Amerikai Magyar Szó, 2000. július-december (54. évfolyam, 27-48. szám)

2000-09-28 / 36. szám

2. Amerikai Magyar Szó Thursday, Sep. 28, 2000 Füredi költőtalálkozó Szeptember 7-10 között rendezték meg Balatonfü- reden a nemzetközi költőtalálkozót és átadták a hagyományos Salvatore Quasimondo Költőverseny díjait. Az idei költőverseny emlékdíját a 90 eszten­dős Faludy György kapta Égi logika cimű költemé­nyéért. Leszállt az Atlantis WASHINGTON, D.C. Az Atlantis űrrepülőgép szep­tember 20-án leszállt a flo­____ridai Cap Canaveral melletti Kennedy űrközpontban, szerencsésen befejezve küldetését, amely a Nemzetközi Űrállo­más felszerelését szolgálta első állandó legénységé­nek novemberi fogadása előtt. BUDAPEST. A Magyarok Világszövetsége fővárosi szervezetének elnöksége szeptember 17-i ülésén úgy határozott, hogy Pálfy G. Istvánt töröli a budapesti szervezet és egyben a Magyarok Világszövetsége tagjai sorából. ^ BUDAPEST. A magyar kormány célja, hogy kiala­kítsa az egységes állami vagyonpolitikát, ezért áttekinti a teljes állami vagyontömeget és hamarosan beterjeszti a parlamentnek az egységes vagyonkezelési törvény tervezetét - hangsúlyozta Stump István kancelláriaminiszter az OECD konferencián. * BUDAPEST. Mádl Ferenc kormányfő és Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten háromnapra Rómába utazott, ezt követően Orbán Viktor szeptember 24-én Ausztráliába Sydneybe érkezett az olimpia színhelyére. JECD ((< Amerikai Magyar USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc., 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Periodicals postage paid at New York, N.Y. and additional mailing offices. Owner: N Pétervary Editor: Kinga Molnár Subscription in USA: One Year $30.- Half yean $16.- in Canada $35.- Hungary and other foreign countries $42.- Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szó, Hungarian Word Inc. 130 East 16th St New York, N.Y. 10003 Telefon: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 * A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmiéit mindenkor a cikkíró a felelős. A beküldött cikkeket nem díjazzuk. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza OLVASÓINKHOZ ! A postai címzésnél az újság jobb oldalán legfelül találják meg előfi­zetésük lejárati idejét. Kérjük, ne várjanak a felszólítás­ra, hanem küldjék be a megelőző hónapban az előfizetési díjat. Köszönjük. Szerkesztőség SYDNEY A tornaszerenkénti döntő « során Csollány Szilveszter gyűrűn aranyérmet nyert. Márkus Erzsébet '* a női súlyemelők 69 kilósok kate- góriájáhan ezüstérmet szerzett. A SYDNEY. Azötkarikás játékok kezdetétől naponta csaknem egymillióan keresik fel az olimpia hivata­los web-oldalát. A nap 24 órájában több mint 964.000 érdeklődő hívja le az Internet jelenlegi legkeresettebb címét (www,olympics.com). A második helyen az NBC tv. csatorna: nbcolympics- .com oldala áll, ezt az olimpics.org című honlap követi. jgg Autós merényletet követtek el a Reichstag kapujánál I BERLIN. Egy német fiatal ember szeptember 19-én megpróbálta gépkocsijával j betörni a német parlament 1 épületének egyik bejáratát, majd megkísérelte felgyújtani az autót, de az őrség ártalmatlanná tette. A 22 éves fiatelember gépko­csijával szándékozan nekirohant a parlament egyik bejáratának. BÉCS. Nem lenne a világ vége, ha elodáznák Ma­gyarország EU-felvételét, és hogy az Európai Unión kivűl is van élet, azt nem utolsó sorban