Amerikai Magyar Szó, 2001. január-június (55. évfolyam, 1-26. szám)

2001-04-12 / 15. szám

Thursday, Apr. 12, 2001 Amerikai Magyar Szó 7. Mikszáth Kálmán Sóvár Ez a torony áll az egykori vár helyén Szlovákiában Eperjestől délnyugatra épült Sóvár, egy oly neveze­tes hegyen, melynek sóforrá­sai vannak. A krónika szerint az itt ásott sóból hozták a tótok Árpádnak a meghódo­lás jelét. Minden várhoz elég törté­neti rege tapad, magyar za- matú regék, és nem afféle "fehér asszonyok", akik kö­zönségesen minden európai várban kísértenek, nyíllal lelőtt trubadúr szelleme, az ablakból kiugrott várkis­asszony nyugodni nem tudó lelke, börtönben igazságtala­nul agyonnyomorgatott hősök árnyéka. Ezeket ha­gyom én a holdkóros poéták­nak. Egyes apró históriák ér­dekelnek engem, a Thurzó György lakadalmi meghívója Lietava várába, melyet lóhá­tas dobosok hirdettek szerte­szét: "Hivatalos rá mindenki s egy álló évig tart." (Az öreg elődök is értették ám az úri tempót.) Kisvárda várában az utol­só Krucsay lefejeztette a fe­leségét, mert az anyának é- rezte magát, s a Krucsay csa­ládra egy jóslat nehezült; hogy az utolsó Krucsay el fogja az országot árulni. Kru­csay Márton uram tehát azt gondolta: "Én az országot ugyan el nem árulom, hadd legyek hát én az utolsó Kru­csay." Nem is lett a jóslatból semmi. Palota várában (hol Újla­ki volt az úr) egyszer az igaz­ságos Mátyás is megfordult, akinek kedvenc eledele, a csuka is ott volt a fogások közt; a várúr nagy nehezen fogatott néhány csukát Csó­rón. A csuka máját azonban nemcsak a király szerette, hanem a paskorta szakácsnő is, minélfogva máj nélkül adta fel a halat az asztalra. A király behívatta ebéd közbe s megkérdezte:- Hol van ennek a csuká­nak a mája? A szakácsnő elvörösödött, de csak egy percre, pergő nyelve gyorsan talált mentsé­get:-Csőri csuka, nincsen mája. Mire a király éppoly hir­telen felelte:- Palotai pálca, nincsen száma. Vártól várhoz ugorva, mindenütt megvillan egy megemlékezésre érdemes valami. Csak egy-egy morzsa mindenütt. De összerakva mégis a múltak hű képét egészíti ki. Most azonban maradjunk egyszerűen Sóvárnál, melyet László király 1285-ben Micz­bán Simon fiának, György­nek adományozott, aki nem­csak a tatárok ellen küzdött vitézül, hanem Ottokár cseh királynak is hátához szabdal­ta a kardját. Nagy vitéz volt, lantosok énelkelték tetteit, melyek közt nem a legutolsó, hogy Konrád német császárt is megkergette.- Urad vagyok - szólt Konrád, mikor a csata hevé­ben Miczbán Györggyel összeütött.- Eb ura vagy, fakó! - szólt vissza Miczbán s leütöt­te a császár fejéről a sisakot s még fakó színű hajából is szelt le éles acéljával egy ostorhegyre valót. Szerette volna játékul hazavinni a gyermekeinek, de még akkor nem voltak. Bezzeg lettek azután. A krónika ezt ilyeténfor- mán adja elő: Egyszer alamizsnát jár vala kéregetni egy koldus asszony Sóváron. A várúr­asszony igen kegyes és jószí­vű perszóna vala, ki szívesen osztott szegényeknek alamizs­nát - de a koldusasszony két gyermekét, újszülött csecse­mőket, ringatta éhségtől ki­aszott karjain. Ikrek voltak az ártatlanok. Az ikerszülést a kor, és így Miczbánné is, becstelen­ségnek tartotta.- El szemeim elől, gyalá­zatos teremtés! Kegyelmes asszony! Nincsen maradásom sehol, még a kőről is elkergetnek, ha fejemet oda hajtom.-Üldözzenek a vadak is, még viharban se legyen nyu- gadalmad. Szolgák, kergessé­tek el! > Az elkergetett nő átokra emelte föl a kezeit:- Hét gyermeked legyen, Miczbánné, egyszerre . . . Az átok megfogta. Micz­bánné hét gyermeket szült. Restelte a dolgot kimondha­tatlanul. Egyet kivéve, dajká­ját a többi elpusztításával bízta meg. A dajka azonban megsaj­nálta a hat szép gyermeket, egy halász gondjaira adta és visszament jelenteni, hogy mind a hat fiút vízbe dobta. A szerencsétlen anya, ki a szégyennél inkább a gyilkos­ságot választotta, soha nem mosolygott többé. Rémképek üldözték, látta fuldokolni gyermekeit, s i- lyenkor úgy tetesztt, mintha a halál megmaradt egyetlen fia, Simon után nyújtotta volna ki fagyos kezeit.