Amerikai Magyar Szó, 2001. január-június (55. évfolyam, 1-26. szám)

2001-04-12 / 15. szám

8.

Amerikai Magyar Szó

Thursday, Apr. 12, 2001

Bittó Boldog Klára

Egy amerikai magyar milliomos története

1969 nyarán, mikor férjemmel Rómában az Amerikai Követségen szívélyes beszélgetést folytattunk az amerikai főkonzullal, azon elhatározásunkról, hogy Amerikában szeretnénk letelepedni, meglepődve és igen megelégedetten hallgattuk a főkonzul őszinte lelkesedését a magyarok iránt. Akkor már 13 év eltelt az ’56-os forradalom óta. Honfitársaink bizonyítottak jó munkájukkal, becsületességükkel és megszerezték a világ szimpátiáját aminek gyümölcsét a később érkezettek is élvezték.

A főkonzul tőlünk úgy vett búcsút, hogy Amerika nyertes a személyünkkel, jó szerencsét és jó egészséget kívánva új éltünkhöz. E szerint éltünk, e szerint dolgoztunk mindenhol az Újvilágban, megerősítve a főkonzul előlegezett bizalmát. Nem hoztunk szégyent a magyar névre, magasra emelve a magyar lobogót, nagyon szép anyagi és erkölcsi eredményeket értünk el.

De szóljon most helyettünk Karlóczy Ferenc magyar honfitársunk, aki a nagyon sikeres életét mondja el.

Először köszönöm az alkalmat, hogy eljöttetek hozzánk és hogy felkértetek engem erre az interjúra. Én úgy érzem, hogy én nem vagyok semmi különleges, de azért mégis sok mondanivalóm van.

Maholnap 60 éves leszek és én ezt nem szégyellem, mivel úgy érzem, hogy egy fiatal 60 éves vagyok. A nevem Karlóczy Ferenc, én vagyok az igazgatója és cheef exequtive officerje az I.C. OPTICS Ltd-nak és mi exlusive distributor vagyunk Észak Amerikában a Gianni Versace - nak, aki ma a világon a harmadik legnagyobb szemüvegkeret tervezője. Gianni bácsi sajnos meghalt, mert lelőtték Miamiban, de Donna Pelle Versace átvette az egész vállalatot és ma a Versace cég többet ad el mint valaha.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy ezt a Versace licencet megkaptam Észak-Ameriká- ra, beleértve Canadát és az évvégén megkapom Mexicó- ra és Carabian-szigetekre is. Úgy érzem, hogy karrierem alatt Amerikába behozott nagyon sok név közül ez most a legújabb és tényleg nagyon sok lehetőség van benne, mert ez egy divatos név. Világ életemben úgy é- reztem, hogy építek. Mindig szerettem alul kezdeni és építeni arra. Ez a cég már nem olyan, mint ma Gucci vagy Christian Dior, mely neveket a szemüveg és napszemüveg terén én hoztam be, az Egyesült Államokba, de ami a 70-es és 80-as években volt a Gucci a Christian Dior, Calvin Klein (Calvin- nal sokat dolgoztam), Hugo Boss, Carrera, Paloma Picasso, Nikon, Missori, Laura Biagotti csak egy párat említve. Nekem nagyon nagy örömöm van abbar, hogy például a Gucci ma az egyik legnagyobb vállalattal (egyesek szerint nagyobb mint Amani) én kezdtem el, és én írtam alá Firenzében az első Amerikába behozatali egyezményt a Gucci szemüvegek és napszemüvegek tekintetében. Ami akkor Gucci volt, az most Versace. Boldog vagyok, hogy fiatal 60 éves koromban teljesen új céljaim vannak és úgy érzem, hogy amig nekem és az embereknek céljai vannak az életben, akkor tovább élünk és sokkal több energiánk lesz, mintha azt mondjuk, hogy feladjuk és golfozunk és játszunk az unokáinkkal!

Tehát 60 éves koromban belevágtam ebbe a Versace licencbe és most újra tele vagyok energiával, én úgy érzem, hogy dupla az energiám, mert az agyamban van és érzem, hogy itt van egy jövő, egy új lehetőség és ennek a sikere nem csak pénz, hanem erkölcs is, és az nekem belülről sokat jelent ha elérem a céljaimat.

Beszéljünk egy kicsit a múltról. Nem voltam gyerekkoromban annyira boldog, mint ma, ezt mondhatom és hiszek is benne. Sajnos gyerekkorom nagyon nehéz volt, sokszor éhesen mentünk a- ludni, és vajaskenyér az asztalon csak vasárnap volt. Az én szüleim régi magyar családból származnak és a második világháború után amikor édesapám hazajött a fogságból, akkor látta először a kislányát, aki 1945-ben született, a kis húgomat, aki most nyugdíjba ment. Nekünk nagyon nehéz életünk volt, mivel édesapám egy vezérkari ezredes volt, egy igazi magyar. S ezért minket megbélyegeztek, munkát nem kapott és soha nem felejtem el, amikor édesapám építkezésen kubikolt,ásta a földet és én kis csajkában vagy ételhordóban vittem neki az e- bédet.

