Amerikai Magyar Szó, 2005. július-szeptember (103. évfolyam, 209-222. szám)

2005-07-29 / 213. szám

18 MAGYAR SZÓ —A HÍD Irodalom 2005. JÚLIUS 29. Balra nyugszik a nap (20.) j!#. Técsy Sándor A világ egy színpad ("The world's a stage" - és ezt úgy kaptuk fordításban, hogy "Színház az egész világ". A SZÍNPAD egy, a SZÍN­HÁZ más.) Valamikor, az ősidőkben, mint minden gyermek, én is szerepeltem családi összejöveteleken. Ezek azok a délutánok, mikor a család lélegzet vissza­fojtva várja, hogy legyen vége, és ájul- dozhassanak, hogy "milyen édes", a ven­dégek pedig eldöntik, ha a kaja olyan mint a szórakozás, többet ide sem jön­nek. Szerencsére rövidek voltak a fellépé­seim: "De szeretnék gazdag lenni", vagy esetleg "A csii-tári hegyeeek alatt..." Mi­kor hatéves voltam, Anyám elvitt a nő­véremmel "ritmikára". Ha balettóra lett volna, oda fiúkat nem tudtak volna be­vonszolni. így, ritmika órára elmentünk, és még élveztük is. Anyám egy alkalom­mal elmagyarázta a tanítványainak, mi­lyen udvariatlan, ha valaki beállít fok- hagymázás után, télen, egy kis meleg te­rembe, ahol szellőztetni sem lehet. I lát- ha valaki nem szereti a fokhagymát, vagy rosszul lesz a bűzétől? Beszélt il­lemről, tapintatról, mindenki illedelme­sen hallgatta. Aztán odamentem, hogy kérdezzek valamit, és majd lefordult ,i székről. ÉN fokhagymáztam. Az év vé­gén vizsgaelőadás volt. Ötvenes évek eleje, osztályellenség, szemben vele az újtípusú ember. A kis előadás témája egy csapat boldog, önfe­ledten játszadozó gyermek. Nagymama vigyáz rájuk, a pádon kötöget. Éz volt a nővérem. Ilu erre kapott Nanókától egy haraszkendőt, fehér parókája volt, okulá­ré az orrán, és kötőtűk. Minden szép volt. A gyerekek önfeledten játszadoz­tak, a zene olyan volt, mint ami a néma­filmeket kísérte. Hirtelen szubkontraok- táv zene jött. Bejött néhány osztályellen- ség-gyerek, felforgatták a padokat, szét­verték a libikókát. Iszonyú volt a zűrza­var. Ekkor a zene valami indulófélébe csapott át, és megjelent két munkás, vál­lukon nagy kalapács. A gonosz kölykök hátracsapott füllel elmenekültek, a két szaki pedig hipp-hopp megjavított min­dent. Padokat, libikókát, és folyt tovább az önfeledt játék. A szakik elmentek, mindenki integetett utánuk, mint a vo­natnál, nagymama megölelte őket, ők visszaintettek, elmentek, valószínűleg új hőstetteket végrehajtani. Az egyik prole­tár Kincses Elemér volt, később a vásár­helyi színház rendezője, majd a Magyar tagozat vezetője, a másik én. Nagy kala­pácsot csináltak nekünk, akkor szimbó­lum volt, fenyőfából készült, feketére festett feje volt és barna nyele. (Kincses 25 év múlva rendezett az "Arturo Ui"- ban.) Aztán egy iskolai ünnepségen rám bízták a búcsúztatót, és évekig nem csi­náltam semmit nyilvánosan. 