Amerikai Magyar Szó, 2003. január-június (57. évfolyam, 1-25. szám)
2003-05-15 / 19. szám
Thursday, May 15, 2003 Amerikai Magyar Szó 5. Magyar művészeti nyár Londonban A londoni közönség most hallhatja először Erkel Hunyadi Lászlóját és néhány kortárs magyar drámát. A tizenhat hónaposra tervezett nagy-britanniai magyar évad nyári előrendezvényein a zenéé a főszerep. A nagy-britanniai magyar programok legfőbb újdonsága, hogy több koprodukciót illesztettek a rendezvények közé, vagyis rangos londoni és vidéki helyszineken magyar és angol művészek, kulturális intézmények közösen hozzák létre a produkciók nagy részét. A művészeti ágak közül akárcsak korábban Franciaországban és Olaszországban, a többinél nagyobb hangsúlyt kap majd a zene. A muzsika befogadását nem nehezítik nyelvi nehézségek. Ennek köszönhető, hogy a világzene egyik fellegvárának tartott londoni Barbica Centre-ben többek között a Szászcsávási zenekar, Dés László és Snétberger Ferenc lép majd fel május végén. Az Etnic and Multicultural Madia Academy fesztiválon Bolla Gábor szaxofonos adott koncertet. Júniusban mutatják be Londonban az Orange Tree Theatreben, angol színészekkel Szilágyi Andor El nem küldött levelek című darabját. Magyar részről Yengibarian Dávid harmonikaművész vesz részt a három hétig tartó produkcióban. Augusztusban először láthatják a londoni operarajongók Erkel Ferenc Hunyadi Lászlóját Dorsetben és a londoni Bloomsbury Theatre-ben magyar szólistákkal és a Dorset Opera zenekarával, valamint nemzetközi kórusával, angol rendezővel, magyar nyelven. Jacques Brel Belgium nemzeti dalnoka Brüsszelben nagy emlékkiállítással, régi slágereinek új kiadásával, néhány soha nem hallott dalának felfedezésével ünnepük Jacques Brel-t, a francia sanzon egyik legnagyobb alakját, aki 25 esztendeje hagyta itt rajongóit. Brel április 8-án született és október 9-én húnyt el, de e negyedszázados évforduló megemlékezései időben jóval túlterjednek e féléves időszako a legkiemelkedőbb eseményekre. A brüsszeli óváros egyik patinás házában, amelyet a Brel alapítvány állandó emlékmúzeumnak rendezett be, új kiállítás nyílt „Brel- avagy az álmodozás joga” címmel. Ennek keretében minden este láthatják az érdeklődők felvételről a sanzonénekes utolsó fellépését a hires párizsi Olympiából. Brüsszel világszép főterén májustól augusztusig Brel jegyében tartják esténként a fény és hangjátékot. Szeptember 27-én ugyanitt nagy emlékhangversenyt rendeznek Legnépszerűbb dalaiból, s a Liege-ben is előadják. Visszatekintve nehéz elképzelni, hogy a langaléta, jó megjelenésű fiatalember nem előadóművésznek készült, nem népszerű slégerek énekélésével próbálgatta szárnyait, hanem verselgetett, majd dallamokat irt hozzájuk. Ám hiába ajánlotta fel szerzeményeit a korabeli neves előadóknak, azok figyelemre sem méltatták. Ekkor gondolt egyet és elkezdte maga énekelni őket. Pályája csúcsán azon kevés sanzonénekesek közé tartozott, akinek a számai át tudtak tömi a nyelvi és zenei korlátokat - legjobb számait szívesen énekelték olyan világhírű amerikai kortársai, mint Ray Charles vagy Frank Sinatra, britek, mint Tom Jones és David Bowie és persze a franciák, mint Juliette Gréco. Teljesítményének értékét növeli, hogy a nyugati világ e- zekben az években a népszerű zene valóságos forradalmát élte át a Beatles és a Rolling Stones színre lépésével és új hangjával. Brel népszerűségét nem halványította az angolszász popzene elsöprő hulláma, mert szövegei a köznapi szókincs ellenére olyan költőiek, megkapóak voltak, hogy nyomtatásban olvasva, dallam nélkül is megállták a helyüket. Súlyos tüdőrákja elhatalmasodorr, visszatért Francia- országba, de már nem tudtak segíteni rajta László Balázs, Brüsszel Alexa Károly Homokból Athént Százhatvanöt éve halt meg Kölcsey Ferenc Jacques Brel és most sor kerül Meghalt? "Kimúlt" - ezzel a szóval, ezzel az idők során némileg durva jelentésárnyalattal is megterhelődött igével zárja a Hymnusz költője kínlódásának bevégződését, az arról írott naplójegyzéseit Csekén az a két fiatal lélek, akiknek megadatott, hogy élete végén a közelében lehessenek. Egyikük, egy kedves rokon leányka, akit