Amerikai Magyar Szó, 2002. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)
2002-06-13 / 24. szám
ÖNBIZALOM Heffner bácsi Nagy Ábrahám A szomszéd házat eladták, nagysokára került rá vevő. A House for Sale tábla a broker nevével és telefonszámával hónapokig ott díszelgett a telek utcafelőli részen, mint a pártában maradt leány. Végre elkelt, sóhajtottak fel a szomszédok, amikor a hirdetést bevették. Nem jó az, amikor egy ház gazdátlan marad huzamos időre, akármi előadhatja magát.... Még mindig nincsen mozgás a ház körül, az ablakredőnyök lehúzva, az ajtó zárva, az új tulajdonos késik a beköltözéssel. Április van, kisarjadt a fű, lehetne vágni, van aki már kétszer nyírta kora tavasszal. Nagyon neki durálja magát a növény, főleg ha kap egy kis műtrágyát, csak győzze az ember karbantartani. Odaát még kirívóbban néz ki a telek, mindenféle giz-gaz burján kidugta fejét a földből és terpeszkedik. A gyermekláncfű kénsára színével csilingel tavaszi karnevál jegyében. Ma reggel először tapasztaltam némi szöszmötölést az eladott ház körül; egy alacsony termetű kreol bőrű asszony plédeket ráz, párnákat püföl és ráteszi az ajtó előtti fekete vaskorlátra. Én a virágágyást tisztogatom, gyomlálom ki a nem odavaló parazita növényt, közben lesem, mikor köszönhetek neki. Nekünk is jólesett, amikor ide költöztünk és a szomszédok figyelmességükkel megtiszteltek; bemutatkozásra, kézszorításra át is jöttek. - Kellemes illata van az orgonának, és arra felé mutatok, ahol a frissiben nyílt orgonavirág dús fürtökben pompázik. - Mi is nagyon szeretjük - így az asszony és közel megy a bokorhoz, lehúz egy ágat és a szebbjéből letör és nyújtja felém. Tiltakozom, hogy nem kellett volna, de ő csak biztat, hogy fogadjam el, van bőben a fán. így történt a bemutatkozás, előbb az aszszonnyal, később a családtagokkal is megismerkedtünk. Bronxból költöztek ide a férj a Cable TV-nél technikus, ő meg okleveles ápolónő. Arról áradozik, mennyire szereti a vidéket, ahol csend és nyugalom honol, mennyire örülnek, hogy most találtak egy ilyen helyet. Szombat van a tanítás szünetel, így csak érthető, hogy a gyermek is mutatkozik. Csokoládé barna arcbőrű, hollófekete hajó kisfiú simul az asszonyhoz. Dél-amerikai típus az anya is, gyermeke is. Az angolt jól beszéli, bár egy kis akcentje azért akad. Az anya a gyermek hajában turkál az ujjaival, az elválasztásnál rendezgeti a hajszálakat/' közben félfordulattal felém magyaráz. - Hogy tanul a gyermek? Milyen az értesítője? - kérdem. - Most a Junior High Schoolba jár. Lehetne jobb is. Tanárai azt mondják; nincs elég önbizalom benne. Nem mer belekezdeni semmibe, fél, hogy nem fog sikerülni. - Elnéző mosollyal tekint a gyermekre, aki lesütött fejjel hallgatja a róla szóló jellemzést. Hát ha csak ez a baj, növelni kell az önbizalmat - jegyzem meg. Megmondanám hogyan? - fürkésző tekintettel mered rám. Próbálom rendezni pedagógiai is meretemet, röviden és közérthetően megfelelni a kérdésre. Ki kell fejleszteni benne azt a képességet, amivel ezt leküzdi. Látom nem egészen világos a tanácsom, konkrét példát szeretne hal- , lani. Végeztessenek vele olyan feladatot, megbízatást, ami erőfeszítést követel, sokszor kudarccal is jár. Ha