Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)

2005-11-11 / 228. szám

TUDOMÁNY I Észlelték a legelső csillagok sugárzását A LEGŐSIBB FÉNYEK A Spitzer-ártávcsó felvételein olyan infravörös sugárzást rögzítettek a Világegyetem távoli és ősi részében, amely a legelső csillagoktól származhat. November 8. Régóta folyik a verseny a csillagászok között az Univerzum leg­első csillagainak felkutatására. Ezek az ősi objektumok a becslések alapján igen korán, kb. 200-400 millió évvel a Nagy Bumm, azaz az ősrobbanás után ragyog­tak fel. A mai kozmológiai elméletek sze­rint az Univerzum (a benne lévő anyag, a tér, valamint az idő) mintegy 13,7 mil­liárd évvel ezelőtt született meg. A ko­rábban még nem észlelt legelső csillago­kat III. populációs objektumoknak ne­vezték el. A populációk szerinti besorolás törté­neti okokból kicsit félreérthetően ala­kult: az I. populációs csillagok a legfiata­labbak, ide tartozik például a Nap is. Ezek előtt keletkeztek a II. populációba sorolt csillagok, amelyek Tejútrendsze­rünk legidősebb objektumait tartalmaz­zák. Az elméleti okfejtések szerint azon­ban egy ezeknél korábbi "csillagnemze­dék" is volt a Világegyetemben - ezeket nevezték el III. populációs objektumok­nak. Elképzelhető, hogy a Spitzer-űrte- leszkóppal ráakadtak ősi sugárzásukra. Ezek a feltételezett ősi csillagmonst­rumok mai társaiknál sokkal forróbbak és fényesebbek voltak, tömegük a Nap több mint százszorosát is elérhette. Emi­att nukleáris üzemanyagukat elképesztő gyorsasággal élték fel, életük csupán né­hány millió évig tartott. Energiájuk je­lentős részét az ultraibolya tartomány­12 MAGYAR SZÓ —A HÍD Audiovízjellel védenék A DVD-KET Az amerikai Warner filmstúdió olyan máso­lásvédelmi rendszert fejlesztett ki, amely a hd-dvd-ket "audiovízjellel" látja el. Alan Bell, a Warner Bros. műszaki fejlesztésért fe­lelős vezetője a Párizsban megrendezett DVD Forum konferencián mutatta be az el­járást, írta a New Scientist. A vízjelet a mo­zikba kerülő legfontosabb filmek minden hangsávjába integrálnák, javasolja a Warner. A filmstúdió korábban kizárólag a hd-dvd szabványt támogatta, a Home Videó-részleg viszont nemrégiben bejelentette, hogy a fil­meket mindkét nagyfelbontású dvd-utód szabványban kiadják majd, tehát nem lesz kizárva a konkurens Blu-ray Disc sem. A rendszer fejlesztői úgy tervezik, hogy a hd- dvd-lejátszóba az emberi fül által nem észlel­hető jelek vételére képes értékelőt tesznek. Amint a lejátszó ilyen jelet észlel, félbesza­kítja a lemez lejátszását. Ilyen akkor fordul­hat elő, ha az illegálisan másolt anyagot pél­dául digitális kamerával, mozi nézőterén vet­ték fel. A hd-dvd formátumban terjesztett filmeket a kereskedelmi forgalomban is megjelölnék, így a lejátszó felismerheti, hogy a lemez eredeti példány-e. (index.hu) Madárinfluenzának ellenálló CSIRKÉN DOLGOZNAK A kínai tudományos akadémia genetikusán módosított csirkéket és tyúkokat kíván kite­nyészteni, amelyek ellenállóak lennének a madárinfluenza vírusával szemben - írta hétfőn a Beijing Youth Daily című angol nyelvű kínai napilap. "Kisebb szakértőcso­portot hozunk létre, amely a madárinfluen­za hatásait tanulmányozza majd genetiku­sán módosított csirkéken és tvúkokon" - kö­J zölte Tang Hung (Tang Hong), a tudomá­nyos akadémia biofizikai főosztályának a tagja. Az akadémián belül külön csoportot hoztak létre a vírus tanulmányozására, oltó­anyagok és antibiotikumok kifejlesztésére - írja a lap, amely szerint a kínai tudósok már folytattak genetikai kísérleteket a madárinf­luenza vírusával fertőzött egereken. A kuta­tások évekig is eltarthatnak a napilap sze­rint. A kilencvenes évek vége óta Kína jelen­tős eszközöket fordít genetikusán módosí­tott szervezetek kutatására és előállítására, elsősorban a rizs esetében. Ennek ellenére Kínában nem engedélyezik sem a genetikai­lag módosított rizs termesztését, sem annak importját. (MTI) Tartalmat termelnek AZ AMERIKAI FIATALOK A Pew American és az Internet Life Project felmérése szerint a 12-17 évesek széles töme­ge használja az internetet alkotásaik terjesz­tésére. A kutatás szerint a tizenévesek többet blogolnak mint az idősebbek, és hajlamosab­bak a weben publikálni zenei mixeiket, képe­iket, vagy filmjeiket. A tinik harmada mond­ta, hogy online is megosztja műveit. A lá­nyok ezen belül is kreatívabbnak bizonyul­tak: 38 százalékuk tette közzé műveit, míg a fiúk csak 28 százaléka foglalkozott ilyesmi­vel. Öt tartalomtermelő fiatalból egy nyilat­kozott úgy, hogy saját műveihez mások munkáit - képeit, zenéit, szövegeit - is fel­használja. A felmérésből kiderült továbbá, hogy akik blogot vezetnek hajlamosabbak törődni a letöltéssel összefüggő szerzői jogi kérdésekkel. (BBC) November 6. A börtön átépítését pár hónapja kezdték meg, hogy a