oldalról "Bocsánat, hogy ennyit beszélek, de Gyula beteg" Az öreg legyintett "Mindig ennyit beszél, most van rá ürügy". Amikor jeleztem, hogy a nagy büfé-asztal láttán csorog a nyálam, az öreg megörvendett. "Végre valaki megtöri a jeget! Flóra már kérdezte: Gyula, maga ennyit fektet Erdélybe?" Következő évben Sík Ferenc, a "tanár úr" levitt Nógrádi Róbert igazgatóhoz, és kaptam Pécsre szerződést. Akkoriban terveztem az áttelepülést, de még évek teltek el a szabadulásig. Jöttek Magyarországról vendégek, így ismertem meg Fazekas Lajos filmrendezőt. Nem is álmodtam akkor, hogy 25 év múlva Magyarország menő Tv-soroza- taiban rendez, és ad nekem zaftos szerepeket. (2000-ben egy iskola faláról le kellett venni az órát, mert túl hangosan ketyegett. Lajos nézte, ahogy a kellékes megy ki az órával "Vigyed a vén költő-vigaszt". Soha senkitől nem hallottam ezt a Tóth Árpád megfogalmazást. ("Falon az inga lassú fénye villan...") Lajos költőnek indult. Tanos Miklós járt át, ő Erdélyből származik, már akkor a pesti Tv-nél dolgozott. Nagy murikat csaptunk, és kaptuk a híreket egy olyan világból, ami pár száz kilométerre, de fényévekre volt. Miklós volt a másik, aki 25 év után munkát adott, a DunaTv Régiók műsorának csináltam a hangalámondást. De akkor, a 70-es évek derekán mi, vidéki színészek csak afféle szegény erdélyi rokonnak számítottunk. A magyarországi többség szemében az erdélyi magyar ma sem sokkal több. Tisztelet a kivételnek. • Folytatjuk Nagy Abrahám Őszi tárlat Utóíze van a nyárnak, Őszi szelek muzsikálnak, Vándorok, kik téltől félnek Immár elindultak délnek. Természetben nincsen zárlat, Megnyílt már az őszi tárlat Van ott képből mindenfajta Ahogy a mester akarta Olaj, víz és temperában Ennyi képet sose láttam. A fát, füvet és a teret Plasztikusan érzékeled, Fellegekből épült várat Sziklán remegő fűszálat, Lebukó hunyorgó napot, Kristályvizű hűs patakot, Tükör hátát a vizeknek Min hajóink útrakelnek, Öreg tölgyet, amely fárad Sok már nem kell és kiszárad, Hűvös völgyet, keskeny eret Ahol alszanak a szelek. Holdfényben rejtőző fákat, Nyújtózkodó sok-sok ágat S mivel nincsen ellenszerük Előtted áll csontrendszerük. Különös és furcsa tárlat Letisztult, művészi párlat Minden kiállított darab Mozog, él és lábon marad Mindig csodálatos szépek # A szabadban élő képek. USA, 1985 Mikes Balázs Egy nappal ősz előtt A nap lassan veszít erőt, a szél kissé északi-hűvös... a nyár már nem olyan bűvös, mint volt tegnapelőtt. A levelek vörösben tűnnek, - kevesebb csók a ligetben, kevesebb láng a szívekben s a strandok megszűnnek. Madár se csicsereg reggel, mintha öröm nem jutna részül, - mindenki útra készül a búcsúzó fellegekkel. Lassan a kirakat is cserél: egyre több a meleg-puha nyári helyett -, téli ruha, mintha hozná a szél. Süket csend ül a veréb-hadon, - az éjszakák megőszülnek, az őszek összébb ülnek a hideg kispadon. Egy szép napon a szürke sár - míg esszük a szőlőt, almát -, átveszi vesztett birodalmát s aludni tér a nyár. 1987. szeptember 21. Én soha nem sírok elsején a holtak emlékezése idején. Mert a sírás nem segít, csak szenvedek én könnyesen bár, de nevetek. Nem öltözők komoran, feketén, nekem a gyászruhám a hit, a remény. De gyertyát gyújtok és így üzenek mindenkinek kiket örökké szeretek. Ekkor megsimogatnak a hűs halotti kezek, e érintésbe belefeledkezek. Majd a szeretteimért egy-egy imát mondok megérintem sírjukat és halkan távozok. Mégegyszer visszanézek a gyertyafényes várba, halottak táncolnak áttetsző ruhában. Én feléjük nevetek, ők lassan el-eltűnnek, nyoma sincsen már a hűs halotti kéznek. 2005. október 20. Zsigmond Aranka montázsa
