Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-10-08 / 173. szám

14 MAGYAR SZÓ —A HÍD TUDOMÁNY 2004. OKTÓBER 8. 16000 éves zikkuratot találtak Iránban TÖRTÉNELMI KÖVEK Geofizikai kutatások eredményét felhasználva iráni régészeknek sikerült megtalálni a híres, i. e. 3000-ból származó Chonga Zanbil zikkurat közelében egy körülbelül 6000 éves zikkurat maradványait. Röviden Még régebbi az Ószövetség Korszerű laboratóriumi technika segítségével sikerült bizonyítani, hogy eg)' jeruzsálemi te­metőkamrából előkerült két ezüst amulett, amelyre ószövetségi szövegeket véstek, az idő­számítás előtti 6. századból való, tehát a Tóra már a babiloni fogság előtt létezett. A tudomá­nyos szenzációról a nagy példányszámú Haaretz izraeli napilap adott hírt tegnapi szá­mában. A két lelet elemzését izraeli és ameri­kai tudósok végezték el, s következtetéseiket eg)’ amerikai szaklapban tették közzé. A két ezüst amulett keletkezési ideje szerintük tár­gyi bizonyítéka annak, hogy Mózes öt könyve (Pentateuchus), amelyből az érmekre vésett ri­tuális imaszöveg származik, már a babiloniak által i.e. 587-ben lerombolt első jeruzsálemi templom idején is megvolt. Orvosi Nobel-dí|: ezer gén A 2004-es év élettani-orvosi Nobel-díját meg­osztva az ameribi Richard Axel és Linda B. Buck kapták, a szaglórendszer felépítésének és működésének feltárásában elért úttörő ered­ményeikért. A kutatók 1991-ben közösen tet­ték közzé azt az alapvető tanulmányt, amely­ben a szaglásban szerepet játszó receptorok­hoz (érzékelő molekulákhoz) kapcsolódó mintegy ezer gént írtak le. E meglepően nagy géncsalád összes génünknek körülbelül 3%-át teszi ki. Kutatásaik során kiderült, hogy ugyanennyi típusú szaglóreceptor létezik, amelyek a szaglásban szerepet játszó sejteken (receptorsejteken) foglalnak helyet. Minden sejt csak egyféle receptort hordoz, és mind­egyik receptortípus csak kevés különböző (szerkezetileg hasonló) illatanyag érzékelésére képes. A szaglást biztosító sejtek éppen ezért erősen specializálódtak ("szakosodtak") né­hány illatanyagra. Megfejtették a szén-dioxidot ZABÁLÓ ALGA GÉNJEIT Amerikai kutatók megfejtették annak a mikro­szkopikus algának a génjeit, amely jelentős mennyiségű szén-dioxidot zabái, így csök­kentve az üvegházhatást okozó gázok mennyi­ségét. Virginia Armbrust oceánkutató profesz- szor szerint a Thalassiosira pseudonana rend­kívül fontos szerepet tölt be a szén globális körforgásának szabályozásában. Az apró élő­lény ugyanis olyan nagy mennyiségben for­dul elő, hogy körülbelül annyi szén-dioxidot pusztít el, mint a világ összes dzsungele együttvéve. A génsorrend alapján a tudósok megérthetik, miként terjedt el az alga az óceá­nokban. Macskamúmia Angol kutatók szerint az ókori egyiptomiak a macskákat és más állatokat ugyanannyi ideig és ugyanolyan gondossággal készítettek fel a túlvüági életre, mint az embereket. A tudósok több ezer éves sírokból származó állati múmi­ák tanulmányozása révén jutottak arra az eredményre, hogy az egyiptomiak ugyanazo- bt az anyagokat és eljárásobt alkalmazták ál­latoknál, mint embereknél. "Az állatmúmiák­nál talált összetevők azt bizonyítják, hogy' a balzsamozás néhány különleges anyag kivéte­lével szinte ugyanúgy történt, mint az embe­reknél" - nyilatkozta Richard Evershed, a Bris­toli Egyetem régészeti kémia-szakértője a Reutersnek. A 18. század vége óta több millió mumifikált állatot, madarat és hüllőt találtak az ókori egyiptomi sírokban. A tudósok elein­te azt gondolták, hogy ezekkel a múmiákkal A Dez folyó síkságára épült Chonga Zanbil Irán délnyugati részében találha­tó, Szúza városának romjaitól körülbelül 40 kilométerre délkeletre. Az épület- komplexumhoz egy lenyűgöző zikkurat (Irán legnagyobb hasonló épülete), templomok és három palota tartozik. A helyszín 1979-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára. A geofizikai felméréseket tavaly kezd­ték meg. "A hetvenes évek vége óta hit­tünk benne, hogy van a térségben még egy zikkurat, a mostani felméréseink pe­dig igazolták ezt a feltevést" - nyilatkozta Hamid Fadaei, a Chonga Zanbil-i kutató- központ vezetője. Mostanra világossá vált ugyanis, hogy az Üj falunak