Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)
2005-11-11 / 228. szám
14 MAGYAR SZÓ —A HÍD Kultúra Magyar károk Párizsban A párizsi külvárosi zendülők eddig két magyar összefüggésű kárt okoztak: felgyújtották az op-art festészeti irányzat magyar származású megteremtője, Vásárhelyi (Vasarelli) Viktor volt lakóházát, amely leégett. Szerencsére a művész még el nem adott festményei egy szomszédos épületben voltak, s megmaradtak. Előző napon pedig megtámadták a Magyar Televízió odakint dolgozó forgatócsoportját és kocsijukat tönkrettették. Mozartné Rost Andrea A Zeneakadémián felújítják a régi szokást: a feltűnő tehetségű növendékek zenélnek a koncerttermekben. A közönség így hallhatta először Dohnányi Ernőt, Hubay Jenőt, Cziffra Györgyöt, Fischer Anniét is. A november 11-i hangversenyen Rost Andrea, a New York-i Metropolitan Opera állandó vendégművésze "Mrs Mozart - égj- énekesnő, hat szerep" címmel lép a publikum elé. Száz százalék európai Megkezdődött a sevillai nemzetközi filmfesztivál, melynek címe idén: Száz százalék európai. Kizárólag európai alkotásokat tűztek műsorra, köztük valamennyi szekcióban lesz magyar film. A fesztivál díszvendége Tarr Béla, akinek életművét tizenkét filmmel mutatják be. Ezeket a Tarr-alkotá- sokat a kizárólag remekműveket tároló és bemutató madridi Filmoteka Espanola és a cordovai Andalúz Filmarc-hívum felveszi becses értékei közé. Izgalmas pillanatok lesznek: Sevillában ismertetik, hogy a negyvenkilenc javasolt mozifilm közül hány, s melyik került az Európai Filmakadémia 2005-ös jelöltek listájába. Koreai Bánk bán A németországi Flensburgban bemutatják Erkel Ferenc: Bánk bán című operáját, a címszerepben a koreai Seung Jin Choi- jal. Az előadást Frigyesi András, a Magyarországi Német Színház intendánsa állítja színpadra, aki Nádasdy Kálmán eredeti rendezését újítja fel. A német nyelvű előadáson tíz nemzet művészei szerepelnek, s a tizenöt-húsz németországi előadás után Dániában, Berlinben és Stuttgartban is bemutatják. ASorstalanság Los Angelesben A Sorstalanságot is bemutatják az Amerikai Filmintézet (AFI) pénteken megnyílt, tizenegy napig tartó Los Angeles-i nemzetközi filmfesztiválján. A Los Angeles Times honlapja az Oscar-díjra nevezett Sorstalanságot figyelemre méltó alkotásnak nevezi. A lap megjegyzi, hogy a film Koltai Lajos neves operatőr első rendezése és az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre azonos című regényén alapul. Kevesebb újságot olvas A MAGYAR Alig található olyan rendszeresen megjelenő újság, magazin, amelynek példányszáma ne esett volna vissza ez év harmadik negyedévében a tavalyi azonos időszakhoz képest - derül ki a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) idei gyorsjelentéséből. Földessy Dénes A közgondolkodás korszakváltása két közéleti személyiségünk november 4-i beszédének egy-egy gondolat egymás mellé állítva válik világossá, éppen az elfogulatlan médiatevékenység módszerével, miszerint "Hallgassátok meg a másik felet is!" íme: Wittner Mária 56-os halálraítélt:- Könyvem dedikálásakor különböző gondolatokat szoktam beleírni. Egyik különösen kedvenc gondolatom: "Az igazágot nem lehet felakasztani, mert az igazság a lelkűnkben él.".... A testen lehet kényszert alkalmazni, de a lelkemen csak akkor, ha abba én magam is beleegyezem, ha megadom magam. Márpedig egy ember legalább a lelki függetlenségét próbálja meg megtartani ........Ezzel a lélekkel úgy kell szabadon élni, hogy önmagam előtt is meg tudjak felelni egyfajta erkölcsi normának, követelménynek. Többször visszajöttem a halál torkából. Amikor 1990-ben filmet forgattunk, kérték, hogy7 a Bródy Sándor utcában oda álljak, ahonnét elindultam. Kerestem hát a 23-as számú házat, s kiderült, hogy telitalálatot kapott 56-ban. Megdermedtem s végigfutott az agyaBozóki András, a nemzeti kulturális örökség minisztere régóta gyanús, mivel a bársonyszék tulajdonosok sorában e tálentumos vezetők közé tartozik. Van fantáziája, s tudja, mikor hová kell nyúlni, lehetőleg akármiből aranyat csinálni, - szellemi aranyat. Hiába, aki egy kormányzati ciklus harmadik minisztereként moh, hogy ha akkor nem megyek arrébb, lehet hogy ott haszontalanul halok meg. Most viszont mi, életben maradottak a halálbamenők végakaratát hajtjuk végre, s ez kötelez: .... nem engedjük, hogy azok akarják kisajátítani az 56-os forradalmat...akik végrehajtották a kegyetlen gyilkosságokat... Ez hangzott el november 4-én az Egy csepp emberség című fantasztikus sikerű, másfél éve indult