Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-09-24 / 172. szám
2004. OKTÓBER 1. Hazai hírek MAGYAR SZÓ-A HÍD 7 ^ Ismét Dávid Ibolya az MDF elnöke VISSZA AZ EGÉSZET! Az MDF XIX. országos gyűlése 322 igen szavazattal, 91 nem és 6 érvénytelen voks mellett Dávid Ibolyát választotta ismét a párt elnökének szombaton Gödöllőn. Az utóbbi hónapok belső harcai után eldőlt, hogy az elnökasszony és politikája marad a meghatározó a pártban. Az MDF előrehozott tisztújítást tartott szeptember 25-én. A párt országos választmánya augusztus végén csaknem egyhangú támogatással egyedüli jelöltként Dávid Ibolya jelenlegi pártelnököt jelölte MDF vezető posztjára. A szombati gyűlésen napirenden szerepelt az alapszabály módosítása, a párt politikai programjának elfogadása, a párt elnökének, valamint az országos elnökségének megválasztása. Az MDF XIX. országos gyűlése 322 igen szavazattal, 91 nem és 6 érvénytelen voks mellett Dávid Ibolyát választotta ismét a párt elnökének Gödöllőn. Dávid Ibolya 1999 óta tölti be ezt a posztot. Ez azt jelenti, hogy a Lezsák Sándor által vezetett Lakitelek munkacsoport, akinek egyeden tagja sem került az elnökségbe, végleg kiszorult az MDF vezetéséből. Az MDF- en belüli csoport már hónapok óta bírálja az elnökasszony azon politikáját, melynek a célja a párt önállósítása, Edesztől való eltávolítása és végső soron az önálló listán indulás az elkövetkező 2006-os választásokon. A Lakitelek munkacsoport akadályozta, ellehetedenítette az MDF országos elnökségének munkáját - jelentette ki Dávid Ibolya pártelnök a Magyar Demokrata Fórum gödöllői tisztújító gyűlésén. A párt országgyűlési képviselőcsoportjának egy jól körülhatárolható kisebbsége először burkoltan, később nyíltan és provokatívan szembefordult az MDF testületéivel, legitim vezetésével - mondta a politikus. Az elnökség kiegyensúlyozott, tervszerű működését fokozatosan akadályozta, csapatmunkáját ellehetetlenítette, hogy ennek a csoportnak a legnagyobb befolyással bíró tagja egyben a párt alelnöki posztját is betöltötte - jelentette ki Dávid Ibolya Lezsák Sándorra utalva. A párt belső ellenzékére még nagyobb csapást jelent az, hogy a gyűlésen elfogadták az MDF új Alapszabályát, amely az eddiginél nagyobb beleszólást enged a párt ügyeibe az elnöknek és elnökségnek. Ráadásul az új szabályozás lehetővé teszi azon tagoknak a kizárását a pártból, akik a párt céljaival, érdekeivel ellentétes tevékenységet folytatnak. Az MDF jövőjével kapcsolatosan eldőlt, hogy a párt mérsékelt konzervatív politikát fog folytatni, önálló jobboldali arculatot fog kialakítani, és az saját listával fog indulni 2006-ban az országgyűlési és a helyhatósági választásokon. Dávid Ibolya szerint a cél az, hogy a vok- sok 10%-át megszerezzék. Ez a várakozás azonban meglehetősen optimistának tűnik, hiszen a közvélemény-kutatások az MDF 2-3 százalékos támogatottságát jelzik. Gondok az anonim HIV-szűréssel NINCS TITKOSÍTÁS Az adatvédelmi törvény rendelkezéseibe ütközik az anonim HTV-szúrés megvalósításának gyakorlata az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ANTSZ) több vidéki intézetében; ugyanakkor a Fővárosi ANTSZ Intézetében mintaszerű az ellátás - állapította meg az adatvédelmi biztos vizsgálata. Péterfalvi Attila azt követően indított hivatalból vizsgálatot, hogy a hozzá eljutott hírek szerint több helyen csak pénzért vagy az anonimitás feladásának feltételével végzik el a vérvizsgálatot. Az ANTSZ intézeteiben a Társaság a Szabadságjogokért civil jogvédő szervezet és az Adatvédelmi Biztos Irodájának munkatársai "inkognitóban" jelentkeztek anonim szűrővizsgálatra. Péterfalvi Attila az általuk tapasztaltak alapján állapította meg, hogy több vidéki intézetben az adatvédelmi törvény rendelkezéseibe ütköző gyakorlatot folytatnak. "Előfordult, hogy az anonim-szűrés lehetőségére vonatkozó megfelelő felvilágosítás híján már a portán elakadt a kérelmező. Sok helyen a vizsgálathoz TAJ-számot és személyazonosító igazolványt kértek, megsértve ezzel az anonimitás elvét" - írta a közleményben Péterfalvi Attila.Az adatvédelmi biztos szerint kifogásolható a nem megfelelő azonosítók alkalmazása, és az, hogy a vidéki intézetek többségében nem nyújtottak teljes körű felvilágosítást a HIV-fertőzés veszélyeit és a megelőzés módját illetően. "A Fővárosi ANTSZ Intézetében adatvédelmi szempontból mintaszerű volt az ellátás, a vizsgálatra jelentkezőknek külön váróhelyiséget biztosítottak, személyes adat felvétele nélkül