Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-07-16 / 162. szám
2004. július i6._____________________________________________________Kultúra__________________________________________magyar szó-a híd n A Magyar Szó - a Híd múlt beti lapszámában (2004. július 9.) Földessy Dénes tollából cikk jelent meg Márton András (New York-i Magyar Kulturális Központ) vezetőségből való leváltásáról. A cikkre több válaszlevél érkezett, az alábbiakban az érintett, Marton András válaszát közöljük betűhíven. Kedves Földessy Dénes! Engedd meg, hogy miként a magánéletben, ezen a helyen is tegezzelek, hiszen július 9-i cikkedet, amely a New York-i Híd című lapban jelent meg, magánjellegű indulatok fűtik, tehát semmiképpen nem tekinthető afféle hivatalos, objektív, elemző, vagy oknyomozó írásnak. Cikked türelmes végigolvasása után az alábbiakra kell felhívnom a figyelmedet. Márton Andrást nem elbocsátották, hanem munkáját elismerve visszahívták a három hónaptól négy évig terjedő időszakra szóló külszolgálatról, annak negyedik évében. A szóban forgó sajtótájékoztatón te nem voltál jelen, ezért engedd meg, hogy közöljem veled, miniszter úr ajkát az általad idézett kurta mondat (“Márton Andrást, az intézet igazgatóját elbocsátották”), nem hagyta el. Csodálom, és nagyra becsülöm azt a jó ízlést, amellyel önmagadat tünteted ki, amiért nem idézel abból a vaskos kötetből, az ellenem szóló bűnlajstromból, amelynek létét egyébként csak néhány hiteles idézettel lehetne bizonyítani. Ha ízlésességed igazmondással társulna, akkor igazán büszke lehetnél magadra, tehát, ha az önmagad állította erkölcsi mércének megkívánsz felelni, kérlek, ne sejtess nem létező dokumentumokat és csak bizonyítható tényeket állíts! Valóban nem elegáns dolog abba belerúgni, aki éppen távozik posztjáról. Valóban sokkal elegánsabb lenne például annak az ülepébe rugdosni egyet-, kettőt, aki diadalittasan hazudozik és rágalmaz. Igazán csodálom az elegancia iránti finom érzékedet, kár, hogy írásod minden sora az ellenkezőjétől harsog. Az említett tavalyi sajtótájékoztatón sem láttalak. A Hiller idézet most sem pontos. Ilyen értékelés, amelyben a New York-i intézet munkáját a leggyengébbnek tartja, nem hangzott el. Az általam vezetett Központ szakmai munkájával mindenki elégedett, annak nemzetközi-jogi formájával van baj, miniszter úr pedig egy évvel ezelőtt arra tett ígéretet, hogy ezt megoldja, ha kell a személyi konzekvenciák levonásával. Tekintve, hogy a hibát nem én, hanem az alapító Minisztérium követte el, alaptalan rágalmazás részedről miniszter úr szájába adni az idézett mondatokat. Lehet, hogy lapod végezte munkáját és folyamatosan tudósította a tisztelt olvasókat munkánkról, a Minisztérium sajnos úgy látszik inkább az angol nyelvű sajtót, az elismerő leveleket, a fellépő művészek véleményét, nem a Te magasröptű szakmai elemzéseidet tartotta mérvadónak. Talán ez lehet az oka, hogy nem az első Földessy Dénes cikkre reagálva hívtak vissza. Nem szeretnék csalódást okozni Neked, de az a gyanúm, hogy jelen írásod publikálásáig nem voltál komoly tényező a Minisztérium szakmai vezetése számára. Bízhatsz abban, hogy mostantól változik a helyzet. A New York-i Magyar Kulturális Központ szezononként mintegy kettőszáz programját nem tudta volna megszervezni egy jól működő kapcsolat- rendszer felépítése nélkül. Az ország legtöbb államában kitűnően működik szervezőhálózatunk, ennek eredményeként jutott el idén is mintegy hetvenezer amerikai emberhez a magyar kultúra. A Kodály Kvartett rádiófelvételének