Amerikai Magyar Szó, 2001. január-június (55. évfolyam, 1-26. szám)
2001-03-22 / 12. szám
Thursday, March 22, 2001 Amerikai Magyar Szó 5. Felújítják az Atomiumot Meglett korba lépett és alaposan megérett a felújításra Európa egyik legismertebb emlékműve, a brüsszeli Atomium Most végre megkezdődtek rajta a munkálatok, és egy hét után már újra látogathatják az érdeklődők. A 9 hatalmas ezüstös gömb, amelyeket karcsú, egyenes csövek kötnek össze, szép, harmonikus téralakzatot alkot, messziről egy kémia szertár szemléltető eszközének tűnik. Nem véletlenül, hiszen a kilenc gömb a kristályos vas molekulájának 200 milliárdszoros nagyítása. Amikor 1958-ban elkészült és felállították a Heysel parkban, a brüsszeli világkiállítás hatalmas logoja volt, s egyben az anyag elemi szerkezetébe behatoló tudomány jelképe is. Aztán ahogy múlt az idő és nem bontották le, mint eredetileg tervezték, a brüsszeliek és a turisták egyre jobban megszerették, s már jóval az ezredforduló előtt az európai főváros ugyanolyan jelképévé vált, mint Párizsnak az Eiffel torony. Az Atomium belső látványosságainak kínálata nemrég tovább bővült. A legsajátosabb belga műformának, a nyolcadik művésztnek is nevezett képregénynek a legkiemelkedőbb művelője, Hergé műalkotásainak, főleg a halhatatlan Tintin figurának az emlékmúzeumává is teszik. Az Atomium anyaga és szerkezete azonban az évtizedek folyamán, az esős brüsszeli éghajlaton egyre jobban elöregedett. A korróziótól annyira meggyengült például a két vészlejáratként épült lépcső, hogy már rég lezárták a forgalom elől és biztonsági okokból egy időben legfeljebb 232 személy tartózkodhatott a hatalmas vasmolekulában. Az állam nem gondoskodott felújításáról, a működtető vállalat pedig a belépődíjakból nem tudott komolyabb felújítást végezni. Sok erőtlen próbálkozás után végre az ország lottójáték vállalatot vették rá, hogy 40 millió frankkal finanszírozza a renoválást, amihez az állami vagyonkezelőség jóval kisebb összeggel járul hozzá. A brüsszeli látványosság egy héten át van csak lezárva a látogatók elől, a többi munka alatt nem korlátozzák a hozzáférést. A két és fél hónaposra tervezett munkálatok alatt kicserélik a vendéglő és a kilátó gömb ablakait, eltávolítják a legmagasabb gömb tetejéről a zászlórudat, új járófödémeket építenek be több gömbbe, újra használhatóvá teszik az egyik vaslépcsőt és építenek egy másikat is. Mire eljön a nyár, s vele a turistaszezon, az Atomium újult erőben több látogatót fogadhat, mint évek óta bármikor. László Balázs, Belgium Az ő hite, az ő vallása ÜGYVÉD Az egész Schill család évtizedeken át támogatta a Magyar Szó-t, s annak olvasóit. Most éh akarom tovább segíteni a régi barátokat, és az új barátokat akik jönnek az Egyesült Államokba • Bevándorlás és Állampolgársági Büntető és polgári magánjogi általános jogi ügyek RoseAnn Schill Attorney at Law 60 East 42nd Street, Suite 601 New York, N.Y. 10165 Tel: 212-573-9090 Fax: 212-661-2385 Ha szüksége van ügyvédre, aki nagy gondossággal dolgozik, keressen fel! A legfrissebb helyi és hazai magyar nyelvű hírekért a magyar kultúráért nézze TV műsorainkat: Friss Hírek magyarul pénteken du.6 órakor az 57-es Cabel-csatornán Manhattan Hungarian Magazin Extra szombaton de 10 órakor a 34-es Cabel-csatorna Manhattan Hungarian Magazin Extra Brooklyn vasárnap du. 5:30-kor az 56-os Cabel-csatorna Brooklynban ______Bikkál Gyula igazgató-főszerkesztő Pár éve Budapesten járt egy nyugati jezsuita tudós, és nyilatkozatot adott a Népszabadság munkatársának. Érdekes és tanulságos magyarázatot adott a hit és a vallás fogalmáról, a kettő kapcsolatáról. Szerinte a hit az alap, erre épül rá a vallás. Igen termékeny gondolat, és érthetővé tesz olyan tényeket, amelyeket fogalmaink megszokott rendszerében nem lehet jól elhelyezni. A magyarázat azonban nem teljes. A hitre mint alapra ugyanis más is épülhet, nem csak a vallás. Szoktak profán vagy laikus hitekről is beszélni, s ez azt jelenti, hogy az egyén hitéből evilági elkötelezettségek nőnek ki. A kommunista eszmének akadtak például (általában a hatalmi szférán kívül) olyan követői, akiket hívőknek nevezhetünk, s ami erre a hitre épült - profani- záltsága ellenére-sokban hasonlít a valláshoz; ezt mind keresztény, mind marxista részről többen szóvá tették, amikor már valamennyire szabadon lehetett beszélni. Az ilyen emberek valóban hittek, s mozgatta gondolkodásukat és tevékenységüket. Rajk László, amikor nyakába dobták a kötelet, a krónikások szerint azt kiáltotta: "Éljen