14 éves le­hettem, mikor trombitálni tanultam, s az iskolazenekar egyik előadásán Csaj­kovszkijt játszottam, ugyanott elmond­tam egy román verset. (Nekem volt elfo­gadható a kiejtésem, én voltam a sabesz- goj.) Egy este felültem a kerítés tetejére, és elkezdtem karácsonyi dalokat játszani. Nemsokára kb. száz cigány gyűlt össze, gyerek-felnőtt, hallgatták a koncertet. Holdfényes decemberi este volt, körü­löttünk mező, és szállt a "Mennyből az angyal", a "Csendes éj, szentséges éj..."Apám Anyámmal az ablakból néz­te, a nővérem kijött a verandára. A ku­tyák az orrukat a kapu rácsához dugták, de eltekintettek az ugatástól. A hallgatók tapsoltak, kértek nótákat, valaki megje­gyezte "Vakuljak meg, úgy játszik mint Armstrong!" Aztán Apám kijött a veran­a Szocialista Munka Hőse, egy tyúkfarm igazgatója. Hős-hős, számyak-számyak, mindenki mellébeszél, a tyukászt a te­nyerükön hordozzák, aztán megjön az igazi díszvendég. Én voltam a tyúkfarm vezetője. Rengeteg táska, horgászfelsze­relés, és az előadáson leejtettem valamit. Röhögtek. Lehajoltam, hogy felvegyem, másvalami leesett. Még jobban röhög­tek. Mikor erre rájöttem, másfél percig szórakoztam ezzel. Élveztem, hogy kirö­högnek, mert szándékos volt. Kontrollál­tam a nézőteret. Rájöttem az ízére. Meg­voltam fertőzve, egy életre. A nővérem a nézőtéren ült, az egész iskola ott volt. Es­te a vacsoránál kiértékelte a látottakat: "Jaj, Öcsi, tiszta hülye vagy". Levente sokra vitte, színházban ren­dezett, a Színiakadémia rektora volt. Sokszor gondolok rá, és sokszor köszö­nöm gondolatban azt az első szerepet. Többet nem kaptam, mert rövidesen megkértek, hogy menjek bármelyik más iskolába. Még a Bolyaiban voltam, mikor egy nap beállított Gergely Géza rendező, fő­iskolai tanár, az osztályfőnöknőm, Kirsch Márta bátyja, statisztákat kere­dára, véget vetett a koncertnek: "Eleget ültél a kerítés tetején, gyere be mert megfagy a segged". A cigányok haza­mentek. Én úgy éreztem, hogy visszaad­tam valamit a sok nyári estéből, mikor az építkezési vállalatnál fizetésnap volt, és hárman mentek, fel a hegyre, pálinkás­üveg kéznél, három szólamban énekel­tek, felejthetetlen magyar és cigány da­lokat. Utána sokan megállítottak, hogy kiértékeljék a bazseválást. A Bolyaiban volt egy magyartanár, Kovács Levente. 48-as lába volt, a ping­ponglabdát tudott felemelni a nagyláb­ujjával. Amatőr csapatot szedett össze, és rendezett egy előadást, "Magaviseletből elégtelen". Iszonyú siker volt. A szerep­lők közül sokan jelentkeztek a Színiakadémiára. A második előadása szovjet egyfelvonásos vígjáték volt, "A díszvendég" Üdülőbe várnak egy volt háborús hőst, aki repülőgépeket tervez, és berepülő pilóta. Helyette megérkezik Kedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Mozaik rovatába írásaikat, verseiket. Köszönjük! sett a Színház Viktor Rozov "Gimnazis­ták" című előadásához. Oroszország, ki­tör az 1905-ös forradalom, egy magánis­kola hogyan éli meg a történteket. Ott voltak a nagy sztárok, egy csomó főisko­lás, és mi, középiskolás statiszták. Lohinszky Lóránd érdemes művész volt a latintanár. "Et Paulus punctatum" dik­tálta "Eamus quo inimicorum". Az egyik diák megböki az előtte ülőt. "Mit mon­dott?" "Loha" megfordul, a fülhajánál fogva felhúzza a diákot, majd egy hatal­mas pofonnal visszaülteti "I-ni-mi..." itt jött a pofon "corrrumü!" Én voltam a di­ák. Főszerep. A statisztálással 18 lej napi­díj járt, és heti három-négyT előadás. A Nagyokkal egy színpadon. Ez csak to­vább súlyosbította a fertőzést, a filox- erát. És akkor egy tanárnőm nyilvánosan megalázott, mondván, hogy nem vagyok szép, ergo nem vagyok színésznek való. És ott volt a kalandvágy, és a makacs