Amerikai Magyar Szó, 2003. január-június (57. évfolyam, 1-25. szám)
2003-06-19 / 24. szám
6. Amerikai Magyar Szó „Singing the Dream” Kolozsvár Unitarian Kollégium Choir Június 15-én az Apák napja vasárnapját Manhasset, N.Y.- ban töltöttem. Kezembe került a Manhasset Press helyi újság és a helyiség vasárnapi programja. A szivem is megdobbant, amikor olvastam a Kolozsvár Unitárian Kollégium énekkara szerepel a délutáni órákban. Az természetes, hogy ott kell lenni! A Kolozsvári Unitárian Kollégium legöregebb gimnáziuma Európának. Alapították 1557-ben. 1948-ban az akkori román kormány bezáratta, csak 1993-ban nyílt meg újra. A épületet 1999-ben az egyház vissza is kapta. A Kollégiumban magyarul folyik az oktatás. Énekkaruk 15-20 évvel ezelőtt alakult, melynek vezető igazgatója Julianna Klára Majó. A 30 tagú vegyes kórus június 29-ig az Egyesült Államokban turnézik, a keleti parton Washingtontól Bostonig, több helyen fellép, s igy Manhassetben is az Unitarian Universalist Congregation at Shelter Rock rendzésében, mint testvér egyház. Vajon mit énekelnek az amerikai közönség előtt? A rokon A kórus tagjai, jobbra vezetőjük Julianna Klára Majó Szivet melengető volt hallani Kodály, Bárdos Lajos, Balázs Árpád, Karai József, Vass Lajos szerzők és átitók művei mellett Handel, Goudimel, James E Moore, zeneszerzők kórus műveit. Mikor felcsendült Vass Lajos feldolgozásában a Kossuth nóták között: Kossuth Lajos azt üzente.........éljen a haza! - csak kevesen magyarok értettük meg mit jelent ezeknek a fiataloknak „ a haza!” Műsorukat elsősorban magyarul, latinul és angolul adták elő. Az énekesek, szépek, fiatalok tele lelkesedéssel, - s mikor kérdeztem - mind magyarok? - büszkén felelték „csak magyarok vagyunk!” Az amerikai turnét az Unitarian Egyház szervezte. A közönség elragadtatással hallgatta végig a 2 órás műsort. Vastapssal köszönték meg a fiataloknak, a kórus igazgatójának és szervezőinek ezt a felemelő előadást, amit magyar gyerekek, magyar lélékkel adtak. Gratulálunk a fiataloknak és vezetőjüknek. Szép volt! M.K. Megrendelő Kérem küldjék részemre az Amerikai Magyar Szó-t. Mellékelem az előfizetést egy évre, 30.- dollárt. Név:...................................................................... Cím:....................................................................... Megújítás i Megújítom a lapom előfizetését egy évre $................ fél évre $................ adományom: $................ Név:................................................... Cím:................................................... Amerikai Magyar Szó 130 E 16th St New York, N.Y. 10003 Olvassa a Magyar Szó-t! Ha féreg rágja a fa gyökerét, idő előtt elhullatja a levelét . . . Nagyapa mondása volt, mintegy hetven éve hallottam tőle utoljára, amikor elkeseredésében dörmögött a gangon. Nagyapa huszár volt valaha. Nyolc gyermeket nemzett. Utána meghalt a nagyi, én sose ismertem, csak később a mostohát. A nagyapa obsitja sokáig függötta kamra falán, a füstölt sokák mellett, aztán eltűnt. Elvitték görbe botját is, tönkrement kedvenc széke, amelyen alkonyaikor a gangon üldögélt. A vastag Bibliáját én örököltem. Olykor előveszem, felütöm, csak úgy, találomra. Mit is keresek benne? Talán vigasztalást, hitet és emberséget. „Atyámfiái nézzetek magatokba ..." Keresem magamban a szavak értelmét. Mit is akart mondani azzal a gyökerét vesztett fával? A lehulló levelekkel? Aztán a napokban rádöbbentem. Meglátogatott egy földim, akinek már a nevére is alig emlékszem. Mondta szegény a történetét, a származását, hogy emlékszem-e még az öreg Pusztára, tanyája volt, és hát mi szegről-végről rokonok is vagyunk. Halványan emlékeztem is egy Rozi ángyira, a rokonra, aki özvegyen maradt, egyedül, s akinek öregkorában én olykor ebédet vittem. A mama csomagolt fel, tarka asztalkendőben kötötte az edényt, s azt erősítettem a kerékpár kormányára. Vittem az ebédet a beteg, öreg Rozi . ángyinak. A rokonnak. Mert a rokonok összetartanak, segítik egymást a szükségben. Gyámolítják egymást a bajban. Akinek rokonai vannak, az erősebb a rokontalanoknál. Felrémlik előttem egy régi történet. Elemista