Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-08-27 / 168. szám
6 MAGYAR SZÓ — A HÍD Hazai hírek 2004. AUGUSZTUS 27. Röviden Fidesz: Nem látszik, hogy FELÚJÍTOTTÁK A 2-ES METRÓT A fővárosi Fidesz-frakció szerint semmi nem látszik a kettes metró felújításából. Küpper András frakcióvezető kijelentette, hogy ha bárki lemegy a metróba, nem tudja megítélni, hogy melyik pályát újították föl. A frakció hivatalos tájékoztatást vár a BKV Rt.-tól és Demszky Gábortól a metró felújításával kapcsolatos kiadásokról és a munkálatok ütemezéséről. Vajda Pál főpolgármester-helyettes szerint a Fidesznek minden információ a rendelkezésére áll. Margit híd: kritikus állapot Demszky Gábor szerint a fővárosi hidak közül a Margit híd van a legkritikusabb állapotban. A híd felújítása jó esetben másfél évet venne igénybe, és mai árakon mintegy 5,5 milliárd forintba kerülne. Ráadásul komoly forgalmi problémákat is okozhatna a közúti és a villamosközlekedésben. Túl nehéz a magyar diákok iskolatáskája Egy szolnoki felmérés szerint a legköny- nyebb iskolatáskát hátára vevő kisdiáknak is 3,9 kilogramm súlyt kellett cipelnie, míg a legnehezebb táska 6,9 kilogramm. Ugyanakkor a gyerekeknek testsúlyuk 10 százalékánál nagyobb tömeget nem lenne szabad cipelniük az egészségkárosodás elkerülése érdekében. Magyar Bálint oktatási miniszter kijelentette, hogy a tárca két hónapon belül kidolgozza javaslatait a probléma kezelésére. Átadták petíciójukat A LAKÁSMAFFIA ÁLDOZATAI Átadta petícióját a Miniszterelnöki Hivatalnak a lakásmaffia áldozatait tömörítő Sors-Társak Közhasznú Egyesület. A civil szervezet politika- és korrupciómentes igazságszolgáltatást követel. Az egyesület elnöke elmondta, hogy amennyiben a petícióban foglalt törvénymódosítási tárgyköröket a parlament sürgősséggel nem tűzi napirendre, ügydöntő népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtésbe kezdenek. ÖTMILLIÁRD FORINTOS PERT FONTOLGAT A HETEDIK KERÜLET Károkozás miatt nagy összegű pert helyezett kilátásba a VII. Kerületi Önkormányzat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ellen, mivel az júniusban ideiglenes védettség alá helyezte a kerület zsidónegyedként ismert részét. A kerület régi házaiért tevékenykedő ÓVÁS! nevű civil szervezet alkotmányellenességet emleget, a perrel fenyegető kerületi képviselő elérhetetlen. Megalakult a Gazdasági és Szociális Tanács Megalakult kedden a Parlamentben a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT), amely azzal a céllal jött létre, hogy széles körű társadalmi részvétellel vitassa meg a hosszabb távú nemzeti stratégiai kérdéseket. Az alakuló ülésen Kiss Péter kancelláriaminiszter úgy fogalmazott: a társadalmi párbeszéd minőségileg új formája lehet a testület, a mindennapi politikai csatározás feletti nemzeti konszenzus keresésének fóruma. ■ Miniszterelnök-csere Magyarországon MEDGYESSY MEGY! (Folytatás a címlapról) Mint fogalmazott: higgadtságra és önuralomra van most szükség. A kialakult helyzetet nem tekintik személyi kérdésnek, vagyis most már nem csak Csillag István miniszteri posztja a tét. Kuncze Gábor akkor még nem válaszolt arra a kérdésre, hogy sor kerülhet-e bizalmatlansági indítvány benyújtására. Bizalmatlansági indítvánnyal mozdítják el Medgyessyt 2004. augusztus 20. Medgyessy Péter lemondásának felvetése okafogyottá vált, miután a szocialista párt megvonta tőle a bizalmat, ezért a miniszterelnök a konstruktív bizalmatlansági indítványparlamenti elfogadásával távozik a kormány élérái - értesült a Magyar Rádió Krómka című műsora Kormány közeli forrásból származó információk szerint a kormányfőt csütörtök délelőtti, a lemondását kilátásba