Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-09-23 / 220. szám
16 MAGYAR SZÓ —A HÍD Elemző 2005. SZEPTEMBER 23. Nagy tervek, kis eredmények az ENSZ-közgyúlésen Szeptember 14. New Yorkban tegnap kezdődött meg a 191 tagállamot tömörítő világszervezet csúcs- találkozója, több mint másfélszáz uralkodó, államfő és kormányfő is jelen van. A fogadkozások és a diplomáciai erőfeszítések ellenére a tagállamok képviselői az utolsó pillanatban, kedden hagyták jóvá a csúcstalálkozó zárónyilatkozatának tervezetét, amely majd mindenkinek csalódást okozott. A 35 oldalas dokumentum szinte minden fontos kérdésben felvizezett szöveget tartalmaz, más ügyek pedig egyszerűen kimaradtak belőle. A Biztonsági Tanács kibővítésének ügyét egyszerűen elnapolták. A leszerelés kérdését, a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozását vagy korlátozását kihagyták a szövegből, pedig - ezért lett dühös Kofi .Annan - bizonyos intézkedésekre égető szükség lenne, hiszen ezek a fegyverek a terroristák kezébe kerülhetnek. Kofi Annan ENSZ-főtitkár is elismerte, hogy egyes kormányok elutasítanak minden kompromisszumot, sőt - "ismerjük el őszintén" - vannak kifejezetten gáncsoskodók is. Nicola Reindorp nem volt ennyire visszafogott: "Nincs éppen sok okunk az ünneplésre. A New Yorkba érkező vezetők láthatják, hogy Kuba, Pakisztán, Egyiptom, Irán, Szíria, Venezuela és az Egyesült .Államok túszul ejtette a csúcstalálkozót" - mondta. (Magyar Hírlap online) Kis siker, nagy kudarc Horváth Gábor Senki ne várja, bogy egy nap alatt felépül Róma! - összegezte az ENSZ-csúcs fő tanulságát a brit nagykövet. Azt is hozzátette, bogy ilyen összetett tárgyalások után jelentős az elért eredmény. Nem lenne semmi baj, na a helyzetre állna a félig üres-félig teli pohár hasonlata. De nagyon úgy néz ki, hogy ebben a pohárban legfeljebb kétujjnyi víz van. Márpedig akkor vagy inkább üres, vagy eleve nagyon kiest volt. A leglátványosabb reformlépés a Biztonsági Tanács átalakítása lett volna. A második világháború után létrejött struktúra ma már nem tükrözi a valós erőviszonyokat. Kizárja például a döntéshozatalból a világ második legnagyobb gazdaságát, Japánt, meg a harmadikat, Németországot. Csakhogy Japánt Kína, Németországot Olaszország, Indiát Pakisztán fúrta meg. Dél-Amerikából automatikus lett volna Brazília tagsága - de ott meg a spanyol helyett portugálul beszélnek. Afrika két helyet akart, de Nigériát a külvilág nem érzi elég stabilnak, a Dél-afrikai Köztársaságot meg a kontinens tartja kakukktojásnak. Az amerikaiak csendesen mosolyogtak: nem kell itt vétózni, az ellentétes érdekek szép csöndben kioltják egymást. Ha nem így történt volna, még mindig ott a makacs tény: jelenleg semmit nem lehet véghezvinni az USA ellenében. Másrészt az amerikai szándék sem mindig elég a sikerhez. Washington nagyon szerette volna úgy átalakítani a világszervezetet, hogy a főtitkár - nem feltétlenül Kofi Annan - nagyobb hatáskört kapjon a személyi és gyakorlati döntéSZERKESZTETTE: CZIKA TIHAMÉR sekben. Most ugyanis minden piszlicsá- ré kinevezéshez közgyűlési határozat kell. A fejlett országok azt is szerették volna, ha eltörlik a földrajzi kvótákat, az állásokat nyílt pályázatokon töltik be. Létre akartak hozni továbbá egy végrehajtó igazgatói