ter­mészetem, és a szüleim, akik bíztak ben­nem, és támogattak, én meg csak azért is ráhajtottam. A Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolára felvételiztem 1963 nyarán kb. 180 jelentkező volt. Az első éven 15 hely. Az ország minden részéből jöttek, volt aki már harmadszor futott neki. Mert ke­serves egy kötődés ez, ritka, aki szabadul a kötelékéből. Volt, akit már felvettek volna, ha hibátlanul elmond egy verset. De belesült. Volt, aki súlyos beszédhibá­ja ellenére újra meg újra jött. Aztán ott volt Szeles Anna, akit kétszer tanácsol­tak el, nem hallgatott senkire, és a 60-as évek legnagyobb filmsztárja lett. A 15 diák, a 63/67-es évfolyam így né­zett ki: BARTIS ILDIKÓ, vásárhelyi lány, mindenki kedvence BRATESCU JÁNOS-világcsoda, magyarosította a nevét Baratosira CSEKME JOLI, vásárhelyi, a volt történelemtanárom lánya GALL PÉTER, Csíkszeredából, volt korcsolyabajnok INCZE BARNA, Nyaradszeredából, ellenállhatatlan humorú, nyurga kamasz KISS ELŐD, székelyföldi ügyvéd­csemete, vegyipari technikum végzettje KISS ILDIKÓ, Kolozsvár, nagy am­bíció, helyezkedni tudás KOVÁCS KLÁRA LENKE, kolozs­vári lány, filmszínésznő arccal MATRAY LÁSZLÓ, váradi, a Tu­dor Vladimirescu Tankhadosztály egyenruhájában jött RIMANÓCZY KÁLMÁN, váradi, dúsgazdag család szép, jólfésült örököse SEBŐK KLÁRA, csíki, volt táncos­nő, minden porcikája szexi SIKLÓDI ELEMÉR, 10 évvel idő­sebb, mint mi, nyaradmenti boltos csa­lád, ezért a késés TÉCSY SÁNDOR, marosvásárhe­lyi, "majd én megmutatom" ' TÓTH-PÁLL MIKLÓS, vásárhelyi, volt atléta, Michael Caine hasonmás VÁRI ATTILA, vásárhelyi, intelli­gens, rafinált, volt illegális vasutas család Ott voltunk, a körön belül, a kérdés csak az volt, ki marad benn. Mert ha az első és második év végéig nem mutattál látható, mérhető fejlődést, másodév vé­gén, elismerve a két évedet, megkértek, hogy menj egy másik pályára. Sokszor indokolt volt, sokszor nem értettem, hogy miért kellett valakinek mennie. (Sebők Anikó, eg)' évvel felettem, kiesett a másodév végén. Az Isten is színpadra teremtette. Bennmaradt olyan kolléga­nője, aki még a Vásárcsarnokban sem le­hetne kofa, de jók voltak a kapcsolatai. Akkoriban Gheorghiu-Dej elvtárs, a mi Rákosink leánya filmsztár volt Bukarest­ben.) Volt arra is példa, hogy a Színi után jogot végzett, volt aki tíz év papság után jött, felcsapni színésznek. Ma is ját­szik, tanít Debrecenben, 63 óta barátom, kollégám Váradon, Nt. Miske László (újra pap is lett). A harmadévet már csak 8 diák kezdte. Kovács Lenke ismételt, a többi kiesett a rostán. Rimanóczy visszament Váradra, aztán Magyarországra emigrált. Vári At­tila híres író lett. Kiss Elődöt az eltaná- csolás után kiszemelték egy film főszere­pére, a szőke haja, kék szeme és kimon­dottan árja vonásai miatt. Csekme Joliról nem tudok semmit. Gall Péter munkát keresett, én voltam az egyik, akit be­adott, hogy kérjenek róla referenciát. Miután kitöltöttem a kérdőívet, a postán jöttem rá, hová küldöm. A Szekuritate égisze alatt újságíró lett. Mikor utoljára láttam, '95 őszén, Incze Barna Nyaradszereda polgármestere volt. "Kurva egy pálya" - mondta Apám. És milyen igaza volt. FOLYTATJUK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents