Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)

2005-11-11 / 228. szám

2005. NOVEMBER 11. TUDOMÁNY MAGYAR SZÓ — A HÍD 13 Fontos hiba a flash-lejátszóban A szinte minden pc-n megtalálható Flash Playerben súlyos biztonsági rést fedeztek fel. A weboldalak izgő-mozgó bigyóit mű­ködtető, illetve az "swf kiterjesztésű fájlo­kat lejátszó program gyártója szerint a hibát kiaknázva a támadók átvehetik az irányítást a rendszer felett. A Macromedia minden felhasználónak azt javasolja, hogy frissítsen az ingyenes Flash Player 8-as verziójára. (tahworld.com) Magyar cég a VoIP világpiacán Optimistább piackutató cégek jóslatai sze­rint az évtized végére minden létező ember az interneten telefonál majd, a pesszimis­tább előrejelzések szerint azonban addigra csak néhány százmillióan térnek majd át a hagyományos vonalról az úgynevezett Voice over IP (VoIP) protokollra. Az inter­netes telefonálás terjedésének ütemét ugyanakkor jól mutatja, hogy a piacvezető Cisco az első egymillió IP telefonját három év alatt adta el, legutóbb azonban már négy hónap alatt értékesített ugyanennyi készü­léket. Mivel a Cisco számos nyílt szabványt használ a hardvereiben, sikerét számos ki­sebb cég ki tudja használni, közéjük tartozik a magyar TC&C is. A társaság beszélgetés­rögzítő szoftvert, egy díjszámláló és számlá­zó rendszert, illetve egy egyedülálló SAP integrációs megoldást készített a telefonok­hoz. A tíz fejlesztőt foglalkoztató TC&C-t már Japánból, az Egyesült Álamokból meg Ghánából is megkeresték. (index.hu) JOGAINK VÉDELME - BIZALMI KÉRDÉS, OLYAN TANÁCSADÓRA VAN TEHÁT SZÜKSÉGÜNK MINT BAZSA ENIKŐ Kolozsvárott és New York-han végzett, magyarul is beszélő Ügyvéd (Attorney at Iuw) Szakszerű, pontos ügyintézés S atéki ügyek - végrendeletek di jog - Emigrációs ügyek _ Családegyesítés - Zöld kártya - Állampolgárság Ingatlan - adás-vétel Belföldi és Nemzetközi üzleti szerződések Ppígári magánjogi ügyek Általános jogi ügyintézés 48-53 44 Street, Suite 5 J, Woodside, NY 11377 Telefon: 718-392-4811 email: eniko_m@hotmail.com I," m I W©w I * Ri^mier Mmml Whether you are Selling your home, buying your dream home or downsizing now that the kids are out of the house....... / can help you in every aspect of your next real estate transaction... and beyond. Tom F. Staudinger. speaking fluent Hungarian, is ready to serve you! Please call me... Farm brook Realty 670 Main Road Towaeo.NJ 070S2 973-334-1232 x13 Please visit my website: www.tomstaudinaer.com www. f armb rook realty .corn November 8. Az űr-időjárás a Nap változásainak (napkitörés, napfoltok stb.) hatása a Föld körüli térségre. Ennek megnyilvánulásai lehetnek például mág­neses viharok, vagy nagyenergiájú töl­tött részecskék megjelenése a felsőlég­körben. Az előbbi navigációs zavarokat, a villamosenergia-ellátó rendszer zavara­it, csővezetékek elektrokorrózióját, az utóbbi a műholdak sérülését, kommuni­kációs zavarokat, vagy éppen egy szép sarki fényt okozhat. Ahhoz, hogy megértsük, mi történik a fejünk felett, illetve előre tudjuk jelezni a várható zavarokat, károkat - azaz az űr­időjárást - ismernünk kell azt a közeget, amelyen keresztül ezek a hatások ben­nünket elérnek, vagyis a magnetoszférát, és ezen belül a plazmaszférát. Különösen értékes adatokat lehet szerezni nagy mágneses szélességeken (amelyek kis el­téréssel nagy földrajzi szélességek is, az­az a sarkokhoz közeli területek) történő mérésekkel. Mivel az északi féltekén a sarkvidéken nincs szárazföld, az ilyen kutatások helyszíne az Antartktisz. Bár magyar kutatóállomás nincs a fa­gyos kontinensen, az ELTE űrkutató csoportja komoly eredményeket ért el a felsőlégköri elektromágneses jelenségek vizsgálatában, melyeknek egyik fontos része az úgynevezett whistlerek (légköri füttyök) vizsgálata. A whistlerek ala­csony frekvenciás elektromágneses hul­lámok, melyeket villámok keltenek. Ne­vüket onnan kapták, mert a hangszóró­ban egy mélyülő (csökkenő frekvenciá­jú) füttyhöz hasonlítanak. Ezek a jelek a földi mágneses tér erővonalai mentén terjedve átjutnak a másik féltekére is. Fontosságukat az adja, hogy a terjedés során a jelalak eltorzul, és ebből a torzu­lásból következtetni lehet annak az anyagnak a sűrűségére, amelyben a whistler-hullám terjed. Esetünkben ez a tartomány a plazmaszféra, a magne- toszféra belső tartománya, a közeg pedig töltött részecskékből áll, tehát az elektro­nok és ionok sűrűségét kapjuk meg. Az ELTE űrkutató Csoportja kifej­lesztett egy, a világon jelenleg egyedülál­ló automatikus whistler-detektor rend­szert, amelynek segítségével lehetővé vá­lik a plazmaszféra állapotának folyama­tos nyomonkövetése. Dél-Afrika antark­tiszi kutatóállomásán (Sanae) létrehoz­nak egy automatikus whistler-észlelő és - elemző rendszert az űr-időjárási kutatá­sokhoz. Ez lesz az első ilyen kísérlet az Antarktiszon, és egyben ez lesz az első önálló magyar tudományos kísérlet is . Az expedíció november 30. indul Fokvá­rosból, és 14 nap múlva éri el az Antark­tiszt. (origo.hu) Az első önálló magyar kísérlet az Antarktiszon MÉRNI A SŰRŰJÉT... Az ELTE űrkutató csoportja a világon egyedülálló érzékelő-rendszert fejlesztett ki, amelynek segítségével jvlyamatosan lehetkövetni a Föld körüli mágneses burok belső tartományát. ( BIKKÁL TÉVÉK NEW YORKBAN N “HUNGARIAN MAGAZINE EXTRA” Helyi Programok, Interjúk, Riportok, Kultúresemények, Megemlékezések. Minden SZOMBATON d.e. 10 órakor a TÁV 67-es kábelcsatornán. Szerkeszti: BIKKÁL GYULA Műsorvezető: Hajnal Julianna „FRISS HÍREK MAGYARUL” Politikai Figyelő műsor kritikával, javaslatokkal.videóválogatásokkal: Krasznói András. Hír TV Minden PENTEKEN este 6:30 órakor a TÁV 67-es kábelcsatornán. Szerkesztő: Zom hon Györgyi Műsorvezető: Hajnal Julianna „HUNGARORAMA” Angol nyelvű szórakoztató-, kultúrműsor magyarul nem beszélők számára. Minden vasárnap du. 5:30 órakor a TÁV 67-es I kábelcsatornán. Szerkesztő: Bczdck Anikó. Műsorvezető: Hajnal Julianna Nézzék a fenti TV-műsorokat és kérjék speciális szolgáltatásaink listáját! J Interneten is láthatók vagyunk a világ minden táján: www.mnn.org BIKKÁL GYULA fószerkesztó/igazgató KRASZNÓI ANDRÁS társszerkesztő/művészeti igazgató 4 Tel.: (212) 876-1912 E-maik bilialj@yahoo.com . Honlap: www.bikkal.net ÜGYVÉD Az egész Schill család évtizedeken át támogatta a Magyar Szó-t. Most én akarom tovább segíteni a régi barátokat, és az új barátokat, akik az Egyesült Álamokba jönnek. * Bevándorlás és Állampolgársági Büntető és Polgári magánjogi Általános jogi ügyek RoseAnn Schill Attorney at Law 25 West 43rd Street Suite 912 New York, N.Y. 10036 Tel: 212-398-9090 Fax: 212-661-2385 Ha szüksége van ügyvédre, aki nagy gondossággal dolgozik, keressen fel!

Next

/
Thumbnails
Contents