rádiósorozat adásában. Gyurcsány Ferenc azonban a Nagy Októberi Szocialista Forradalomtól, 1917-től kifejlődött politikai taktikával kifogta a szelet a hajóból: odadobta koncnak a marxizmus-leninizmus eszmerendszerét. Egyik koszorúzáskor ugyanis ezt mondta:- A nagy kérdések közül Kádárnak és rendszerének talán egyikben sem volt igaza. A nemzet nem emelhető föl a szabadság elvonásával. A nemzet igazsága nem fér össze a diktatúrával. Nagy- Imre elindult az úton 1953 után. Értette, hogy pártérdeknél és a párthűségnél előbbre való a-nemzet iránti hűség. Értette, hogy7 demokráciában a nemzet háza az ország háza, hogy pártházakra nem építhető a nemzet háza, csak a demokratikus versengés kereteit megteremtő ország háza is ringbe mer szállni, arra figyelni érdemes. A kulturális tárca céljai, például a kreatív ipar fejlesztése, avagy az épített környezeti érték fenntartható fejlesztése körében elkészült két, egymással összefüggő, fontos kutatási munka Kreatív ipar és a kulturális szegénység cimmel. E kutatások egyértelműen megállapították, hogy a jelenkor társadalmában és gazdaságában a kreativitásnak kulcsszerepe van: jelentős versenyképességi tényező. A kulturális szegénység ugyakkor konzerválja, újratermeli a társadalom megosztottságát, s ezáltal jelentősen rontja a versenyképességet. Nemrég e kérdésekről rendeztek konferenciát, ahol három tárcavezető: Bozóki András kulturális, Göncz Kinga családvédelmi és szociális, Kóka János gazdasági miniszter és Veress József miniszterelnökségiállamtitkár tartott elemző előadást. Délután többek között Vitányi Iván, - ő írta a 80-as évek elején a nagy7 feltűnést keltett Európa paradigma című tanulmányt - mondott vitaindítót Társadalmi integráció címmel. A kulturális szakminiszter tehát nyit a gazdaság felé. (FD) Kreatív ipar, kulturális szegénység NYITÓ MINISZTER? Nincs üres kasszájú miniszter, csak fantáziátlan. Ez az egyoldalú mondás örök vigasz egy ország szegény éveiben, jelezvén, hogy a kasszahiány nem mindig jár együtt a tálentum hiányával. 2005. NOVEMBER 11. lehet az, amely a versengés és együttműködés bonyolult közös világát létre tudja hozni. Nagy7 Imre elindult ezen az utón, de nem tudta befejezni. Aki valamennyire ismeri a marxizmus-leninizmus keménykedő tételeit, tudja, odahaza most a hithű bolsevikok a szívükhöz kaptak, mert e mondatok az elvrendszer lomtárba dobását jelentik, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rugalmas elszakadását a már semmire sem használható ideológia ószeres árutól. Nem akar tehát felesleges ideológiai, szellemi küzdelmet, ezért ügyesen letette az ideológiai fegyvert. Kész! A kultúrából, a közgondolkodásból mostantól >a marxizmus-leninizmus hívei eszmeileg kiiktathatják magukat. Okos ember tehát veszi a lapot: új gazdasági és egyéb fegyverek jönnek, s azokat fegyverként is használják! Még ót is letartóztatták Párizsban Korlátáink címmel első alkalommal mutatja be különleges képeit Magyarországon Robert Marcel, Párizsban élő magyar származású fotóművész a budapesti Godot Galériában. Az André Kertész, Brassai Gyula, Robert Cappa világhírű magyar fotósok stílus hagyományait folytató, fekete-fehér képekkel jelentkező művész bejárta és körbe- fényképezte a világot, csavargásait képeken megörökítve tucatnyi kiállításon aratott már sikert. A Korlátáink gondolatkört átölelő 30 kép nemcsak esztétikai élményt nyújt sajátos fényhatásaival, hanem szembesíti is a szemlélőt a valóság fonákságaival. A budapesti kiállítás megnyitóját a művész lekéste. A párizsi külvárosokban az utóbbi éjszakákon zajló zavargások, a bevándorló kolóniák fiatal lázadói és a rendőrök közötti harcok őt is oda vonzották, hogy a feszült légkört, a drámai összecsapások pillanatait a kamerával megörökítse. Éppen a lángoló autók között fotózott, amikor a helyszínre érkező rendőrök vele sem bántak kíméletesen, sőt meg is bilincselték és bevitték a rendőrségre. Második halottak napja FEGYVERLETÉTEL November 4. Magyarország - a nemzetközi jog megszegésével történt 1956-os szovjet katonai lerohanásának gyászünnepe. Az idei megemlékezések alkalmával dr. Csapody Miklós MDF-es országgyűlési képviselő a magyar nép második halottak napjának nevezte. Az elmúlásra utaló elnevezés együtt született Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meglepő emlékező beszédével, amely az eszmei s kulturális közgondolkodásban új korszakot jelent: végleg lomtárba kerülhet a marxizmus-leninizmus eszméje. Wittner Mária: a halálbamenők végakaratával Vitányi: vitát indító