Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)
2005-08-05 / 214. szám
18 MAGYAR SZÓ —A HÍD Irodalom 2005. AUGUSZTUS 5. Kedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Mozaik rovatába írásaikat, verseiket. Köszönjük! Balra nyugszik a nap (21.) Técsy Sándor A "Szentgyörgyi István" Színművészeti Főiskola Bár el tudnám mondani, mit jelentett ez az Intézet a magyarság számára. Mit jelentett a nyelv megmentése szempontjából. Mennyi taktikázás, kompromisszum kellett a létrehozásához. Mert a "felszabadulás" után újraalakultak a színházak, színészeket toboroztak, kellett az utánpótlás. A hatalom nagy kegyesen megengedte, hogy Európa legnagyobb kisebbsége, az erdélyi magyarok, az anyanyelvükön szórakozhassanak. Az intézet Kolozsvárról (szerencsémre) Vásárhelyre költözött. A rector Szabó Lajos volt, színháztörténész, drámaíró, nagy magyar szívvel. Körülvette magát a legjobb művészekkel, Keménv báró Árpád fia tervezte a díszleteket, kosztümöket. A vészkorszakot Svájcban túlélő Kovács György érdemes művész volt a dráma-tanszék vezetője, Kőmíves Nagy Lajos haláláig tanított beszédtechnikát, a tanári karban ott volt Csorba András, a későbbi film Ariin verni Kire, Lohinszky Lóránd Érdemes Művész, Bács Ferenc (az a bizonyos Bács Ferenc), Erdős Irma, Sinka Károly, Gergely Géza rendező, Tóth István váradi költő, esztétikatanár, Eghy Gissza, volt bécsi balettáncosnő, a mozgásművészet mestere, Kakuts Bandi bácsi, vívómester, és még sokan. És ott volt Kohler Erzsébet, aki marxizmust tanított, (de aztán rájött, hogy az egyetlen hely ahol működik is, az a kibuc, úgyhogy elment Izraelbe). Teljes gőzzel folytatódott a munka, hogy az elhalt vagy nyugdíjba szédült színészek helyére mindig legyenek újak. A felvételi vizsga gyakorlati résszel kezdődött, aki ezen átment, néhány elméleti vizsga után felvételt nyert. Szabó Csaba zeneszerző, akinek a helyi Filharmónia már bemutatta műveit, megénekeltette a jelölteket. Miután befejeztem az áriámat "Én a pásztorok királya", Kovács felszólt a sötétből: "- Ez mi volt?" - vállat vontam "-János Vitéz". "- Ki írta" "- Petőfi." "- A daljátékot?" "- Kacsoh Pongrácz""- De a szöveget?" "- Heltai.""- Mit írt még Heltai?" - újabb vállvonás "- A Néma Leventét" "- Helyes" - mondta Kovács."- Általános műveltség". ... A sok versből, amit megtanultam, egy mesét mondattak el velem: "Ott, ahol az égbenyúló gránitszikla meredek/Boldogan élt barlangjában Irgum-Burgum Benedek". Kérdezték, hogy gondoltam-e fogorvosra a gyér fogaim miatt, mondtam, hogy csak ha szükséges, mert ez a szexepilem. "- Selypítek? Raccsolok?" "- Nem" - mondták. "- Akkor..." és ebben maradtunk (Gyerekkoromban úgy raccsol- tam, hogy Apám, ha le volt hervadva elmondatta velem a mondókát, amitől néha könnyes szemmel röhögött: "Vépa, vetek, mogyovó, kován veggel vitkán vikkant a vigó"). A drámai gyakorlat vizsgára kidolgoztam egy jelenetet, amiben vettem eg)' új lemezt, de akárhányszor hallgatni akarom, cseng a telefon. És akkor Koazelőtt rohantam fel a lépcsőn, majdnem elütöttem. Alacsony, kopasz emberke volt"- Bocs" - mondtam,"- Jó napot". Megigazította a szemüvegét "- Buna ziua" - mondta. Első látásra szerelem... Nos, kiesett a vizsgákon egy lány. Magas, kreolbőrű, rövid göndör hajú, szép, csinos lány. Este találkoztunk a kerthelységben, maga alatt volt. Elmentünk a Muskátli bárba, onnan kikísértem az állomásra. Egy üres személyvonatban vigasztaltam, mire hazaértem, 5 óra volt. Reggel alig volt időm felöltözni, rohantam a román vizsgára, és elkéstem. A táblára felírva a tétel, a papírok kiosztva, a katedrán csak az enyém. "- Bocsánat" - hebegtem, "nem volt ki felébresszen, későig tanultam..," A kicsi ajtót mutatott "- La revedere anul viitor" - mondta ("Viszontlátásra vács megszólalt a sötétből: "- Jó. Most játszd el azt, hogy egy barátodnál vagy zsúrban, és döntőd magadba a konyakot" (A gyomrom lesüllyedt a bokám fölé, de ittam a képzeletbeli piát) "- Most dalra fakadsz""- Szomorú a nyárfaerdő..." - kezdtem. "- Nem ezt, azt az angolt" (Nagyot nyeltem, és elkezdtem a "You are my Destiny"-t) "- Úgy" - mondta a Mester. És most meglepődsz, mert hazajön a barátod apja, aki... hmmm... orvosprofesszor, akinél nemsokára felvételizni fogsz. Én paff maradtam. Lejátszatta velem azt a bulit, ami a fiánál volt, s ahova O váratlanul hazaállított. "- Ez jó volt" - mondta. "- Nagyon jól szórakoztam" - és kiment. Eddig minden jól ment, következtek az elméleti