a Szovjetunió!" - cinikus elvtársainak nagy bosszúságára. Vannak a "hivő" kommunistának irodalmi példái, nemcsak a kaptafairodalom (sematikusnak nevezték annak idején), a nem jelentős alkotásokban is. Például a Nobel-díjas Solohov hőse, Davidov, a párttitkár, aki úgy él és dolgozik, mint egy misszionárius. Aztán Déry Tibor Feleletében a kommunista diáklány - akiről azonban nem tudjuk, hogy mivé fejlődött mert a regényfolyammal együtt az ő "fejlődése" is megszakadt. Ismertünk vallástalan embereket, nem kommunistákat is, akiknek példamutató volt az embersége, a családi élete, és úgy vállalták a gyermekeket egymás után, mint a hívő keresztények. (A katolikus egyházban mostanság olyan megjegyzések hallatszanak, amelyek szerint az ilyen emberek üdvözölhetnek.) I A felvilágosodás több | jeles képviselőjének tudás- i imádata vallásszerű volt, és mesterségesen épített maga ' alá hitet mert a hitvesztésig 1 az a kor még nem jutott el, a hitre szüksége volt az olyan embernek is, aki szakított a hagyományos kereszténységgel. Az elmondottakból az következik, hogy a hit és vallás nem azonos fogalmak; egymásra épülnek, de létük kölcsönössége nem szükség- szerű. Hanyatló korok társadalmai elvesztik a hitüket, de sokszor úgy, hogy vele együtt nem vész el a vallás. A késői Rómában a tanult emberek már semmiben nem hittek, a köznép a babonaság zsákmánya lett, a vallás azonban még működött, az ötödik század elején még volt pon- tifex. A mai, a spengleri civilizációs hanyatlás is a hitvesztés kora, de a vallás él, némelyek szerint napjainkban növekszik az iránta való érdeklődés. A hitvesztés ókor végi légüres terébe tört be a kereszténység, amely új hitet adott. Századunkban új vagy a periférikusságból feltörő tanításokpróbálják ugyanezt. Mivel sok ilyen mozgalom van, mindenféle akad közöttük: a közösségnek erőt adó és lelket mozgósító igehirdetéstől az olcsó, sőt gyilkos szélhámosságig minden "fokozat". Ha a hit nem csak a vallás talpazata lehet, nem lehet-e esetleg a gonoszságé vagy őrületé is? Egyéni esetekben kétségtelenül. Rajk László hitére a hatalom fanatizmusa épült. Ám amikor a hatalom maga alá temette, ott maradt a felépítmény nélküli alap: annak a megnyilatkozása volt az elmúlás előtti utolsó kiáltás. - Másként áll a dolog általánosságban: az eltévelyedés nem a hitből nő ki. A fundamentalizmus, a fanatizmus olyan vallásosság, amely alól kicsúszott a hit. A jezsuita páter fejtegetése kulcsot adhat Bartók Béla lelkivilágának és világnézetének megértéséhez. Az újratemetés szertartásán az unitárius püspök azt mondta: Bartók nem volt a szó hétköznapi értelmében templomba járó ember. Bartók Béla Marxista magyarázói idéztek tőle materialista kijelentést is, nem tudjuk, hitelesen-e vagy sem. Amit azonban a világnak adott, azt csak idealista lélek tudja megteremteni. Hit kellett hozzá, mert, ahogyan a Bibliában olvashatjuk, az tud hegyeket megmozgatni. Milyen hitről beszélhetünk? Emlegették például, hogy ez a polgári szellem rendjében elérhető legmagasabb humanizmus volt. Beszéltek panteizmusról is. Ám ezek a vallás akvivalen- sei, alapozásukhoz hit kell. Még hozzá erős hit. Hogy pedig ilyen volt a hite, arra műve a bizonyíték. Francis Poulanc francia zeneszerző azt mondta: "Nem ismerem Bartók hitét, de valahányszor gondolok rá, egy szent képe jelenik meg a szemem előtt." Igaza volt. Bartókot a hit vitte magasra. Hanyatló civilizációnk századában olyan művészetet alkotott meg, amely modern eszközei ellenére az európai kultúra ép vonulatához tartozik. Nem kell bizonyítani, hogy a magyarság számára még többet jelent. Nemzeti eszménykép. A hitével is. Létjogosultsággunk cáfolhatatlan bizonyítéka (Adyval együtt). Ő a legnagyobb magyar géniusz. Ezt ugyan a hivatalosság nem hirdeti, de jobb így: Isten ments, hogy ideológiai tekintély legyen belőle, hogy a közhatalom mutogassa. Ebben az évben, március 25-én lesz százhúsz éve, hogy megszületett. Dr. Bán Ervin MEGRENDELŐ Kérem küldjék részemre az Amerikai Magyar Szó-t Mellékelem az előfizetésemet egy évre 30.- dollárt Név:.......................................................................... Cim: .......................................................................... MEGÚJÍTÁS Megújítom lapom előfizetését egy évre............... fél évre................ Adományom a lap fenntartására............................. Név:......................................................................... Cim:..................................................................