Amerikai Magyar Szó, 2001. július-december (55. évfolyam, 27-48. szám)

2001-11-01 / 40. szám

Ö2űu Amerikai Olvassa New York egyetlen magyar nyelvű hetilappá Ara: 75 cent Magyar Szó VOL. LV. No. 40. Thursday, Nov. 1, 2001 AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. Emlékezés 45 éviitah 1956 november negyedikén reggel Magyarország népe Nagy Imre rádiószózatára ébredt, amint bejelentette a szovjet csapatok betörését. "Csapataink harcban áll- . nak..." mondotta a miniszter- elnök, jóllehet inkább csak ' elszórt ellenállási csoportok­ról lehetett beszélni. Mi a Műegyetem diákjaiból és fiatal tanársegédeiből álló csoporttal a Móricz Zsig- mond tér védelmében pró­bálkoztunk azon, hogy a Ke­lenföld felől ránkzúduló hor­dát feltartóztassuk. Másnap reggel a felszedett kockakövek mögött egy kis magyar ágyúval még mindig várakoztunk. Vártuk az oro­szokat és az amerikaiakat. Az orosz tankokat és az a- merikai diplomatákat. A BBC és az Amerika Hangja rövidhullámú adásaira figyel­ve bíztunk abban, hogy az Egyesült Nemzetek, amely­nek a Biztonsági Tanácsa tárgyalta a magyar helyzetet, rövidesen ideküldi képvise­lőit és megállítja a szovjet armadát. Egy pillanatra sem képzeltük, hogy újra győzni tudunk a minden eddiginél nagyobb és elszántabb ellen­séges erővel szemben, de biztosra vettük a szabad világ segítségét. Hiszen ott lebe­gett szemünk előtt a felsza­badított Ausztria példája. í Tudtuk, hogy az ENSZ haj­landó Kongóba küldeni veze­tőit, hogy a vérontást meg­akadályozzák. Hát akkor, pont minket ne védenének meg? A körtéri lakás harmadik emelétének ablakában a fel- j sorakoztatott "Molotov kok- j télok" benzines üvegei mögött várakoztunk. Az ott lakó I család minden habozás nél­kül bocsátotta rendelkezé­sünkre otthonát, holott tud­niuk kellett, hogy nem marad megtorlás nélkül el­szántságuk. Valóban a más­nap megindult támadás nem kímélte az ő épületüket sem. Mégis akkor úgy tűnt, hogy megéri a rombolás, hiszen az amerikai kormány meghir­dette felszabadítási program­ját. Ha csak addig kitartunk, amig a választások lezajla­ISSN 0194-7990 nak, amig a szuezi ügyet megoldják, amig a nehezen mozduló világpolitika magá­ra talál. Bibó István államminiszter személyesen vitte el a nagy­hatalmak követségeihez nyi­latkozatát. "Magyarország... teljes mértékben benn akar élni a kelet-európai népek ama közösségében, kik életü­ket a szabadság, igazságos­ság és kizsákmányolásmen­tes társadalom jegyében a- karják berendezni. A világ színe előtt visszautasítom azt a rágalmat is, miszerint a dicsőséges magyar forradal­mat fasiszta, vagy antiszemi­ta kilengések szennyezték volna be. A harcban osztály és felekezeti különbség nél­kül részt vett az egész ma­gyar nép, s megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és megkü­lönböztetni kész magatartá­sa, mellyel csupán a leigázó idegen hatalom és honi hó­hérkülönítményesek ellen fordult." Kiderült, minden remé­nyünk hiábavaló volt. Az ígéret a felszabadításra üres propaganda volt csupán. Az Eisenhover-Dulles által meg­hirdetett politikai szólam mögött nem volt elszántság, őszinteség. Magunkra ma­radtunk a megtorlással. Elve­szett az ország számára 220 ezer jobbára fiatal, tanult értékes ember. Ők váltak Amerika és a befogadó or­szágok javára. Harrison Sa­lisbury nem véletlenül írta róluk a Forradalom egy éves évfordulóján, hogy a magya­rok az Egyesült Államok történelmében a legsikere­GÖNCZI BÉLA RAJZA sebb és legértékesebb beván- . dorlók voltak. Magyarországon viszont 34 év sötét, majd szürke, zsib- basztó elnyomás következett. A magyar írók Gond és Hit­vallás című nyilatkozata tényszerűen állapította meg: A nép " szenvedő és igazta­lan sorsában gyógyulásra áhítva vágyakozott s nemzet­té válni sóvárgott Ebben a vágyban és sóvárgásban van a forrás, mely október 23-án feltört a mélyből. Mint ennek a forrásnak neves ta­núi, keserves szívvel kell megmondanunk, hogy a szovjet kormányzat történel­mi tévedést