hallgatóiról, a tavalyi nagy Zsolnay kiállítás, vagy a Staten Island-i szabadtéri szobor- kiállítás nézőiről nincs pontos adat, miként a Brooklyn Euphoria rendezvényeinek vagy a toledoi, New Brunswick-i magyar fesztiválok látogatóit sem lehet megszámlálni, de biztosíthatlak, tömegekről van szó. Mindez tehát jól kialakított kapcsolatrendszer nélkül egyszerűen lehetetlen, aki ennek ellenkezőjét állítja az a tények ismerete nélkül nyilatkozik. Miniszter úr sem erről beszélt, hanem azt kifogásolta a visszahívásomkor bejelentésekor, hogy nem tudtam jó viszonyt kialakítani a nagykövet úrral, a Főkonzulátussal és a Kulturális Intézetek Igazgatóságával. Ha megkérdeztél volna engem is ezzel kapcsolatban, rögtön más irányba tereltem volna tüzedet, ugyanis normális viszony kialakításához szabályozott együttműködésre van szükség, ezt pedig a hibásan megalapított intézet felettesei mindeddig nem tudták létrehozni. A Főkonzulátus garázsába nem im- pertinens viselkedésem miatt nem tarthatjuk a Kulturális Központ autóját, hanem azért, mert a két tárca (NEKOM- KUM) között nem jött létre erre vonatkozó egyesség, a tárcák vezetőinek mulasztása miatt. Itt jegyzem meg, hogy mennyivel elegánsabb lenne, ha újságírói tehetségedet-amelyről nekem nincs olyan magas véleményem, mint Neked az én színészi tehetségemről-arra fordítanád, hogy a Minisztérium vezetőinek tennéd fel a megfelelő kérdéseket, hiszen ők még nem ” rúgták le magukat ’’ahogy rólam állítod, és talán bölcs kérdéseid olvasatán magukba szállnak. Kérdezd meg, mi tartotta vissza őket a hibás alapokirat kijavításától. (Nem jelezték Neked, hogy a sajtótájékoztatón Miniszter úr erről is beszélt? Az MTI anyagban is szerepel.) A Kvartett előadása visszatérő motívum írásaidban. Engedd meg tehát, hogy tisztázzuk: az előadás amerikai turnéját az akkori miniszter úr és az ezért felelős államtitkár is engedélyezte, írásban. Én ezért pénzt nem kaptam. A turné, bár roppant fárasztó (szervezni, játszani, autót és beszélgetést vezetni), de sikeres és olcsó (!) volt. A finnországi előadásokat a Magyar Dráma Hete alkalmával az ottani intézet, csak úgy ahogy annak idején a romániai turnét is a bukaresti központ szervezte és finanszírozta. Gyanítom, hogy a Magyar Hírlap és a Népszabadság írásai mögött, amelyek valami disznóságot sejtetnek a Kvartett előadássorozat mögött, a Te igazságra szomjas újságírói munkásságod is szerepet kaphatott. Akkor találtatok egy államtitkárt, Kocsi László úr személyében, aki a tények ismerete nélkül nyilatkozott, de később tőlem elnézést kért. ő már távozott posztjáról. Ez a téma-ismerd be- akkor nem jött be, a helyedben nem hozakodnék makacsul elő ezzel ismét. Érdeklődve olvasnám viszont nagykövet urat tollhegyre tűző ízléses cikkedet az egykori rockzenész koncertjeiről a Nagykövetség épületében, ahol a Spíró darabbal egyébként fergeteges sikert arattunk. Bába Iván-akit telefonon megkérdeztem-valószínűleg nem nyilvános közlésre szánta az idézett véleményét, egyébként tökéletesen egyetértek az idézet azon megállapításával, hogy mindenkit a teljesítménye minősít. Az általam vezetett intézet teljesítményét mind az előző, mind a jelenlegi kulturális miniszter jónak tartotta (a mostani sajtótájékoztatón Hiller úr ezt be is jelentette, kár, hogy nem voltál ott!), szervezőképességemről, kulturális érzékemről, műveltségemről kritikát nem fogalmazott meg, igazán gratulálok, hogy sikerült megtalálnod azt a személyiséget, aki ezzel ellenkező értelmű tényállításokat közölt veled, amelyekről könnyen