Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-09-24 / 172. szám

Hazai hírek I A magyar kormányváltás záróakkordjai GYURCSÁNYAFŐNÖK Mádl Ferenc köztársasági elnök Gyurcsány Ferencet bízta meg a kormányalakítás­sal a parlament elnökének írt, az Országgyűlésben hétfőn felolvasott levelében. Gyurcsány benyújtotta a parlamentnek az új kormányprogramot is, amelyről szerdán szavaznak a képviselők. Az új kormány egy bét múlva teheti le az esküjét. 6 MAGYAR SZÓ-A HÍD Röviden Lemondott Csillag István Csillag István gazdasági miniszter a kor­mányprogram vitáján elhangzott beszé­dében egyértelműsítette, hogy távozik posztjáról. "Azt kívánom utódomnak, hogy a nehéz feltételek ellenére derűsen és türelemmel folytassa a gazdaság dina­mikus fejlesztését. Azt kívánom, hogy a kormánykoalíció nagyobb frakciója támo­gassa, jobban, mint engem" - mondta. Csillag menesztését a szocialisták több­ször is felvetették, Medgyessy Péter még miniszterelnökként be is jelentette, hogy leváltja, ám az SZDSZ ragaszkodott sze­mélyéhez. A Csillag körüli vita vezetett végül oda - bár a szabad demokraták sze­rint nem személyi vitáról volt szó -, hogy az SZDSZ megvonta a bizalmat Medgyessytői, aki végül lemondott. Bauer: Életveszélyes A KORMÁNY PROGRAMJA Az SZDSZ belső csoportja, a Szabad Ta­nácskozás vasárnapi budapesti ülésén Bauer Tamás kijelentette: a kormány- programból kitűnik, hogy a Gyurcsány- kormány ott folytatja, ahol elődje abba­hagyta - adta hírül a Magyar Rádió. A po­litikus szerint "túlzott ígéretekkel indult a kormánykoalíció és ki kellene most mon­dani, hogy mindez nem teljesíthető, hogy nem lehet további ajándékokat ígérni az embereknek és ugyanakkor lemondani ar­ról, hogy a szükséges reformokhoz a kor­mánykoalíció hozzáfogjon. Márpedig ab­ból, amit eddig tudunk a programról, ez tűnik ki: további ígérgetés és hiányzó re­formok. Ez pedig súlyos választási vere­séghez vezethet két év múlva, ha ebben nem lesz változás". Mépülhet az akkumulátor üzem Szászberekén Érvényes és eredményes volt a szeptem­ber 26-án megtartott ügydöntő népsza­vazás a Jász-Nagvkun-Szolnok megyei Szászberekén; a népakarat értelmében a település ipari parkjában létesülhet majd használt ólomakkumulátorokat feldolgo­zó illetve gyártó üzem. Ragály Erika jegyző tájékoztatása szerint a reggel 6 órától és este 7 óráig tartó szavazáson a 790 jogosultból 422-en éltek a voksolás lehetőségével, ami a 53,4 százalékos rész­vételi arányt jelent. A 422 szavazó több mint fele, szám szerint 55,5 százaléka "igen''-t mondott arra, hogy hozzájárul az EU-szabvány szerinti legjobb technoló­giával felépítendő akkumulátor üzem megvalósításához. Szegfűvel tüntettek AZ ÚJNYILASOK ELLEN Görgey Gábor volt kultuszminiszter mondott beszédet a Terror Háza előtt a Népszava által szervezett vasárnapi de­monstráción, melyen hat-nyolcszáz egy­begyűlt az október 15-éré meghirdetett hungarista tüntetés betiltását követelte. A szervezők felszólították a jogalkotókat, mielőbb módosítsák a törvényeket, hogy a jövőben ne kaphasson engedélyt hunga­rista megmozdulás. A résztvevők egy- ■ egy szál virággal nyomatékosították tö­rekvésüket. Mádl Ferenc államfő az előzetes elvá­rásoknak megfelelően a koalíció közös jelöltjét, Gyurcsány Ferencet bízta meg a kormányalakítással. Gyurcsány elfogadta a megbízást, és benyújtotta az Országgyűlésnek a kor­mányprogramot. Gyurcsány felszólalá­sában azt mondta, hogy az új kormány a változás és a folytonosság programját nyújtja be. Építenek arra, amire a koa­líció 2002-ben felhatalmazást kapott a választóktól, ugyanakkor hallják az em­berek szavát is, mondta. Gyurcsány ha­tározott, következetes, dinamikus és bátor kormányzást ígért. Medgyessy Péter és Orbán Viktor volt kormányfők nem vettek részt az ülésen. Gyurcsány egy hónapja gyakorlati­lag már miniszterelnökként tevékeny­kedik, ugyanis kormányfőjelöltté vá­lasztása után módosították azt a minisz­terelnöki rendeletet, ami a kormányfő helyettesítését szabályozza. Eszerint a tényleges miniszterelnöki tevékenység­től visszavonuló Medgyessy Pétert nem Kiss Péter kancelláriaminiszter, hanem Gyurcsány Ferenc helyettesíti. Gyurcsány tehát Medgyessy helyette­seként készítette elő a határidőhöz kö­tött jövő évi adó- és költségvetési jog­szabályokat, ugyanakkor sportminisz­terként az olimpiával kapcsolatos tenni­valóit is ellátta. Miniszterelnök-jelölt­ként érdemi döntéseket is hozott, mi­niszterelnöki szerepben találkozott a német kancellárral és sok időt fordított a különböző egyeztetésekre, a pártfó­rumok előtt történő megjelenésekre, az informális megbeszélésekre. Gyurcsány Ferencnek valójában ép­pen elődje, Medgyessy Péter „ készítette elő a helyet”. A nyári szabadságáról haza­érkező Medgyessy augusztus elsején ugyanis Gyurcsány Ferenc és az ő bizal­masának számító Gál J. Zoltán kormány- szóvivő menesztésével önmaga hozta lét­re saját ellenlábasát, későbbi utódját. Azok ugyanis, akik elégedetlenek voltak Medgyessyvel, a köztudottan miniszter­elnöki ambíciókat tápláló Gyurcsányban találták meg új vezetőjüket. Az ezután már csak sodródó Medgyessyvel szemben a háttérben Gyurcsány és stábja gőzerővel dolgo­zott. Ennek legszembetűnőbb jele, hogy Medgyessy távozásának bejelentése utá­ni „elnöki puccsal”, és az elnökség által támogatott Kiss Péterrel szemben a párt különféle testületéi Gyurcsányt javasol­ták miniszterelnöknek. A két miniszterelnök-aspiránsnak - Kissnek és Gyurcsánynak - csak né­hány napja volt arra, hogy meggyőzze az MSZP tagságát saját előnyeiről. Ez Gyurcsánynak sikerült jobban. Az el­múlt évben rendszeres vidékjáró Gyurcsányt a küldöttek elsöprő több­séggel - a szavazatok háromnegyedét kapta - választották meg kormányfője­löltnek. Gyurcsány kongresszusi győzelmé­vel egy időben azonban lemondott Medgyessy Péter, aki közjogilag egy hónapig még miniszterelnök maradt. Az új miniszterelnök-jelölt logiszti- kailag a sportminisztériumban maradt, de már miniszterelnöki kinevezésének reményében kormányozhatott, és saját kormányprogramját készíthette. Gyurcsány újfajta kommunikációs módszert alkalmazott és ennek tudható be, hogy a teljes titoktartással készülő kormányprogramról szinte az utolsó pillanatig semmi sem szivárgott ki. Gyurcsány titokban tartja még saját környezetében is, hogy miniszterelnök­ké való kinevezését követően kikkel akar majd együtt dolgozni, így az új kormány szerkezetét és összetételét is homály fedi. Gyurcsány - miniszterel­nök-jelöltként - eddig két nagyobb kommunikációs hibát vétett: egy parla­menti felszólalásában úgy fogalmazott, "nagy a jólét". Ezt később pontosította és jelezte, arra gondolt, hogy nagyobb a jólét. Felháborodást váltott ki az a ki­jelentése is, miszerint "akinek öreg, öregecskedő felesége van, az fiatalab­bat érdemelne", később emiatt bocsá­natot kért. 2004. OKTÓBER 1. A Fidesz szerint a kormányprogram­ból nem derül ki, mit akar tenni a kor­mány az emberekért. A Fidesz nem ér­ti, miért volt nagy titkolódzás a készülő kormányprogram körül, hiszen az csu­pa "lózung", tulajdonképpen egy beve­zető, mondta Halász János, a Fidesz- frakció szóvivője a hét elején a Parla­mentben újságíróknak. Szólt arról, hogy a kormányprogram elé sokan nagy várakozással néztek, de a várako­zóknak csalódást okozott, mert például egyáltalán nem derül ki belőle, hogy a kormány mit akar tenni az emberekért, a családokért. A kormányprogramot látványos show keretében, többezer ember előtt mutatta be Gyurcsány Ferenc. A kije­lölt miniszterelnök azzal kezdte és azzal zárta programbeszédét, hogy ő Gyurcsány Ferenc, 43 éves "pápai gye­rek", Magyarország miniszterelnök-je­löltje. Büszke baloldalinak vallotta ma­gát, ami szerinte több annál, mint hogy nem jobboldali. Jelezte, nem tart az el­lenzéktől, s nem őket tartja legyőzendő ellenfélnek, hanem a szegénységet és a kiszolgáltatottságot. A politikus több­ször elismételte, hogy leendő kormá­nya a szegényeket, az elesetteket támo­gatni kívánja, a jómódúaktól viszont nagyobb áldozatot vár. "Igazságosab­ban és egyenlőbben osszuk szét Ma­gyarország közös kincsét, a mi közös reményünket, hogy emberibb, igazsá­gosabb, szerethetőbb Magyarországot és abban mindannyiunknak jobb és szabadabb életet adó esélyt teremt­sünk. Erről szól az új Magyarország" - mondta Gyurcsány Ferenc. Gyurcsány: magasra került

Next

/
Thumbnails
Contents