történt az adminisztráció, a kész lelet kiadása zárt borítékban a megfelelő segítségnyújtás lehetőségének felajánlásával történt" - írta Péterfalvi Attila. "A vizsgálat lezárását követően megállapítottam, hogy az anonim HIV- szűrés törvényben deklarált szabályai a gyakorlatban nem érvényesülnek kellőképpen, ezért az adatvédelmi törvénye ben biztosított jogkörömmel élve felkértem az országos tisztifőorvost, az intézetek és a felügyeleti szervek vezetőit a tapasztalt visszásságok megszüntetésére, a törvényi rendelkezések egységes alkalmazására" - áll a közleményben. Mint olvasható, az egészségügyi törvény biztosítja, hogy - a kötelező szűrés eseteit kivéve - a HIV-szűrésre jelentkező személy a vizsgálat bármely szakaszában megtagadhatja személyazonosító adatainak átadását (anonimitás), ez a vizsgálat elvégzésének nem lehet gátja. Anonim szűrés esetén az ANTSZ városi intézetei nem kérhetik be az érintett személyazonosító adatait "közegészség- ügyi vagy járványügyi érdekre" hivatkozva, mert ez sérti az önként szűrésre jelentkező személyek információs önrendelkezési jogát. Az AIDS betegségért felelős HIV- vírust 1983-ban izolálták és 1985-re kifejlesztették a vírus azonosítására szolgáló teszteket is. Magyarország a korai intézkedéseknek köszönhetően az enyhén fertőzött országok közé tartozik: 1985-től alig több mint ezer HIV-fertőzést állapítottak meg, jelentős részben itt élő külföldieknél. Az elmúlt évben közzétett becslések szerint két-háromezer HIV- fertőzött él Magyarországon. Röviden Szabadon is bocsáthatják Kulcsár Attilát Szabadlábra helyezési kérelmet nyújtott be az ügyészséghez Kulcsár Attila ügyvédje, mivel milliárdos sikkasztással vádolt védence előzetes letartóztatása szeptember 30-an lejár. Zámbó Gyula, a gyanúsított ügyvédje a MTV Kék Fény című műsorának elmondta: "Kis esély van erre, és én ezt is ki szeretném használni." Az ügyészség illetékese elmondta, később döntenek arról, kérik-e Kulcsár előzetesének meghosszabbítását. A Magyar Hírlap korábban felvetette, hogy az álbróker szabadlábra helyezése mellett szól, hogy tulajdonképpen "mindent elmondott, amit akart”, ugyanakkor a szabadság Kulcsárra nézve veszélyes lehet, így a legvalószínűbbnek a házi őrizet elrendelése tűnik. Plusz tizlnnégymillió Orbánéknak Németh Imre földművelésügyi miniszter hétfőn a parlamentben közölte, hogy az Orbán Viktor családi érdekeltségébe tartozó cég a korábban ismertté vált negyvenegy millió forinton túl további 14 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott az előző ciklusban. Révész Máriusz a Fidesz szóvivője sajtótájékoztatón erre reagálva kijelentette, úgy' tűnik, valahányszor szocialista miniszterelnök lép a színre, kötelességének érzi, hogy Orbánt és családját valamilyen módon megtámadja. Révész közölte, Magyarországon minden mezőgazdasági földterületre jár támogatás, és ezeket a támogatásokat "fel is szokták venni". Mint mondta, ezzel "nincs is baj". Hozzátette: a Fidesz azt javasolja, hogy minden közszereplő hozza nyilvánosságra, milyen összegű támogatást vettek fel földje után. Nem kommentálja az MTV Friderikusz új műsorát Egyelőre nem kommentálja a Magyar Televízió azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint A szólás szabadsága mellett új, hetente jelentkező műsort indít Friderikusz Sándor a közszolgálati médiumban. "Novemberben aktuális a kérdés" - mondta Holub Katalin sajtószóvivő az MTI érdeklődésére, elzárkózva minden más információ közlésétől. Rudi Zoltán, az MTV elnöke erősítette meg újságíróknak azt az értesülést, hogy - noha a tévés személyiség korábban felmondta szerződését - Friderikusz Sándor a közszolgálati csatornánál marad. Hiller: egy személyben a PÁRTELNÖKI ÉS MINISZTERI TISZTSÉG? Hiller István kulturális miniszter, az MSZP alelnöke, egyik elnökjelöltje egy televíziós műsorban kitérő választ adott arra a kérdésre kulturális miniszter maradna-e, amennyiben pártelnökké választanák. 'Van, aki el tudja látni, van, aki nem tudja ellátni" - válaszolta Hiller István a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában arra a kérdésre, hogy véleménye szerint a pártelnöki és a miniszteri tisztség elméletben ellátható-e eg)' személyben. Hangsúlyozta: magára nézve is kötelezőnek tartja azt a döntést, miszerint személyi kérdésekről csak a miniszterelnökről, illetve a kormányprogramról történő szavazás után beszélnek. Szerkesztette: Gyenge Zsolt Lezsák: végleg kiszorult?.... ANTSZ: nincs inkognito T;-......V