Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-10-08 / 173. szám
2004. OKTÓBER 8. Mozaik MAGYAR SZÓ-A HÍD 13 (Avagy: hogyan került a nyakörv Jimmy nyakára?) New York előkelő, gazdag helyein - a Park Avenue-n és környékén, a sikeres üzletemberek és milliomosok paradicsomában -, az inflációnak és a depressziós hangulatnak még nyoma sem található. Azon a környéken nem ritka látvány, hogy a luxuskörülmények között élő emberek családtagnak tekintett, agyonkényeztetett kutyáit, külön erre a célra felfogadott, jól öltözött személyek sétáltatják. Már többször láttam egy megnyerő külsejű, választékos eleganciával öltözött fiatalembert, ki egyszerre mindig sok kutyát sétáltatott, s nagy népszerűségre tett szert a környéken. Egyik napról a másikra azonban úgy eltűnt, mintha föld nyelte volna el. Az a pletyka járta, hogy szadista állatgyűlölő volt, és ezért kirúgták az állásából. Amikor hat-hét csodakutyát a közeli parkban sétáltatott, valaki észrevette, hogy az egyik nyüszítő „családtag” automata póráza rövidre volt lezárva. Vagyis: ezáltal a szerencsétlen sorsú kutyus pár percig több mint nyolc-tíz méter távolságra került a társaitok.. Hosszú évek óta élek Amerikában, de eddig, a sok elfoglaltságom miatt, soha nem tudtam időt szakítani az újságok hirdetési rovatainak böngészésére. A napokban, az egyik hosszú utazásom alkalmával, magammal vittem a The New York Times vastag, vasárnapi számát. Találomra kinyitottam, és éppen egy oldalnyi bizarr hirdetést találtam magam előtt. Őszintén szólva, addig soha nem gondoltam arra - hirdetések böngészése előtt -, hogy milyen frekventált pozíciót és státusszimbólumot jelent a mai világban, ha valaki macskákra vagy kutyákra vigyáz, míg a hűséges gazda valamelyik más államban piheni ki heti fáradalmait, vagy esetleg az éjszakai szórakozás utáni macskajajt. Ezek a cat sitter vagy dog walker pozíciók - ez a hivatalos nevük -, a legkeresettebbek pillanatnyilag. Nem csoda, ha egy megüresedő helyre több tucat jobb sorsuk felé kacsingató jelölt pályázik. Ezt a biztos egzisztenciát kecsegtető állást egy rutin nélküli, s főleg a négylábúakat nem kedvelő személy pillanatok alatt elvesztheti. (A gazda kifinomult érzéke még a koromsötétben is csalhatatlan, mert megérti, ha az imádott cicája vagy kutyusa panaszos nyávogással vagy ugatással reagál a neki nem megfelelő, unszimpati- kus „pótgazdira”.) Ezekből a biztos jelekből véglegesen megpecsételődhet a dilettáns vagy svindler cat sitter vagy dog walker sorsa, mert akinek nincs empátiája, és nem képes azonosulni a rábízott „családtagokkal”, az jobb sorsot nem is érdemelhet. Jimmy, a kutyasétáltató John Fürst Egy briliáns ötletem támadt a hirdetési rovat hatására. Tüstént elhatároztam, hogy megpályázom az egyik rangos állást, hogy a fizetésemet kiegészítsem némi plusz jövedelemmel. Kiollóztam az újságból több címet, és kapásból kiválasztottam az egyiket. Sajnos nem a legszerencsésebbet, mert a hirdetett cím a harminckilencedik emeletre szólt, ami némi félelmet keltett bennem. Egyre csak azon morfondíroztam, hogy mi lesz velem, ha az egyik „kedvenc gyermekemnek” sürgős dolga lesz, és nem bírja ki a hosszú utat a liften a harminckilencedik emeleti mennyországtól a földig. Akarom mondani: az utcáig. Még az is előfordulhat egy ilyen