Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-10-08 / 173. szám
12 MAGYAR SZÓ —A HÍD Irodalom 2004. OKTÓBER 8. Sósméz (12) ____ Brém-Nagy Ferenc Brém-Nagy Ferenc (1965) író, tipográfus, a Magyar Nemzet kultúra rovatának főszerkesztő-helyettese és a JEL tervezőszerkesztője. A Fekete Zongora könyvkiadó (amely elsőkönyves költők és írók megjelentetésére szerkesztésére szakosodott) vezetője, számos forgatókönyv szerzője. (...) IV. Ült Váradi Simon, elektroműszerész, a Gelka Vállalat dolgozója a József utcában lévő Sport nevű pinceborozóban, ült minden áldott este, és mintha valamiféle szertartást hajtana végre, egy szigorú vallás parancsa szerinti rituális tevékenységet végezne el, megivott naponta négy féldeci vodkát négy üveg sör kíséretében. És várt. Hónapok teltek el az ominózus rablótámadás és a főnökével lezajlott, kudarccal végződött rekonstrukciós kísérlete óta. A ködös októbert nyákos, szürke november követte, mely átadta helyét a hasonszőrű decembernek, amikor ráadásul többször tetemes mennyiségű hó is esett, hogy aztán gyorsan megolvadjon, no nem az egész, csak egy része, a többi szutykos-fekete, szemetes, kutyaszaros halmokba gyűlt a járda és az úttest találkozásánál, ahol kemény, kőszerű képződményekké szilárdította őket a cudar hideggel beköszöntő január. Napi adagjának a végefelé tartott Váradi, mintegy kétujjnyi habtalan, pisimeleg sör maradt még a negyedik üvegből a kétes tisztaságú pohárban. Nézte a halovány sárga folyadékot, amelynek aljáról néha tétován, miként elvált férj a hétvégi gyerekláthatásra a hajdan összegrün- dolt és aztán elveszített közös lakás felé, elindult egy-egy kósza buborék a felszín irányába. Égvik cigarettáról a másikra gyújtott. Egy külső szemlélőnek, ha ekkor véletlenül betéved a borozóba, úgy tűnhetett volna, hogy egy borostás, összekuszált hajú fiatalember ül kissé meggörbedt háttal, enyhén kinyúlt kötött, barna pulóverben a boltozatos, fát utánzó műanyaglambériával borított falú, túlfűtött, áporodott levegőjű pincehelyiség pulttal átellenes sarkában, egyedül egy asztalnál, arcán az alkoholos befolyásoltság összetéveszthetetlen szimptómáival, elrévedő tekintettel, jobb kezében cigarettával, melyet szinte el sem vett a szája elől, baljának ujjaival folyamatosan dobolva a megfakult, foltos, egykor pisztáciazöld politúron, szóval egy olyan férfi, aki már alámerült a kontúrokat elmosó, hangokat megszűrő, gondolatokat meglassító jótékony részegségbe, mely széles, puha ütközőzónát képezett közte és az őt körülvevő világ között. Ám - szögezzük gyorsan - ez csak a látszat lett volna. Váradi annak ellenére, hogy jóleső bó- dultság járta át, igazából nem tompult el a piától, sőt - ha lehet ilyet mondani -, gondolatai tisztábbak voltak, mint pár órával ezelőtt, amikor csontjózanon lemászott a lépcsőn, köszönt a pult mögött álló Erzsinek és Marinak, a nagyszájú pincérlánynak és az önmagához hasonlóan ehelyt napra nap üldögélők- nek, levette és a fogasra akasztotta a kabátját, majd leült szokásos helyére a sarki asztalnál. Éppen ott tartott, hogy már-már az önszuggessziót súroló módon sorakoztatta magában az egyre újabb és újabb érveket, melyek segítségével mind jobban elhatalmasodó türelmetlenségén igyekezett úrrá lenni. Mert el kell mondani, Váradi Simon, elektroműszerész, a Gelka Vállalat dolgozója, noha elhatározta, hogy kivárja, amíg a furcsa bizsergéssel és pulzálással kísért jelenség megint meglepi, azért ez nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek első hallásra tűnik. Várni minden napon felkészülve, várni tétlenségre kárhoztatva, várni csak a szeszélyes sorsban bízva, hogy hátha ma kegyes lesz, nos ez megy egy darabig, de hát előbb-utóbb még egy jógihoz hasonlatos, kötélidegzetű ember is elveszítené a béketűrését. Váradiról pedig sok minden állítható, csak az nem, hogy egy jógihoz hasonlított volna. Az eltelt bő két és fél hónapban hullámokban tört rá a türelmetlenség. Szeretett volna ilyenkor gyorsítani az idő múlásának ütemén, felpörgetni kissé a tempót, s ha már az olyannyira áhított esemény, lám, csak a csigák lassúságával hajlandó közeledni felé, hát tenni felé néhány lépést. Elémenni. Tudta, már hogyne tudta volna, értelmetlen és haszontalan