Amerikai Magyar Szó, 2001. július-december (55. évfolyam, 27-48. szám)
2001-11-01 / 40. szám
2. Amerikai Magyar Szó Thursday, Nov. 1, 2001 RÓMA. Feltételezett iszlám terroristára bukkantak az olasz hatóságok egy Kanadába tartó hajókonténerben. A 43 éves egyiptomi születésű Riz • Amif Farid számítógépet és repülőtéri alaprajzokat vitt magával, ezenkívül egy Montreálból Kairóba szóló, visszaútra érvényes jegyet és repülési engedélyt találtak nála. Fraid évek óta Kanadában él, kanadai állampolgár. Elmondása szerint rokonoktól származó fenyegetés miatt döntött a konténerbeli utazás mellett. ff FRANKFURT. A repülőtéren őrizetbe vették az iszlám terrorszervezetekhez tartozással, gyilkossággal emberöléssel alaposan gyanúsítható 29 éves török-német Harun Aydint. A férfit rokoni szálak fűzik a szélsőséges Kölni Kalifátus nevű Németországban működő török szervezet vezetőjéhez Metin Káplánhoz. A Kaplan szervezet az ügyészség adatai szerint már 1996-97-ben felvette a kapcsolatot Oszama bin Ladennel. Harun Aydint egy Teheránba induló gépről szedték le, pokolgéphez való gyújtószerkezet alkatrészeit találtak nála. ff BUDAPEST. Januártól 50 ezer forint lesz a bruttó minimálbér - erre a megállapodásra jutottak az Országos Munkaügyi Tanács tagjai. A megegyezés azok után jött létre, hogy a kormány vállalta a munkaadói oldal követelésének teljesítését, miszerint a Munkaerő-piaci Alapból a rászoruló cégeknél összesen 15 milliárd forinttal ellentételezi a minimálbér-emelés terheit. $ BUDAPEST. Az Erzsébet-téri "nemzeti gödör" helyére szánt kulturális beruházás megvalósítása érdekében október végétől kitelepítik a térről induló mintegy 200 búszjáratot. Naponta 67 buszjárat az Etele térről, 131 pedig a Népligetből indul, illetve oda érkezik. ❖ BUDAPEST. Az előzetes jelzések szerint mintegy 1500-2000 tűzoltó vesz részt november 8-án a Kossuth téren a veszélyességi pótlék megvonása miatti demonstráción. Gálos Imre a Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke elmondta a demonstráció független minden politikai kérdéstől. TALANY Amerikai USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, firts two weeks in Aug, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc., 130 E 16th St. New York, N.Y. 10003 Periodicals postage paid at New York, N.Y. and additional mailing offices. Owner Publisher: Nicholas Petervary Editor: Kinga Molnár Subscription in USA: One Year $30.- Half year: $16.- in Canada $35.- Hungary and other foreign countries $42.- Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szó Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Telefon: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 * A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmáért mindenkor a cikkító a felelős. A beküldött cikkeket nem díjazzuk. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Te, Jenő! Lőnek, robbantanak - vagy defektet kaptunk? Kormányelképzelések pártpénzreformra BUDAPEST. Tízezer forintnál nagyobb adományok esetében a jövőben mindig közzé kellene tenni a pártkasszák gyarapítóinak nevét, ugyanakkor a kormányzat elvetette azt a korábbi ötletét, hogy a pártok kizárólag költségvetési forrásokból gazdálkodjanak. Az igazságügyi tárcánál készült tervezet útja így sem lesz sima: nem számíthat például lelkes ellenzéki fogadtatásra az a pontja, amely megengedné, hogy az adóhivatal is betekinthessen a pártok gazdasági ügyeibe. * Az Európai Parlament a bővítésről A jövő év végéig be kell fejezni a