Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)

2005-09-30 / 222. szám

2005. SZEPTEMBER 30. Sport MAGYAR SZÓ-A HÍD 31 Továbbra is zavaros a súlyemelők doppingügye KI PISILT ÉS HOVA? Teljes a káosz a magyar súlyemelősportban. A Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöke, Komáromi Lajos lemondott, mert megfenyegették. Azt állítja, az athéni olim­pia alatt az MSSZ élén állő Dolovai Tamás nyomására tett le arról, hogy elmondja az igazságot a tavalyi doppingbotrányokról. Majd Imrő Dezső korábbi kapitányt ne­vezte meg, mint az egyik lebukott versenyző helyett mintát adót. Az olimpiai ezüst­érmétől megfosztott Gyurkovics Ferenc visszavonult, mert rá - elmondása szerint - egy igen magas rangú sportvezető gyakorolt nyomást, hogy leplezze le önmagát, is­metje be azt, amit nem követett el. A megvádoltak jogi utón keresik igazukat. Szeptember 27. Gyurkovics Ferenc helyett a szövetségi kapitány, Imrő De­zső adott vizeletet Athénban - állította a súlyemelők hirtelen lemondott elnöke, Komáromi Lajos egy tévéműsorban. Mint ismert, Gyurkovics az olimpián ezüstérmet szerzett, de két nap múlva el­vették tőle, mert vizeletében oxan- drolont találtak. Komáromi logikájából az következik, hogy Imrő élt olyan szer­rel, amely oxandrolont tartalmazott. Imrő minderre úgy reagált, hogy megte­szi a szükséges lépéseket, már konzultált ügyvédjével. Komáromi azt állítja, hogy magnófelvételt készített beszélgetésük­ről, és ha kell, akkor a bíróság előtt ezt közzéteszi. Az Athén után lemondott kapitány. Imrő Dezső elmondta, hogy a negyedik helyezett versenyzője, Varga Viktória után törvényileg járó hárommillió forin­tos jutalmat nem kapta kézhez a Nemze­ti Sporthivataltól. Komáromi vádjai után pedig még nehezebb helyzetbe került, és előbb-utóbb rá lesz kényszerítve, hogy tavalyi athéni olimpia doppingvizsgála­tain iebukott három magyar súlyemelő­vel. Elsőként Kecskés Zoltánt zárták ki a versenyből, jóllehet a rajt előtt néhány nappal negatív mintát adott le, aztán a megsérült Kovács Zoltán nem tudott mintát adni, végül Gyurkovics Ferenc ezüstérmét vették el. Kecskés és Gyurkovics mintájában ugyanazt a szert, az oxandrolont találták meg, amely oldódik a vizeletben, vagyis akár később is belehelyezhették. A három versenyző természetesen ártatlannak vallotta magát, azt bizonygatta, hogy tisztán készült fel. A feltételezett manipulációt erősítette a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) azóta lemondott elnöke, Dolovai Tamás is. A tavaly, évvégén megjelent könyvé­ben azt sugallta, hogy a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fő­titkára, Aján Tamás felelős a történte­kért. Aján ezt visszautasította, majd egy sejtelmes megjegyzést tett, miszerint a elmondja, amit tud. Komáromi Lajos azt is elmondta, hogy őt a korábbi, Athénban még regná­ló elnök, Dolovai Tamás fenyegette meg. Ezért nem tartotta meg a Gyurkoviccsal közösen tervezett sajtótájékoztatóját, amelyen lerántották volna a leplet az athéni titokról, és ezért mondott le posztjáról. Dolovai erre így reagált: " A sárdobálásban nem óhajtok részt venni, igazamat jogi úton fogom megvédeni." A Komáromi által ígért leleplezéstől visszalépő Gyurkovics ugyanakkor azt mondta, őt "egy igen magas rangú sport­vezető" fenyegette meg, hogy tárja fel az igazságot, különben a legközelebbi dop­pingvizsgálata is pozitív lesz, és akkor örökös eltiltás fenyegeti. Gyurkovics nem árulta el, ki volt a zsaroló, és azon­nal bejelentette pályafutása befejezését. Pár napja még úgy tűnt, hamarosan végre kiderülhet, mi történt pontosan a vétség elkövetői nem saját vizeletüket adták le az athéni vizsgálatkor. Emellett azt állította: potencianövelő szer okozta a sportolók vesztét, ám később kiderült, hogy potencianövelő nem tartalmazza a Gyurkovics vizeletében kimutatott oxandrolont. Komáromi tagadta, hogy az IWF illet­ve Aján Tamás elnök nyomására cseleke­dett volna. "Az IWF felhívta a figyel­münket arra, hogy ha felfedjük, ami va­lójában történt, akkor van esélye a ma­gyar súlyemelésnek. (...) én már tudom az igazságot. Amikor elnök lettem, előbb Gyurkovics, majd Imrő Dezső volt szö­vetségi kapitány is elmondta nekem." Komáromi úgy tudja, idegen vizeletet adott le Gyurkovics és Kecskés (Kovács