Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)
2005-03-25 / 195. szám
14 MAGYAR SZÓ-A HÍD EMLÉKEZŐ A “koreai kérdés” történelme FALUDI PÉTER Az 1910. augusztusi japán annexiót követően, melyet a korabeli nagyhatalmak hallgatólagosan tudomásul vettek, Korea eltűnt a nemzetközi élet színpadáról. Korea japán gyarmat lett. így a második világháború során, amikor már napirendre kerültek a háború utáni rendezés kérdései, a japán gyarmat Korea jövője szinte előzmények nélkül szerepelt a Szövetséges Hatalmak külügyminisztériumainak tervezeteiben, tárgyalási napirendjén. Szovjet-amerikai egyezkedés 1943 márciusában került sor a Fehér Házban E D. Roosevelt elnök és A. Eden brit külügyminiszter nem hivatalos találkozójára, melyen megvitatták háború utáni politikájukat Korea, valamint Mandzsúria, Formoza (Tajvan) és Indokína vonatkozásában. Megállapodtak, hogy Koreában (feltehetően az amerikai State Department javaslatára) nemzetközi gyámságot hoznak létre az USA, a Szovjetunió, Anglia és (az akkor még csangkajsekista) Kína részvételével. A teheráni szovjet, amerikai és angol csúcstalálkozón, 1943. november 28-án Roosevelt elnök hangsúlyozta, hogy "a koreaiaknak szükségük van bizonyos tanulási időre, valószínűleg mintegy 40 évre, mielőtt teljes függetlenséget kapnának". Az 1945. július-augusztusi potsdami értekezleten nem tárgyalták a győztes nagyhatalmak vezetői a koreai kérdést, csupán a Nyilatkozatban erősítették meg, hogy Korea "megfelelő időben" majd független lesz. Egyidejűleg a szovjet és az amerikai vezérkari főnökök megállapodtak, hogy a szovjet hadba lépést követően Korea területén a 38. szélességi foknál elhatárolják az amerikai és a szovjet hadsereg operatív hadműveleti övezetét, a japán hadsereg kapitulációjának fogadását. A jövőt tekintve végzetesnek bizonyult, hogy a megszállási övezetek polgári közigazgatását is az adott katonai főparancsnokság látta el (hasonló helyzet csak Németországban és Japánban volt, Kelet-Európábán nem). Két megszállási övezet A koreai nép által joggal várt önálló államiság helyett 1945 augusztusában- szeptemberében a 38. szélességi foktól délre és északra két megszállási övezet jött létre, saját katonai és polgári köz- igazgatással. [...] A koreai belpolitika A koreai belpolitikai élet egyre élesebb jobb- és baloldali polarizációja, illetve a fokozódó szovjet-amerikai rivalizálás tükröződött az ideiglenesnek (!) szánt két megszállási övezet, Észak és Dél fokozódó társadalmi-politikai elkülönülésében. Már ekkor kialakulóban voltak két jövendőbeli szeparatív koreai állam és kormányzat előfeltételei. Mindkét zónában már ekkor megkezdődött a helyi rendfenntartó erők szervezése. A két országrész közötti árucsere- és személyforgalom, amelyről az amerikai és a szovjet főparancsnokságnak hosszas vita után 1946. február 5-én sikerült megállapodniuk, hamarosan megszakadt, csakúgy, mint a gazdasági és közigazgatási kérdések kölcsönös egyeztetése, koordinálása a két főparancsnokság között. Az északi zónahatár később még a nemzetközi szervezetek képviselői előtt is bezárult. Az Egyesült Államok 1947 őszén, a Szovjetunió tiltakozása ‘ellenére, az ENSZ Közgyűlés napirendjére tűzette a "koreai kérdést", s elfogadtatta az ENSZ Ideiglenes Korea-bizottságának létrehozását. A bizottság feladata a független koreai kormányt létrehozó összkoreai általános választások felügyelete lett. Észak-Korea - szovjet támogatással - elutasította az ENSZ illetékességét, s nem engedte be a bizottság képviselőit (a háború utáni rendezés kérdései nem tartoztak az ENSZ hatáskörébe). így, amerikai nyomásra, 1948 májusában, az ENSZ Bizottság felügyelete mellett, a választásokra csak az amerikai megszállási övezetben, Dél-Koreában került sor. Nemzetgyűlések Az így összeült nemzetgyűlés 1948. augusztus 15-én, a felszabadulás 3. évfordulóján kikiáltotta a Koreai Köztársaságot, elfogadta az - amerikai típusú - alkotmányt (elnöki kormányzás), s Li Szin-Mant (1875-1965) választotta meg államfőnek. Az új kormány egész Korea, az egész koreai nép egyedüli törvényes, legitim képviselőjének nyilvánította magát, mellyel az Egyesült Államok és szövetségesei haladéktalanul felvették a diplomáciai kapcsolatokat. Válaszul 1948. augusztus 25-én a phenjani hatóságok is általános választásokat tartottak a szovjet megszállási övezetben, s az összeült Alkotmányozó Nemzetgyűlés 1948. szeptember 9-én kikiáltotta