posztot, hogy a politikai szerepet játszó főtitkár mellett legyen, aki felel az apparátus munkájáért. A fejlődő országok azonban mindezt gyanakvással fogadták, saját szerepük csökkenésétől tartottak. Még abban sem sikerült megállapodni, hogy az elmúlt időszak botrányai után külső könyvvizsgáló vegye át a pénzügyi ellenőrzést. Azt viszont az amerikaiak nem engedték, hogy a leszerelés, a kézi lőfegyverekkel való kereskedelem vagy a meglévő nukleáris arzenálok leépítése bekerüljön a záródokumentumba. Washington miatt nem történik említés a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságról sem - a Fehér Ház jogászai attól tartanak, hogy amerikai állampolgárokat is felelősségre vonhatnának. Az is a "kis siker, nagy kudarc" kategóriába tartozik, hogy senki sem tudja, mitől lesz az új Emberi Jogi Tanács más, mint az eddigi emberjogi bizottság. Az valóban szégyen, hogy Szudán vagy Zimbabwe oktatja a világot az emberi méltóság tiszteletben tartására, de az sem lehetséges, hogy az amerikai szándékoknak megfelelően csakis makulátlan országok lehessenek az új testület tagjai. Már csak azért sem, mert ilyen ország jelenleg nincs. A legnagyobb kihívás az, hogy az ENSZ ma már nemcsak vitafórum, hanem műveleti központ is. Az iraki "olajért élelmiszert" program lebonyolítása egy multinacionális óriásvállalatnak is nehéz dió lett volna, hát még egy nem erre kialakított, soknemzetiségű, ezer (de legalább 191) érdek által szerteszét cin- cált apparátusnak. Másfél tucat béke- fenntartó misszióban 70 ezer katona tevékenységét kell összehangolni. Ha szökőár van, ha kereskedelmi, fejlesztési konvenciókra van szükség, ha tömegmészárlást kell megakadályozni, mindenkinek az ENSZ jut először az eszébe. Persze addig jó, amíg így van. (Megjelent: Népszabadság online, 2005. szeptember 16.) 1 ukrom, tükröm Fodor György Az ENSZ védelmezői azt mondják, hogy a világszervezet csak a mai világ tükre. Csakhogy nem lehet hatvan éven át tétlenül állandóan a tükörbe bámulni. "Mi, az Egyesült Nemzetek népei, eltökéltük, hogy megmentjük az elkövetkező nemzedékeket..." - ugyan hol vagyunk már a hatvan évvel ezelőtti San Franciscótól, 1945. június 26. ünnepélyes pillanataitól, amikor pár tucat ország képviselője aláírta az ENSZ alapokmányát. Az ENSZ chartája mindent ígért: szabadságot, igazságot, méltóságot, egyenlőséget (kis- és nagy országok egyenlőségét is), emberi jogokat, haladást, életszínvonalat. Hatvan évvel később egymilliárd ember naponta egy dollárnál kevesebb pénzből él, a csodás Afrika AIDS-től, vértől, erőszaktól, éhínségtől és diktátoroktól bűzlik, és csak helyhiány miatt nem sorakozik itt a többi kontinens állapota. Hatvan év telt el orosz "nyet"-ekkel, amerikai "no"-kkal, kicsinyes pozícióharcokkal, öv alatti ütésváltásokkal, hruscsovista cipőkkel, politikai guruk szónoklataival. Hatvan éve gyűlnek a polcokon a határozatok, jelentések és ki tudja, még milyen nevet viselő hivatalos, "súlyos" okmányok, amelyekre minden újabb dokumentum elkészültekor legalább másfél-két oldalon lehet egy jót hivatkozni. Hatvan éve minden ENSZ-főnök beszédének nagyobbik hányadát az ENSZ érdemeire, sikereire való utalások töltik ki - meg az olyan fogadkozásoké, hogy "tíz év, és megfelezzük a szegénységet". Ez itt nem az ENSZ érdemei felsorolásának helye. Bár ilyenek bizonyára vannak, kapásból egyik sem ugrik be. De még ezt is elnéztük volna ennek a nagyzoló, pénznyelő, fontoskodó világszervezetnek, ha néhány évvel ezelőtt, mondjuk a hidegháború után hatkor, leült volna önmagával és kitartóival tárgyalni arról, hogy... Nem is illik ideírni, hogy miről. Még egy szeszcsempész ENSZ-békekatona is világosan látja, hogy 1945 és különösen 1989-90 óta teljesen felfordult a világ. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elavult, ósdi intézmény. Ha Washington - joggal - úgy gondolja, hogy Kubának, Líbiának (stb.) nincs helye az emberi jogok védelmezői között, akkor miért van vétójoga még mindig Putyinnak? Kínát ma már semmiből sem lehet kihagyni, de minek neki a nagy gazdasági ugráshoz vétójog? Egyáltalán, az egyre szélesedő és terjeszkedő exportképes demokráciában hogy jön ahhoz bárki, hogy a csalhatatlan pózában tetszelegve azt mondja többségi igenre, hogy nem? Miféle intézmény az, amelynek átszervezését, az új világra való alkalmassá tételét beépített fékek akadályozzák? A Biztonsági Tanácsot nem lehet reformálni, bővíteni, szűkíteni, megszüntetni, mert a Biztonsági Tanács jelenlegi tagjai ezt nem akarják, vétóznak is, ha kell. Világos? 21. századi szürreál. A világnak súlyos gondjai vannak: a szegénység és a terrorizmus. Minden értelmes ember tudja, hogy a két dolog összefügg. A kettővel együtt kell gyorsan és hatékonyan kezdeni valamit - ám a tett halála az ENSZ, amelynek világ-csúcsértekezletén a 191 ország érdemes képviselői még a terrorizmus meghatározását is képtelenek voltak kiizzadni magukból. (Ez történt az "agresszióval" is.) Ma sem tudjuk tehát, ki a szabadságharcos, s ki a terrorista, a hit vak védelmezője. Súlyos gond ez, viszont sikerült elfogadni egy nemzetközi egyezményt a nukleáris terrorizmus ellen. Megenni nem lehet. Miközben sok lenne a gyakorlati és sürgős tennivaló, a világ-csúcstalálkozó zárónyilatkozatának terve olyan pukkanós szavakkal van tele, mint "felelősség a védelemért", "béketeremtő bizottság", "emberi jogi tanács" - és a kötelező kulcskifejezések: fejlődés, konszenzus. Az ENSZ a mai állapotában olyan, mint egy időtlen angol klub, amelybe egyszer egy nő is betette a lábát, és azóta jobb emberek elkerülik. Az olajat élelemért programban már Kofi Annan ENSZ-főtitkár becsületén is folt esett. Paul Volcker, a botrányos ügyet hosszasan vizsgáló testület vezetője nyomatékosan jelentette ki: ez a botrány nem egyetlen ügy, ez a botrány az egész ENSZ botránya, tehát sürgősen tenni kell valamit. Nem akadt egyetlen ENSZ-vezető, aki Volcker figyelmeztetését felfogta vagy szívére vette volna. Itt lett volna a nagy lehetőség a változásra: sikerült ünnepélyesen kihagyni. Ez az ENSZ már reformálhatatlan: le kell rombolni, és újat kell építeni. Az ENSZ védelmezői azt mondják, hogy a világszervezet csak a mai világ tükre. Csakhogy nem lehet hatvan éven át tétlenül állandóan a tükörbe bámulni, miközben nyilvánvaló - s ezt sokan meg is mondják -, hogy arcfelvarrásra van szükség. Bár ez így nem is igaz: az ENSZ tekintete néha elszakad a tükörről, és a köldökére téved. (Megjelent: Magyar Hírlap online, 2005. szeptember 15.) Annan: szégyen a záródokumentum... ENSZ-közgyűlés: sokan sokfélét akarnak
