Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-08-06 / 165. szám
2 MAGYAR SZÓ-A HÍD A NAGYVILÁG HÍREI 2004. AUGUSZTUS 6. Röviden Tucatnyi halott a moszuli ÖSSZECSAPÁSOKBAN Augusztus 4. Tizenkét személy meghalt, 38 megsebesült szerdán az észak-iraki Moszulban iraki rendőrök és lázadók közötti összecsapásokban. Moszulban kijárási tilalmat léptettek életbe a hatóságok. A városban kirobbant összecsapásokért a helyi kormányzat szóvivője fosztogató személyeket tett felelőssé. A harcok a déli órákban kezdődtek Moszul délkeleti részén, a Tigris folyó nyugati partján, amikor pokolgép robbant egy amerikai katonai gépkocsioszlop mellett. A robbanásnak nem volt amerikai áldozata. Egy lázadó csoport fegyvereket kezdett osztogatni a helybéliek között, és az amerikaiak elleni harcra szólították fel őket. Rendőri és kórházi források beszámolója szerint a halálos áldozatok között két nő is volt. A sebesültek túlnyomórészt polgári személyek. Berlin segíti az iraki hadsereg FELSZERELÉSÉT Augusztus 3. Német kormánykörökben megerősítették a Die Welt arab forrásból származó értesülését, amely szerint Berlin részt vesz az iraki hadsereg műszaki felszerelésében. Az újság az Egyesült Arab Emírségek kormányszóvivőjét idézve azt írta, hogy a Bundeswehr állományából 100 darab öttonnás teherautót küldenek az emírségekbe, ahol iraki katonákat képeznek majd ki német oktatók a járművek vezetéséAmerikai Magyar Szó A Híd USPS 23-980 ISSN 0194-7990 FÜGGETLEN, MAGYAR NYELVŰ AMERIKAI HETILAP Szerkesztóbizottság:/Editorial Board: Papp László Molnár Kinga Simon Katalin Fazekas Krisztina Csóka Tibamtr Kertész Gabriella Földessy Dénes (magyarországi kulturális tudósító) Gyenge Zsolt (magyarországi tudósító) Telefon: 1-877-A-MAGYAR Mellékek: I- HIRDETÉSSZERVEZÉS 2 - TÖRDELŐSZERKESZTÉS 3. ELŐFIZETÉSEK 4. APRÓHIRDETÉSEK 5. SZÁMLÁZÁS 6. ESEMÉNYNAPTÁR 1 IlRDETÉSSZERVEZÉS: hirdetes@ahid.com Apróhirdetés. apro@ahid.com Eseménynaptár: naptar@ahid.com Fószerkesztó/Felelós kiadó (Editor in Chief/Puiílismer) Péterman István Kiadja/Pubushed by Hungarian Word Inc. Tördelószerkesztó: Horvát Zsolt horvatzsolt@ahid.com Szerkesztőség és kiadói hivatal Editorial offices: 2071 Flatbush Ave, Suite 1S7, Brooklyn NY 11234 Fax: 800-S79-9306 , email: ujsag@ahid.com A Szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött cikkeket vizsgálat tárgyává tegye, illetve szükség esetén javításokat eszközöljön. /The Ibditorial Offices reserves all rights to inspect all submitted articles and to make changes as needed./ ■ Atomcsapással fenyeget a KNDK NEM NYUGSZANAK Két új, nagy hatótávolságú rakétát fejleszt a Korea Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK), amelyek akár Amerikát is elérhetik. Az új rakéták egyike szárazföldi, a másik pedig tengeri indítású. Utóbbi egy tengeralattjáróról nukleáris robbanófejjel felszerelve Amerika összes nagyvárosa ellen bevethető. Hírszerzési értesülések szerint a rakétákat orosz tudósok fejlesztették Eszak-Koreában, akik eredetileg a KNDK űrprogramjához nyújtottak volna tudományos segítséget. Augusztus 4. Elérhetik Amerikát azok a ballisztikus rakéták, amelyekkel Eszak-Koreában folytatnak kísérleteket. Hírszerzési jelentések szerint a KNDK két különböző rakétát fejleszt. Az egyik, egy szárazföldi, a másik pedig egy tengeri indítású ballisztikus rakéta. A rakéták hatótávolsága 2500-4000 kilométer lehet. A Jane’s Intelligence című, hírszerzéssel foglalkozó lap úgy tudja, hogy a rakéták fejlesztése hamarosan tesztfázisba lép. Eszak-Korea már bebizonyította, hogy képes harci fejjel felszerelt működőképes rakéta legyártására és bevetésére. 