helyező bejelentése után már nem érte váratlanul, hogy a szocialista párt új miniszterelnököt jelöl helyette. Az új kormányfő személyéről holnap koalíciós egyeztetést tartanak. Megkezdődött az egyezkedés az MSZP És az SZDSZ KÖZÖTT 2004. augusztus 21. Megkezdődött az egyeztetés az MSZP és az SZDSZ képviselői között a kormányzás prioritásairól. Az MSZP országos elnöksége és választmánya szintén ma ül össze, hogy egyeztessenek a miniszterelnök személyéről a a párt rendkívüli kongresszusának összehívásáról. A tanácskozáson a szocialistákat Kovács László pártelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Szili Katalin elnökhelyettes, Kiss Péter kancelláriaminiszter és Jánosi György választmányi elnök képviseli. Az SZDSZ részéről Kuncze Gábor pártelnök, Hóm Gábor és Fodor Gábor ügyvivő, Szent-Iványi István ügyvivő, európai parlamenti képviselő és Pető Iván, az országos tanács elnöke vesz részt a megbeszélésen. Hivatalosan még nem erősítették meg, de egyre több információ lát napvilágot arról, hogy az MSZP elnöksége Kiss Pétert jelölné miniszterelnöknek - hangzott el az Info Rádióban. Egy hét múlva szavazhatnak az új kormányfőről 2004. augusztus 22. Hóm Gyula szerint szeptember 6-án kellene szavazni a parlamentnek az új kormányfőről. Kovács László elmondta, hétfőtől tárgyalhatnak a kormányprogramról az új koalíciós pártok Az MSZP rendkívüli kongresszusa jövő bét szerdán Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt közül választ. Hóm Gyula szerint egy hét múlva a parlamentnek kellene szavaznia az új kormányfőről - adta hírül a Magyar Rádió. Horn szerint most az a legfontosabb, hogy a parlament szeptember 6-án döntsön a kormányfőjelöltről, és megnyugtassa a külföldi partnereket, a befektetőket. A volt kormányfő a köztelevízió reggeli műsorában elmondta, az MSZP-nek nincs miért röstelkednie annak ellenére, hogy követtek el hibákat. Hétfőtől tárgyalnak a kormányprogramról a koalíciós pártok - mondta Kovács László, az MSZP elnöke. Kovács László kifejtette: pártja azt akarja, hogy a leendő miniszterelnöknek nagyobb beleszólása legyen abba, hogy kik legyenek kormánya tagjai, mivel így nem ismétlődhet meg, hogy egy miniszter személye koalíciós szakítópróbához vezet. Az MSZP rendkívüli kongresszusa jövő héten szerdán két miniszterelnök-jelölt közül választ, miután szombaton késő este a párt elnöksége - elfogadva az országos választmány javaslatát -, Kiss Pétert és Gyurcsány Ferencet jelölte a posztra. A kormányfóválasztás menetrendje 2004. augusztus 23. Hétfőn az MSZP csúcsvezetői, Kovács László pártelnök, Szili Katalin elnökhelyettes, Szekeres Imre és Hiller István meghallgatja a két miniszterelnök-jelöltet. Az SZDSZ frakciója "nembivatalosan" tárgyal a jelöltekről. Három szakbizottságban megkezdik a kormányprogram módosításával kapcsolatos egyeztetéseket. Kedden üléseznek az MSZP kongresszusát előkészítő technikai bizottságok és tovább egyzetetnek a kormányprogram módosításával foglalkozó szakbizottságok. Szerdán az MSZP kongresszusán megválasztják a párt új min- iszterelnök-jelöltjét.Csütörtökön az SZDSZ hivatalosan is nyilatkozik arról, hogy támogatja-e a jelöltet. Ha igen, a két párt aznap elkészíti a Szili Katalin házelnöknek címzett konstruktív bizalmatlan- sági indítványt. (A képviselők egyötödének támogató aláírásával benyújtott javaslatot az Alkotmány szerint nyolc napon belül kell megtárgyalnia a parlamentnek. Az első őszi ülésnap szeptember 6-án lesz, így a konstruktív bizalmatlansági indítványt legkorábban augusztus 30-án lehet benyújtani.) Pénteken lezáródhatnak a kormányprogram módosításáról szóló tárgyalások és megkezdődhet az új