Amerikai Magyar Szó, 2001. július-december (55. évfolyam, 27-48. szám)

2001-10-18 / 38. szám

Thursday, Oct. 18, 2001 Amerikai Magyar Szó 5. HAMIS 2 A pénzhamisítók azonban nem csak az aranyat és dollárt próbálták hamisítani, hanem az angol fontot is. Habár a régi font fekete fehér volt, nagyon is bonyolult kaligráfia ékesítette. Éppen ezért próbáltak távol maradni tőle egészen a II. világháborúig . Akkor elhatározták, hogy megviccelik az angolokat és hamis bankjegyekkel árasztják majd el Angliát. Deák Pál Neki is kezdtek a nagy munkának.----------------- Németországban felállítottak egy modern nyomdát és a foglyok közül toboroztak csapatot a fontos munkához. A csapat valami 150 emberrel össze is állt és harminc millió fontot nyomtattak ki, amely a megszólalásig hasonlított az eredetihez. A hamis fontot repülőgépről szándékoztak angliai nagyvárosok fölött szétszórni. Elképzelhető, hogy egy ilyen hatalmas összeg, ha égbők hullt mannaként kerül a tömeg kezébe, milyen inflációt és közgazdasági krachot eredményezett volna. Mai értéke az akkori pénznek körülbelül öt milliárd dollárt tenne ki. Az elképzelés nem vált valóra, mert az angol légierő és légvédelem túlságosan ráérősnek mutatkozott a terv végrehajtásával szemben. Hogy az összeszokott csapat ne maradjon munkanélkül, nekifogtak a dollár hamisításához. A háború vége azonban véget vetett a turpisságnak is. A hamis fontok azonban újra felbukkantak méghozzá egy ausztriai tóban. Az évek során a víz alá rejtett ládákat szétette a rozsda és a pénz szépen a felszínre szivárgott. A hamisítványokat begyűjtötték, előtte azonban próbát tettek több bankban. Még a bankárok szakavatott szemét is megtévesztette a rossz pénz, és több helyen elfogadták. A hetvenes évek elején egy amerikai üzletember-kalandot járt Angliában. Egyik nap taxival utazott Londonba és a taxi sofőr lelkesen mutatta be a látványosságokat. Még azt is megkérdezte mi az úr hobbyja. Hamis pénzeket gyűjtök - volt a tréfás válasz. Adja meg a címét, hátha tudok segíteni, mondta a sofőr. Még aznap öt órakor megjelent az amerikai lakásán és öt új hamis ötfontost húzott elő a zsebéből. Ez volt az a pont, amikor már nem volt habozásra idő. Azonnal értesítette a rendőrséget, akikkel egy tervet dolgoztak ki a banda kézrekerítéséhez. Elhatározták, hogy az amerikai maffia főnökének adja ki magát, aki ötven ezer hamis fontot akar vásárolni tizenöt ezer dollárért. A nagy találkozó napján a bandafőnök is megjelent. Fehér Rolls- Royból szállt ki, elegáns öltönyt és homokszínű teveszőr kabátot viselt. Elfogása után ezt a ruhát öt évig csikósra váltotta fel, majd eltűnt a világ szeme elől. Mostanában a hamisítások megakadályozására a legfejlettebb módszereket dolgozzák ki. Fémcsíkok beleszövése a pénzbe, csillogó és alakzatukat változó hologrammok beépítése. Legújabban átlátszó részeket építenek be. A legfejlettebb eljárással az osztrák és az ausztrál pénznyomda rendelkezik. Több fénymásológép cég, mint pl. a Xerox már olyan masinát gyárt, amely pénzalakzatot nem is nyomtat ki vagy nem megfelelően. Legútóbb Columbiában ütöttek rajta egy nyomdán, amerikai és columbiai titkosrendőrök. Ott vagy öt millió hamis dollárt foglaltak le. Főleg Dél-Amerikában akarták piacra dobni, ahol még nem rendelkeznek olyan fejlett azonosító készülékkel mint az USA-ban. Áll a harc a pénz körül, majd meglátjuk kinek éri meg. Deák Pál . — .-„■,rr,,T„r,i,i:gi". , t '■■■ .====, mm .... e . ÜGYVÉD Az egész Schill család évtizedeken át támogatta a Magyar Szó-t, s annak olvasóit. Most éh akarom tovább segíteni a régi barátokat, és az új barátokat akik jönnek az Egyesült Államokba­Bevándorlás és Állampolgársági Büntető és polgári magánjogi általános jogi ügyek RoseAnn Schill Attorney at Law 60 East 42nd Street, Suite 601 New York, N.Y. 10165 Tel: 212-573-9090 Fax: 212-661^2385 Ha szüksége van ügyvédre, aki nagy gondossággal dolgozik* keressen fel! Gondold meg és igyál... Derűs borút kanyarog a dombok alatt harminc kilométeren át A Villány-Siklós bor-út Baranya megye déli részén, a napsütötte békés lankán és szelíd dombok ölelésében megbúvó védett síkságokon épült ki. A 30 kilométer hosszan kanyargó borút tizenegy települést