Amerikai Magyar Szó, 2005. október-december (103. évfolyam, 223-232. szám)
2005-11-04 / 227. szám
2005. NOVEMBER 4. Tudomány MAGYAR SZÓ-A HÍD 13 Merre halad a technológiai fejlődés a jövő évben? IPAROS PROGNÓZIS Ugyan még 2005 őszét írjuk, ám egyre több 2006-ra vonatkozó prognózis lát napvilágot. Egy, a technológiai ipar összes aspektusát - hardvert, szoftvert, szolgáltatásokat, infrastruktúrát, fogyasztói szokásokat - figyelemmel kísérő amerikai szervezet október 18-án megjelent elemzésében öt trendet emel ki. November 2. A Consumer Electronic Association (CEA) évente teszi közzé a következő év fogyasztói elektronikáját leginkább meghatározó jelenségeket bemutató tanulmányát. Ezúttal a háztartási robotikára, a csúcsminőségben (HD, high definition) rögzíthető tartalomra, a digitális otthoni stúdiókra (digital home studios), az új konzoloktól még interaktívabb játékokra és az egyre innovatívabb televízió-képernyőkre hívják fel a figyelmet. (Külön fejezetben foglalkoznak a piacon nemrég megjelent, jövőnk arculatát valószínűleg szintén átalakító olyan technológiákkal, mint az RFID-chipek, a biometrikus szkennerek, vagy a nanoter- mékek.) A robotikai fejlesztések ugyan még nem érték el az emberi flexibilitást, mozgékonyságot és ügyességet, ám az egyszerű célokat kivitelező speciális gépek hamarosan az otthonok részévé válnak. Körülbelül félmillió amerikai lakásban használnak robot-porszívót és az egyéb, például helyi hálózatokat kontrolláló, frissen mosott ruhákat szortírozó, konyhát felsikáló szerkezetek nemsokára szintén piacra kerülnek. Tömeges elterjedésüket, szerteágazó alkalmazásaikat három tényező gyorsíthatja be: ha viszonylag olcsóbbak, megbízhatóbbak és hatékonyabbak lesznek. Gyorsan valósággá lesz a csúcsminőségben történő otthoni tartalomrögzítés. A HDTV-rendszerek és a HD-programozás, valamint a DVD utódjának kikiáltott egyik technológia, a kék lézeres lemezek (Blue-ray Disc), a HD DVD és a HD DVR egyre fontosabb piaci tényezővé válnak. Az amerikai háztartások tíz százaléka rendelkezik digitális videó-felvevőkkel (DVR). 2006-ban újabb szolgáltatók színrelépése, azaz a technológia további terjedése várható. A kék lézeres lemezek és a HD DVD egyaránt lehetővé teszik a HD-tartalom rögzítését, szállítását, viszont a két szabván)' közötti "háború" gátló hatást válthat ki. A Microsoft például a HD DVD-t támogatja, Bill Gates túlságosan vásárlóellenesnek tartja a Blue-ray másolásvédelmét. Más kérdés, hogy a Microsoft szintén másolásvédelmet fejleszt a HD DVD-khez_ (A Forrester Research piackutató cég szerint máris eldőlt a harc, és a Blue-ray a győztes.) Márpedig a másolásvédelem - akárcsak a világhálóról kívánságunk szerint letölthető videók (video-on- demand) - ugyancsak hátráltatják a HD- tartalomrögzítés fejlődését. Figyelembe véve mindezeket a tényezőket, a CEA mégis fényes jövőt prognosztizál. A digitális kamerák, audió lejátszók, a hozzájuk szükséges szoftverek, nyomtatók, valamint az egyéb álló- és mozgókép-rögzítő eszközök robbanásszerű terjedése gombamód szaporodó otthoni stúdiókat eredményezett. A "csináld magad" (Do It Yourself, DIY) szellemében magunk készítjük, vágjuk, nyomtatjuk, tároljuk, és tetszés szerint osztjuk meg másokkal a tartalmat. A DIY égisze alatt színre lépő fotósok, filmesek, zenészek és más művészek amellett, hogy egyre nagyobb vásárlóerőt jelentenek, high tech