Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-10-08 / 173. szám
2004. OKTÓBER 8. Kultúra MAGYAR SZÓ-A HÍD H H Több száz nyugati magyar a Budai Várban •• HAZATELEPÜLTEK „Öt év múlva, ka kell átúszom a tengert, de akkor is hazajövök .... S az öt évből negyven lett.... ” Vallomás az amenkai magyar média nagyasszonyától. A teremben néma csend övezi a kivándorlás eme szubjektív töredékét, amely ma már történelem. Kurunczi Margit Gitta A Panoráma Világklub szeptemberi vendégei az Amerikai Magyar Televízió alapítói és tulajdonosai, Kossányi Mária és Miklós. Könnyek és feltoluló érzelmek. Mindez a Budai Vár szívében, ahol a Mátyás templom harangjai néha erőteljes aláfestést adnak a mély hangon zengő Dávid Viktória spirituáléjába.” Hogy fáj, hogy sír a honvágy...” Masi vagyis Eisler Annamária (Kanada) szórakoztatta a megjelenteket. A felcsendülő slágerek, operett részletek, hazafias dalok hálás publikumra leltek a hazatelepült magyarok körében. A Világklub rendezvény sorozat helyet ad a magyar ügyeknek, például annak a Nobel díj várományos magyar találmánynak, amelyet egyszerűen művémek vagy mesterséges vérnek nevezhetünk (ugyebár a magyar ész kiválósága, amelyről tudjuk, hogy sohasem boldogul határainkon Tisztelet az emigrációnak és tisztelet a kalandoskedvű magyaroknak, akik harminc vagy talán negyven évi távoliét után ismét az anyaországot választották lakhelyül. Nekik , illetve az éppen hazalátogató honfitársainknak szól és számukra szerveződik május óta a Magyar Kultúra Alapítvány székházában a Panoráma Világklub. Dr. Tanka László az American Hungarian Panorama című magazin fő- szerkesztője a klub fenntartója, jogos és nagyívű reményeket táplál a hazatelepült magyarság és az irántuk érdeklődő közönség megszervezésére irányuló munkával. Tény, hogy mint a klub állandó kon- feransziéja női moderátora, mondhatom, egyre többen és többen vagyunk havonta a Világklub eseményein. Legutóbb több mint kétszáz vendég ült a teremben, Japántól Dakota földig, Miamitól Erdélyig. Számomra mégis ez fényesebb alkalom volt a többinél, hiszen éppen négy éve annak, hogy az Amerikai Magyar Televízió munkatársa lettem s íme idehaza köszönhettem most az én „médiaszüleimet”. S milyen különleges hallani mégis az egynyelven zengő magyar himnuszt! A program igen változatos, hiszen vendégünk volt már Czeglédi Ferenc fotóművész, a katasztrófák megörökítője Los Angelesből, Ferdinandy György író Puerto Rico-ból, Arany Tibor New Yorkból, Strasz László a Magyar Atlétikai Klub elnöke New Brunswickból. Legutóbb Faragó Gyula operaénekes ( Ausztrália) és belül...) A nagy érdeklődést kiváltó téma igazi vitahangulatot teremtett a jelenlévők soraiban, hangot adva annak, hogy legyen végre a magyar találmányokat és feltalálókat övező “nemzeti inkubátor”. A megjelentek igen színes körét adták a nyugati és a tengerentúli magyar életnek, itt volt Gyurica Gábor ,ala Brazíliából jött és települt haza, bár nem ide született, s köszönthettük Berecz Edgárt (a tíz nyelven beszélő hat kötetes gasztronómiai szakírót), aki Székelyudvarhelyről érkezett, de Németországban nevelkedett s Japánba nősült. Az októberi rendezvény az 1956-os forradalom és szabadságharc jegyében szerveződik. Az előadók körében köszönhetjük Pongrácz Gergelyt, Bánkuty Gézát. Az est irodalmi részében Sziki Károly színművész Wass Albert műveiből szerkesztett műsora kerül bemutatásra. A fellépő művészek között ott lesz a gospell hazai papnője Dávid Viktória és igazi meglepetés lesz Póka Éva a Madách Színház művésznője, aki Máthé Péter elfeledett musicaljéből, az ötvenes években játszódó Kaméleonból ad majd elő részleteket. Október 29-én este öt órakor tehát ismét Magyarok Világklubja a nyugati magyarság színes magazinjának, az American-Hungarian Magazinnak szervezésében.Várunk minden kedves hazalátogató honfitársunkat, haza Budapestre, ahol novemberben már az első Magyar Világbálon táncolhatunk. (Szerk megj.: Kurunczi Margit Gitta az Amerikai Magyar Televízió budapesti tudósítója) A NYUGATI MAGYARSÁG TÖRTÉNETE A nyugati magyarok történetében lezárulóban van, vagy- majdnem lezárult eg)' nagy korszak, melyet az 1956-os forradalom menekültjeinek neve és tevékenysége fémjelzett. Akárhány hasonló írásban érdekes egyéni sorsokról, családokról, egyesületekről, a befogadó társadalommal való kapcsolatokról, fontos teljesítményekről olvashatunk, melyekhez sokan tudnak, tudnának újabb történeteket eseteket hozzáfűzni. A példa kapcsán nem lehet arra gondolni, hogy nincs megírva a nyugati magyarok története. Borbándi Gyula tette eddig legtöbbet ezen a területen. Szembeödő a hiány az észak-amerikai magyarokkal kapcsolatban. Bár nemzetközi összehasonlításban alighanem itt sem állunk