Zoltán nem pisilt Athénban). Szerinte senki sem fenyegette meg Gyurkovicsot azzal, hogy pozitívvá teszik legközelebbi mintáját, és biztos benne, hogy semmi A sportág elnöki posztját egy év alatt három elnök - Dolovai Tamás, Mezőfi Miklós, Komáromi Lajos - hagyta el, az egyik közülük, az athéni csapat orvosa, Mezőfi Miklós Trianonhoz hasonló traumaként értékelte az olimpiai bukást, és sze­rinte a sportágat a megszűnés veszé­lye fenyegeti Magyarországon. köze Ajánnak a magyarok, úgymond, le- buktatásához. Bennfentesek szerint Gyurkoviccsal azt szerették volna elmondatni, hogy a megbukottak az idejétmúlt, öntéses módszert használva, más vizeletét adták le, csaltak, és megérdemelik bünteté­sünket. A helyzet kuszaságára jellemző, hogy az Athénban nevezett sportolók közül senki sem készül a dohai világbajnokság­ra. Ennek ellenére egy népes értekezle­ten a hazai doppingellenőrzés egyik irá­nyítója kifejtette, a csöveket, az öntőgé­peket, a mechanikus eszközöket, ame­lyekkel tiszta vizeletet lehet a kémcsőbe csempészni, egyszer és mindenkorra el kell felejteni. Az athéni botrányt azon­ban egykönnyen nem lehet elfelejteni, ezért is lett volna fontos a tisztázás, mert így továbbra is két verzió él a sportág szereplői között. Vagy hisznek Dolo- vainak, vagy nem. Vagy elhiszik, hogy Ajánnak személyes ellentétek miatt ér­dekében állt a magyarok megbuktatása. Vagy Ajánnak hisznek, és azt valószínű­sítik: csalás történt, és aki a vizeletet ad­ta, az élt oxandrolon tartalmú szerrel. (index.hu IMTIINemzeti Sport Online/SV) NB1: CSANKNAK MENNIE KELLETT Szeptember 25. Menesztették az FC Sopron edzőjét, Csank Jánost, miután a gárda a labdarúgó NB I hatodik for­dulójában újra kikapott. Helyére a 49-szeres román válogatott, Selymes Tibor került. Az NB I-ben a székesfehérvári csapat áll az első helyen, az FTC még mindig nyeretlen. Eredmények: REAC-FC Fehérvár 1-2, Vasas-Pécs 3-0, Debrecen-Diósgyőr 2-0, Győr-Sopron 2-1, Újpest-Tatabánya 5-1, Zalaegerszeg-Pápa 5-0, Kaposvár-Honvéd 0-0, MTK-Ferencváros 2-2. Ronaldo csótányöröme Szeptember 27. Ronaldo, a Real Madrid brazil futballzsenije mindkét gólja után hanyatt feküdt a Deportivo Alavés otthonában, és kézzel-lábbal kalimpált, akár egy felfordított csótány. A pózolásban Roberto Carlos és Robinho is követték őt. Dmitry Piterman, az Alavés elnöke "gyer­mekrontó bohócoknak" nevezte a sztárokat. Ronaldo válasza: "Elnézést kérek, az egész csak egy barátok közötti tréfa volt, amely többé nem fordul elő. Ugyanakkor érdekes, hogy éppen olyas­valaki bírál bennünket, aki meztelenül mutogatja magát..." Egy spanyol lap ugya­nis aktfotókat közölt a klubvezetőről. SZTOICSKOV: ELTILTÁS Szeptember 24. A volt aranylabdás Hriszto Sztoicskov, a bolgár futballválogatott szövetségi kapitányát négy mérkőzésről eltiltották, mert a svédek elleni vb-selejtező után azzal vádolta az Európai Labdarúgó­szövetség svéd elnökét, Lennart Johanssont, hogy olyan játékvezetőt küldött, aki szándékosan megverette őket. Közmunkán az NBA-játékosok Szeptember 24. Elítélték az észak-amerikai profi kosárlabdaligában szereplő Indiana Pacers három játékosát, akik tavaly novem­berben részesei voltak az Egyesült Állam­ok sporttörténete legvadabb verekedésé­nek. A Detroit Pistons elleni bajnokin ellenfeleiket és a szurkolókat is bántalmazó Ron Artest, Jermaine O'Neal és Stephen Jackson egyaránt 60 órás közmunkát köte­les végezni, fizet 250 dollárt, és részt kell vennie egy agresszió-kezelésről szóló tan­folyamon. (Forrás: index.hu, MTI, origo.bu) FAMILY PRACTICE | Dr. MOLNÁR TAMÁS Általános, családi orvos 83-39 DANIELS St. Briarwood, Queens, N.Y. 11435 Tel.: 718-291-5151 One block East of Main St. and two blocks South of Grand Central Pkw. Bus: Q 44 Main St. & Grand Ct. Pkw., Q 60 Queens Blv. & Van Wyck Blv. Subway: F Van Wyck Blv. Station Magas vérnyomás, cukorbetegség, kisebb sérülések, baleset, oltások, cholesterol, izületi bántalmak korszerű diagnózisa és gyógykezelése EKG, röntgen, laboratóriumi tesztek a helyszínen Gondos orvosi kivizsgálást és kezelést nyújt az egész család számára Szükség esetén kórház biztosított * Biztosítást elfogadunk. Gyurkovics: nem szakad le Aján Tamás (Schmidt Pállal): egymásramutogatás j

Next

/
Thumbnails
Contents