nevezett, újonnan felfede­zett terület Untas Napirisa király (1275- 1240) őseinek adott otthont, akik Dur- Untast (Untas városa) is alapították. A zikkurat mérete és nagyszerűsége az iste­neknek megadott tiszteletet és az uralko­dó hatalmának nagyságát szimbolizálta. Az ásatások eredményei szerint jelen­leg a zikkurat két szintje van még épség­ben. Ezen kívül megvan még az épít­ményt körbevevő fal, mely Dur-Untash három, koncentrikusan elhelyezkedő fala közül a legbelső. A legbelső és a középső falak között számos elámi istenségnek építtetett templom áll, míg a legkülső fal 4 kilométer hosszan keríti körbe a 100 Az észak-koreai fegyveres erőkben több száz, számítógépes kalózkodásra kiképzett szakértő áll készenlétben, hogy szükség esetén megbénítsa a dél­koreai informatikai hálózatok működé­sét, állítja a dél-koreai nemzetvédelmi minisztérium. A dél-koreai parlament nemzetvé­delmi bizottságának átadott, hétfőn is­hektáros területen fekvő várost. A királyi negyed a fő városkapuhoz közel található, körülbelül a zikkurattól 450 méterre. Ebben a térségben három nagyobb épület található, nagy udvarok­kal, melyeket az ásatások szerint széles csarnokok és szobák öveztek. Az egyik ilyen épületben ("Egyes palota") öt olyan földalatti sírkamrát találtak, mely a Kabnakban talált Haft Tappeh-i sírokhoz hasonlít leginkább. mertetett minisztériumi jelentés sze­rint 500-600 internetes "betörőt", azaz hackert foglalkoztat az észak-koreai hadsereg. A különleges, öt évig tartó felsőfokú képzésben részesült kalózok­nak az a feladata, hogy behatoljanak az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán számítógépes hálózataiba információ- gyűjtés vagy ellenséges támadás céljá­ból. Dél-koreai szakértők szerint az észak-koreai felderítési szolgá­latok képességei azonos szinten állnak a világ nagyhatalmaiéval. Idén nyáron, júniusban és júli­usban informatikai támadások értek fontos dél-koreai számító- gépes központokat Kínából kiin­dulva. Azt nem sikerült kideríte­ni, hogy kínai vagy más külföldi hackerek törtek-e be a dél-koreai parlament, különböző kormány- hivatalok, magáncégek, egyete­mek és tömegtájékoztatási eszkö­zök informatikai rendszereibe. A dél-koreai hírszerzés komolynak minősítette a veszélyt. Chonga Zanbil sírjai viszont sokkal monumentálisabb léptékben épültek. Fő­leg agyagtéglákból állnak, helyenként ki­égetett téglákkal. Az épületeket masszív­ra építették, és csodálatos égetett mázas téglákkal, gipsz-, fajansz- és üveg-orna­mentikával díszítették. Ezek közül több ezer égetett téglát díszítenek elámi írásje­lek, melyek mindegyikét kézzel írták a téglákba. Ilyen írásjelekkel díszítették a legfontosabb épületeket is. Fő attrakció­ként pedig mázas terrakotta bikák és szárnyas griffek őrizték a zikkurat bejára­tát. Kiririsha és Hishmitik-Ruhuratir templomaihoz közel olyan égetőkemen­céket találtak, melyekben valószínűleg a városban felhasznált téglák és a díszítő­elemek készülhettek. A zikkurat a feltéte­lezések szerint két szakaszban épült, és ezek közül a második szakasz adta meg az épület többszintű alakját. Már ötezer embert bepereltek a lemezkiadók Az amerikai lemezkiadók szövet­sége több mint hétszáz diák ellen nyújtott be keresetet. A RIAA (Recording Industry Association of America) a mostani akciójával első­sorban a kollégiumi diákokat vette célba, és összesen huszonhat iskolá­ban támadta meg a szerzői jogok “el­vetemült” megsértőit. A lemezki­adók ezzel egyértelműen azt akarják elérni, hogy még több egy'etem szer­ződjön a legális mp3 zeneboltokkal, például a Napsterrel. Már számos egyetem előfizetett legális online ze­neletöltésre, de a diákok néhol fellá­zadtak, mivel a nem szabványos má­solásvédelmi technológiák miatt bi­zonyos zenelejátszókon nem tudják meghallgatni letöltött számaikat. Ötszáz hacker vár bevetésre az észak-koreai hadseregben SZÁJBER-HADSEREG A dél-koreai hírszerzés szerint öt-hatszáz különlegesen felkészített hacker áll készen­létben az észak-korai hadseregben. Az öt évig tartó felsőfokú képzésben részesült kalózoknak a feladata az USA, Dél-Korea és Japán számítógépes hálózatainak támadása.

Next

/
Thumbnails
Contents