egyszer megoldotta, megbirkózik vele, kész az önbizalom. A sikerélmény az, amely meghozza az emberek önbizalmát. Biztatni is szükséges: Látod, te is meg tudod csinálni azt, amit más, te sem vagy alábbvaló. Akarat és elszántság kérdése az egész... A házat mégsem vették meg, egy nap elköltöztek. Egy ideig mégköszöngettünk' is egymásnak az utcán, amikor találkoztunk. Aztán az ismeretség szálai is szertefoszlottak. Jó pár év eltelt azóta, hogy Tom önbizalmáról szót ejtettünk az édesanyjával. A fiú azóta a senior High Schoolt is elvégezte. Már teljesen megfeledkeztem róluk, amikor a jegypénztárnál, valaki hátulról megérintette a vállam, a nevemen szólított. - Bocsánat, mondta az asszony. Öröm fények csillogtak a szemében. Valósággal kirántott a sorból, kezét a karomon tartva magyarázott: hasznos volt az önbizalommal kapcsolatos : tanácsom. Nekem is részem van benne, hogy Tom ma az elektrómérnökin folytatja tanulmányait - mondta. Nagy Ábrahám Szép nyarakra emlékszem vissza gyerekkoromból, Szolnokról. A nyári örömöket a Tisza szolgáltatta, ahová, mi gyerekek mindennap kimen- . tünk. Bátyáimmal már kora reggelszedelözködtünk, hogy indulunk a Tiszára. A fiúk fekete klott gatyában fél- mesztelenűl úszkáltak a hűs hullámokban, míg mi, a kislányok, csak lábunkat áztattuk a tutajról, ahol biztonságban éreztük magunkat a szertelen fiúktól. | De délfelé az éhség mindig összehozott bennünket. A otthonról hozott kenyeret, ■ szalonnát kiegészítettük a szomszéd földjéről lopott zöld kukoricával, amit nyárson sütöttünk. Mennyei lak- mározást folytattunk, ha jól ment minden akkor stolver- kot is mindenki kapott, amit útközben vettünk Heffner bácsitól. Heffner bácsi a sarki fűszeres volt, ahová én napjában négyszer-ötször beugrottam, hol ezért, hol azért. Reggel a családnak hoztam a zsemlyét, kiflit a tejjel együtt. Délután került sor a szomszédok vásárlására is. Csató néninek vittem a szódavizet aki szerint a szódavíz minden betegségre jó volt. Szódavízzel gyógyította az égő gyomrát, a fejfájást, a fájó lábaira sem talált jobb gyógyírt. Később én is próbáltam, de valahogy nálam nem dolgozott annyira jó eredménnyel, mint Csató | néninél. Botár néninekrendszerint csak cikória kávét, lisztet, cukrot vettem. Nem lévén gyereke, öreg is volt, mindig engem kért meg, hogy sza- ; ladjak már át Heffner bácsi- ! hoz. Én boldogan szaladtam. Heffnerék szerettek. Heffner bácsi nem is hívott másként csak "a kis bogár szemű". Heffner néni varrónő volt, gyönyörű babaruhákat kaptam tőle. Az elsőosztályos ruhámat is Ő varrta, ami csupa virág, csupa fodor volt. Jó kuncsaft voltam, Heffner bácsi bonuszt is adott. Ha nagyritkán egy pengővel fizettem akkor Heffner bácsi a következőképpen adott vissza; "Hatvan, hetven, Heffner, nyolcvan, kilencven, egy pengő." Nagy kuncogva zsebeltem be a 10 fillért, ö- rültem, hogy most már pénzt is kerestem. Az 1944-es nyár már nem volt boldog, se gondtalan. Naponta voltak a bombázások, ritkán mentünk már a Tiszára is, de én még mindég jártam Heffnerékhez. Az élelem is megcsappant, de Bittó Boldog Klára Heffner bácsi még mindig sütötte a kenyeret, igaz jegyre kaptuk, de csak olyan jó . volt, mint régen. Nekem a jegyes kenyérből is nagyobbat