1998-ban nagy riadalmat okozott a KNDK egyik kísérleti rakétája, amely a Japán szigetekhez közel csapódott a tengerbe. Az új szárazföldi rakétákkal a KNDK Alaszkát és a csendesóceáni amerikai bázisokat veszélyeztetheti. Augusztus 5. A választásokról any- nyit tudni, hogy a sivatagi királyságban úgy tervezik: novemberben kezdenek meg egy hosszas helyhatósági választási folyamatot. Az önkormányzati tanácsok tagjainak a felét, 178 személyt választanak meg közvetlenül titkos szavazással, a tanácsnokok összetételének másik felét pedig a kormány jelöli ki. Sokkal komolyabb fenyegetést jelent a Jane’s szerint az új tengerről indítható rakéta. Ha a KNDK hadrendbe állítja őket, akkor egy tengeralattjáró fedélzetéről megfelelő robbanófejjel az USA egész területén atomcsapást mérhetnek velük. Ilyen csapásmérő kapacitással jelenleg csak az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Francia- ország és Kína rendelkezik. A koreaiak a szovjet S-27-es rakétát használták alapul a fejlesztésekhez. Ezt A voksolást a fővárosban kezdik meg, majd folytatják az ország más területein és városaiban. Várhatóan a voksolási folyamat a jövő év elején fejeződik be. Nemzetközi politikai szervezetekben a szaúdi választási készülődést úgy értékelték, hogy az a végtelenül konzervatív és a demokratizálódási folyamatoktól mereven elzárkózó arab monarchia első konkrét lépése a politikai reformok bevezetése felé. Rijád hosz- szas amerikai unszolásra tavaly ősszel ígérte meg, hogy fontolóra veszi az egész országra kiterjedő voksolás lehetőségét. Az 1930-ban alapított Szaúd- Arábiában a hatvanas évek elejéig az egyik nyugati tartományában rendeztek helyhatósági választásokat. Egyelőre nem ismeretes, hogy a szaúdi állampolgárok hány éves koruktól választhatnak, illetve lehetnek megvá- laszthatóak. Nem tudni azt sem, hogy a nők részt vehetnek-e majd a választásokon. Szaúd-Arbáiában a szebbik nem képviselői szigorú korlátok között élnek. Tilos például gépjárműt vezetniük, és férjük, vagy családjuk valamelyik férfitagjának kísérete nélkül otthonukat nem hagyhatják el. a tengeralattjáróról indítható rakétát a Szovjetunió 1968-ban állította hadrendbe, nukleáris robbanófejekkel. A fegyvert a cseljabinszki Makajev Tervezőirodában tervezték. 1992-ben az iroda 20 munkatársát tartóztatták le az orosz hatóságok, mert azt feltételezték, hogy az S-27-rakéta terveivel Észak- Koreába akartak szökni. A tudósok útiokmányait a KNDK általános gépészeti minisztériuma állította ki, és az Orosz Föderáció védelmi minisztériuma is jóvá hagyta, úgy tudták ugyanis, hogy a tudósok Zyb-ben, vagyis az észak-koreai űrprogramban segédkeznek majd. Hírszerzési információk szerint azonban több orosz tudós eljutott Eszak-Koreába, ahol munkába álltak a rakétaprogramban. Legalábbis erre enged következtetni a KNDK ballisztikus rakétaprogramjának gyors fejlődése. Eszak-Korea az ország lakosságához mérten a világ legmilitarizáltabb állama, a világ ötödik legnagyobb hadseregével rendelkezik. A hadsereg 1,14 millió katonával, és mintegy 7,45 millió tartalékossal bír - írja az MTI. Emellett 100 ezer fős különleges alakulata van. Hangja alapján azonosították A hangja alapján azonosították azt a török terroristát, akit azzal gyanúsítanak., hogy a tavaly novemberi isztambuli merényletek megszervezése után részt vett az Irakban elfogott török túsz meggyilkolásában. Augusztus 4 A szerdai török lapok szerint a török hatóságok Habib Aktast azonosították a hangja alapján. A férfit tavaly november óta körözik, mivel a hatvan halálos áldozatot követelő isztambuli bombamerénylet-sorozat értelmi szerző- jeként tartják számon. A török rendőrség információi szerint Aktas a merényletek végrehajtása után Irakba menekült. A világhálón hétfőn jelent meg videofelvétel Murát Yüce török teherautósofőr iraki meggyilkolásáról. A török férfi gyilkosai közül az egyik hibátlan törökséggel szólalt meg. A török rendőrség lehallgatta Aktast, amikor az Irakba menekült terrorista a családjával beszélt telefonon. Hangja rendelkezésre állt azoknak a felvételeknek köszönhetően is, amelyek az isztambuli merényletek idején kerültek a hatóságok birtokába. Ezeket a felvételeket hasonlították össze a török túsz megölését kísérő török hanggal, s a rendőrség szerint bizonyosan Habib Aktasról van szó - írták a szerdai török lapok. A török rendőrség nem kívánta kommentálni a lapértesüléseket. ■ Szaúd-Arábiában novemberben választanak először ELKÉSETT FORDULÓ A tervek szerint először rendeznek az év vége felé az egész országra kiterjedő választásokat Szaúd-Arábiában - közölték rijádi hivatalosforrások, de egyelőre nem részletezték a voksolási előfeltételeket.