Amerikai Magyar Szó, 2001. július-december (55. évfolyam, 27-48. szám)
2001-10-18 / 38. szám
4. Amerikai Magyar Szó Thursday, Oct. 18, 2001 Mély megrendüléssel és fájdalommal búcsúzunk hirtelen elhúnyt barátunktól, a Magyar Örgediák Szövetség - Bessenyei György Kör, a Magyar Baráti Közösség, a Recski Szövetség tagjától, a Manville-i Magyar Református Egyház presbiterétől, a RECS - emberek az embertelenségben cimű történelmi forrásértékű könyv szerzőjétől, az emberségben, minőségigényben messze ragyogó példát mutató gondolkodótól, a magyar versirodalom remekműveinek egyedi értékű tolmácsolójától, a mindig segítőkész közösségi embertől, Nyeste Zoltántól. Feleségének Magdinak, lányának Katicának vigasztalódást kivánva küldjük őszinte részvétünket, baráti együttérzésünket. Rutgers egyetemi, 1985. november 2-i TANUK-KORUNKRÓL előadása meghívója számára ezt írta önéletrajzi bemutatkozóul Nyeste Zoltán: A TANÚ - ÖNMAGÁRÓL Az első világháború kitörése előtt néhány esztendővel csaknem egyszerre érkezett meg Bihar vármegye egy hétszáz- lelkes falujába az új pap, meg az új tanítónő. Nem csoda, hogy hamar összekerültek. A tiszteletes - békési és bihari parasztok és papok ivadéka - Debrecen konok kálvinizmusát hozta, a tanítónő tartásán még látszott valami az egykori nemesi família másfajta büszkeségéből. Én harmadik - és utolsó - gyerekükként születtem 1922-ben. Mire eszmélni kezdtem, körülöttem már rég "románvilág" volt - így egyszuszra ejtették ki -, de az engem akkor még nem nagyon zavart. Kisebbségi sorsból akkor kaptam az első leckét, amikor - hiába voltam jó tanuló - nem vettek fel a váradi gimnáziumba. Viszont egy anyaországi iskola igazgatója - némi levelezés után - távollétemben beírt magántanulónak addig is, amig sikerült átszöknöm a határon. A kisújszállási Református Gimnázium a debreceni kollégium fináléjaként alakult a XVIII. század elején. Szerencsémre az én diákkoromban - a Horthy-korszak második évtizedében - még őrzött valamit a hagyományokból. Hiába maradt ki az ósdi tankönyvből Ady Endre is (négy sor volt róla), magyartanárunk négy hétig foglalkozott vele. Borbély András tanár úr pedig irgalmatlanul hajtott bennünket, hogy a logaritmust meg a tehetetlenség törvényét gyorsan felfogjuk, de csak azért, hogy az így szabaddá vált időben Szabó Dezső és Németh László tanulmányokat olvastathasson fel velem az osztálynak. Amikor 1941-ben először léptem át a Műegyetem küszöbét, már nagyjából a fejemben volt a népi írók mondanivalójából annyi, amennyi 19 éves fejjel megérthető. Ez a szellemi táplálék meg a kálvinista örökség (a kettő nem egészen független egymástól) határozta meg magatartásomat s talán sorsomat is. Ma is hiszem, hogy jobb nevelést csak színvonal szempontjából kaphattam volna: az útbaigazítás olyan szerencsés volt, hogy az akkor zsebretett iránytűn azóta se kellett iagzítanom. A továbbiakat már szinte ki lehet találni. Átvitatkozott esték a Diákok Házában, írók. költők hallgatása - lélegzetünket visszafojtva - az SDG-ben és másutt, új diákszervezetek létrehozása a hivatalosan támogatott bajtársi egyesületek helyébe, az ellenállási mozgalomban való részvétel a német megszállás és különösen a nyilas puccs után - mindez fontosabb volt nekem s jónéhány társamnak néha még az egyetemi előadásoknál is. 1945 januárjától pedig én is azok között voltam, akik megkísérelték a lehetetlent: demokráciát teremteni a szovjet tankok árnyékában. Közülbelül hat éven át - 1942 és 1948 között - szinte minden fontosabb ifjúsági mozgalomban volt valami közöm. Nem az első volnalban, de mégis úgy, hogy az események tanúja és olykor részese lehettem. Mindezekért hat karácsonyestet töltöttem börtönben, internáló és kényszermunkatáborokban. Egyet Szálasi Ferenc nemzetvezetősködése idején, ötöt - egyfolytában - akkor amikor Rákosi Mátyás tartotta magát a magyar nép atyjának. Ebből az ötből három a recski táborban köszöntött rám. 1956 novemberében Ausztrián át Németorzágba menekültem. Feleségem kislányunkkal pár hét múlva utánam szökött. 1963 óta élünk Amerikában, jelenleg egy amerikai nagyvállalat mérnöke vagyok és turbógépek tervezésével foglalkozom. ( Nyeste Zoltán Péter 1922. augusztus 23. Mezőteleki - 2001. október 2. Nadap Halottak napi oráció Miközben a New York-i Word Trade Center romjainak eltakarítása folyamatban van és az országvezetés arra koncentrál, hogy Amerika történelmében a legkegyetlenebb terrortámadás okozta traumát a lakosság soriban csökkentse, fájdalmát enyhítse az áldozatul esett hozzátartozóknak, gyász-szertartá- sos rendezvényeken az egész amerikai nép szolidaritását fejezi ki irántuk - illetékesek részéről olyan kijelentések hangzanak el, hogy az ország nem volt kellő mértékben felkészülve a szeptember 11- iki terrortámadáshoz hasonló robbantások kivédésére, elhárítására. Talán az abszurd az egészben