ebbéli igyekezete, sőt - ahogyan már példa is akadt rá - ostoba és kínos szituációkat eredményezhet. Node ráció és indulat - mint tudjuk -, nem puszipajtásai egymásnak. Most, miután a hosz- szan sorakoztatott indokok sem csendesítettek semmit a bennsejében feszülő, azonnali tenniakaráson, végső érv gyanánt a Mikulás-este lezajlottakat idézte fel magában. Történt, hogy kétheti meddő várakozás után, elunván a dolgot, egy este becsengetett Bugeznyác nevű cimborájához. Egykorúak voltak, ugyanabban a bérházban nőttek fel a Karácsony Sándor utcában. A férfi, akit eredetileg Lakatos Jánosként anyakönyveztek, élénk eszű gyerek volt hajdanán, minekutána kitanult kőművesnek és alig egy évet dolgozott a 44. számú Állami Építőipari Vállalatnál, gyorsan átlátta, hogy becsületes munkával nemigen fog boldogulni. Kamionsofőr lett, bejárta a fél világot, különböző dolgokkal seftelt, megszedte magát, az anyjától rámaradt Karácsony Sándor utcai szoba-konyhás lakást egy József körúti telefonos, há- romszoba-hallos hodályra cserélte, vett egy telket a Balaton partján meg egy hétéves meggypiros BMW-t. Hat év után abbahagyta, raktárosként helyezkedett a JAVSZER-nél, persze ez csak afféle fal állás volt, ténylegesen az egykori kollégák által továbbra is becsempészett, nyugati, döntően hírtadástech- nikai cikkekkel és aranyékszerekkel üzletelt, meg volt egy standja is a Teleki téri ócskapiacon. Fényesen ment a bolt, Váradi is besegített, ajánlotta a svarc cuccokat azoknak az embereknek, akikhez kiment az elromlott készülékeket javítani, s ha ismerős vásárolt, még garanciális szervizt is vállalt rájuk. Bugeznyác szépen tollasodott, ám Váradi soha nem irigyelte tőle, bárhová jutott is, sosem felejtette el, honnan indult, arról nem beszélve, hogy neki is szépen ketyegett a jatt az értékesítések után. Amikor felment, Bugeznyác felbontott egy üveg Martens konyakot. Kitöltött két emberes pohárnyit. Iszogattak elterpeszkedve a bőrfotelokban, amelyek akkorák voltak, hogy a kettőt összetolva egy kisebbfajta szükséglakással vetekedett volna az alapterületük, a régi időkről beszélgettek, szétszóródott ismerősökről, a Kálvária tér padjain lefektetett lányokról, családról, munkáról, az életről úgy általában.- Komolyan mondom, Simi, én nem értelek téged - mondta Bugeznyác, miután szóba került a főnöke, meg a hercehurca a prémium körül. - A környék legjobb szakembere vagy, mindenki ismer, téged hívnak ha valami bekrepál, és közben tűröd, hogy az a tahó, a szeme legyen ugróbajnok, folyton kibasszon veled. Hányszor mondtam már, hogy hagyd ott a vérbe az egész kócerájt. Csinálunk egy géemkát, én hozom a szajrét, te megjavítod, ha elromlik valami. Tuti zsozsó. Ismersz, én nem váglak át. Tényleg nem először vetődött fel köztük a téma, ám Váradit sose lelkesítette fel igazán. Ha őszinte akart lenni magához, be kellett vallania, a főnökén kívül, az orvos hajoljon fölé és mondja azt fejcsóválva: sajnos, sajnos, semmi baja nincs a munkájával, tulajdonképpen szereti és jól elvan ott ahol van. Most is szabadkozott kicsit, aztán előhozakodott azzal, amiért feljött, hogy tudniillik kellene neki valaki, aki késsel a kezében megpróbálná kirabolni, persze úgy, hogy váratlan legyen az egész, tehát ő, Váradi ne tudjon előre az időpontjáról.- Mi van? - kérdezte Bugeznyác el- keredett szemmel. Folytatjuk Zsigmond Aranka 1948-ban Erdélyben, Nagybaconban született. Tanulmányait a marosvásárhelyi Képzőművészeti Líceumban végezte. Kolozsváron 1973-ban szerzett diplomát a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem textilszakán. Kinevezését Székelyudvarhelyre kapta, itt tanított a Művészeti Iskolában rajzot és festészetet, a Tanítóképzőben rajzmódszertant. Tagja volt a Hargita Megyei Művészeti Egyesületnek. 1985-ben Magyarországra, Székesfehérvárra települt. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Több mint ötven kiállítást rendezett. Fali kárpitszövéssel és restaurásással, valamint grafikával és festészettel foglalkozik. Portréfilmjét 2003-ban mutatta be a new yorki Magyar Televízió az 56-os csatornán. Jelenleg New Yorkban tartózkodik. Adatai megtalálhatóak a Magyar Alkotóművészek Országos Lexikonában. Újságunk montázs-sorozatát közli.
