Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-07-23 / 163. szám
2004. JÚLIUS 23. Irodalomtörténet MAGYAR SZÓ-A HÍD 13 A Móricz-család regénye Czene Mihály Különös házasságot kötöttek egyszer Tiszacsécsén: egy parasztlegény paplányt vett feleségül. Kapás paraszt egy igazi paplányt. A leánynak a nagyapja is pap volt, maga tudós professzornál volt nevelőbe: a férfi majdnem vadon nőtt. Szájáról volt neveztes: ökreinek ugyan még a csípejéig sem ért, de olyan torokkal tudott énekelni - és káromkodni - hogy még a templom mennyezete is repedezett a hangjától. Történt pedig ez a házasság 1878-ban: alig harminc esztendővel a jobbágyfelszabadítás után. A valóság szinte hihetetlenebbnek tűnt a mesénél: a mesebeli szegény legény könnyebben elnyerhette a tündérkirálylány kezét, mint akkoriban egy parasztfiú a tiszteletes kisasz- szonyt. Pedig elnyerte. Pallagi Erzsébet Móricz Bálint felesége lett. Esztendőre már fiúk is született. Aztán még hét fiú egymás után, s végezetül egy lány. A nevüket Patakon még versbe, klasszikus mértékbe lehetett szedni, családi hexamé- terbe: Zsig-mond-Pista, De-zső, Mik-lós, Kari-Sándor, Idus-ka. Annyi gyermeket felnevelni: felér egy regénnyel. Nagyobb is a regénynél: egyik fejezete arról beszél, hogy a négy elemit végzett apa fiai száznál több osztályt végeztek: statisztikus, tanár, építész és szobrász lett a gyerekekből. Az elsőszülött fiúból pedig író, a magyar próza talán legnagyobbja. Móricz Zsigmond bölcsőjénél érdemes a szokásosnál bővebben időzni. Bölcsőjét ugyanis legendák vették körül. A gyermek Móricz Zsigmond szinte regénybe született. Magyarország egyik legkisebb falujában, Szatmár megyében, az alig 300 lelkes Tiszacsécsén született, a falu talán legkisebb házában. Egyvégű, hegyes zsúpfedelű házban. Móricz'Zsigmond 1879. június 29-én született, Péter- Pál napkor, a parasztság ünnepén: az anyakönyvi bejegyzés szerint július 2-án. Az adatok és az emlékek az ősökről is másképpen vallanak. Az emlékezet igaz, mag köré legendákat szőtt. A Móricz családban úgy tudták, hogy bár az apa parasztivadék, de az anyai ősök között bárónők is voltak, s a Pallagiak - az anyai ág - a hy-t demokratikus érzésből, önként cserélték közönséges i-re. 1848-ban akárcsak Jókai, Móricz Zsigmond maga is a „két pólus” elméletére építette élete regényét. A két pólus: az apai és az anyai ág szembenéző két háza Csécse egyetlen utcáján, a két szülő különböző társadalmi eredete, alkata és műveltsége. „Két pólus volt ez a két ház - írja az Életem regényében -, lakóinak eredete és természete alkata szerint is. A Móriczok a mélységből emelkedtek fel. A Pallaghyak a magasból ereszkedtek egyre jobban le. A két pólus között szikra pattant, s lettem én. Csupa szimbólum. Anyám háza a keleti: ez a fészek az eredetet, az ex Oriente lux. Apámé a nyugati a jövő, a kultúra iránya” Móricz Zsigmond dédapja, a daliás szép porcsalmai pap, nagyváradi Nyilas József, beleszeretett a sok ezer holdas Isáák Gáspár nevelt lányába, kisdobronyi Isáák Erzsébetbe, báró Bánhidy Mária leányába. Az urak persze - közvetíti a legendát Móricz Zsigmond - hallani sem akartak a házasságról. De miért kellett Móricz Zsigmondnak, az írónak az ősök legendája? Néki az ősök nem a romantika, hanem a társadalmi divat iránti hódolatból kellettek: még csak nem is arról van szó, hogy megtűrte volna a vállán Arany János módján a ráterített kacagányt. Beleszületett ebbe a regénybe, olykor próbálta egyeztetni a valósággal, többször nekifogott, hogy szétfejtse szálait, végül is a „két pólus” elmélettel a maga