Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)

2005-09-30 / 222. szám

32 MAGYAR SZÓ —A HÍD Sport 2005. SZEPTEMBER 30. Görögország a kosárbajnok Szeptember 25. A Szerbia és Mon­tenegróban rendezett férfi kosárlabda Európa-bajnokságon Görögország szerezte meg az aranyérmet, miután a döntőben tizenhat ponttal verte a német válogatottat. A találkozón az első és a harmadik negyedet nyerte a görög együttes, míg a másodikat és a negyediket döntetlenre hozta. Tulaj­donképpen egy pillanatra sem enged­te ki a kezéből a mérkőzést a görög gárda, amelyből Theodorosz Papa- loukasz emelkedett ki a maga huszon­két pontjával. Az ellenféltől - ismét - Dirk Nowitzki tett ki magáért, a me­zőny legponterősebb játékosának bi­zonyult, és kilenc lepattanójával is magasan nyerte ezt a különcsatát - kis vigasz számára. Görögország 1987 után nyert újra aranyérmet Európa- bajnokságon, és az 1989-s Eb-t köve­tően vihet újra érmet haza (akkor a második helyen végzett). Németor­szág az 1993-s győzelmét követően azóta sem állhatott dobogóra, egé­szen mostanáig. A bronzérmes fran­ciák ennél is régebben szereztek Eb­érmet: pedig van nekik négy bronzér­mük és eg)r ezüst, de a legfrissebb is 1959-ből. A két évvel ezelőtti Eb-n dobogón végzett három válogatott közül egyiknek sem sikerült érmet szereznie. A helyosztók eredményei: döntő: Görögország-Németország 78-62, a 3. helyért: Franciaország - Spanyolország 98-68, az 5. helyért: Litvánia - Szlovénia 79-70, a 7. he­lyért: Horvátország - Oroszország 92-74. (MTI) Szeptember 27. Nem mindennapi huzavona előzte meg a lapzártánk után az argentínai San Luisban megkezdő­dött FIDE-sakkvilágbajnokságot. A sakkvilág hosszú ideig tartó ketté­szakadása után 2002 májusában meg­született prágai egyezményt a világbaj­noki cím egyesítéséről aláírta a két ad­digi világbajnok, Kramnyik és Kasz- parov, valamint a nemzetközi szövetség, a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov (a Kalmük Autonóm Köztársaság elnöke) is. A megállapodás értelmében Kram­nyik a dortmundi torna (ennek első he­lyezettje lett Lékó Péter) győztesével játszik világbajnoki döntőt, míg a FIDE világbajnoka, az ukrán Ruszlan Pono- marjov a világranglista-vezető Kaszpa- rowal, a két mérkőzés győztese pedig az egyesített címért küzd meg. A Ponomarjov-Kaszparov párharc nem jött létre, végül az újabb és újabb köve­telésekkel előálló Ponomarjovot meg­fosztották címétől. A FIDE ezután megrendezte újabb kieséses rendszerű világbajnokságát, amelyet az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov nyert meg, s Kaszparovval kellett volna megmérkőz­nie. Ä parti elmaradt, Kaszparov idén vissza is vonult. A másik ágon kétéves huzavona után lejátszották Kramnyik és Lékó meccsét. Péter a 14. játszma előtt még 7-6-ra vezetett, de az utolsó meccset Kramnyik megnyerte, és a döntetlen a címvédést jelentette neki. Sokan kétkedéssel fogadták, hogy a nyolcrésztvevős, kétfordulós világbaj­noki döntőre valóban sor kerül-e. Kaszparov nem is gondolta meg magát, Kramnyik pedig visszautasította a meg­hívást, mondván: a verseny győztesével hajlandó az egyesített címért megmér­kőzni. A világbajnokság meghívott résztvevői így, az Élő-pontszámok sor­rendjében: Viswanathan Anand (indiai, 2788), Veszelin Topalov (bolgár, 2788), Lékó Péter (magyar, 2763), Peter Szvidler (orosz, 2738), Polgár Judit (magyar, 2735), Michael Adams (angol, 2719), Alekszandr Morozevics (orosz, 2707) és Rusztam Kaszimdzsanov (üz­bég, 2670). Kramnyik visszalépésével vált lehet­ségessé a női világranglistát óriási fö­lénnyel vezető Polgár Judit meghívása. Nagy mester nőnk tavaly augusztusban fiúgyermeknek adott életet, januárban tért vissza, és a legfrissebb ranglistán a nyolcadik helyen áll. A vb doyenje, a 35 éves Anand a legrutinosabb, 1990 óta harcol a sakkvilágbajnoki trónusért, az elmúlt két évben is Oscar-díjas volt. Topalov célja a végső győzelem, a bol­gár nagymester nem fél a vereségtől, ez különbözteti meg őt riválisaitól. Az öt­szörös olimpiai és négyszeres orosz baj­nok Szvidler lehet az egyik meglepetés­ember. Egy pillanatig sem szabad lebe­csülni Adams eredményeit, a világbaj­nokságokon sokszor került a cím meg­szerzésének közelébe. A tavalyi vb-n is kezében volt a nagy lehetőség, végül óriási meglepetésre Kaszimdzsanov lett a győztes, így ő hivatalosan FIDE- címvédőként játszik. Morozevics speci­ális felkészülést folytatott, abszolút "sö­tét ló", nagy bravúrra is képes. Az internetes Betsson fogadóiroda je­lenleg Anand győzelmét 2,8, Topalovét 4,2, Lékót 5,2, Szvidlert 16, Morozevicset 18, Polgár Juditot 20, Adamst 20, Kaszimdzsanovot 50-es szorzóval fizetné. (Verőd Zsuzsa, origo.hu) San Luisban... ... a klasszikus időkontroll szerint küzde­nek meg a nagymesterek, 2 óra alatt kell megtenniük 40 lépést, 1 óra alatt húszat húzniuk, majd 15 percük marad a játszma befejezéséig, ebben a periódusban 30 má­sodpercet is kapnak lépésenként. Október 2-án, 7-én, 12-én szabadnapjuk lesz a ver­senyzőknek. Október 14-én játsszák az utolsó fordulót. Az eredeti versenykiírás­ban az szerepel, hogy az esetleges holtver­senyt az egymás elleni eredmény dönti el. Ha ez egál, akkor a több nyert játszma. Ha ez sem dönt, akkor rapid rájátszás dönt október 15-én. A világbajnokság hi­vatalos honlapján élő közvetítés is lesz. SS Lékó Péter a világbajnokság esélyesei között KETYEGŐ SAKKÓRA Az argentínai San Luisban lapzártánk után, szeptember 28-án elkezdődött a nemzetközi szövetség, a FIDE sakkvilágbajnoksága. Az egymillió dolláros összdí­jazású viadalon hazánkat a világranglistán negyedik Lékó Péter és a nyolcadik Polgár Judit képviseli. Az indiai Anand, a bolgár Topalov, az orosz Szvidler és Morozevics, az angol Adams és az üzbég Kaszimdzsanov tesznek nagymestereink riválisai. ff® fi Polgár Judit Viswanathan Anand is ■ Veszelin Topalov . | K.--- — BALESETET SZENVEDETT? A Építkezési vagy egyéb munkahelyi baleset INGYENES KONZULTÁCIÓ Jogi tanács egy tapasztalt ügyvédtől ingyen Emil Lax ' Attorney at Law 1-877-LAW SMART 1-877-529-7627 New York New Jersey 501 Fifth Ave, Manhattan, Suite 2004 Égés, nem szándékos emberölés, orvosi műhiba, közlekedési baleset!

Next

/
Thumbnails
Contents