Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)
2005-01-14 / 185. szám
Gazdaság h A magyar gazdaság egyre szabadabb LIBERÁLIS LISTÁZÁS A 35-ik helyre jött fel a tavalyi 42-ikről Magyarország azon a globális listán, amely a világ 155 országát rangsorolja gazdasági szabadságuk alapján. A magyar gazdaság ez alapján többnyire liberalizáltnak számít. 14 MAGYAR SZÓ —A HÍD Röviden Szökőár: a G7 elfogadta az ADÓSSÁGFIZETÉS TÖRLÉSÉT A hét legfejlettebb ország, a G7 elfogadta a moratórium kimondását a szökőár által leginkább sújtott országok adósságainak törlesztésére. A londoni pénzügyminisztérium illetékese azt is közölte a francia AFP hírügynökséggel, hogy az adósságfizetések leállításának ödete már a héten felvetődött és elfogadást nyert az ázsiai országok vezetőinek dzsakartai értekezletén. Megjegyezte, hogy a moratóriumot - érvénybe lépéséhez - a kormányhitelezőket tömörítő Párizsi Klubnak is jóvá kell hagynia január 12- én. A G7 várhatóan kimondja azt is, hogy az IMF és a Világbank haladéktalanul intézkedjen a szökőártól szenvedő térség hosszú távú hiteltámogatásáról, még a hónap végéig. Snow meggondolta magát, LEJTŐN A ZÖLDHASÚ Két hete nem látott mértékben gyengült a dollár az euróval szemben, miután John Snow arra utalt, hogy az Egyesült Államok nem fogja devizáját erősíteni. Az euró jelenleg 1,3135 dollárt ér, szemben a tegnapi 1,3073 dolláros szinttel. Snow úgy fogalmazott, hogy a piaci erőkre kell bízni az árfolyamot, amiből arra lehet következtetni, hogy az amerikai hatóságok nem fogják segíteni a kurzus erősödését. Az amerikai pénzügyminiszter - többek között az Európai Központi Bank (EKB) elnökének legnagyobb örömére - a hétvégén még úgy nyilatkozott, hogy országa támogatja az erős dollárt és a költségvetési hiány csökkentésére fog törekedni. Szkeptikusabb, illetve tapasztatabb elemzők már ekkor sem hittek abban, hogy ezúttal valóban változik az amerikai politika, ugyanis a pénzügyminiszter nem először visszakozik árfolyampolitikai kérdésekkel kapcsolatos álláspontja kapcsán. Az EU NEM VÁLTOZTAT A 3 SZÁZALÉKOS DEFICITSZABÁLYON Joaquin Almunia, az Európai Bizottság pénzügyekben illetékes bizottsági tagja szerint az unió úgy fogja módosítani a Stabilitási és Növekedési paktumot, hogy nem változtat az államháztartás hiányára megszabott korláton. Úgy vélem, a következő Ecofin tanácskozón (a pénzügyminiszterek tanácsülésén) megoldást találunk oly módon, hogy nem módosul a GDP-hez viszonyított 3 százalékos deficit-küszöb, és ezt az Európai Tanács elfogadja majd - mondta Almunia a Corriere della Sera című lapnak nyilatkozva. A biztos szerint az unió tagországai egyetértenek azzal: a gazdasági stabilitás miatt fontos a költségvetési hiány szigorúbb ellenőrzése. Almunia bátorító- nak nevezte, hogy az euró gyengülni kezdett a dollárral szemben, továbbá, hogy az olajárak is mérséklődtek. Valuta-Árfolyamok (január 14.) 1 USD = 185,712 HUF 1 USD = 0,754 EURO 1 USD = 28942 ROL 1 EURO = 246,33 HUF Január 11. A The Heritage Foundation amerikai konjunktúra- és politikai kutatóintézet, valamint a The Wall Street Journal amerikai napilap 1995 óta állítja össze a lajstromot, amely olyan kritériumok alapján rangsorolja a világ országait, mint a kereskedelempolitika, a kormányzat gazdaságba való beavatkozása, a monetáris politika, a költségvetési politika, a tőkeáramlások szabályozása, vagy a gazdaság általános jogi keretrendszere. E kritériumok alapján a világ legszabadabb országa Hongkong, amelyet Szingapúr, majd Luxemburg követ. Nem kis meglepetésre a negyedik helyre Észtországot sorolták a lista ösz- szeállítói, kiemelve, hogy a balti állam példaértékű adópolitikáját, költségvetési fegyelmét és liberalizációs elkötelezettségét illetően. A lista ötödik helyezettje Írország, a hatodik Uj-Zéland, a hetedik Nagy- Britannia, a nyolcadik Dánia, a kilencedik Izland, a tizedik pedig Ausztrália. Meglepetés, hogy a top 10-ből kiJanuár 5. A tendenciát jól jelzi, hogy 2000 óta mintegy 40 százalékkal csökkent a Wall Street értékpapír-kereskedő cégei által az elemzőik jövedelmére költött összeg, s 2003-ban már "csak" 1,5 milliárd