Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-07-16 / 162. szám

10 MAGYAR SZÓ —A HÍD Kultúra 2004. JÚLIUS 16. Röviden Csodálatos vagy Júlia Szabó István, az egyetlen Oscar-díj tulaj­donos magyar filmrendező, egyebek között a Mefísztó, a Redl ezredes, A napfény íze alkotója, életében először rendez vígjátékot. Somerset Maugham: Színház című regényét választotta, amelyből Ronald Garwood írt számára for­gatókönyvet. Operatőre Koltai Lajos lesz, aki most forgatott a Sorstalanságból filmet, s aki Szabó Oscar-díjának társtulajdonosa. S a női főszereplő Anette Bening lesz. Az első humoros Szabó-film címe: Csodálatos vagy, Júlia. A legközelebbi torontói film- fesztiválnak lesz a nyitófilmje, csak úgy, mint A napfény íze volt. Huszonöt éves Kaláka fesztivál A miskolci Kaláka folklór fesztivál idén huszonöt esztendős. Maha a Kalék egyöttes pedig harmincöt esztendővel alakult David Bowie műtétje Szívműtéten esett át David Bowie. A most ötvenhét esztendős énekes műtétje több órán át tartott, mivel elzáródott az egyik verőere. A veszélyes beavatkozás szerenc­sére eredménnyel járt. Pest ÜGYELETES ördöge:Yengibarian Nagy fekete kalapban jár és bűvösen har- monikázik. Neve David Yengibarian, s Örményországból érkezett. Most Pesten alkalmi muzsikus, egyre népszerűbb, bár a megjelenése olykor félelmetes. Három sikerünk Montreux-ben A 28. Montreux-i Jazzfesztiválon három magyar siker született. Botos Róbert a szóló zongoristák versenyében első díjat kapott, de elnyerte a közönségdíjat is. Pusztai Antal pedig a Gibson-gitár versenyen kapott ugyancsak első díjat. Elveszettnek hitt Móra-regényt találtak Megtalálta és kiadatja Móra Ferenc elve­szettnek hitt, Hannibál feltámasztása című kisregényét az író dédunokája; a könyv az író születésének 125. évfordulójára, július 19-én jelenik meg. Végre csorbítatlanul, cenzúra nélkül jelenhet meg a regény, amelyből 1956-ban Fábri Zoltán rendezett filmet Hannibál tanár úr címmel. A déd­unoka tudomása szerint Móra Ferenc 1924- ben a Világ főszerkesztőjének, Feleky Gé­zának a kérésére írta meg a Hannibál feltá­masztását. A "vitriolos, a Horthy-rendszert kipellengérező stílus miatt azonban a mű nem láthatott napvilágot", az indok viszont az volt, hogy a főszerkesztő "elvesztette" a kéziratot - mondta el Vészits Andrea. Hoz­zátette: Móra Ferenc soha nem készített másolatot a megírt szövegekről, ezért ab­ban a hitben halt meg, hogy a kézirat vég­leg eltűnt. Az író halála után néhány hó­nappal, 1934-ben Felekv Géza költözés közben megtalálta a kéziratot, majd ered­ménytelenül próbálkozott a Révai Kiadó­nál a megjelentetésével, végül a család Mó­ra Ferenc egyik barátjára, Roóz Rezsőre bízta a regényt. Amikor 1944-ben azzal fe­nyegették Roóz Rezsőt, hogy elviszik a nyilasok, ő a kézirattal menekült, vitte ma­gával és így megmentette. Földessy Dénes Hírt adtunk arról, még A Híd cím alatt, hogy Pestre várják Lisa Minellit, a Broadway sztárját, ómamáink mese­film emléke, az Óz, a nagy varázsló cí­mű világfilm térdzoknis kislány fősze­replőjének, Judy Garland-nek a lányát. Bár ahogy a nagybu­dapesti reklámplakátok mutatták, hát már Lisa is a grószmutter ka­tegóriába ballag, de oda se neki, mégis csak világhírű musical-ék­ből dalol majd, jöjjön hát, - így a jó élményre mindig hajlamos pes­tiek. Aztán amikor megszabták az árakat is, hát a Lisa-váró székesfő­városi hölgyek és urak kissé elher­vadtak. Múlt hét csütörtökén a La Meridiene Hotelben - a rend­őrséggel soha, semmi kapcsolat­ban nem álltak könnyebbsége vé­gett: ez ugye a budapesti rendőr­főkapitányság volt Erzsébet téri épülete - a meghirdetett sajtótájé­koztatóra elmentek a zsurnalisz­ták. Kiderült, hogy e tájékoztató elmarad, s nem tudni, melyik nap­ra csúszik el, nos, a pályakezdő új­ságírók nagy mellel vették át a 20 ezer forintos belépőket, hogy „Ez ám, a megtiszteltetés.” De a dörzsöltebb öreg firkászok felhúzták a szemöldökü­ket: nana, itt valami gubanc van, mely ember veszi meg 20 ezerért, s mely há­zaspár 40 ezerért a két belépőt? Aztán sejtelmesen azt is elrebegték, hogy egy szomszéd országból kellene a művész­nőnek érkezni, mert ugye közben ott is akarnak egy koncertet...’’Melyik az a szomszéd ország?”