előkelő helyen, mert a lengyel, a svéd vagy az észt kivándorlásnak arányosan tekintélyesebb irodalma van, hogy a németekről vág)' az írekről ne is beszéljek. Az amerikai magyarokról mégiscsak születtek értékes összefoglaló művek, jó néhány egyesület és egyház története elkészült. Tekintélyes dokumentumgyűjtemények keletkeztek, melyeidből anyaországi archívumba is került. Ha eg\' történelmi korszak lezárulóban van, természetes módon vetődik fel megörökítésének és értékelésének gondolata, ám nem mindig kedveznek a körülmények. A kuruc emigrációval Rákóczi halála után másfél száz év múlva kezdték kutatni a történészek, amikorra az emlékek nagy része elenyészett. Szerencsésebb volt a Kossuth emigráció, mert noha vezére nem tért haza, 1867 után Magyarországon is nyugodtan lehetett foglalkozni vele. S az októberisták, vagy a kommün bukása után Nyugatra, különösen a Moszkvába menekült kommunisták igaz történetét azért hiányoljuk, mert az 1945 után Magyarországon sok súlyos esemény kapcsolódott személyükhöz. Aligha szükséges bizonygatnunk, hogy a különböző csoportok és irányok hogyan akadályozták múltjuk felderítését, de a nyugati magyarok - gondolok most az 1945 utáni összes politikai menekültre - történetének megírását ma semmiféle politikai megfontolás vagy tilalom nem akadályozza, elsősorban rajtunk múlik. Hellvel-közzcl már a magyarországi titkosszolgálati archívumok is megtekinthetők. Nagyon fontos feladat a megszűnt vagy működését szüneteltető egyletek iratanyagának elkallódástól való megmentése, magánkézből közgyűjteménybe, de mindenképpen archívumba kerülése. Ne essünk abba a tévedésibe, hogy csak a politikatörténet fontos! Azokat az. értékeléseket sem ismerjük el kellő mértékben, amelyekkel a Nagyvilágot ajándékoztuk meg. Nemcsak a Nobel-díjásókról és művészekről van szó, hanem sikeres vállalkozókról, tervezőmérnökökről, bankigazgatókról, köztiszteletben álló orvosokról s nem utolsósorban arról, hogyan élte le életét egy jól képzett szakmunkás. Kívánatos, hogy minél többen örökítenék meg életüket, írnák le munkásságukat, és ne csak a közszereplők, hanem akár a kétkezi munkások is. Kevés a memoár, s vajon foglalkozik-e valaki azzal, hogy órái history formában szalagra rögzítsen visszaemlékezéseket? Az idő múlik, helyettünk senki sem fog cselekedni. Gondoljunk arra, hogy két esztendő múlva a torradalom félévszázados évfordulóját ünnepelhetjük. Negyedi László (Bécsi Napló) FILM: Kocsis Tibor: Új Eldorádó Rekviem Verespatakért Verespatak helyén hamarosan egy gigantikus aranybánya épül, hacsak nem csinál valaki valamit; a román kormány maga is tulajdonos lesz, valószínűleg korrupció is fennforog, a temetők eltűnnek, sot a templomok is, borzalom. Kis, búvó országokra rálehel a tátott toké sárga szája. Mint fészket ütik le a kis falut. Errol szól Kocsis Tibor filmje, az Új Eldorádó. Dokumentumfilm viszont nem szólhat ugyanarról és főleg ugyanúgy, mint egy József Attila-vers. A dokumentumfilm nem foglal állást; ha megpróbálja, akkor már propaganda. - Ez az élet rendje - mondja a dokumentumfilmes, és megpróbál pártatlan maradni akkor is, ha Verespatakon tényleg sírnak az öreg nénik. Akkor is, ha a dél-amerikai indiánoknak nem jön jól, ha arra vezetik az utat meg a vasutat, ahol ok hegyes botocskákkal maniókát ültetnek ezer éve. Mert ez az élet rendje: az ország érdekében annak a pár száz indiánnak el kell költöznie, az ország érdekében az aranyat ki kell bányászni, az ország érdekében erőmüveket kell építeni, hogy aztán legyen olcsó áram a zöldaktivisták számítógépében, ahonnan szétküldik az eromuellenes körleveleiket. A dokumentarista pedig mindezt rögzíti, de nem tesz igazságot. Az Új Eldorádó nem kockáztatja, hogy a nézőre bízza a döntést: a film zömében a bánya ellenzői sírják el bánataikat, emberek aggódnak a kömvezetért, a római kori leletekért, a templomokéit és külön-külön minden egyes házikóért. Meg a temetőkért. Az ellenérdekelt oldalnak pár perc jutott. Ahhoz, hogy az érzelmi támadásnak ellenálljon a néző, bizony igyekeznie kell a saját agyával, és kiszámolni például, hogy már a hollóházi porcelánmanufaktúrának se lett volna helv, ha sose számolnának fel temetőt. Sót, egyeden összefüggő nekropolisz volna az egész bolygó. Az Üj Eldorádó ettől függetlenül egv gyönyörűen fényképezett, ügyesen szerkesztett, magyar dokumentumfilmhez képest váratlanul igényes utómunkával fényesre polírozott alkotás, amit jó érzés megnézni. Sokkal inkább filmdráma, mint ismeretterjesztés, sokkal inkább érzelmi azonosulásra késztet, mint hidegfeju latolgatásra, de akkor is reménykeltő, hogy legalább ezt sikerült világszínvonalon megoldani. Sot, a jelenlegi világszínvonal fölött. (W) Világklub: közönségkép