irdatlanul nagy úton, hogy a nagy sebességű lift felgyorsítja a kedveseim anyagcseréjét. (Hacsak nem kaptak speciális, méregdrága kiképzést.) Még rágondolni is szörnyű, hogy mi lenne velem, ha az egyik kutyus véletlenül ott felejtené névjegyét a süppedő szőnyeggel borított, kellemesen zenélő liftben. Bizonyára alaposan elnáspángolna a személyzet, mert azt gondolnák - jogosan -, hogy nem az intelligens kutyáim, hanem én voltam a bűnös, kire hirtelen rájött a sürgős. Még az is eszembe jutott, vajon mi lenne velem, ha valamilyen oknál fogva elromlana a lift. Akkor a népes társaságommal kutyagolhatnék, a nyelvemet lógatva, a földszintig. Önmarcangoló gondolatokkal végre megérkeztem a megadott címre. Nem lepődtem meg, mikor láttam, hogy a felhőkarcoló harmickilencedik emeletén már több tucat jelentkező topogott lázas izgalommal. Tüstént hatott rám a feszült, ideges atmoszféra. (Jól emlékszem, ahhoz hasonló, térdet remegtető helyzetben legutoljára pár évtizeddel azelőtt voltam az érettségi vizsgáim előtti percekben.) Szerencsére meglepő gyorsasággal fogyott az álláskeresők sora. Körülbelül négy-öt percet fordítottak egy személyre. A lakásból távozó lógó orrú jelentkezőket mindenki körülállta, és türelmetlenül faggatta a felvétel körülményeiről. Rövid időn belül előttem is kinyílt az ajtó. Beléptem az antik bútorokkal berendezett nagyméretű előszobába. A falon különféle méretű olajfestmény függött, dúsan cirádázott, aranyozott biedermeier keretben. A süppedő perzsaszőnyegre rálépve, azonnal tudtam, hogy nagyon előkelő helyre kerültem. Körülöttem körülbelül nyolc-tíz jelentkező ült királyi kényelemben, a bőrfotelokban és a rekami- ékon, várva, hogy rájuk kacsintson a szerencse. A bejárattal szemben, egy dekoratív, gazdagon cirádázott, mahagóni íróasztal volt. Mögötte egy filmsztár formájú, bővérű, hosszú szőke hajú nő ült, félelmetesen kurta szoknyában, szép ívelésű, formás combját feltűnően mutogatta. Mélyen dekoltált fehér selyem blúza alig takarta el veszedelmesen hullámzó dús kebleit. Jól ápolt kezén vakítóan csillogtak brillgvűrűi. Azon csodálkoztam, hogy bírják ki a hosszú, törékeny ujjai és karcsú csuklói a káprázatos ékszerek súlyát. Jól emlékszem az előttem lévő személy nevére. Jimmynek szólította a hamvasszőke ringóság. Valamit somolyogva súgott a fülébe, amitől Jimmy - mint kamasz fiú az első csóktól - fülig pirult.- Még... azt is nekem kell csinálni?! - kérdezte rákvörösen, hosszan elnyújtva a szavakat.- Excuse me, Miss..., meg tudná nekem mutatni, hogy... hogy..., hol találom lábon. Az örömtől kipirult arccal, érces hangon kiabált a ringó mellű csodanőnek:-Judy baby! Megvan az új dog walker! Nagy kutyát fogtunk! Befejeztük a felvételezést! A váratlan meglepetéstől Jimmy, szoborként megmerevedve bámult. Még ideje sem volt kétlábra állni, csak a fürdőkádból hirtelen kilépő házigazda vi- gyorgó tekintetétől tért magához. Sebtében szalonképessé tette magát a nem várt előléptetése alkalmából.- Én..., é-én... csupán... azért akartam izélni... - makogott zavartan a tettenért új dog walker.- Kutyabaj! - mosolygott elégedetten a háziúr. - Arnold Goldsmith vagyok fiam, de te csak hívj bizalmasan Arinak. Oké? - mutatkozott be érces férfihangon a joviális úriember, s amikor kezét nyújtotta, még jobban látszott a rangja, a kövér aranykarkötője és vaskos pecsétgyűrűi révén.