igényeik új számítógépek, perifériák és multimédia-szoftverek fejlesztését is eredményezik. A csúcstechnológiai prognózisokban mindig szereplő játékok ezúttal sem hiányoznak a palettáról. A Microsoft, a Sony és a Nintendo következő generációs konzoljai valószínűleg jótékony hatást gyakorolnak az iparágra. Előbb-utóbb a digitális otthonok mindent mindennel, kamerákat, online játékokat, PC-nken tárolt fájlokat, stb. összekapcsoló alappilléreivé válnak. Az elemzés szerzői két új trendre is kitérnek: a kábelen, műholdon, szélessávú átvitelt biztosító televízión történő kívánság szerinti (on- demand) szolgáltatásokra, illetve a mobil játékokra. Az ötödik jelenség, az innovatív megjelenítők piaca exponenciális növekedés előtt áll. Máris rendkívül népszerűek a lapos (plazma, LCD, DLP) képernyők, ráadásul a jobb képminőségű újabb technológiák (SED, ÖLED) közeljövő- beni elterjedése még tökéletesebbé teszi majdani audiovizuális élményeinket. (Agent Portai) fOGAINK VÉDELME - BIZALMI KÉRDÉS, OLYAN TANÁCSADÓRA VAN TEHÁT SZÜKSÉGÜNK, MINT BAZSA ENIKŐ Kolozsvárott és New York-ban végzett, magyarul is beszélő Ügyvéd (Attorney at Imw) Szakszerű, pontos ügyintézés Hagyatéki ügyek - végrendeletek Családi jog - Emigrációs. ügyek , Családegyesítés - Zöld kártya - Állampolgárság Ingatlan - adás-vétel Belföldi és Nemzetközi üzleti szerződések Ppígári magánjogi ügyek Általános jogi ügyintézés 48-53 44 Street, Suite 5 J, Woodside, NY 11377 Telefon: 718-392-4811 email: eniko_m@hotmail.com H Kovthm ü%w SXstüLt^ Whether you are Selling your home, buying your Tom Staudinger. dream home or downsizing , speaking , , fluent Hungarian, now that the kids are out u ready to serve you! Of the house....... Please call me... / can help you in Farm brook Realty every aspect of your 670 Main Road ' , ' Towaco.NJ 07082 next real estate 973,334.]232 xl3 transaction.»,and Please visit my website: beyond. www.tomstaudinaer.com ww w far mb rook reált v corn ÜGYVÉD Az egész Schill család évtizedeken át támogatta a Magyar Szó-t. Most én akarom tovább segíteni a régi barátokat, és az új barátokat, akik az Egyesült Államokba jönnek. Bevándorlás és Állampolgársági Büntető és Polgári magánjogi Általános jogi ügyek RoseAnn Schill Attorney at Law 25 West 43rd Street Suite 912 New York, N.Y. 10036 Tel: 212-398-9090 Fax: 212-661-2385 Ha szüksége van ügyvédre, aki nagy gondossággal dolgozik, keressen fel! BIKKÁL TÉVÉK NEW YORKBAN “HUNGARIAN MAGAZINE EXTRA” Helyi Programok, Interjúk, Riportok, Kultúresemények, Megemlékezések. Minden SZOMBATON d.e. 10 órakor a TÁV 67-es kábelcsatornán. Szerkeszti: BIKKÁL GYULA Mthonxzetf: Hajnal Julianna „FRISS HÍREK MAGYARUL” Politikai Figyelő műsor kritikával, javaslatokkal,videóválogatásokkal: Krasznói András. Hír TV Minden PÉNTEKEN este 6:30 órakor a TÁV 67-es kábelcsatornán. Szerkesztő: Zombori Györgyi Műsorvezető: Hajnal Julianna „HUNGARORAMA” Apgol nyelvű szórakoztató-, kultúrműsor magyarul nem beszélők számára. Minden vasárnap du. 5:30 órakor a T./W 67-es kábéjesatórnán. Szerkesztő: Bezdek Anikó Műsorvezető: Hajnal Julianna Nézzék a fenti TV-m&sorgkat és kérjék speciális szolgáltatásaink listáját! Interneted is láthatók vagyunk a világ minden táján: www.mnn.org BIKKÁL GYULA fószérkesztő/igazgató KRASZNÓI ANDRÁS társszerkesztó/művészeti igazgató Tel.: (212) 876-1912 É-mail: bikkalj@yahoo.com . Honlap: www.bikkal.net