Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-08-27 / 168. szám

2004. AUGUSZTUS 27. Hazai hírek MAGYAR SZÓ-A HÍD 7 EU: Már küldi a támogatást a Bizottság JÖNNEK A PÉNZEK Több részletben mintegy 38 milliárd forint érkezett az Európai Unió strukturális alapjaiból hazánk számára. Ez az összeg része annak a 48,2 milliárdnak, amit az év első hónapjában Magyarország bevételként elkönyvelhetett az uniós kaszából. A közösségi támogatásokkal megvalósítandó projekteknek idén még csak az előkészítése zajlik, látványos fejlesztések jövő évtől várhatók. Bár még csak a pályázatok előkészíté­se zajlik, Magyarországra már megérke­zett az első utalás az Európai Unió struk­turális alapjaiból. Július végén több rész­letben közel 38 milliárd folyt be a hazai kifizetéseket végző hatóságnak, a Nem­zeti Programengedélyező Irodának a Magyar Államkincstárnál vezetett szám­lájára. A felzárkózást elősegítő fejleszté­sek finanszírozására létrehozott struktu­tében közbeszerzési eljárásra is időt kell szakítani, s csak azt követően kezdődhet a tényleges munka. Fejlesztések uniós adóforintok segítsé­gével már most is megvalósulnak. Az előcsatlakozási alapokból ugyanis Ma­gyarország már taggá válását megelőző­en részesedhetett, így a PHARE, az ISPA és a SAPHARD keretéből már hozzájutottak forrásokhoz hazai vállalko­zások. így például épülnek utak, felújíta­nak városközpontokat és sor került bar­namezős beruházásokra is - részletezte Szaló Péter, hozzátéve - a már tagország­ként kapott támogatások segítségével ug­rásszerűen megemelkedik majd a megva­lósított beruházások száma. A rendkívüli érdeklődést jól mutatja, hogy alig néhány hónappal a pályázatok kiírását követően a befogadható projek­tek révén pillanatnyilag körülbelül 35-40 százaléka biztosan leköthető lenne a há­roméves keretnek. S ahogy híre ment, hogy csökken a felhasználható keretösz- szeg, egyre több pályaművet nyújtanak be. Míg a gazdasági versenyképességi program keretében korábban naponta 30-40 érkezett be, most 250-300 - hívta fel a figyelmet Baráth Etele, a Miniszter- elnöki Hivatal politikai államtitkára. Az önkormányzatok részéről főként a turisztikai vonzerők fejlesztésére, illetve a belső rehabilitációkra jelentős a túlje­lentkezés. Olyannyira, hogy már le is kellett zárni bizonyos pályázatokat. A folytatásra ugyan van pénzügyi keret, ám azoknál a jogcímeknél, amelyeknél bőven meghaladja az igény a keretet, ott lezárják a kiírásokat 2004-re. A követke­ző évben azonban újra nyitják. A leginkább a gazdasági szféra rea­gált intenzíven a támogatási lehetőségek meghirdetésére. A vállalatok érdeklődé­sét nemcsak a folyamatosan érkező pá­lyázatok dömpingje jelzi, hanem a cégek tervei is igazolják. A Synergon például, amely a magyarországi információtech­nológiai piacon 3-5 százalékos részese­déssel rendelkezik, az informatikához kötődő uniós források 5-10 százalékának megszerzésére számít - jelentette ki Czakó Ferenc, a vállalat elnöke. Piaci becslések szerint a Magyarország ren­delkezésére bocsátott uniós pályázati források 5-8 százaléka, hozzávetőlege­sen 100 milliárd forint jut információ- technológiához kötődő feladatokra 2004 és 2006 között. rális alapokból egyelőre csupán előleget kapott hazánk. A csatlakozási szerződés értelmében az első évben összesen 10 százalékos keretet bocsát - több részlet­ben - rendelkezésünkre az Európai Bi­zottság - tudtuk meg Szaló Pétertől, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elnökétől. Az ez évi költségvetés azzal számol, hogy a strukturális alapokból hoz- závetőlegen 60 milliárd forintos támoga­tás érkezik. Az ehhez kapcsolódó magyar finanszírozás eléri a 27 milliárd forintot. A Regionális Fejlesztési Operatív Prog­ram számlájára 7,6 milliárd forint, a Kör­nyezetvédelmi és Infrastruktúra Opera­tív Program számlájára 8,14 milliárd fo­rint, a Gazdasági Versenyképesség Ope­ratív Program számára pedig 10,68 milli­árd forint érkezett az Európai Regionális Fejlesztési Alapból. Az Európai Szociális Alapból utaltak át a Regionális Fejleszté­si Operatív Programnak 1,3 milliárd fo­rintot, a Humán Erőforrás Operatív Programnak pedig 9,6 milliárd forintot. Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program támogatásának átutalása hama­rosan várható. Rendkívüli érdeklődés Magától értetődő, hogy az idei évben a közösségi alapokból fejlesztések még nem valósulhatnak meg. Hosszadalmas előkészítést igényelnek ugyanis a projek­tek. Egy elbírálásra alkalmas pályázat hónapok alatt állítható össze, engedélyek sorát kell beszerezni. Sok beruházás ese­Újraindított atomerőmű Beindították a Paksi Atomerőmű kettes blokkját. Ha az ellenőrzó méréseket követően mindent rendben találnak, akkor harminc százalékra emelik a reaktor teljesítményét. Augusztus 24. Mindössze a teljes terhelés huszadrészével, de ismét működik a Paksi Atomerőmű kettes reaktora. Mittler István az atomerőmű szóvivője elmond­ta: múlt csütörtökön került sor a fizikai indításra, azóta az ellenőrző mérések foly­nak. Ha ezek mind eredményesek, a jelenlegi ötről harminc százalékra emelik a reaktor teljesítményét, beindítják a gőzfejlesztőket, az egyik turbinát, és a további ellenőrzésekkel párhuzamosan már villamos áramot is termelnek az országos hálózatba. A kettes blokkot tavaly márciusban állították le éves nagyjavításra, hogy a fűtő­elemeket megtisztítsák a korábban végzett vegyi kezelések okozta szennyeződés­től. Ezt egy francia-né­met cég tervezte és készí­tette tartályban végezték, de annak tervezési hibája miatt április 11-én éjjel súlyos üzemzavar tör­tént. A tönkrement üzemanyag eltávolítását csak jövőre tudják elkez­deni, mivel a munka elő­készítése hónapokig tart. Ezért döntöttek úgy Pak­son, hogy az egyébként hibátlan 2-es blokkot a közbeeső időre ismét el­indítják. Röviden Szemináriumi helyekkel KERESKEDNEK A FŐISKOLÁSOK Sok főiskolán nagy nehézséget okoz bejutni a zsúfolt gyakorlati órákra, így egyes intéz­ményekben új iparág ütötte fel a fejét. A szemfüles, gyors diákok betöltik a helyeket, majd visszamondják a jelentkezést, és jó pénzért átadják a helyet lassúbb társaiknak -derül ki az Inforádió anyagából. Őrizetben a kecskeméti RENDŐRKAPITÁNY Őrizetbe vették a kecskeméti városi rendőr- kapitány helyettesét. Az állásából már .fel­függesztett bűnügyi osztályvezetőt hivatali visszaéléssel és más bűncselekmények elkö­vetésével gyanúsítják. Előzetes letartóztatá­sát az ügyészség kezdeményezte. Jogi zavarok ÉS ADÓTÖRVÉNY Csak egyetlen szigorú határidő sürgeti a kormányt és a parlamentet a jövő évi gazda­ságpolitika kialakítása során: az adótörvé­nyeket november 15-én ki kell hirdetni (va­gyis közzétenni a Magyar Közlönyben) ah­hoz, hogy január l-jétől hatályba léphesse­nek. Az sem okoz azonban túl nagy problé­mát, ha a kormány, elcsúszva az adótörvény benyújtásával és a kihirdetéssel, a szükséges időpontot sürgős tárgyalás és rendkívüli ülések közbeiktatásával sem tudja elérni. Ekkor ugyanis pusztán néhány nappal vagy héttel később lépnének hatályba az új adó­törvények, ami jogilag ugyan lehetséges, de kétségtelenül nem túl elegáns megoldás. El­képzelhető az is, hogy az idei adótörvények jövőre egész évben érvényben maradnak, ami azzal az előnnyel jár, hogy a költségve­tésnek több pénze lesz: mivel a kormány jö­vőre adócsökkentést tervez, az idei szabá­lyok fennmaradása több pénzt hoz a bü­dzsének. Emlékpark lesz Szabadszálláson Katonai emlékparkot alakítanak ki a szabad- szállási honvédségi lakótelepen. Papp Mik­lós ezredes, az Alföldi Kiképző Központ pa­rancsnoka lapunknak elmondta: az emlék­parkban azokat a szobrokat és emlékműve­ket helyezik el, amelyek a laktanya 53 éves fennállása alatt gyűltek össze az alakulatok­nál. Muzeális értékűnek számító harci jár­művek is helyet kapnak a parkban. A Had­történeti Múzeum hozzájárulásával egy fel­derítő úszó gépkocsi, egy páncélozott harci jármű és egy' T-34-es harckocsi is gyarapít­ja a kiállítandó tárgyak sorát. AZ ALMATERMELŐK HELYZETE KRITIKUS Kormányzati támogatást sürget a Magyar Demokrata Fórum (MDF) az almatermelők számára - közölte csütörtöki budapesti saj­tótájékoztatóján Fülöp István, az MDF or­szággyűlési képviselője. A politikus szerint az almatermelők helyzete kritikus, mivel nem kapnak állami támogatást, és az úgyne­vezett léalma felvásárlási ára igen alacsony. Mint mondta, kilónként legalább 10 forin­tos ártámogatásra lenne szükség a tavalyi 18 forintos árszint eléréséhez. Szerkesztette: Fazekas Kriszta BBHHHS

Next

/
Thumbnails
Contents