a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, elfogadta a - szovjet típusú - alkotmányt s Kim Ir-Szen (1912- 1994) vezetésével megalakította a kormányt, amely ugyancsak egész Korea egyetlen legitim képviselőjének tekintette magát (az alkotmány szerint a KNDK fővárosa Szöul volt). A phenjani kormányt csak a Szovjetunió és a szocialista országok ismerték el (hazánk 1948. november 11-én). A phenjani kormány, megalakulását követően, felhívással fordult Moszkvához és Washingtonhoz, hogy vonják ki csapataikat Koreából. A szovjet csapatok 1948 végére kivonultak. Washington ugyan nem reagált, de az amerikai csapatok 1949 nyarán lényegében elhagyták Dél-Koreát. Délen amerikai, északon szovjet katonai tanácsadók maradtak a polgári és katonai kormányzati intézményekben. Északi agresszió A két koreai állam megalakulásával, a szovjet, majd az amerikai csapatok tá- voztával tovább növekedett a feszültség a félszigeten. Az eredetileg csupán az amerikai és a szovjet hadsereget elválasztó 38. szélességi fok zárt határvonallá merevedett, melynek mentén 1948 őszétől egyre gyakrabban került sor kisebb- nagyobb fegyveres incidensre. [...] 1950. június 25-én a Koreai Néphadsereg a 38. szélességi fok mentén váratlan támadást indított a Koreai Köztársaság ellen. Az északi csapatok három nap alatt bevették Szöult s augusztus elejére - a Puszán- Tegu délkeleti háromszög kivételével - elfoglalták az egész félszigetet. Már-már úgy tűnt, megvalósul Korea fegyveres újraegyesítése. Az Egyesült Államok és szövetségesei gyorsan és határozottan reagáltak az észak-koreai agresszióra, Dél esetleges elvesztésére. Washington kérésére az ENSZ Biztonsági Tanácsa Észak-Kore- ára hárította a felelősséget a háború kirobbantásáért, s a tagállamokat a szabad világ védelmére hívta fel. [..JA koreai konfliktus napok alatt nemzetközi válság, a hidegháború legforróbb pontja lett. [...] Az ENSZ-csapatok hamarosan visszafoglalták Szöult, októberben átlépték a 38. szélességi fokot, s heteken belül megszállták Észak-Korea területének jelentős részét. Több ponton már megközelítették a koreai-kínai határt is. Kínai önkéntesek A szovjet és a kínai legfelsőbb vezetés konzultációi eredményeként 1950. október végén kínai "népi önkéntesek" - lényegében a kínai hadsereg - siettek Eszak-Korea megmentésére. [...] Az elsöprő erejű kínai ellentámadás kiszorította az ENSZ-csapatokat és a dél-koreai hadsereget Észak-Koreából, sőt, 1951 2005. MÁRCIUS 25. januárjában Szöult másodszor is elfoglalták. [..JA két évig tartó, több ízben is megszakadt tárgyalások végül is 1953. július 27-én fegyverszüneti megállapodás aláírásához vezettek az ENSZ-csapatok, valamint a koreai néphadsereg és a kínai népi önkéntesek főparancsnoksága között. (Li Szin-Man megtagadta a megállapodás aláírását, s ahhoz Dél-Ko- rea hivatalosan azóta sem csatlakozott.) "Feszült egyensúly" A megállapodás értelmében az Eszak- és Dél-Korea közötti fronttól mint demarkációs vonaltól délre és északra 2-2 km-es demilitarizált övezetet hoztak létre. A fegyverszüneti megállapodás szabályozta a hadifogolycserét és előírta, hogy három hónapon belül össze kell hívni az érdekelt államok politikai tanácskozását, a külföldi fegyveres erők kivonása és a koreai kérdés békés rendezése érdekében. Erre azonban csak az 1954. március-júniusi genfi öthatalmi csúcstalálkozón került sor, melyre meghívták Dél- és Észak-Korea külügyminiszterek vezette küldöttségét is. Közben, még a genfi csúcstalálkozó előtt, 1953. október 27-én az Egyesült Államok és a Koreai Köztársaság kölcsönös védelmi szerződést kötött (mely egyben szabályozza az amerikai csapatok jelenlétét is). A Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság csak 1961. július 6- án, illetve július 11-én kötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítség- nyújtási szerződést a KNDK-val, melynek területén nem tartózkodnak külföldi csapatok (a kínai "népi önkéntesek" 1958 végén már elhagyták Észak-Koreát). A koreai kérdésben nem sikerült eredményt elérni, ami azóta is megoldatlan maradt. A két koreai állam kapcsolatait évtizedekig a konfrontáció határozta meg s az utóbbi évtizedben is a "feszült egyensúly" jellemezte. [...] A koreai háború kirobbanása, maga a koreai kérdés egyaránt a hidegháború következménye. További alakulását a két koreai állam belpolitikai helyzetének és kapcsolatának, valamint az érintett nagyhatalmak Korea-politikájának kölcsönös összefonódása határozza meg.
