Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-09-16 / 219. szám
18 MAGYAR SZÓ-A HÍD Irodalom 2005. SZEPTEMBER 16. Balra nyugszik a nap (27.) Técsy Sándor Euripidész, Shakespeare, Molnár, Ionesco... A következő három év a Színiakadémián a szó szoros értelmében megmentette az életemet. Azon kívül, hogy szerettem minden ott töltött percet, most terápia volt, gyógyír a sebzett lelkemnek. Egyre elfoglaltabbak voltunk, nem volt idő nyavalygásra. Egyre több volt a gyakorlat, egyre kevesebb a marxizmus és hasonlók. Kohlerné megfenyegetett, hogy ha nem vizsgázom le külön nála, kimaradok, vagy ismétlek. Akkoriban kezdtünk Pestre járni. Egy antikváriumban megvettem a Marxizmus-Leniniz- mus alapjai című kétkilós könyvet. Azzal telt a nyaram. A vizsga kötetlen beszélgetés volt, Böske kellemetlenül érezte magát. Minden két percben rám kérdett "Ezt maga honnan szedi?" Megmutattam a forrást. "Nem jó" - mondta, de átengedett. Akkor jöttem rá, hogy a Nagy Tudomány száz kilométerenként változik. A másik agyrém Chereji volt, a kis kopasz. Folyékonyan beszélek románul. A vizsgán megkért, soroljam fel a négy évszakot, aztán adott egy átmenő jegyet. Ezek torpedózták meg az általánosomat, ami alapján választottunk színházat. Akkor nem tudtam, nem is érdekelt. A szakmai jegyeim mind magasak voltak. A nagy szerelem megszakadt, Ildikó elment Szatmárra. A "kis női csukák" semmitmondó korszaka következett. De mindenért kárpótolt a munka. A \ ég/o- sök előadásaiban kapott kisebb szerepek, és a készülődés a majdani saját nyilvános vizsgaelőadásainkra. Minden maszkkal, kosztümmel, mint előadáson. A maszkmester egy Olariu György nevű festőművész volt, egy anyámnak dedikált festménye ott lógott a nappali falán. Csorba András és Bács Ferenc rendeztek, aztán az utolsó simításokat Kovács György, a "Mester" végezte. Tanáraink is játszottak velünk, Tarr úr egy Goldoni darabban, Erdős Irma mint Hekuba, a Trójai Nők-ben. Mikor Miske Laci végzett, játszotta a Liliomot. Én egy szaftos szerepet kaptam, Linzmann izraelita szerepét, akit a Ficsúrral ki akarnak rabolni, s aki ugyancsak meglepi őket. Felöltöztem, bemaszkoltam. Kovács nézett a tükörből "Vedd le az orrodról a gittet, nem minden izraelita sasorrú...". Később fegyelmi miatt leváltottak, Siklódi Elemér lett Linzmann. A másik álomszerep a Tűzoltó volt, Ionesco "Kopasz énekes- nő"-jében. Van egy bravúros, bonyolult családi kapcsolatokról szóló monológ, minden este nyíltszíni taps, "Aztán fegyelmi, leváltás, egy also éves vette át a szerepet. (Mindkét fegyelmi szesszel függött össze.) Amiben megmaradtam, az Menelaosz, Szép Heléna férje volt, a "Trójai Nők"-ben. Sebők Klári még érezhető csíki tájszólással ejtette a szót, én 20 évesen igyekeztem nyegle győztesnek látszani. Kovács György így summázta a látottakat: "Méné Lajos, és találkozá a pécsi Könnyező Máriával". Aztán átgyúrta a jelenetet, és jó kritikával, hosszú ideig játszottuk. Ami még meghatározó volt, az Szabó Lajos Rektor Úr, a "Biga" színháztörténet kurzusa. Nemcsak megismertette, megértette és megszerettette velünk a klasszikusokat, a nagy görögöket, Lope de Vegat, a renesszánsz franciáit, Shakespearet, és a modemeket, hanem ta le. Igen művelt, képzett ember volt, a helyi újság filmkritikusa is. Ez egy "szócső" pozíció volt, úgyhogy, ha ő lehúzott egy filmet, arra másnap nem volt jegy. De ő vezetett be Chaucer, Thackeray, Dickens, Zola, Roger, Martin du Gard, Sartre és Tolsztoj, Solohov világába. (Tóthpáll Totyi egy egész este cipelt egy kötetet. Végre megkérdeztem, mit rejteget. "Haljak meg" - mondta "ez egy No- bel-díjas regény". A Csendes Don-t dédelgette egész éjszaka.) Volt Ifjúmunkás Szövetség, összenőve Diákszövetséggel. Az elnök egy fontoskodó elmebeteg rámszólt, hogy ideje belépni... "Majd ha a nagyapáim feltámadnak, s ők mondják, akkor..." (Szőke István volt, később Magyarországon lett rendező. Egy jelenetben meghalt, s a kezei görcsbe merevedtek: "Ha ilyen kezeim lennének" - nézte Csorba elmélázva "beperelném a szüléimét".) És már nem is tudtuk, mikor, eljött a megtanultatta velünk Hamlet monológját, amiben elmondja a Színészkirály- nak, hogyan képzeli el az "egérfogó-jelenetet". Minden benne van: beszéd, mozgás, komédia-dráma egyensúlyérzéke, időzítés, mértéktartás, minden... "Szavald a beszédet, kérlek, amint azt én ejtém előtted..." (És ha ösztöndíjig kellett egy kis lóvé, zsörtölődve, de adott.) Gorkijt játszottunk, az Éjjeli menedékhelyet, és Brecht Kurázsi Mamáját, és kötelező modern román