bebizonyíthatok, hogy nélkülöznek minden alapot. Etikátlannak tartom, hogy valakitől véleményt kérsz rólam anélkül, hogy engem is megkérdeznél annak igazságtartalmáról. Ez pont olyan, mintha a napokban Pécsett hallott Téged súlyosan lejárató történetet itt elmesélném, a Te verziód közreadása nélkül, annak valóságtartalmát meg nem vizsgálva. Színészi pályám elemzése és a New York-i emigráció bomlásának összefüggése roppant érdekes. Még kellene dolgozni rajta egy kicsit, szerintem érdemes. Biztos vagyok benne, hogy a Minisztérium figyelembe fogja venni az új New York-i pályázat kiírásakor nagy ívű elképzeléseidet, mindössze azzal lesz némi gond, hogy a manhattani lakbérek leszállításához ez az erős szövetség sem lesz elég. Alábbi szerény javaslatomat azért, ha kérhetlek, valahogy építsétek be a koncepcióba, anélkül, hogy annak nemes íve megtörne: 1, A munkatempót ne az Intézet oldalán fokozzátok, hanem a Minisztérium Jogi Főosztályán. 2, Állítassatok fel az Egyesült Államokban is egy Kulturális Minisztériumot, ezzel kössetek kétoldalú szerződést. Ha ez mégse menne, válasszatok egy egyszerű, ám az amerikai jog szerint is járható jogi formulát az új intézet számára. 3, ízléses, nem ízléses, rugdossátok ki a Minisztériumból a jelenlegi Központ státuszának rendbehozatalát elszabotáló hivatalnokokat, meglátjátok sokkal egyszerűbb lesz nektek is. Sok szerencsét, Dr. Márton András Igazgató Pécs, 2004-07-11. Kedves olvasóink! A Földessy Dénes cikkére érkezeit TOVÁBBI REAGÁLÁSOKAT MEGTALÁLHATJÁK A 24. OLDALON. Mindenhol külföldi, de sehol sem idegen Munkácsi Mihály (3.) (Folytatás előző lapszámunkból) Párizsi tartózkodása és de Marches báró özvegyével kötött házassága tárgyválasztását más irányba terelte, elfordult a kritikai realizmustól. E korszak első nagyméretű műve a Milton (1878, New York, Lennox Library), amely elnyerte a párizsi világkiállítás nagy aranyérmét, Európában és Amerikában világsikert hozott. Ezt követte a Krisztus Pilátus előtt (1881) s a Golgotha (1883, mindkettő New York). E hatalmas vásznak Sedelmeyer képkereskedő rendelésére készültek, aki 10 évre lekötötte műveit. A nagy kompozíciók mellett Sedelmeyer szorgalmazta a szalon-intérieurök ábrázolását. E műveinek is nagy festői értékei vannak a kényszerű téma ellenére. Ez idő tájt festette remek virágcsendéleteit és tájképeit. * *. Élete vége felé festőisége el- erőtlenedett, amellett a halálos kór is nyomot hagyott egyes művein. A millenniumi előkészületek jegyében készült Honfoglalás-freskója (1893, a budapesti Országház elnöki fogadótermében) már akadémikus vonásokat mutat. Csak a Sztrájkban (1895, Magyar Nemzeti Galéria) talált újra vissza plebejus korszakának realizmusához, jóllehet festőileg már nem tudott megbirkózni a feladattal. Művészete főként az ún. alföldi festők munkásságára hatott, de hatása kimutatható számos külföldi mesternél is. Vannak rokonvonásai az orosz kritikai realistákkal, elsősorban Repinnel. Egyéb művei: Rőzsehordó nő (1873); Poros út, Kukoricás (1874, Magyar Nemzeti Galéria); Colpachi park (1875); Tájkép folyóval (1886, Magy ar Nemzeti Galéria). * Munkácsy a 19. sz. egyik legnagyobb arcképfestője volt (Muf- fos arckép, 1874; Liszt, 1886; Haynald, 1887; mind a Magyar Nemzeti Galériában). Utolsó nagy műve a bécsi művészettörténeti múzeum mennyezetképe (1890). Ecte Homo (1896, Déri Múzeum, Debrecen). Levelezését és emlékezéseit Emlékeim (Budapest, 1921. és 1951) és Munkácsy Mihály válogatott levelei (szerk. Farkas Zoltán, Budapest, 1952) ímmel adták ki.