vizsgák, a magyaron átmentem, maradt a román. Volt az Intézetnek egy prorectora, Chereji loan. Apám barátai szerint Pesten Kerezsi János néven hallgatott bölcsészetet, de az régen volt. Két nappal jövőre"). Nem hittem a fülemnek. Egy percért? Átúsztam a vizet, s a túlsó parton megfulladok? Könyörögjek? Küldjem az anyjába? A Rektor megoldotta a helyzetet. "- Mit áll ott mint egy lüké? Mindenki magára vár. Vegye a papírját és üljön le!" (Világéletemben szerettem az öreget, de most meg tudtam volna ölelni.) Mikor kihirdették az eredményt, nem mentem be. Nem tudom, hogy viseltem volna el a bukást. Csengett a telefon. "Totyi: - Benn vagy" Tóthpáll Miklós, ma már veterán színész, és festő, közölte a nagy hírt. Felerősítettem a zenét, hogy hallja a telefonban. Az intézet előcsarnokába ekkor lépett be a rector. Totyi leengedte a telefont és eltűnt. A lógó hallgatóból Little Éva bömbölte a "Locomotiont". A rector felvette a kagylót. "- Ki az?" "- Meg mindig én. Técsy". "- Hagyja abba ezt a ricsajt, ez nem egy zenés lokál!" Letettük a kagylót. Benn voltam. Ezután életem legszebb periódusa kezdődött. Végre valami, amit szerettem. Memóriagyakorlatokat végeztünk, verseket tanultunk, regényrészieteket dramatizáltunk és adtunk elő. Menüettet táncoltunk, vívóleckéket vettünk, és persze ott voltak az elméleti tantárgyak. Nagyon szerettem a prozódiát, a verstant. Szerettem a tanárnőt is, mert színesen beszélt jambusokról, hexameterekről, szépen illusztrálta versekkel az anyagot. Ö nem nagyon szeretett, gondolom, már csak férje iránti szolidaritásból sem. A férje a kis kopasz volt. Eljött az idő, hogy a végzősök vizsgaelőadásában kisebb szerepeket kaptunk. A nővérem az első sor közepén ült. A Rómeó és Júlia ment. Én az őrtiszt voltam, aki néha megjelenik Verona utcáin, hogy rendet teremtsen. Mikor felfedezik a végén a halott szerelmeseket, én jelentettem a Hercegnek. És volt két katona, az egyik ennyit mondottÉs itt egy barát, remeg, sóhajtozik, sír." Bratescu megseftelte a bennlakásban, hogy cigiért és hagymáért minden második előadáson Kiss Előd mondja - aki színháztörténelmet csinált, átírván - a szöveget"... remeg, sóhajtozik, RÍ". Halottak napján meglátogattuk a legendás Kántorné sírját. Vásárhely szülötte volt, kora legnagyobb magyar tra- gikája. A temetőből hazamenet a ke- nyérgyárnál megcsapott a frissensült cipók, kiflik illata."- Meghalok" - mondta Bartis Ildikó."- Várjatok meg". Bementem és elmondtam eg)7 férfinek, hogy szegény éhes diákok... stb. Szólt egy asszonynak, az hatalmas zsák finomságot hozott."- Na, ez elég lesz egy hétig a Técsy családnak" Elröhögtem magam "- Mennyivel tartozom?" "- Semmivel, Öcsi. Apád haverom, téged hátulgom- bolós korod óta ismerlek" Kihívtam, hogy ismerje meg a szegény éhes diákokat "- Aztán lássak valami színházjegyeket" - mondta. Később küldtünk is. Kisváros volt, és isteni cipókat sütött. (Telt az idő, már azt terveztük, ki melyik színházhoz megy, ha végzett. Sinka Károlyt, aki beszédtechnika tanárom volt, Temesvárra nevezték ki igazgatónak. Jössz oda?" - kérdezte. "- Még van két év, de jövök". így hát tudtam, hogy temesvári színész leszek. Nem ment simán, mert a végén elválasztotta előlem a helyet egy barátom, de Sinka elintézte a Minisztériumban, és '68 januárban jelentkeztem a városban, ahol Anyám töltötte a zárdában első diákéveit, s ahol mindig megálltunk nagymamához menet). Eljött a szerelem is, úgy nézett ki, hogy életem legboldogabb négy évének nézek elébe. Akkor még nem tudtam, hogy a tragédiák figyelmeztetés nélkül történnek, nem sejtettem, hogy örökre megsebez az élet. Tizenhét évemmel mindent szépnek láttam, erősnek, nagynak, sebezhetetlennek hittem magam. Már kezdett hódítani a sikerélmény, pedig csak az első akadályt ugrottam át. És mögöttem volt mindig apám, anyám, a túláradó szeretetük, mellettem volt a nővérem, akivel úgy éltünk, mint ikrek, aki ezerszer bizonyította, hogy Rá mindig számíthatok. Eljárt velünk szórakozni, ha hozzánk jöttek (a fél Színiakadémia). Ö volt a háziasszony, mindenki kedvelte, és Ő boldog volt, hogy velünk lehetett. Legalábbis így tűnt. Egy év múlva kiderült, Ő játszotta a legkeservesebb szerepet. De végigjátszotta. "Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcs elmétek álmodni képes." - mondta Hamlet. Bármennyire próbálom, sosem fogom megérteni a történteket, soha nem tudom felfogni, mikor miért és milyen kanyarokat vesz az élet. Folytatjuk