és szőlőültetvényeit foglalja magába. Ezen a vidéken korán érkezik a tavasz, hosszú és forró a nyár, az ősz pedig többnyire meleg, napfényes, és október végéig is eltart a "vénasszonyok nyara". A kedvező földrajzi adott­ságoknak, a mediterrán jelle­gű klímának és a talajnak köszönhetően kiváló minősé­gű borok teremnek ezen a vidéken, amelyek termelői számos borverseny, kiállítás díjnyertesei. Az utóbbi tíz évben négy alkalommal is villányi boros­gazda nyerte el "Az év bor­termelője" címet. A gazdák kezdeményezésére - még 1994-ben kezdték meg a helyi adottságok feltérképe­zését. így jutottak el a borá­szat, a helyi népi és kulturá­lis hagyományok egymáshoz kapcsolható hasznosításának, a borturizmus fejlesztésének gondolatához, s még az év szeptemberében nyolc taggal megalakították a Villány-Sik­lós Bor-út Egyesületet, a- melyhez később még három település csatlakozott. A bor­út így Harkány, Máriagyűd, Siklós, Nagytótfalu, Vokány, Kistótfalu, Kisharsány, Nagy- harsány, Villány, Villánykö- vesd és Palkonya között ka­nyarog. A községekben min­denhol jelzőtáblák irányítják útba a bort szerető turistá­kat. A borkultúrának ezen a vidéken évezredes hagyomá­nyai vannak. Római kori le­letek tanúskodnak arról, hogy a Villány-hegység lábá­nál a II. század óta foglal­koznak szőlő-és bortermelés­sel, s ez a hagyomány a kö­zépkorban is folytatódott. Ma már mintegy 2,500 hek­tár kiterjedésűszőlőterületen gazdálkodnak az ott élők. A bortermelés apró titkai, e- gyedi fogásai apáról fiúra szállnak, s az évszázados ha­gyományoknak megfelelően készülnek a messze földön híres vörös- és fehérborok. De nem csak a kiváló borok miatt érdemes felke­resni hazánk legdélebbi bor­vidékét. A települések kultu­rális és művészeti kincsei, épületei is bőséges élményt kínálnak néhány napra. A legtöbb látnivalót Siklóson találni. A Dráva síksága fölé magasodó, a XIII-XV. szá­zad között épült vár gazdái a Garai, a Perényi és a Bat­thyány főúri családok voltak. A 143 éves török hódoltság egyetlen fennmaradt emléke Siklóson a Malkocs bej dzsá­mi, amelynek 1992-ben tör­tént felújításáért a települést Európa Nostra-díjjal tüntet­ték ki. , Nosztalgia az Orient expresszel A híres Orient expressz - útban Isztambul felé - néhány órát a budapesti Vasúttörténeti Parkban töltött A nagyközönség - kívülről, a rámpákra állva - délután megcsodálhatta a történelem egyik leghíresebb vonatának korhűen felújított vagonjait Az Orient express első sze­relvénye 1883 október 4-én indult útnak. A útvonal ere­detileg Páizstól a Duna román szakasza mentén ta­lálható Giurgiuig tartott, Bécs, Budapest és Bukarest érintésével. A vasúti utazás az előző századforduló ide­jén élte fénykorát. 1921-re az Orient már meghosszabbított útvonalon, egészen Isztam­bulig közlekedett. A legen­dás járat aranykora az 1920- 30-as években volt. Utasnév­sora olyan volt, mint egy a- risztokratákkal és híres em­berekkel foglalkozó nemzet­közi Ki kicsoda. A második világháború után az Orient csillaga leáldozott. Költség- csökkentő intézkedéseket vezettek be, például az ötve­nes években másodosztályú kocsikat csatoltak a szerel­vényhez, de a hanyatlást nem tudták megállítani. 1977 má­jusában végleg megszün­tették a vonatot. Az európai közlekedés leg­ismertebb járatát egy ame­rikai vállakozó mentette meg a feledéstől. James B Sher­wood árverésen vásárolt két hálókocsi. Ez adta az ötletet a legenda újjászületéséhez: megvásárolt több kocsit, és felújította a szerelvényt. A munkálatok során a fő szem­pont az volt, hogy a vagonok pontosan olyanok legyenek, mint voltak, de megfelelje­nek a mai biztonsági előírá­soknak is. Végül 1982 május 25-én újra útnak indult a legenda, semmit sem veszítve eredetei varázsából, és ele­ganciájából. A klasszikus Párizs-Buda- pest Bukarest- Isztambul vo­nalon körülbelül tíz éve jár a nosztalgia Orient. A hatna­pos út minden második éj­szakáját szállodában töltik az utasok, mivel a kpcsikon nin­csen zuhany. Eddig a szerel­vény a Nyugatiban éjszaká­zott, idén először nézhette meg a nagyközönség a vasút­történeti parkban. Aki szíve­sen utazna is rajta, megteheti ötezer dollárért. Cs. G. Kérjük küldje be előfizetését! r

Next

/
Thumbnails
Contents