dollárt tett ki. "Az aranykornak vége" - háborgott a Bloomberg hírügynökségnek egy elemző, aki ugyanakkor hozzátette, hogy a jövedelmek visszaesése senkit sem ért váratlanul. "Évek óta láttuk, milyen mértékben esik vissza a bankházak forgalma; tudható volt, hogy ez előbb-utóbb a mi jövedelmünkben is meg fog mutatkozni" - mondta. hullott, s csupán a 12-ik helyen futott be az Egyesült Államok, amelynek tavaly még sikerült a 10-ik helyre beküz- denie magát. Hasonló cipőben jár Svájc is, amely a tavalyi 9-ik helyét Az iparág ismerői szerint a folyamat a dotkom-lufi 2000-es kipukkadásával kezdődött, az i-re a pontot pedig a tíz legnagyobb amerikai értékpapír-kereskedő által 2003 áprilisában kifizetett 1,4 milliárd dolláros kártérítés tette fel. A bankházakat azzal vádolták, hogy üzleti megfontolásokból manipulálták elemzéseiket. A jövedelemesés főleg a sztárelemzők számára kellemetlen; Jack Grubman, a Citigroup egykori üdvöskéje fénykorában például évi 20 millió dollárt tett zsebre. A tendencia meglátszik a pálya népszerűségén is: Sámuel Hayes, a Harvard Business School professzora szerint míg korábban rendkívül népszerű volt az elemzői karrier, az elmúlt hat hónapban egyetlen diák sem jelentkezett az idevágó kurzusokra. Mindezzel párhuzamosan alaposan meg is fiatalodott a pálya, 1999 óta az elemzők átlagos életkora csaknem 10 évvel, 30 évre csökkent. Egyrészt a nagy gázsijú, jobbára idősebb elemzőket kirakták, másrészt a lecsökkent jövedelmi lehetőségek pályamódosításra kényszerítették a családos, középkorú munkatársakat. Átalakult a jövedelmi szerkezet is, míg korábban az elemzők jövedelmük 70-80 százalékát is prémiumok, jutalékok és bónuszok formájában kapták, ma már ez az arány jóval 50 százalék alatt van. idén - az USA-val holtversenyben - a 12-ikre volt kénytelen felcserélni. A kelet-európai régió éllovasát (Észtországot) Litvánia követi a 23-ik, majd Lettország a 28-ik helyen. Magyarországot még Csehország előzi meg: Prágának elsősorban költségvetési politikája miatt futotta csak a 33-ik helyre. Magyarország mögött van Szlovákia (36.), Lengyelország (4L), Szlovénia (45.), Bulgária (52.), Horvátország (74.), Ukrajna (88.), valamint Oroszország (124.), amelyet még az afrikai Ruanda is megelőz. Magyarország megítélése elfogadhatónak nevezhető; erősebb kritikát a következő területeken kaptunk: kereskedelempolitika, monetáris politika, jövedelem- és ármegállapítás, valamint általános jogi keretrendszer. Magyarország egyébként 0,2 pontot javított az előző évhez képest, ami a hetedik legnagyobb javulás. A rangsor alapján megállapítható, hogy a világgazdaság egyre liberalizáltabb: a listán szereplő 155 ország közül ma már 17 gazdaságilag teljesen liberalizáltnak, 56 pedig többnyire liberalizáltnak tekinthető, 70 többnyire nem liberalizált, míg az elnyomott kategóriájába csupán 12 ország tartozik. Magyarország: Ez történt a munkaerőpiacon Január 7. Csökkent az átlagos heti munkaidő, tavaly a mezőgazdaságban, a kereskedelemben, a vendéglátásban, illetve a szállításban dolgozó középfokú végzettségűek dolgoztak a legtöbbet. Tavaly is a fiatalok voltak a legmozgékonyabbak, de az ösz- szes foglalkoztatottak is tömegesen (7 százalék) változtattak munkahelyet - főként magasabb kereset reményében. Érdekes, hogy ugyanakkor csaknem háromszor ennyien álmodoznak arról, hogy otthagyják a munkaadójukat, és jobb feltételek után nézzenek. Tízszer annyit kerestünk 2003-ban, mint 1990-ben, a bevételünk reálértéken is emelkedett, 17 százalékkal. Megéri kitartani, hiszen minél idősebb a munka- vállaló, ma annál magasabb a bruttó átlagkeresete - noha a tapasztaltabbak előnye már nem olyan nagy, mint a kilencvenes évek elején. A legnagyobb emeléseket a magasan képzett vezetők kapták. ______________________2005. JANUÁR 14. H Wall Street: hatalmasat esett a piaci elemzők jövedelme ELEMZETT ELEMZŐK Soha nem látott mértékben csökkent a Wall Street piaci elemzőinek jövedelme az elmúlt öt évben - áll egy frissen közzétett iparági tanulmányban. Míg 1999-ben egy átlagos elemző még 1,5 millió dollárt tett zsebre évente, tavaly mindössze ennek a felét.