írói útját, egyéniségét és szemléletét akarta megérteni: hogyan lett a parasztság szószólója, s mégis a paraszti élet-körön mindig túltekintő író: ő, aki tizenhat esztendős koráig, vagy még tovább, szinte teljesen a parókián született édesanyja ideáljai és érzései lelkesítettek. Móricz Zsigmond többször is írt szülei házasságáról. Úgy látta, hogy „ebbe a házasságba két olyan ember került össze, akiket semmiféle Isten nem szerkesztett egymás számára”. Pallagi Erzsi papkisasszony volt, Móricz Bálint parasztlegény. Pallagi Erzsi parókián nőtt tízéves koráig, családja múltjából a báró Bánhidy lány tündérmeséjét őrizte, a rászakadó szegénységben és árvaságban is. Kapálnia kellett, mint egy parasztlánynak, de azért egy második Isáák Ferencre gondolt, mint egy papkisasszony: daliásra, műveltre, aki csókjával életre kelti és tündérkastélyba viszi a csécsi szegénységben raboskodó Csipkerózsikát. Hogy is gondolt volna Móricz Bálintra, a kis mokány, nagyszájú legényre. Gyermekkorában Nyilas nagyapja úgy ijesztgette vele, mint valami mumussal, ha sokat nyafogott: „Odakint van Móricz Bálint, ha rossz leszel, hozzá adlak feleségül” Móricz Bálint sem gondolt őrá, s egyáltalán semmiféle kisasszonyra nem volt óhajtása. Neki egy magaformájú parasztlányra volt kívánsága: legyen öt-hat hold földje, erős karja, piros arca, dolgos legyen, hűséges és alázatos. Már választottja is volt Csécséről Szabó Katalin. Pallagi Józsefné hat gyermekkel maradt özvegyen, férjét és édesapját egy esztendő leforgása alatt nyelte el a Tisza. Özvegyi nyugdíj még nem volt, gimnáziumba járó fiának ki kellett maradni az iskolából. Volt vagy tizenhat hold földje, de abból Csécsén megélni dolgos férfikéz nélkül nehéz. Férfi kellett a házhoz. Nagy választék nem volt és a lehető legjobban választott a leánya helyett is. Tudta, hogy nem lesz szerelmi házasság, számot vetett vele, az övé sem volt az. Apja puskával kényszerítette a csetfalvi kis „görbe” paphoz, hiába volt már más választottja. S hiába lett volna Pallagi Erzsinek is. Anyja tudomására hozta, hogy Móricz Bálinthoz adja feleségül. Ez ellen nem volt apelláta, sírhatott, félhetett, retteghetett: férfi kellett a házhoz. Különben kár volt rettegni, mert Móricz Bálint nem volt közönséges paraszt. Ritka szép hajtása volt a szatmári parasztságnak. Félelmet nem ismerő, mindenre vállalkozó ember. Arra volt büszke, amit maga ért el. És semmit nem tartott elérhetetlennek. Mire más felkelt, ő már fütyülve haladt az eke után, ökreit jóltartotta éjszaka. Mostohaapjával nem akart tovább egy ajtón bejárni, fogta a fejszét - amivel eddig csak fát vágott - s gerendákat farag, szarufákat, s hamarosan az új házba pakolja az öregeket. Május hajnalára ő nem egy virágos ágat visz a kedvesnek, hanem egy virágos fát tövestül ültet az ablaka alá. Megírja a fia az Életem regényében, hogy amikor Erzsi kisasszony szilvát kíván, akkor Móricz Bálint egy egész fiatal fát hozott hátán, tele szilvával. Jól látta Nyilas Kati nagytiszteletű asz- szony, hogy ez az apró legény, aki nem ütötte meg a katonamértéket - tehát a százötven centit - termetre lehet legkisebb a faluban, de indulatra és ambícióra - a legnagyobb. A Móricz - Pallagi-házban különös élet folyt. A zsindelyfedeles házban a viszonylagos szegénységen kívül semmi sem volt paraszti. Móricz Bálintné szoptatott, főzött, takarított, vasárnaponként azonban édesanyjával a szomszéd falusi papékkal és papkisasszonyokkal barátkozott. Bálint ritkán volt otthon, mindig a dolga után járt. A ház szellemét nem ő, hanem anyósa és