- Jimmy vagyok, tisztelettel... - válaszolt alázatosan, mélyen meghajolva. - Ugye... ugye... megbocsát... izé... megbocsátasz Ari? Nagyon restellem, amiért összekutyultam a...- A kutyafáját fiam! - vágott bele Jimmy félénk, együgyű szabadkozásaiba. - Kihagytad a lényeget a nevedből. Ezentúl, meg..., az izét..., a ... férfimosdót?... - makogta a kínos té- máról elterelő kérdést zavarában.- Ennyire sürgős, darling?! - kérdezte kacér, fogpasztareklám mosollvan a reprezentatív szépség, - Siess vissza, Jimmy, megvárlak... mert még... nem válaszoltál a legfontosabb kérdésemre - felelte, s mosolygó szemével provokatívan fejezte ki félreérthetetlen gondolatát.- Menj át a két szobán, és mindjárt megtalálod, hogy hol van a mellékhelyiség - mutatta az irányt gyűrűi csillogtatásával. A helyemről azonnal felugrottam, és Jimmy nyomába vágódtam, ki a hangtalanul működő ajtót nem hallotta, amit becsuktam magam mögött. A váradan meglepetéstől földbe gyökerezett a lábam. jimmy, a rózsaszínű, virágmintás pissoir előtt állva artikulátlan hangon morgott és vakargatta magát, mint egy rühes kutya.- Mit gondoltok ti, rohadt dögök! Ti többek vagytok nálam?! - fakadt ki mérgesen magából, miközben vicsorogva felemelte egyik lábát, mint egy valódi kan kutya, és megcélozta az elpirult rózsaszínű kínai porcelánkagylót. Abban a pillanatban valaki elhúzta a beépített fürdőkádat körülzáró dekoratív tejüveg ajtót. Egy jól ápolt idősebb úriember hajolt ki, azon csodálkozva, hogy mit keres a kutyája ebben a szokatlan időpontban, a fürdőszobában. Meghökkenve pillantotta meg a bolhás kutya táncát járó, vicsorgó fialalembert, ki a kutyáit megcsúfoló biológiai funkcióját végezte féljói jegyezd meg, nehogy elfelejtsd a rangodat, ha valalanek ismét bemutatkozol: jimmy, a dog walker vagy! Érted fiam?!- Ezzel barátságosan átölelte a remegő lábú fiatalembert és kisétáltak az aranyhajú ladyhoz, aki szemmel láthatóan nem a feleség szerepét töltötte be a házban.- Ari!... Látta már Jimmy a drágáinkat? - somolygott kedvesen a hosszú combú szőke csoda, de a választ meg sem várva. - Lola, Lucky, Dolly, Henry, Gina, Candy, Fancy!... Come on, let’s go! - még ki sem mondta a tősgyökeres angol neveket, máris csaholva körbevették a nemrégen még fél lábon gyakorlatozó Mestert a „kedves családtagok” - a különféle fajta csodakutyák. A szűkölő kutyafalka mohón szaglászta Jimmy friss illatát, a sebtében bezárt nadrágslicc cipzárán. Boldog, szertelen ugrándozásaikkal és futkozásukkal fejezték ki gazdájuknak határtalan örömüket, mert Jimmy személyében egy méltó rangra szublimált új barátot kaptak. A nagy zűrzavart kihasználva óvatosan kiosontam a lakásból. Mint a nagysikerű filmeknél, happy enddel végződött a történet. Hálát adok a sorsnak, hogy nem reám esett a szőke bombázó választása, mert minden bizonnyal sokkal rosszabbul végződött volna a sztorim.- Szegény Jimmy!... Szegény gyerek!- ismételgettem hazafelé menet, mély empátiával és őszinte sajnálkozással.- Lesz a szerencsétlen fickónak épp elég dolga! A ragadozó nőstény magabiztos mosolyára gondoltam. Kedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Mozaik rovatába beküldött írásaikat, verseiket. A rendszeres beküldőket előfizetéssel jutalmazzuk!