Abban az időszakban elhatároztam, hogy ha felnövök és nem változik a rendszer, akkor nekem el kell innen menni, el kell menni a hazámból, amit a mai napig is nagyon szeretek és nagyon büszke vagyok, hogy magyar vagyok, egy amerikai magyar,

de Magyarországon születtem és a vérem az magyar. De mikor láttam az apámat gürcölni hogy kenyeret rakjon az asztalunkra, akkor elhatároztam azt, hogy ha tehetem és a jó Isten megsegít, mielőtt családot alapítok, mert ha már családom van, akkor már felelős vagyok a családomért, megpróbálok eljönni, - eljönni a hazámból, mert amit hazámnak hívok, nem volt hazám a Rákosi rendszer alatt. Mindenünket elvettek, kitelepítettek, sőt nagyszüleinkkel is ugyanezt tették, nem akartam megbé- lyegezetten élni.

Ez az elhatározás a jó Isten segítségével valóra vált és 1964 végén megérkeztem Amerikába egy kis bőrönddel (még mindig megvan, itt van a pincémben) és 200 dollárral, amit kerestem Németországban, benzin-pumpálással, amig vártam a vízumomra.

Büszkén érkeztem meg, mert kifizettem a saját repülőjegyemet. Nekem az nagyon sokat jelentett, hogy a saját kezem munkájából sikerült megvenni a jegyemet, amivel megérkeztem az új hazámba, Amerikába. Tudtam, hogy nekem nincsen más lehetőségem, mint előre jutni, dolgozni, mert ha nem, akkor éhenhalok. Dehát nekem könnyű volt, mert tudtam, hogy nem lehet ezzel játszani, nekem előre kell jussak és csak akkor tudom megalapítani az álmaimat, ami az volt, hogy egyszer ebben az országban legyen feleségem és gyerekeim és a gyerekeimet fel tudjam nevelni, taníttatni. Akkor még csak egy fiatal fiú voltam és tudtam azt, hogy az álom az egyedül nem elég, sok akarat, kitartás és a jó Isten áldása kell. Amikor elkezdtem dolgozni

heti 55 dollárért egy raktárban (szemüveg raktár volt) akkor már tudtam, hogy meg kell valamit abból spórolni és még a mai napig is meg

van a takarékbetét könyvem, ami kezdett 5 dollárral egy héten. 5 dollárból 10 dollár lett, így ment tovább. Aztán kaptam egy állást, hogy eladjak szemüvegeket, vettem egy 10 éves autót 150 dollárért (fűtés nem volt benne). Utaztam Bostontól Miamiig és próbáltam eladni olasz szemüvegeket. Akkor nagyon sokat tanultam, de akkor is tudtam, hogy amit én keresek abból minden héten vagy hónapban félre kell tenni, mert ez a jövő pénze. A félre tett pénzekből alapítottam meg jövőmet.

Azt is tudtam, hogy most kapitalizmusban vagyunk, amit megtanultunk, hogy milyen szörnyű az iskolában a Rákosi idők alatt, de ha valaki kapitalista lesz, akkor az a célja, hogy először dolgozik keményen a saját kezével, és aztán megalapítja, hogy másokat dolgoztasson megfizetve, de abból lesz a pénz. Amíg én keresem meg a pénzt egyedül, addig soha nem leszek kapitalista, soha nem leszek milliomos.

Mikor összegyűjtöttem a pénzemet (annak ellenére, hogy mindenünket elvettek, házunkat, földünket, szőlőnket), ingatlanba fektettem. Nem New Yorkban, North Carolinában. A jó Isten megsegített és voltak barátaim, akik elmondták mit vegyek. A hegyes telken amikor megnyitották a síelő helyeket, nekem volt a legjobb helyem, ahol a Mobil nyitott ki egy benzinkutat. Utána eladtam egy pár telket és egy barátommal elkezdtünk építeni, én úgy hívtam, hogy kacsalábon forgó házakat, melyek Ausztriában vannak. Miután felépítettük, eladtuk. Akkor a 70-es évek végen megcsináltam az első millió dolláromat. Mindig azt mondják, hogy az első millió dollárt a legnehezebb megcsinálni, de én megtanultam már akkor, hogy nem az a fontos, hogy az ember mennyi pénzt tud csinálni, hanem az, hogy mennyit tud megtartani és mit tud csinálni a pénzével, ez fogja eldönteni, hogy milyen lesz a jövőjeMegint szerencsém volt. Azt a milliót jó helyekre raktam. Nem csak az inflációra gondoltam, hogy annak a pénznek növekednie kell, de sikerült olyan helyre befektetnem, ahol tovább növekedett és ugyan úgy elkezdtem dolgozni a szemüveg és az ingatlan területén. A mai napig is takarékoskodom.

Nagy szerencsém volt, mivel 36 éves koromban sikerült megnősülnöm. Édesapám mondta: "Fiam, addig ne nősülj meg, amig nem tudod eltartani a feleségedet és a családodat". Ezt én megfogadtam. Amellett annyit dolgoztam, hogy nem is gondolhattam család alapításra. Persze udvaroltam, ez hozzá tartozik, de más célokkal.

Megismertem New Yokban mai feleségemet Erzsikét, szerelmes lettem bele és szerencsém volt hozzám jött feleségül. Ma boldogan élünk a kis családommal, két lányommal, Évával, aki 22 éves és most végez Bostonban az egyetemen, és Mónikával, aki most érettségizik. Mi más lehet az embernek az életcélja, hogy megalapítja az életét az Újvilágban, lesz egy gyönyörű felesége és gyönyörű gyermekei. Amire nagyon büszke vagyok, hogy sikerült (és nagy köszönet jár a feleségemnek) a két leányba beoltani a magyar érzéseket, s mivel New York-i kórházban születtek én úgy hivom őket, hogy Yankee magyarok. Beszélnek magyarul, amire nagyon büszkék vagyunk.

folytatás a 12. oldalon