felesége határozta meg. Pallagi Erzsi Petőfi- és Kisfaludy-ver- sekre és Mozart ABC-jére tanította kisfiáit, még Bálint is rákapott az olvasásra, vasárnaponként Jókaiból olvasott fel a családjának. A szaporodó gyermeksereg vásárfiaként könyvet kap leginkább és az édesanya még majd a prügyi nyomorúság idején is megrendeli a Tolnai Lajos szerkesztette Családi Lapokat, mert az ember nemcsak kenyéren él. Móricz Bálint nem félt semmitől és senkitől. Szembeszállt a szokásokkal és a hagyományokkal. Nemcsak a gőgős prügyi gazdák fejét szaggatta be, ha sértették emberi méltóságában, pesti vállakozó korában az okvetetlenkedő Friedrich István vasgyárost is - akitől vasat rendelt, két emeletes háza számára, s aki hamarosan miniszterelnök lett - elkergette egy darab léccel az épületről. Vele ne packázzon senki - úgy szállt, fölfelé - fia szavaival - mint a mocsárgyöngy a láp fenekéről. Csodálatos kis ember volt, nem fáradt soha, minden bukás után újrakezdett. Móricz Zsigmond azért idézte olyan sokszor édesapját, mert megtörte a falut mozdulatlanságába merevítő átkot. A gyermekkori Csécsét tündérszigetként emlegeti mindig Móricz Zsigmond: nem tudott olyan mozzanatra visszaemlékezni, ami „nem a boldogság habzsolása” lett volna. Mindenki szerette. Ezért is maradt a szülőföldje az élete mélyén mint csillogó napsugárvilág. A kicsi fatorony csengő harangja kedvesebb fülének a salzburgi finom harangjátéknál. Pedig a csécsi ragyogás nem tartott soká. Móricz Bálint vállalkozásai egy idő után kezdődtek balul végződni. Vízimalmát elsöpörte a tavaszi jégzajlás, az adósságra vett tüzes gép fölrobbant. Erre ment rá háza, földje. Csécsén nem lehetett maradása: búcsút kellett venni a papi tisztességet árasztó háztól. Két kis szekér bútorral és egy vasfazék hústalan káposztával indultak a kedves Szatmárból a zordabb Szabolcsba. Csécséről - Prügyre. A boldog kornak vége: minden elúszott. De az élet megy tovább, s a Móricz család is ott evez vizein, a „legbille- gőbb gályán”. A család egyre nő. Minden évben gyermek születik „Mint jól rakott kis madárfészeksziget” - sodródik a kis család falukon, városokon át, mindig szegény emberek között, terveken és lehetetlenségeken át. Fiai emlékezete szerint hét házat vett - és egyet sem tudott megtartani. De azért minden gyermekét taníttatta. Az ácsmunka, miből Móricz Bálint élni akart, eleinte keveset hozott, volt idő, amikor a család az éhesek listájára került. Most nő ezekben az ínséges években a papkisasszony feleség a legendákba. A törékeny kis asszony erős feleségnek bizonyult. Neveli a sok gyereket, főz, mos, takarít a nagy családra, kavarja a moslékot, segít az urának az ácsmunkában, varrja a prügyi lányok kötényeit, a fiainak a nadrágot, tanítja őket latinra. A „kis gyönge testű, szívbajos, szépség nélküli hamupipőke... kemény fekete szemeiben - ahogy a fia írta róla - fanatikus tűz égett, prédikátor őseinek akarata, az ősanyáinak gőgje - olyan volt... mintha a csipkebokorban égő tűz lett volna. A kettőjük akarata és hite elég volt ahhoz, hogy közelebb jussanak az elképzelt jövőhöz, s a gyermekek ne hulljanak a Móriczok múltjába, a sárba és sötétbe, a kapa és kasza rabságába. Kilenc gyermeket szült a törékeny asszony. Egy gyermeke tejhiányában meghalt, egy másik kisfia tűz áldozata lett - egyik szomszéd kisfia meggyújtotta rajta a ruhát - a többit felnevelte. A Móricz család regényének, az apa mellett, ő a másik főhőse. Kettejük ereje és kitartása árán érkezhetett végül is az egész család az értelmiségbe, elkerülve a fenyegető paraszti sorsot.