. A válasz: „Az kér­nénk tisztelettel ugye, üzleti titok!” Mi­re mi:”Azannya szomszéd ország! Ez tán csak nem Uruquay?” Először is "nem becsülték túl a sajtót, nem a legdrágább jegyeket adták nekik, mert volt 35 ezer forintos helyár is. Jól tetszenek olvasni: házaspárnak 70 ezer forint. Egy jobb Philips mosógép ára. Sajtójegyet csak annak adtak, aki már megjelentett valami előzetes hírverő közleményt Lisa jöttéről, s ez nem a ki­fejezetten udvarias sajtókezelés jele. Gyanús volt az is, hogy a koncert idő­pontját a szervezők többször változtat­ták, csak úgy a helyszínét is. Például február 12- volt az első koncert dátum, s akkor még visszafizették a jegyek árát. A lepedőnyi belépőjegyek hátulján persze most is ott áll, hogy: „ A koncert kedvezőtlen időjárás esetén is megren­dezésre kerül”. Szabadtéri színpadon és nézőtéren? Tán csak nem ballagtak fel a szervezők a mennyei Szent Péter Esőügyi Hivatalba s intézték el némi pénzmaggal, hogy a felhőkön pont a pesti Puskás Stadion felett legyen egy tökszáraz lyuk? Meg még az is ott állt a jegyek hátul­ján, hogy „Amennyiben az előadás nem kerül megrendezésre, a jegy a kon­cert dátuma után tizennégy napig a jegyváltás helyén visszaváltható.” Per­sze a svéd párnak a repülőjegy árat ki téríti meg? Avagy a szombaton déltájt a stadion elé gördülő, Londonból érke­zett turistabusz bérét? Akik Londonból jöttek a pesti Minelli hangversenyre, nos, visszatérhettek a madárlátta busz- szal. A jegyvisszaváltás írásos ígérete ellenére - bár szombaton reggel a la­pokban már megjelent a rossz hír - es­te szép tömeg gyűlt össze, s csak egy cédulát láthattak a pénztár ablakán, szép gyöngybetűkkel: „Ma jegyvissza­váltás nincs!” Azanyátok! Hát erre meglódult a tömeg:” Ez csalás, irány a rendőrség!” A zuglói kapitányság ka­puőre csak nézett, kik ezek s miért kia­bálnak egy olaszos szót: ’’Minelli?”. Odabent az ügyeletes gépíró zsarulány pedig a csalás miatti hetvennyolcadik feljelentés után már borogatni kezdte a csuklóját. A sajtószimatok orra nem hiába for­dult a pénztári forgalom fele. Kiderült: a koncert helyszínének tizennégy-ezer ülőhelyéből ilyen magas áron csupán két-ezret adtak el. Igaz, volt köztük svédországi magyar házaspár is, aki annyira rajong Minelliért, hogy az élő koncert végett elröpült Stockholmból a Ferihegyre, s nem fillérekért vette a re­pülőjegyet. Öreg hiba volt, mert dalél­mény helyett csupán a legízesebb ma­gyar nyelvi emlékeiket támasztották fel, s fültanúk szerint leginkább a raka- mazi csődört emlegették. No mindegy! Megindult a nyomo­zás. A gyanúsított a Movies and Fashion Kft., melynek vezetőit elnyelte a föld. A vád: kétezer rendbeli csalás. A rendőrök első tisztázni való kérdése: vajon Minelli is benne volt a buliban, ami nem valószí­nű, vagy csak a kft? Lisa világhírű musi­caljének pedig most új, zuglói változata született. Mert ez is kabaré. Gitáros tragédia A halál mindig félelmetes, most azonban különösen az volt: Deák Sándor szigetvári rockzenész a múlt héten Budapestre érkezett együttesével, hogy az egyik zenés vendéglőben, a Piccolo Métáiban műsort adjanak. A zene kezde­tének pillanatában azonban Deák Ferenc hirtelen összeesett és meghalt. A vendégszereplésre vele utazott barátnője is, aki ennek láttán felrohant a pódiumra és ösztönösen kikapta a fekvő Deák Sándor kezéből a gitárt. Majd a zenekar dobosa, aki civilben ápoló, azonnal megkezdte az újjáélesztést, de si­kertelenül. Az ugyancsak kísérletező mentők is csupán a halált tudták már megállapítani. Ä huszonhét esztendős zenész életvidám fiú volt s ezekben a napokban különösen az, mert éppen megnyerte a Rockmaraton tehetségkutató versenyt. A rendőrségi vizsgálat eddig a hangszer zártlatosságával indokolja a hirtelen halált, de a vizsgálat még tart. Ugyanakkor e halálesetet az teszi különösen félel­metessé, hogy a zenekar neve: Sudden Death, vagyis Hirtelen Halál. I Koncertrendezési botrányból bünügy EJNYE, USA! Nem kell nekünk messzire menni semmiféle fajta botrányért: mi magyarok vagyunk olyan bölcsek, és tisztességesek, rafináltak és gazfickók, vagyis vagyunk olyan min­denfélék, mint bármely más nép. Ezúttal népünk rosszabmk rétegéről szóle kultúr- búnügyi riport. Semmi új szóképzés: van ilyen bűnügy is. Deresedé fejű zsarunyo­mozók például jópofán, ízes humorral tudnak mesélni a színházi szervezők jegy­bevételt csalásatm. Hiszen Magyarországon árultak már jegyet nem létező kon­certről is. Szóval ilyen zsarumúfaj is van.

Next

/
Thumbnails
Contents