követett el, ami­kor vérrel festette meg for­rásunk vízét Dicső költőink élő szelleme és az emberi igazság segít nekünk abban, hogy jóslatot tegyünk: eljön az idő, amikor a megtévedt hatalom bünbánatot mond, mint ahogy az általa meg­döntött hatalomnak is meg kellett bánnia ama tiprást, amelyben Petőfi elveszett" Eljött az az idő. Most, ami­kor Magyarország megindult a demokratikus fejlődés és gazdasági felemelkedés út­ján, mi sem tehetünk mást emlékezésünk pillanataiban, mint megismételni Tamási Áron egykori fogadalmát: Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egysé­géből a nemzet újjászületett Ebben a hűségben, hitvallá- j sunk alapján, gondozni és 1 védeni fogjuk a magyarság szellemét Erkölcs legyen munkánk talpköve.... Úgy legyen! Papp László Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584 Omar móllá megfenyegette az Egyesült Államokat ALGÍR. Mohames Omar móllá, az Afganisztán nagy részét uraló tálíbok vallási és politikai vezetője egy október 28-i lapinterjújában arra figyelmeztette az Egyesült Államokat hogy "Még nem kezdtük el az igazi harcot az Egyesült Államok ellen technológiai főlénye miatt" Hozzátette: az Afganisztán ellen jelenleg folyó háború nem Oszama bin Laden terrorvezér ellen irányul, hanem az afganisztáni iszlám emirátus elpusztítása a célja. A Muhammad Záhir Sah volt afgán uralkodónak és az Északi Szövetség tagjainak szánt jövőbeni szerepét firtató kérdésre a móllá határozottan visszautasította, hogy Washing­ton, vagy bármelyik másik nyugati ország olyan személyeket kényszerítsen rá az afgán népre, akik a múltban egyszer már cserbenhagyták azt. "Az Egyesült Államokkal és az Északi Szövetséggel együtt­működő személyekre halál vár, és azok, akik abban remény­kednek, hogy az amerikai páncélkocsik segítségével hatalomra kerülhetnek, csalódni fognak, mert a dzsihád (szent háború) minden eszközét felhasználjuk, hogy az afgán nép maradjon az egyedüli úr" - hangsúlyozta írásos nyilatkozatában a móllá. Nyoma veszett 400 ezer liter lépfenebacilus-oldatnak PÁRIZS. Irak az 1980-as években 400 ezer liter mennyiségben állított elő lépfenebacilus-oldatot, sőt rendelkezett 11 ' • D " annak porszerű formában való előállí­tásához szükséges technológiával is. Az amerikai és francia laboratóriumokból származó bacilustörzsekből kifejlesztett hatóanyag hollétéről azonban a szakértők ma semmilyen információval nem rendelkeznek., derült ki a Liberation francia újság cikkéből. Bagdad 1995-ben elismerte, amit addig következetesen tagadott: a 80-es évek végéig 85 ezer liter lépfenebacilust tartalmazó hatóanyagot állított elő. Az ENSZ szakértői első ízben ebben az évben tehettek látogatást a biológiai fegyvert előállító iraki üzemekben. Az UNSCOM szakemberek beismerték, hogy fogalmuk sincs mit csinált Szaddam Husszein a biológiai hadviselésre szánt mérgező szerrel. Az Egyesült Államokban jelentkezett lépfenemérgezésekkel összefüggésben most újra felvetődik Irak lehetséges szerepe az amerikai levélküldeményekben - írja a lap. Magyar képviselők New Yorkban WASHINGTON, D.C. "Kifejezésre juttattuk együttérzésünket, és azt, hogy Magyarország az Egyesüt Államok oldalán áll" - mondta a George Patakival, New York állam kormányzójával folytatott találkozó után Szent-Iványi István (SZDSZ) az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, aki a bizottság háromtagú küldöttségének élén az Egyesült Államokban tartózkodott és bekapcsolódott az ENSZ-közgyűlés ülésszaká­nak munkájába. A delegáció tagja még Szabó Vilmos (MSZP) és Gógl Árpád (Fidesz-MPP) A küldöttség felkereste a romeltakarítási munkálatok "Ground Zero"-ként emlegetett helyszínét (a lerombolt Világkereskedelmi Központ helyét), valamint azt az irányító központot, amelyet New York városa állított fel a terrorcse­lekmények nyomán szükségessé vált különleges teendők összehangolására. A küldöttség részt vett október 23-án a konzulátuson tartott emlékünnepélyen

Next

/
Thumbnails
Contents