csatlakozási tárgyalásokat, hogy 2004-től kibővíthessen az Európai Unió - sürgette a tagállamokat és a tagjelölteket egyaránt szokásos évi bővítési vitanapján határozatában az Európai Parlament. Az uniós képviselő-testület ugyanakkor elégedetlen az emberi jogok érvényesülésével a csatlakozni kívánó országokban, köztük Magyarországon is. * A bin Laden-birodalom A népes szaúdi bin Laden família hatalmas vállalatbirodalommal rendelkezik számtalan tevékenységi körrel és széles nemzetközi kapcsolatrendszerrel bíró cégük a Saudi Binladin Group évente mintegy ötmilliárd dollárnyi forgalmat bonyolít le. A család azt állítja, minden kapcsolatot megszakított a nemzetközi terrorizmussal vádolt Oszama bin Ladennel. ff Novemberben nyílik a kultúrtörténeti tárlat BUDAPEST. A tervek szerint november 3-án nyílik a Millennáris Parkban az egykori Ganz- gyártelepen felújított kiállítási csarnokban a , magyar találmányokat és kiemelkedő szellemi 1 alkotásokat bemutató tárlat. A kiállítás 2002 december 31-éig tart nyitva. Az amerikai merényletek gazdasági hatásai Az Egyesült Államokat ért szeptember 11-i terrortámadás következtében Magyarországon elsősorban az utazási irodáknak és a szállodáknak kell összességében több százmillió forintos közvetlen veszteséggel szembenézniük. Amerénylet utáni első héten tömeges volt a repülőutak és a szállodai foglalások lemondása, visszaesett a Magyarországra beutazók száma, de még a televíziós társaságok bevételei is megcsappantak. Hortobágyi Nemzeti Park: Világörökség-diploma A Hortobágyi Nemzeti Park 1999 decemberében a kultúrális táj kategóriában elnyerte a Világörökség része címet. Az erről szóló diplomát most vették át az UNESCO Világörökség Központjának igazgatójától. Túri Kovács Béla környezetvédelmi miniszter kijelentette, a Hortobágy a magyar valóság olyan darabja, ami múltunk és jövendőnk is. Francia szálloda Budapesten Hamarosan nyit az Andrássy szálloda. Az épület a rendszerváltás előtt külügyi szálló volt, majd lett Central Hotel, s most az Andrássy Hotel néven működik majd az Andrássy út és Munkácsy Mihály utca sarkán. Az új tulajdonos, a francia ORCO Hotel Rt. most lép be a magyar piacra. Az eredetileg 42 szoba helyett most 71-et alakítottak ki. Újjáéledő Mussolini-kultusz Olaszországban Aranyozott Mussolini-fej a Villa Carpenában. Benito Mussolini volt családi házát nyilvános emlékhellyé alakította egy magát a fasiszta diktátor hívének mondó vállakozó, miközben a Gardató mellett - kormányra került Nemzeti Szövetség egy helyi közigazgatási vezetőjének engedélyével - szintén emlékmúzeum létesül az utolsó fasiszta bábkormány, a Salói Köztársaság volt székhelyén. PRÁGA. Vaclav Haveícseh államfő akit hörghuruttal szállítottak a prágai katonai kórházban már jobban érzi magát. A politikust, aki az utóbbi időben igen gyakran beteg, továbbra is antibiotikumokkal kezelik. **************************** Akik a héten ünnepük névnapjukat sok jó egészséget és minden jót kívánunk! Japánban megnyílt a DisneySea BOLDOG NÉVNAPOT Megnyitották Japánban a második Disneylandet, Tokió tengerpartján. A szórakoztatópark megépítése 13 esztendőt vett igénybe a tengerből "kihasított" területen, amelyen a parkot felkereső látogatók tetszés szerint, utazhatnak vonaton, matuzsálemkor autókon, gondolákon és egyéb fantázia szülte járműveken. DisneySea valójában Firenzét vagy Velencét jeleníti meg November L Mindenszentek naPJa 2. Halottak napja, Achilles 3. Győző 4. Károly. 5. Imre 6. Leonard '7. Rezső