Amerikai Magyar Szó, 2003. július-december (57. évfolyam, 26-48. szám)
2003-12-11 / 46. szám
6. Amerikai Magyar Szó Thursday, Dec. 11, 2003 Film készült Jessica Lynchről An NBC Jessica Lynch nélül vetíti az iraki háború leghíresebb hadifoglyáról szóló film forgatását. A húszéves lány hiába szerette volna eljátszani saját magát, a tévétársaság inkább egy profit választott, Jessicának be kell érnie hamarosan napvilágot látó könyvével. Az ennek címében lévő állítás - Én is katona vagyok - egyébként nem igaz, a hadsereg egészségi állapotára való tekintettel elbocsátotta a csinos közleányt, aki rövid szolgálati ideje ellenére élete végéig megkapja a katonai alap- illetmény négyötödét. Az egyik hadtápegységnél raktárosként szolgáló Jessica Lynch március 23-án esett fogságba, amikor alakulatának konvoja eltévedt, és iraki katonákba ütközött. A Pentagon először azt állította, hogy a vékony alacsony lány hősiesen védekezett, amig tartott a lőszere, és brutális támadói a közelharcban megkéselték. Az április 1- jei kiszabadító hadműveletet végig videóra vette egy katonai operatőr, a drámai képsorok bármelyik akciófilmben megállnák a helyüket. Később azonban kiderült, hogy Jessica el sem sütötte a fegyverét, mert már a támadás elején eszméletét vesztette, amikor felborult a teherautó, amelyben ült. Az amerikaiaknak egy iraki orvos mondta meg, hogy a vidéki kórházban amerikai katonát ápolnak. A lány sérülései között sem lőtt, sem szúrt seb nem volt, a mentés során körbe lövöldöző kommandósokra pedig senki sem támadt rá. A Pentagon nem hagyta veszni a patrio- tikus lányregényt: Jessicát elzárták a sajtótól, mondván, hogy emlékezetkieséstől szenved, és árt neki minden háborgatás. A súlyos szövődmény szerencsére nam akadályozta Lynchet az NBC-szerző- dés megkötésében a könyv- irásban, és abban sem, hogy felismerje korábbi barátját Ruben Contreras őrmestert, akivel júniusra tervezik az esküvőjüket. Nemrégiben Jessica nyugat-virginiai szülűvárosában járt Mohamed al Rehajef iraki orvos, aki élete kockáztatásával segítette a lány kiszabadítását. Lynch, mint a család szóvivője közölte, rendkívüli elfoglaltsága miatt sajnos nem tudott találkozni Mohameddel, akinek azonban örökké hálás lesz. Az űzötten hajszoltan siető emberre mondták, hogy ló- atóiában igyekszik. Vitte a hirt a paripán, vágtában, hogy miharabb célba érjen. Ez az eszét vesztett sietség gyakran a ló halálát jelenette. Belepusztult a hírvivő, mert a régi időkben lovasok vitték a hirt, négy lábon repült, nem volt még telefon, rádió. Hirt vivő tüzek lobbantak a bérceken is, üzentek győzelmekről vagy vereségről. Olvastam, hogy Dózsa György győzelméről a hirt Ceglédre egy nap alatt vitte el a lovas futár. A ziháló tajtékos paripát utána le kellett szúrnia a lovasnak. A történelem során a múlt század elejéig a ló volt az erő, a gép, mondhatnónk, hogy a benzint helyettesitő energia . Ha nem alakul ki a kölcsönös szeretet a ló és az ember között már ősidőkben, akkor ma nem ilyen a világ. Gondoljunk csak az örökös harcra a természettel. Puszta kézzel, egyedül az ember vesztese lett volna ennek a harcnak. Másképp nézne ki Európa és a világ térképe is, mert ló nélkül elmarad a népvándorlás. Képzeljük csak el a régi nagy harcokat és győzelmeket, légiók menetelését, punok vonulását, Attila seregét. A győztes háborúk után is a lovaké volt a főszerep: erdőt irtottak, segítették a mezőgazdaságot, a természet bevonását a termelésbe, barázdákat szántottak, magot vető gépeket húztak, egy évszázaddal ezelőtt még az aratást is lónyomtatással végezték. A magyar ember úgy szerette a lovat, mint a családját. Gondozta, ápolta, beszélt is hozzá, barátja volt: ha elpusztult megsiratta. Emlékszem, nagyapám mindig milyen büszkén emlegette, mesélte nekem, hogy huszár volt valaha. Amikor az egyik pej kőnk a Gidra elpusztult, napokig nem evett és gyászolta hónapokig. Néha sóhajtott is: „Hej Gidra!” Gondolom álmában hazajárt a Gidra, és ő bekötötte a jászol elé. Megpaskolta a nyakát, mint régen szokta: „Mit hoztam neked? Ugye szereted?” - kérdezte tőle, miközben elébe öntötte az abrakot. Lóhalála Gidra nyihogott és dobbantott. Életem során én is sok hires lovat ismertem meg irodalmi müvekből, festményekről, filmekből és nagy lovagi tornák leírásaiból. Emlékszem a csodálatos Ben Hurra, dédelgettem magamban la Mancha lovagja, Don Quijote Rosalindájának bús fejét, s látom magam előtt, hogyan rohamozta meg a nyergében ülő lovag a szélmalmokat. A lovak kora letűnt. Valaha egy országot is kínáltak egy paripáért. Volt időszak amikor szobrokat állítottak a lovaknak. De ki ismeri már manapság a Kincsemet? A gyorsaságot már a Ferrarik jelentik meg a levegőben a szuperszonikus repülők, a hang sebességét is túlszárnyalva. Csak a történelem tartja számon Caligula és Szvetopluk szürke lovát. A magyarokat a történelem lovas nemzetnek tartotta. Szerettük a lovat, barátunk volt, küzdőtársunk. Minden tehetősebb parasztember istállójában otthon volt. A sörényét rázó paripa nemcsak a munkaerőt jelentette, a hivalkodásra is alkalmat adott: minden ember büszke volt a lovára, ünnepek alkalmával felpántlikázta, s úgy vágtatott vele. A lovak minőségén mérték le a gazdák szorgalmát is. Világhírre tettek szert a magyar ménesek is. Több mint ezer esztendővel ezelőtt érkeztünk Európába - lóháton. Hazát építettünk magunknak Európa közepén. Termővé tettük földjeit, lecsapoltuk vizeit, falvakat és városokat építettünk. Nem volt köny- nyü dolgunk. Vereckén át jöttünk, a törzsek főnökei vérszerződést kötöttek, aztán robogtunk tovább, lóhalálában. Soroljam az állomásokat? Mindenki tudja, a szivében ég: muhi puszta, utána következett Mohács. Emlékezetes gyásznapok, Nagy-nagy örömujjongás után Világos. Majd Szarajevó és Doberdó. Ezt követte a Tanácsköztársaság, majd Trianon. Aztán a Don- kanyar és a pripjeti mocsarak huszárvesztesége. Az ország elvesztői lóhalálában eljutottak egészen Moszkváig, rohantunk a szocializmus útján kommunizmust építeni. Ezt már lovak nélül nem sikerült - a nemzet szerencséjére. Csak a munkatáborokig és az ávosok börtönéig jutottunk el. Most ismét Európába értünk, azaz: haza. Ezer év csatározásai után. Lesz még erőnk felépíteni fiainknak egy új hazát? Lovak nélül? Horváth Gábor, Népszabadság A Nobel-ünnepség rejtelmei STOCKHOLM. Javában zajlik Stockholmban a december 10-i Nobel-dij átadási ünnepség protokolláris és gasztronómiai főpróbája: a világ leghíresebb és a tévé előtt százmilliók által figyelt vacsorája körül ezúttal is nagy a titkolózás, s csak óvatosan szivárogtatnak ki néhány részletet a Nobel-iroda sajtó munkatársai. A Városháza kék termében megtartott vacsorára már tavasz óta készülnek a séfek. Három hires svéd szakács kelt versenyre. A borokat tekintve már eléggé nemzetközi a lista - igy például gyakran tokaji bor dukál a desszerthez. Illés Sándor Tel. 212 734 3139 Egy hely, ahol békességre találsz. Magyar Református Egyház 229 East 82nd St, NY, NY 10028 Vasárnap de. 11 órakor Istentisztelet, szeretetvendégség, Munkakeresési tanácsadás, Beszélgetés, magyaros ebéd, Régi magyar filmek. Mindenkit szeretettel vár: Drótos Árpád, lelkipásztor A kanadai Laura Regan a hadifogolylány megszemélyesítője