diák koromban egyszer szünetben a mezítlábas kis Kolompár Pityu, a cigány gyerek mellbe lökött. A falhoz tántorodtam csodálkozva. Hogy merte? Hiszen én erősebb vagyok, legyűrhetem fél kézzel. Igen ám, hangoskodott, és szavai szinte mellbe vágtak: "Mit akarsz te, tanyai paraszt, hiszen neked még testvéred sincs!" Azóta de sokszor fel- sajdult bennem ez a lelki sérülés! És kérdeztem ilyenkor magamtól: Mit akarsz? Testvéred sincs. Egyedül vagy! Merte volna Kolompár mellbe lökni Góbor Matyit, akinek két testvére is volt! És folyton azzal rémisztgette az osztályt, hogy bejön majd egyszer az ő Dani bátyja, aki izmos a vad legény, és szétveri az osztályt. Mert az még a tanító úrtól sem fél. Úgy ám! Később is mindig hiányzott az életemből egy erős segítő kar, rokon biztatása. De szétzilálódott a família, ki erre, ki arra költözött, még Amerikába is eljutott egy-egy rokon, a címét se közölte velem. Talán magyarságát is feledte? Meg a régi házat. A kertet. Az utcán sorjázó akácfákat. Egyszer, amikor életveszélyben voltam, éreztem ugyan a rokonság felém nyúló, segítő kezét. A háborúból hazafelé jövet Pazova szerb vasútállomáson megállt a vonatszerelvény, amelynek a tetején utaztam. Szöktem. Nem hazulról szöktem, ahogy az szokás, hanem hazaszöktem Jugoszláviába. Temerinbe, a mamához. A házhoz. Egy titóista katona sétált a peronon. Megállt közben-közben, és engem alaposan szemügyre vett. Aztán határozott mozdulattal leparancsolt a vagon tetejéről. Amikor remegve földet értem, intett, hogy menjek előtte. Átcikázott az agyamon, hogy vége mindennek. Tovább nem mehetek, ez a katona bekísér majd valahová, ahol minden kiderül. Elítélnek. Abban az időben százszámra ítélték el és végezték ki a volt magyar katonákat. Átvillant az agyamon: szökni kellene. Jobbra a szerelvény, arra nem futhatok, balra a vasútállomás. A váróterem tele katonával. Arra sem menekülhetek. Mentem hát előre, amerre a katona parancsolta. Halál- félelem gyötört. Ekkor a katona suttogva megszólalt mögöttem. Magyarul. "Sanyi bácsi, ne menjen haza, keresik magát. Várják már otthon!" Hirtelen visszafordultam, szembenéztem vele: "Rokon. Temerini vagyok. Az Ikotin!" És akkor hallani véltem Maugli kiáltását: "Egy vérből valók vagyunk!" A rokont azóta sem láttam. Rokontalan vagyok, mint a hazám! Mert annak sincs testvérországa, amely erejével megvédje a viharoktól. . Illés Sándor A túlbuzgó anyakönyvezed Belgiumban mindmáig nem akadt egyetlen igazolt atipusú tüdőgyulladás sem, Az Európán is végigsöprő izgalom viszont különös túlzásra ragadtatta magát a belga és európai főváros egyik helyi elöljáróját. Eric Sax, a brüsszeli Uccle kerület polgár- mesterének helyettese, egyben anyakönyvezetője megtudta, hogy másnap olyan ifjú párt kell összeadnia, ahol a menyasszony kínai, ráadásul alig három napja érkezett hazájából Brüsszelbe. Nyomban megszólalt fejében a vészcsengő és információt kért. A helyi rendőrkapitányságon azt mondták neki, hogy a betegség lappangási ideje 7-10 nap, a belügyminisztérium országos telefonos tanácsadója viszont azt, hogy csak 3-7 nap, Ettől még idegesebb lett, és megpróbálta telefonon rábeszélni az ifjú párt, hogy halasszák el kissé az esküvőt. A fiatalok azonban nem tágítottak, mire Eric Sax alapos óvintézkedéseket tett az esetleges cseppfertőzés elkerülésére. Be sem engedte a jegyespárt a városháza épületébe, hanem a bejárati lépcső előtt felállított asztalra vitette le az anyakönyvet. A friss tavaszi szélnek a hátát fordítva jó 5-6 méter távolból beszélt a házasulandókhoz, s nem fogott kezet egyikükkel sem. Végül szemétkosárba dobta a golyóstollat, amivel az újdonsült házasok aláírták a nevüket és a ceremónián résztvevő hivatalnokokkal együtt valamennyien gondosan kezet mostak. Az anyakönyvezető elmondta a sajtónak, hogy rendőrségtől kórházi szájmaszkot is kért, de sajnos, nem kapta meg időben a szertartásra - Egyszerű elővigyázatosságról van szó - mondta Eric Sax. - Nem kockáztathatok semmit azokkal az idős házaspárokkal szemben, akiket délutánra vártunk, hogy megünnepeljék az arany- és gyémántlakodalmukat. László Balázs, Brüsszel Thursday, June 19, 2003