hol franciásan- dámásan Antoinine-nak szólít a nagybácsi, hol vidé- kiesen-atyásan Tónikának, Kölcsey Antónia a később elhíresült, de kolerában java kora teljében elhalt író, Obernyik Károly, ekkor még szegény nevelő a nagy Kölcsey unokaöccse, Kálmán mellett. Felejthetetlen állókép a magyar irodalomtörténetből. Az "Ázsia-széü" falu, egy udvarház tornáca, ifjú költő és a magányos nagy öreg (öreg? - nincs még ötven,) aki gyermekkorától szüntelenül egyedül van, de nem mindig, most sein, társ- talanul, halkan folyó beszéd az időjárásról, amit a méla vágy ezredévekre vissza - és elröptet Homér' ragyogó világa felé, hogy bölcsen- okítólag megnyugodjék. Három évtizeddel korábban egy riadt, testi hibás, elárvult kisfiú, amíg a többiek hangoskodva játszanak a kollégium udvarán, Athént építgetett homokból, Milti- ádészről motyogva maga elé ... Aztán a magányos férfi a délre szálló darvak röptén mereng - "Röpülj, égi vándor / Föld s víz felett, / Sorsom, ah, nem adta / Szállnom veled!" Befejezett múlt - harminckét éves. Csekén nincs jövő, csak múlt és pókhálósodó jelen. Az augusztusi gyásznapok leírása korrekten pontosságra törekvő, ám a mondatok szaggatottságában a fájdalom lüktet. A fájdalom - és az irodalmi megörökítés igénye. "Ő nyugtalan és türelmetlen beteg..." Minél közelebb jött az éj, annál terhesebb lett a nyavalya. Sötét vészterhes felhők borítják el a látkört mindenfelé, s mintha a természet is bosz- szankodnék, vagy gyászolna, vagy mintha minden csapását ki akarná önteni, Kölcsey Ferenc szobra a fővárosi Batthyány téren látható ömlött a zápor, s a dörgés és villám egymást érte . .. Kölcsy sorsa nagyszerű volt - élete elviselhetetelenül szomorú. Azaz: talán éppen ezért láthatja az utókor sorsát nagyszerűnek, mert folyamatos heroikus harc képét mutatja a kései a távoli szemlélőnek. Feladatok szünet nélküli keresése, vállalások sora. Mi más is a sors, mint a személyes létbe szövődő morál? A verselés, a politizálás életpótlék? Úgy lehet - az is. S ha az? Elképzelhetetlen, megidézhetetlen az a magány. amit át és meg kellett élnie. Apja, anyja elvesztése kisgyermek korában, gyá- molító rokona is korán eltávozik, a testi csonkulás, a kollégiumi zajgásban a lélek feszítő belső csöndje, Sző- demeter, Álmosd, Cseke, a térképről lekívánkozó falvak, pár hónap Pesten, hetek Pozsonyban, pár nap Pécelen, feleség, gyermek nincs, nem volt és nem lesz, egy megnevezetlen női árny kamaszkorából, akinek arca mintha anyjáéra simulna rá, ki volt ő, senki nem tudja, a gonosz rokon, ellenségessé uszult jobbágyok, s egyetlen barát, akire nem lehet rázúdítani minden férfiasán titkolni kényszerülő érzelmet ... A világ küzdőterére kikésztetődő alak nem e világból s nem e világra való látvány: "A tiszai követek asztalánál egy férfi állott, kinek halk szózata szent pietás ihletéseként rezgett végig a csontvelőkön. Egy erős lélek törékeny test láncai között. Tar agyát őszbevegyült kevés hajszál lengte körül, színtelen arcán ezernyi átvirrasztott éjnek tikkadtsága ült, egyetlen szemében a nemzet múlt és jelen bánata tükröződött. Szava tompa, mély és érctelen, mint egy síri hang ...úgy állott, mint egy túlvilági lény, kinek szellemszavát, nem úgy mint másét, az érzékietek segedelmével, hanem közvetlenül lelkünk leikével véltük hallani" - borzong s áradozik a zemplényi követ, akit hamarosan tömlöcbe juttat az önkény, hogy onnan főnixként szárnyaljon majd föl. Kölcsey, agg embernek látszódva, férfikora delén, önmagával társalog a magány naplólapjain. Az agg, aki gyermeknek látja magát, ami annyit is jelenhet, hogy tényleg, semmi sem történt vele és általa anyja elvesztése óta? Ez a kettős lény, ez a romantikus kentaur, ha élete vége táján igazi gyermekhez adatik szólnia, legyen az egy rokon fiú, akit jó sorsa a közelébe sodor vagy maga az ifjúkorára ébredő nemzet, akkor feledni tudja a reményvesztett férfit, az el- aggult gyermeket, s rátalál a kortalan bölcs szavaira, s a "szeretet" és a lelki "nemesség" jegyében szól, amíg szólnia lehet. S szól az életen túl is, sorsként immár, százhatvanöt éve elnémít- hatatlanul. Beszél Kölcsey, szavait sorjázza a Parainesis