fejlődésünk bizonyítja - idézte Járai Zsigmond pénzügyminisztert a Kurier c. bécsi lap. SAO PAOLO Sao Paolo közelében három börtön ellen támadást hajtottak végre fegyveres csopor­tok, s kiszabadítottak több mint 200 foglyot. A megszöktetettek többsége kábítószerkereskedelem­mel gyanúsított, vagy amiatt elitéit bűnöző - közölte a rendőrség ^ MOSZKVA. Áram nélkül maradt egy időre a szverdlovszki terület egy része, s a hálózati ingado­zások miatt vészleállítással kellett lefojtani a belojarszki atomerőmű harmadik blokkját. Sugár­szennyezés nem történt, s a reaktor berendezései sem károsodtak * LOS ANGELES. A legfrissebb amerikai slágerlis­ta első helyén Madonna: Music cimű dala áll csakúgy, mint az elmúlt hónapban. Madonna 12. number one-ja és a 33 olyan dala, mely bejutott a Top 10-be Ezzel a mutatványával közvetlenül a Beatles és Elvis Presley mögé került, akik 34 illetve 38 Top 10-es dallal szerepelnek a csúcson FÜLÖP-SZIGETEK A szeptember 16-án folytató­dott a Fülöp-szigeteki hadsereg egy nappal korábban kezdődött offenzivája a Jolo szigetének dzsungeljében megbúvó muzulmán szélsőségesek tábora ellen. Az Abu Szjjaf muzulmán lázadócso­port fogságában lévő mind a 22 túsz életben van- jelentette a gerillák ellen indított katonai akció második napján Angelo Reyes a Fülöp-szigetek hadseregének vezérkari főnöke. BUKAREST. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozs-megyei szervezet megkezdi a külhoni állampolgárságot igénylő személyek jegyzékének összeállítását - közölte Kónya-Hamar Sándor, a megyei szervezet elnöke. * BUDAPEST. A vajdasági magyarok autónomia- kezdeményezései nem lépik át az autonómiáról általánosan elfogadott elképzelések határát - jelentette ki Vojislav Konstunica, a Szerbiai Demokratikus ellenzék elnkjelöltje. * ZÁGRÁB. Horvátországban felfüggesztették azoknak a vámszigorításoknak az alkalmazását, amelyek korlátozták a turistaforgalomban vám­mentesen külfödről bevihető élelmiszerek mennyi­ségét. A szigorításokat elrendelő pénzügyminiszter benyújtotta lemondását, de a miniszterelnök nem fogadta el azt. A szigorítások egy héttel ezelőtt léptek életbe. DEBRECEN. Szeptember 17-én Szocialista konfe­rencia volt Debrecenben. Kovács László szerint az MSZP a nyerni akarók, az esélyteremtők pártja, amely nem a gazdagok, hanem a szegénység ellen politizál és nem a gazdagok Magyarországát, hanem a gazdag Magyarországot akarja felépíteni, -hangsúlyozta. er RÓMA. Jelentős változások történtek a Római Kúria csúcsain: Giovanni Battista Re érseket, aki eddig a vatikáni államtitkárság általános ügyeivel foglalkozott, a pápa kinevezte a Püspöki Kongre­gáció prefektusává, helyére pedig az argentin születésű Leonardi Sandri - eddigi mexikói nun- cius - került. ^ BAGDAD. A hivatalos iraki sajtó ismét az iraki olajmezők dézsmálásával vádolta meg a szomszé­dos Kuvaitot, amelyet tíz éve az iraki hadsereg ugyanilyan bagdadi vádak elhangzása után gázolt le. Az el-Kadisszija hivatalos napilap szerint Bagdad visszakövetelte az eltulajdonított olajat. A piaci hangulatot tovább élezte, hogy az Egyesült Államok azonnal jelezte: katonai erőt alkalmaz, ha Irak ismét Kuvait ellen fordulna Akik e héten ünneplik névnapjukat: fok egészséget és minden jót kívánunk! Boldog névnapot! Szeptember ^encef Salamon 29. Mihály, Gábor 30. Jeromos 1 Október 1. Malvin 2. Petra 3. Helga ti 4. Ferenc, Edvin íaillllllViiiBaiil

Next

/
Thumbnails
Contents