az, hogy a külföldi illetőségű pilótákat, akik a suicide merényletet végrehajtották, valamennyit a floridai iskolában képezték ki, az USA-ban szerezték a repülővezetéshez licenset. Azok után, hogy modern világunkban gyakran értesülünk a világ különböző részein elkövetett terrorcselekményekről - az USA katonai bázisait is érték ilyen támadások nem egyszer. Amerikának meg lett volna minden oka arra, hogy az ország védelmét megszervezze az esetleges támadásokat meghiúsítsa. Miért csak most vagyunk elővigyázatosak, okosabbak, miután fejünkre égett a ház? Elővigyázatlanságunknak megfizettük az árát; több mint hatezer ártatlan állampolgár életével fizetett csak New Yorkban a jóhiszeműségünk miatt, nem is beszélve a több milliárdra rugó anyagi kárról. "Ajtóablak nyitva van bejöhet a- kárki..." ez a tréfás dalocska jutott eszembe a gyermekkoromból, amikor egy újabb bejelentés a TV-ben arról tájékoztatott, hogy egy idegen állampolgár 1 hónapos megújítatlan vízummal már két éve tartózkodott az USA-ban, anélkül, hogy valaki felelősségre vonta volna. Az illető valami miatt hőbö- rögve az utón a busz vezető torkát elvágta, az úttestről az árokba zuhant busz utasai közül többen meghaltak, kritikusan megsebesültek. Túlontúl nyitott társadalom vagyunk, végtelenül jóhisze- műek, megbízunk az idegenekben, azok meg nem egyszer vendégszeretetünkkel visszaélnek. A törvényhozásnak a jövőben ezzel a Kérdéssel is többet kellene foglalkoznia, hogy az ország építőinek munkáját elősegítsék. November 2-án a keresztény hitfele kezetűek naptárában Halottak napja néven ismeretes. Minden évben ezen a napon elkötelezett szeretteinkre emlékezünk, azokra, akik a temető kertek csendjében örök álmukat alusszák. Régi szokás szerint az alkonyat beálltával sírhantjukra gyertyát gyújtunk, virágot helyezünk el a fejfáikon. Az idei halottak napján azokra is kell emlékeznünk, akik a szeptember 11-iki gyilkos terrortámadásnak estek áldozatul. Nyugodjanak békességben Nagy Ábrahám Legszebb város Budapest Már írtam erről, hogy Budapestet tartom a világ legszebb fővárosának, nem csak büszkeségből, vagy hogy csak dicsérjem hazám fővárosát, ahol iskolába jártam és oly sok szép emlékem van, ahova évről évre visszalátogatok és a véleményem csak ugyanaz tud maradni. A világ nagyobb részét átjártam és gyönyörködtem Párizsban, Londonban és sok más ország fővárosaiban, mindenhol megragadta figyelmemet valami szépség és felvételeket is készítettem róluk. Budapesten azonban minden mozdulatnál szebbnél szebb képeket lehet készíteni. Sor került azonban egy csúnya felvételre Budapesten és pedig a nagy forgalomban, várakozva, hogy átkelhessünk a Lánchídon, egy emléktábla ötlött a szemembe, ezzel a felirattal: "1945 januárjában a fasiszták Budapest többi hídjával együtt a Lánchidat lerombolták. Egy hónappal később a győztes Vörös Hadsereg felszabadította a fővárost és hamarosan az egész országot a fasiszták népelnyomó uralma alól. A magyar népi demokrácia négy és fél év alatt, a háború és a fasizmus pusztításait jóvátette, ezt a hidat is újjáépítette. 1949 november 20-án első megnyitásának százéves évfordulóján újból átadta a forgalomnak" Azt tudjuk, hogy a németek minden hidunkat febrobbantot- ták, ami összekötötte Budát Pesttel, és soha semmi kártérítést nem fizettek Magyarországnak ezért. Ez volt a hála, hogy a háborúban a végsőkig kitartottunk velük és hazánk nagyobb részét elvesztettük. Miután Kelet és Nyugat-Németországot egyesítették senki észre sem vette, hogy Magyarország nem kapta vissza az elcsatolt darabjait. És, hogy még az oroszok "dicsőséges Vörös Hadserge felszabadította Magyarországot" igen leigázta, kiszipolyozta annyi éven keresztül, egy rubelt sem adott a hidak felépítéséért. Akkor ennyi év után teljesen feleslegesnek tartom, remélem másokkal egyetemben, ennek a feliratnak a fenn-tartását, ha csak nem kényelmi okokból, vagy nincs annyi pénz, hogy átírják ezt a felháborító feliratot. A szegény oroszlán nem elég a testével, hogy eltakarja és sokan biztosan naponta ötször is elhaladnak mellette és már fel sem tűnik nekik. Bizony emlékszem a 3 és 5 éves tervekre, amelyek kölcsönével a mi hozzájárulásunkkal építették fel a hidakat, Gerő vezetésével. Már ’56-ban követeltük ennek a felíratnak az eltörlését, de Kádár elvátárs megtartotta. Most már a Szovjetunió és a Vörös Hadsereg, és Kádár is rég eltűnt, hát kérem hogy tüntessük el ezt a feliratot is. így Budapest még ragyogóbb lesz! Kovács Ince A legfrissebb helyi és hazai magyar nyelvű hírekért a magyar kultúráért nézze TV műsorainkat: Friss Hírek magyarul péntek du. 6 órakor az 57-es Cabel-csatorna Manhattan Hungarian Magazin Extra szombaton de. 10 órakor a 34-es Cabel-csatorna Manhattan Hungarian Magagin Extra Brooklyn vasárnap du. 5:30-kor az 56-os Cabel-csatorna Brooklynban Bikkái Gyula igazgató-főszerkesztő