adott, mint ami járt, jóbarátságunkat biztosítva. Még nyár volt, de a napok rövidültek és a reggelek már hűvösek voltak. Az iskola előtt minden reggel elmentem a kenyérért, tej már nem volt kapható. Szaladtam mert nem a-» kariam elkésni az iskolából. Legnagyobb csodálkozásomra Heffnerék zárva voltak és néhány szomszédasszony pusmogott - "hajnalban vitték el őket", "vagonba zárva viszik őket". Senki sem ordított "Hova"? "Merre"? "Miért"? Én sem ordítottam, csak csendben, szomorúan hazamentem kenyér nélkül. Nem telt bele egy hét egy féllábú nyilas beleült a Heffnerék házába, fűszer üzletébe. Kinyitotta az üzletet, kenyeret is sütött. Nem nekem. Én soha többet be nem tettem a lábam oda mégegyszer, számítva, hogy csak majd Heffnerékhez megyek újra, ha visszajönnek. Sose jöttek vissza. Sose tudtam elmondani Nekik a hozzájuk való ragaszkodásomat, szeretetemet. De még ma is sok évtized távlatából sokat gondolok rájuk és biztos vagyok abban, hogy Ők is gondoltak rám messze a Tiszától a szörnyű idegenben. Bittó Boldog Klára Deák Pál ERDEKESSEGEK Nem tudom, hogy önök hogy vannak vele kedves olvasók, de én unom a híreket. Egyrészt semmi más nincs bennük csak háború, tűz és halál. Másrészt egy hír reggeltől estig ismétlődik messze az unalom határán túl. Harmadszor csak az emberi agresszió, közömbösség és butaság mintapéldányai jelennek meg a hírekben. Különösen akkor bosszantó ez, amikor az összes borzalmat rám zúdítják, de lehetőségem nincs változtatni rajta a következő választásokig. Szóval én más kultúráltabb érdekességekre hívnám fel a figyelmüket., egy kis kikapcsolódás céljából. Például tudja-e a kedves olvasó, hogy miért voltak színesek a könyvek szélei? A kiadók a könyveket igen gyenge minőségű papírra nyomtatták. A boltok nem szívesen fogadták az újságpapírra nyomott szerelmi vagy éppen kalandos történeteket. A kiadók a lapok széleinek megfestésével próbálták könyveiket attraktivá tenni. Később egy-egy szín egy kiadó vállalathoz társult. A Bantam könyvek szélei sárgák voltak, a Pocket Books piros volt, míg például a Dell könyveké kék. Ez később az olvasók számára a könnyebb felismerhetőséget jelentette. Ma már jóval magasabbak a minőségi kövtelmé- nyek, azonban a kiadók sokszor alkalmazzák ezt a kis trükköt a vásárlók figyelmének felkeltésére. Leginkább a gyermekkönyveknél láthatjuk ezt. A könyveket még bekötésük előtt egy ügyes gép, amely védi az oldalakat is, egy igen gyorsan száradó festékkel spicceli be. Mivel manapság csak kevés könyvet kezelnek ezzel az eljárással, nem rirka a kézi festés, természetesen a fenti gyorsan száradó anyaggal. Az eljárás költsége nem magas, ám a kiadók mégis kiváncsiak volnának, hogy a mai rohanó világban, amikor az olvasást is veszély fenyegeti, valaki észreveszi ezt a kis figyelmességet? Deák Pál Legfrissebb helyi és hazai magyar nyelvű hírekért a magyar kultúráért nézze TV műsorainkat: Friss Hírek magyarul péntek du. 6 órakor az 57-es Cabel-csatorna Manhattan Hungarian Magazin Extra szombaton de. 10 óra a 34-es Cabel-csatorna Manhattan Hungarorama ....... szombat este 7:30-kor az 56-os Cabel-csatorna Manhattan Bikkál Gyula igazgató-főszerkesztő Thursday, June 13, 2002 6. Amerikai Magyar Szó