remekművet. Ebben egy fiatal sebész voltam, aki azt mondja a barátainak "Egyszer úgy szeretnék berúgni...". Kovács felszólt a próbán: "Itt aztán majd várd ki a röhögést és a nyíltszíni tapsot...". Akkor utáltam, hogy lépten-nyomon leéget. Bár tette volna többször... Az irodalomtörténetet Oláh Tibor adnegyedik év vége, az államvizsga, aztán eljöttek a direktorok vág)7 képviselőik, és szerződtették az új színészt. (Még volt egy apró botrány, a legkedvesebb kolleganőmmel, partnernőmmel, ami majdnem elfajult, de elcsendesedett. A részleteket csak mi tudjuk, az egész azért érdemel említést, mert majdnem kirúgtak, végzés előtt. "Még két hétig húzza ki, maga őrült" - mondta a Rektor "Utána azt sem bánom, ha felakasztják".) Nem minden színháznál volt hely. A választás a középarányos osztályzatok sorrendjében. Én tudtam, hogy Temesváron biztos a helyem. A kihelyezések 1967. júliusában így történtek: Bartis Ildikó és Bratescu János Sepsiszentgyörgy. Kiss Ildikó - Temesvár. Mátray László - Temesvár. Sebők Klárit tenyéren vitték Kolozsvárra. Siklódi Elemér, tele félsszel, gátlással, lecsapott az ötletre, hogy a Stúdiónál maradjon, asszisztens, ügyelő (róla még később), Tóthpáll Miklós - Szatmár. Mire utolsónak behívtak, minden hely át volt húzva krétával. "Nos?" - kérdezték. "Temesvár" - mondtam. "Az a hely már foglalt" "Hogyhogy?" "Mátray" "En akkor is Temesvárra megyek, színésznek. Mátray ott fog statisztálni." (Nem mondtam komolyan, de így lett.) Elémtoltak egy Sepsiszentgyörgyre szóló kinevezést: "Oda csak a temetésemre... "Azonnal írja alá" - mondta a kis kopasz, és felpattant. Kovács Györgyre néztem. Egyik nagy alakítása a Mamlock professzor volt, egy zsidó sebész, akihez egy nap beállítanak a horogkeresztesek, hogy írassák alá vele a petíciót, hogy ki a zsidókkal a klinikáról. Mamlock, ha aláírná, megmenekülne. De nem teheti. Nagy jelenet volt. Most ránéztem, láttam, hogy figyel. Aztán ugyanazzal a szemöldökfelvonással, nagy sóhajjal széttéptem a papírt: "Nem, ezt nem szabad aláírni..." Kovács vette a lapot, felröhögött. Négy évvel a felvételi után visszaadtam Neki a fricskát. Értette, élvezte, én meghajoltam feléje és kimentem. Este felhívtam S inkát Temesváron "Ez van..." "Aláírtál valamit?" "Semmit". Akkor menj el katonának, és addig én intézkedem." Elmentem hat hónapra a kötelező tartalékos tiszti iskolába, és Sinka, akinek hóhányó híre volt, intézkedett a Minisztériumban, a mundér levetése után elmentem Temesvárra színésznek. Nekem azóta Sinka Karcsiról ne mondjon senki egy rossz szót. Mátrayra az elején zabos voltam, de hát ez már kenyérharc Volt, küzdelem az érvényesülésért, s ezt a váradiak mindig is nagyon értették. És Mátray tősgyökeres váradi volt. Még volt néhány nap, aztán jelentkezés a katonai körzetnél, és lehetett csomagolni a katonaládát. Addig strand, hideg sör, császkálás Lacival, az unokatestvéremmel, gratuláló ismerősök, este bulik. Köllő Béla művész úr, Béci, nemsokára kollegám és immár örök barátom (sok éve meghalt), eloszlatta a katonasággal kapcsolatos aggályaimat. Elkísértem a vonathoz, ment le a tengerre. A lépcsőről visszaszólt "Ha meg akarod úszni ép ésszel, vidd magaddal a Svejket". Megfogadtam a tanácsát, és azóta is ismétlem minden bevonulónak. Fülöp Ildikó felhívott, hogy sajnos nem tud jönni, de majd a katonaság után... ("Hidegülő üszők. Haldokló szerelem" - mondta Apám, pedig szerette Ildikót is és a viszonyunkat is.) Elmentem Zsuzsóhoz, az unokanővéremhez elbúcsúzni. Már régen férjnél volt, Dr. Czédula Róbert, 2 m 5 cm magas kosárlabda válogatottal. Robi kaján vigyorral mondta "Majd szeretném látni a kopasz képeidet", Zsuzsika akkor 2 és fél éves lehetett. Furcsa érzéssel ténferegtem az emberek között, azok között, akikkel körülvéve leéltem az eddigi életem. De eltökélt szándékom volt, hogy egyszer visszajövök Vásárhelyre színésznek, mégiscsak a világ legjobb színháza... Majd egyszer, ha lesz hely... És elbúcsúztam Kiss Zsuzsitól, aki mindig a nővéremre emlékeztetett, s akivel emiatt tizenöt éven át átéltük a plátói szerelem minden szépséges kínját. Anyám és apám ambivalens érzésekkel regisztrálták az eseményeket. Volt egy színészdiplomával bíró fiuk, aki nemsokára hosszú időre elmegy, katonasághoz, aztán egy színházhoz, felnőtthöz méltóan éli az életét, talán családot alapít... Csakhogy ez a "kész férfi" jövő hónapban lesz 21 esztendős...-------Folytatjuk Kedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Mozaik rovatába írásaikat, verseiket. Köszönjük!