kormány tárcáinak elosztásáról szóló egyeztetés. A Parlament szeptember 6-án szavaz a konstruktív bizalmatlansági indítványról, s a tervek szerint az új kormányfő két héten belül bemutatja a kormány- programot és az új kabinet tagjait. A miniszterelnök már ma benyújthatja a lemondását 2004. augusztus 24. Medgyessy Péter kormányfő már a mai napon benyújtja a köztársasági elnöknél lemondását - értesült aprivatbankar.hu. A csatorna információi szerint a miniszterelnök a lemondást választotta, ezzel várhatóan elnyújtja a kormányváltási procedúrát. Emlékezetes: a napokban több alkotmányjogász is úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a miniszterelnök lemondó nyilatkozatára, amely egy befejezett tény közlése, okafogyottá tehető a konstruktív bizalmaüansági indítvány. A lemondó nyilatkozat a konstruktív bizalmatlansági indítványt bármikor megelőzheti és okafogyottá teheti az indítvány parlamenti vitájáig. Ha a lemondást követően mégis sor kerülne az ügyvezető miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítvány benyújtására, annak elfogadhatóságáról az országgyűlés plenáris ülése egyszerű többséggel dönt. Az MSZP-SZDSZ EGYEZKEDÉS FOLYTATÓDIK 2004. augusztus 24. Bár közel hét órán át tárgyalt a szocialista és a szabad demokrata államtitkár, végül csak annyi derült ki, hogy az egyeztetés továbbfolytatódik Koalíciós egyeztetést tartott a kormány ezzel megbízott szocialista, illetve szabad demokrata államtitkára. A megbeszélés helyszínéről Horn Gábor sietve távozott. Később Szekeres Imre beszélt arról, hogy abban állapodtak meg, csütörtökön már a miniszterelnök-jelölt nevének ismeretében ülnek le ismét a tárgyalóasztalhoz. Szekeres ismertetése szerint az újabb találkozón arról beszélnek majd, hogy a következő két évben a kormány milyen feladatokat végezzen el, támaszkodva az eddig elért eredményekre. Szóba kerül ugyanakkor az is, hogy szükséges-e, és ha igen, mennyiben változtatnak a kabinet szerkezetén - hangzott el a Magyar Rádióban. Medgyessy Péter írásban BÚCSÚZIK EL AZ MSZP-TÓL 2004. augusztus 25. Medgyessy Péter nem vesz részt az MSZP szerdai miniszterelnök-jelölő kongresszusán. A kormányfő beszéd helyett írással fordul a küldöttekhez, amelynek tolmácsolására Juhász Ferencet, a tanácskozást lebonyolító ügyrendi bizottság elnökét kérte fel A délután háromkor kezdődő kongresszus 657 küldötte két belső választási ciklust képvisel. Az október közepén tartandó kongresszusra ugyanis már megválasztották az új küldöttek jelentős részét. Ahol ez történt, az újak szavazhatnak a miniszterelnök-jelöltről, ahol nem, ott az előző kongresszus küldöttei. Az ügyrendi javaslat szerint sorsolással állapítják meg, hogy Kiss Péter vág)' Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt mondja-e el először beszédét, amelyet mindkettőjüknek egységes vázlat alapján kell felépíteniük. Gyurcsány Ferenc nyerte a miniszterelnöki kampányt 2004. augusztus 25., 19:20 (magyar idő szerint) A szocialisták szerdai, zárt ajtók mögött zajló kongresszusán a 657 küldött titkos szavazáson Gyurcsány Ferencet választotta meg minisztereinök-jelölt- nek. A sportminiszter 453, míg ellenfele 166 szavazatot kapott. A szavazással egyidőben bejelentette lemondását Medgyessy Péter. A szerda a megmérettetés napja — mondta Gzurcsány — , csütörtök pedig nem a leszámolásról szól, hanem az együttműködésé, amely a győzelem felé fog vinni - mondta, majd megköszönte a kongresszus bizalmát: ezt megcsináltátok, ezt jól megcsináltátok- mondta. A frissen megválasztott jelölt elmondta, sajnálja, hogy lemondott Medgyessy Péter, ám reményét fejezte ki, hogy mihamarabb felállhat az új kormány...