mostani méretén felül alkalmassá tegyék 1200 palesztin rab befogadására. Az építkezés előtt ásatásba kezdtek a kijelölt területen, és a munkálatok során 50 fogoly munká­ját is igénybe vették a régészek. A moza­ikok első nyomait hamar megtalálták, ám időbe telt, mire az egész padlózatot megtisztították. A régészek szerint a templom az i.sz. 3. századból származik, azaz évtizedekkel a konstantini egyház­reform előtt épülhetett. A most megta­lált leletek így egyedülállóak a térség­ben, és segítségükkel talán végre sikerül­het megérteni a helyi egyház fejlődésé­nek történetét is. A templom datálásában a szakértők­nek az a mozaik segített, amely egy ró­mai tisztviselő és egy Aketous nevű, az egyháznak templomépítésre pénzt adó nő történetét beszéli el. Több helyen megtalálták az ókeresztények szimbólu­mát jelképező halat is: így a mozaik szé­lén és a helyszínen talált görög felirato­kat tartalmazó kerámiadarabokon is ez látható. A helyszínen egy ősi asztal - ta­lán az egyik első oltár - maradványai is előkerültek, melynek felirataiból arra kö­vetkeztetnek a régészek, hogy ez lehetett az a kor, amikor a keresztények oltárokat kezdtek használni a templomokban. A templom helye is figyelemre méltó, ugyanis nem messze innen található a végítélet nagy ütközetét elhozó Arma­geddon mezeje. A szakértők szerint talán ezzel is indokolható a térség fokozott ko­rai vallásossága, és az, hogy az egyik első püspökség is itt jött létre. "Biztosnak tekinthető, hogy ez Izrael vagy talán az egész térség legrégibb ke­resztény templomának maradványa. Vagy akár az egész világé is - bár ezt még korai lenne megmondani" - mondta Yotam Tepper, az ásatásokat vezető ré­gész az Associated Pressnek. A kutatók most folytatják az ásatásokat, hogy fel­tárják az épület maradványát, és hogy megtalálják a keresztelőkápolnát is - folytatta Tepper. Stephen Pfann, a Szentföldi Egyetem professzora szerint a második és harma­dik század volt az az átmeneti időszak, amikor az emberek újradefiniálták vallá­sos elképzeléseiket, és viselkedésmódju­kat. Szerinte azért különleges a lelet, 2005. NOVEMBER 11. ban sugározták ki, ennek a sugárzásnak a hullámhossza azonban az Univerzum tá­gulása miatt "megnyúlt", és mára az inf­ravörös tartományba esik. Ezek a csilla­gok tehát már rég befejezték életüket, de sugárzásuk azóta is úton van. A Spitzer-űrtávcső infravörös tarto­mányban érzékeny detektorainak segít­ségével most úgy tűnik, végre sikerült a nyomukra bukkanni. Az űrtávcső mint­egy 10 órán keresztül fényképezte a Sár­kány (Draco) csillagkép területén az ég­bolt egy parányi szegletét. Miután az is­mert csillagokat és galaxisokat eltávolí­tották a képről, halvány, diffúz derengés maradt hátra a felvételen. A NASA szakemberei szerint a diffúz fényjelenség egyik lehetséges magyará­zata, hogy ez az első csillagok sugárzása. Egyelőre azonban azt sem lehet kizárni, hogy a haláluk után hátramaradt első fe­kete lyukakba bespirálozó, felhevült gáz­anyag emisszióját sikerült megörökíteni. Az új megfigyelés jól egyezik a NASA két korábbi, a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást mérő műholdjának (COBE és WMAP) megfigyelésiből kal­kulált modellekkel. Az előbbi műhold az infravörös maradványsugárzást jelezte előre, az utóbbi segítségével pedig az el­ső csillagok korára kaptak közelítő becs­lést a szakemberek. Az új megfigyelések messze túlmutat­nak a Spitzer-űrtávcső műszereivel ere­detileg tervezett méréseken. A követke­ző, James Webb névre keresztelt űrtáv­cső lesz valószínűleg az a berendezés, amely részleteiben is képes majd feltárni a legelső csillagok világát. Ezek a korai objektumok fontosak, mert meghatározó szerepük lehetett a Világegyetem mai szerkezetének kialakulásában, (origo.hu) mert ekkor még üldözték a kereszténye­ket, így meglepő, hogy ilyen nyíltan megjelenítették Krisztust a mozaikon. "Talán épp ez lehetett az oka a templom elpusztításának is" - mondta a professzor. A felfedezés komoly visszhangot ka­pott az izraeli és nemzetközi médiában, maga Ariel Sharon miniszterelnök is "le­nyűgöző történetnek" nevezte a felfede­zést. A Vatikán szintén üdvözölte a templom megtalálását, hiszen szerintük "egy ilyen felfedezés még érdekesebbé teheti Izraelt a keresztények, a katolikus egyház és a világ számára is" - nyilatkoz­ta a Vatikán jeruzsálemi megbízottja, Pietro Sambi érsek. (mult-kor.hu) Felvétel a “mély űrről”: az őscsillagok erősebben ragyogtak Megtalálták a Közel-Kelet első keresztény templomát KERESZTÉNY LELET A régészek szerint a megiddői börtön bővítésekor talált épületmaradvány különleges mozaikpadlója és görög nyelvű feliratai arra utalnak, hogy megtaláltáka Szentpld első keresztény templomát. f Feltárt mozaikok: a térség legrégibb temploma ]

Next

/
Thumbnails
Contents