- Nem, nem adom - sikol- tott álmában éjjelente. Keserves esztendők teltek el. A lelkiismeret folytono­san kínozta, sokszor volt azon a ponton, hogy férjének mindent bevall, de bátorsága hiányzott. A kis Simon nőtt, jól tu­dott bánni karddal, kopjával, kitűnően lovagolt s a tudo­mányokból is vett ki annyi részt, amennyit akkor a ma­gyar úrfiak kivettek. (Biz azzal nemigen lehetne manapság doktorátust tenni.) De ehelyett az első ünne­pélyes tornát pompásan megvívta, minek örömére nagy dáridót csaptak Sóvá­ron. Miczbán szerette a hala­kat. A legszebb darabokat halászták ki, s majd két mázsa volt a préda, amit egy deli halászlegény nagy könnyűséggel vitt a vállain. A csatlósok próbálgattak néminemű fegyverjátékot, mikor a halat átadta a ha­lászlegény, s ő is megemelt egy kopját.- Tedd le varjú azt, ami a sasnak való - mordult rá a csatlósok hadnagya -, nem értesz te ahhoz.- Hátha értek, nagy jó uram.- Gyepre állj akkor! Hoz­zatok lovat a fiúnak! A lovászok egy tüzes, makrancos paripát vezettek le, s előre is jót nevettek, hogy milyen kedélyes tréfa fejlődik most. Egy elfutott Simon úrfiért s a többi urakért. Mire ezek terített a porondra. A ló meg báránnyá szelídült alatta. Ekkor maga Simon úrfi ült nyeregbe, s fél óráig hasztalan küzdöttek egymás­sal. Miczbánné ránézett a halászlegényre s feltűnt neki, mennyire hasonlít Simonhoz. Abbahagyatta a vitézi já­tékot s fölhívatta magához. A fiú elbeszélte, hogy még öt testvére van otthon, kik mind ilyen erősek s kiket vele együtt a kapivári remete tanított tornára. Miczbánné legott kérdőre vonta a dajkát, s az mindent bevallót, hogy a hat fiút egy halász gondjaira bízta s gon­dolva, az anya szíve egykor hogy meglágyul, felügyelt nevelésökre. Mondani is alig kell, hogy Miczbánné mindent bevallót férjének, aki harag help&t szívből örült a hat szép dali­ának. Rögtön Sóvárra hozták mindnyájokat, a halásznak nemességet eszközöltek ki, s tőle származnak a Halászok. Miczbán hét fia hét nem­zetség őse lett, éspedig a Csapy, Bocskay, Szötér, Rás- kay, Eszényi, Kövesdy és a sóvári Soós őse. (Ez a leg­utolsó família még mai is él.) 1525-ben Sóvárt Katzia- ner János generális a Zápo­lya pártján lévő Sóvári csa­ládtól Ferdinánd császár ré­szére foglalta el, de 1528-ban visszakapták. A vár nemsokára Zápo- lyáé lett, kitől Ferdinánd elhódította a 5521 aranyért az eprejesieknek zálogba adta. A besztercei ország- gyűlésen ismét a sóváriak kapták meg. Végre 1547-ben császári paranccsal lerombolták. Húsvét napján Nagypénteken délután, sötét felhők szálltak A Golgota dombján, a keresztfák már álltak Az ártatlan Jézust, ott a keresztre húzták, Dúrva kínzásokkal, halálát okozták. A megváltó Jézus értünk halt meg a kereszten Hogy az emberiség majdan, a mennybe mehessen. De a bűnös emberiség, Jézust megtagadta És az örök hála helyett, halálát okozta. A halott Jézust sokan gúnyoltál, nevették Hogy ő örökre meghalt, tévesen azt hitték. De a harmadik napon, a Húsvét napja jött Mikor feltámadt Jézus, a sírból kijött. Jézus feltámadt! A hír ment szerteszét Hogy őt meglássák, hozzá sereglett a nép. A hír az apostoloknál nagy örömre talált Mert Jézus akkor örökre, legyőzte a halált. A feltámadás híre túlment, szerte a határon Húsvétkor a nép ünnepli, Jézust a világon! Tibor Fábián jöttek, a fiatal halászlegény iár hat harcedzett csatlóst A Magyar Színház Művészeti Fórum-a Minden hétfőn este 1/2 6 órakor Manhattan Cable 56 RCN calbe 108 Cserey Erzsi igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents